A Project Syndicate cikke szerint Október 28–29-én Japán ad otthont a G7 kereskedelmi miniszterek találkozójának Oszakában. A találkozó elsődleges témája az ellátási lánc rugalmasságának javítása és a kritikus ásványi anyagok, valamint technológiák exportellenőrzésének megerősítése lesz. Várhatóan azonban Kína „gazdasági kényszerítése”, különösen az átláthatatlan és piactorzító iparpolitikája által okozott széles körű zavarok is kiemelt helyen szerepelnek majd a napirenden. 

A Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való 2001-es csatlakozása óta Kínát többször vádolták azzal, hogy tisztességtelen ipari támogatásokat nyújt, ami több vitás ügyet eredményezett a WTO-n belül. 2006-ban például az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kanada azt kifogásolta, hogy az ázsiai ország exporttámogatásokat nyújt az autó- és autóalkatrész-iparának, elsősorban az „exportbázisprogramokon” keresztül. A WTO szigorúan tiltja az exporttámogatásokat azok jelentős kereskedelemtorzító hatása miatt. 

2010-ben az USA azt állította, hogy Kína támogatja a szélerőmű-berendezések gyártóit azzal, hogy támogatásokat nyújt a kínai gyártású alkatrészeket használó vállalatoknak. 2017-ben a hangsúly a nagy alumíniumgyártóknak nyújtott állítólagos kínai támogatásokra helyeződött át. Egy évvel később pedig a WTO igazat adott a szövetségi kormány panaszának, miszerint Kína kiegyenlítő és dömpingellenes vámokat vetett ki az USA-ból származó brojlertermékekre. 

Eközben a Kína és Dél-Korea közötti kétoldalú kereskedelem jelentősen visszaesett a növekvő geopolitikai feszültségek közepette, valamint azt követően, hogy az ázsiai nagyhatalom úgy döntött, hogy kizárja a támogatási programjából azokat az elektromosjármű-gyártókat, amelyek dél-koreai akkumulátorokat használnak. A Kína és Ausztrália közötti kereskedelmi kapcsolatok azt követően is megromlottak, hogy az ázsiai ország, válaszul Scott Morrison akkori ausztrál miniszterelnök felhívására, miszerint független nemzetközi vizsgálatot kell indítani a koronavírus-járvány eredetének feltárására, vámokat vetett ki az olyan ausztrál árukra, mint az árpa, a bor, a vörös hús, a fa és a homár. 

Az év elején a G7 vezetői ígéretet tettek arra, hogy küzdeni fognak a gazdasági kényszerítés minden formája ellen. Ennek az erőfeszítésnek azonban messzemenő következményei lehetnek, mivel Kína a Japánból, az Egyesült Államokból, Németországból és az Egyesült Királyságból származó export 19,4, 7,5, 6,8 és 6,5 százalékát adja. Amennyiben a csoport Kínát célzó kényszerellenes intézkedéseket vezet be, Hszi Csin-ping elnök megtorló intézkedéseket hozhat. 

A G7-ek gazdaságaira gyakorolt lehetséges hatásokon túlmenően a csoport kényszerítésellenes kampánya negatívan befolyásolhatja a globális kereskedelmet. Először is, a „gazdasági kényszer” fogalmának homályossága nemcsak a G7-ek, hanem a világ kormányai számára is lehetőséget ad arra, hogy protekcionista intézkedések ürügyeként használják fel, ami növelheti a termelési költségeket és a fogyasztói árakat. 

Az EU meghatározása szerint a gazdasági kényszer egy olyan kísérlet, amelynek során egy nem tagország egy vagy több tagállamára nyomást gyakorol, hogy az adott országok közötti kereskedelmi vagy befektetési kapcsolatokat érintő intézkedések végrehajtásával való fenyegetéssel konkrét lépéseket tegyen. Míg azonban egyes taktikák és eszközök egyértelműen kényszerítő jellegűek, nincs egyértelmű magyarázat arra, hogy mi minősül egy másik állammal szembeni intézkedésnek. Tekintettel erre a kétértelműségre, nem egyértelmű, hogy a kifejezés milyen politikákra vonatkozhat. 

Ráadásul, bár a G7 többször hangsúlyozta, hogy az exportellenőrzés „alapvető politikai eszköz” annak megakadályozására, hogy kritikus technológiákat katonai célokra használjanak fel, az ilyen intézkedések torzíthatják a hosszú távú erőforrás-elosztást és a globális kereskedelmet, alááshatják a versenyképességet és akadályozhatják a gazdasági növekedést mind az exportáló, mind az importáló országokban. 

Egy 1981-es tanulmányában például Gene M. Grossman, a Princeton közgazdásza kimutatta, hogy a helyi tartalomra vonatkozó követelmények gyakran a végtermékek termelésének csökkenését és magasabb árakat eredményeznek, bár a hazai köztes termékekre gyakorolt hatásuk továbbra sem egyértelmű, és nagymértékben függ a piacspecifikus tényezőktől, illetve a termelési folyamatoktól. Egy 1992-es tanulmányban Grossman és Elhanan Helpman felvázolt egy olyan kereskedelemvédelmi keretrendszert, amelyben a magasabb importkeresletű vagy exportkínálati rugalmasságú iparágak kevésbé térnek el a szabadkereskedelmi gyakorlatoktól. Will Martin és Kym Anderson 2012-ben pedig azt találta, hogy a kereskedelempolitikában bekövetkezett változások, különösen az exportkorlátozások, jelentős szerepet játszottak az 1973–74-es és a 2006–2008-as nyersanyagboom idején az alapvető termények globális árának emelkedésében. 

A G7-tagok a kényszerítés elleni intézkedések elfogadásával akaratlanul is arra ösztönözhetnek más országokat, hogy saját kereskedelmi korlátokat állítsanak fel. Csak 2022-ben a kormányok világszerte közel 3000 protekcionista intézkedést vezettek be, amely a beruházásokat, valamint az áruk és szolgáltatások kereskedelmét érintette. Ezek az intézkedések (akár egyes országok, akár nagyobb csoportosulások által) fokozhatják a bizonytalanságot és gátolhatják a globális kereskedelmet. 

Ez a növekvő széttagoltság már most is kedvezőtlen hatást fejt ki. Miközben a globális kereskedelem értéke 2022-ben elérte a 49,5 ezer milliárd dollárt, a WTO nemrég 1,7 százalékról 0,8-ra csökkentette a 2023-ra vonatkozó kereskedelmi növekedési előrejelzését, a kereskedelmi zavarokra és a gyártás lassulására hivatkozva. 

A G7-eknek vezető szerepet kell vállalniuk a feszültségek enyhítésében. A WTO hatékony működésének biztosításával és a gazdasági stabilitást veszélyeztető büntetőintézkedések elkerülésével a csoport a megfelelő irányba terelheti a globális kereskedelmet. 

Borítókép: MTI/EPA/G7 Hirosima