A New York Times az írása elején idézi Donald Trump egykori elnököt és jelenlegi elnökjelöltet, aki olyan „apokaliptikus” kijelentést tett, miszerint

„vagy a mély állam pusztítja el Amerikát, vagy mi pusztítjuk el a mély államot”.

Ezt liberális szemszögből persze nem szabad puszta fenyegetésnek venni. Állításuk szerint Trumpnak megvalósítható terve van az amerikai kormányzat teljes átalakítására. Az ő szemszögükből ez aláássa a kabinet minőségét és veszélyezteti a demokráciát. Továbbá könnyen lehet vele riogatni a közszférát, hiszen, ha „rosszul szavaznak”, akkor az a munkahelyük elvesztését is hozhatja.  

A liberalizmussal nem vádolható The American Conservative szakírója egyenesen üdvözölné, ha a második Trump-adminisztráció igencsak különbözne az elsőtől. Arról is beszámol, hogy ez a gondolat mélyen tudatosul a korábbi elnök körüli holdudvarnál is. A Heritage Foundation vezetésével konzervatív szervezetek dolgoznak azon, hogy mit is kellene tenni egy hatalomváltáskor, a 2025. január 20-i beiktatást követően.  

A konzervatívok tehát nem szeretnék, ha Trump ugyanabba a hibába esne, mint az első ciklus folyamán, és gyorsan betöltené szövetségeseivel a politikai kinevezettek pozícióit. Nem kell ezen felhördülni, minden új elnök ezt csinálja. Trumpot az első ciklus folyamán épp jobbról bírálták, amiért nem töltötte be elég gyorsan a pozíciókat, így a kormányzását és végeredményben magát Amerikát veszélyeztette. Az USA-ban megszokott, hogy minden elnök körülbelül 4000 kinevezetti posztra hozza az embereit.  

Trump az esélytelenek nyugalmával -felkészületlenségével- vitte végig az elnökválasztási kampányt, és anélkül lépett hivatalba, hogy több ezer önéletrajz hevert volna az asztalán a párthű emberektől és a munkát kereső agytrösztöktől. Biden gyorsan levezényelte ezt a feladatot, alapvetően újra felvette az Obama-adminisztráció háttérbe szorult embereit, illetve azokat, akik még mindig nyűgösek voltak amiatt, hogy nem valósult meg a Hillaryék által beígért állásuk. 

Trump ezúttal felkészültebbnek tűnik, mivel az évek alatt szerzett egy kis kampányrutint: immár mögötte van egy 2016-os sikeres elnökjelölti kampány és egy kevésbé sikeres elnökválasztás 2020-ból, nem beszélve a 2018-as és a 2022-es félidős szavazásokról. Mindkét portál megemlíti, persze ellenkező megítéléssel, hogy a Heritage Foundation és több tucat más, Trumphoz igazodó szervezet már keresi a jelölteket, sőt már 20 ezres potenciális jelöltlistát állított össze, persze megfelelő ellenőrzés után.   

Támadás a mély állam ellen  

Tehát az első lépés, a jelöltek kiválasztása már megtörtént, és a The New York Times szerint a Trump-terv második része belenyúlna a hivatásos (nem politikai jelölt) köztisztviselők életébe. Ennek érdekében újra felélesztené azt a végrehajtói rendeletet, amelyet az első hivatali ideje végén aláírt, de nem hajtott végre. Ez lehetővé tenné számára, hogy sok hivatásos tisztviselői posztot politikai kinevezetté alakítson. 

Szerintük a rendelet 50 ezer közalkalmazotti pozíciót érinthetne, de még mindig érintetlenül hagyna körülbelül kétmillió szövetségi polgári pozíciót. Persze azt nehéz megmondani, hogy ki lenne ez az 50 ezer, így mind a kétmillió közalkalmazottat bizonytalanságban lehet tartani. Mindenesetre ez lenne a legkomolyabb változás a közszolgálati rendszerben az Egyesült Államok 21. elnöke, a republikánus Chester A. Arthur nevéhez fűződő 1883-as pendletoni közszolgálati reformtörvény óta. 

Liberális szemszögből jó érvnek hangzik, hogy a rendelet katasztrofális lenne a kormány teljesítményére nézve, mert az érdemeken alapuló kormányzati személyzeti rendszerek jobban teljesítenek, mint a jobban átpolitizált bürokráciák. Persze azért azt is láthatnák, hogy Trump első ciklusában a javaslatai közül jó párat megakasztottak a függetlennek látszó hivatásos köztisztviselők.  

A The New York Times úgy vélte, hogy a rendelet megvalósítása a demokráciát is veszélyeztetné. Érvelésük szerint ugyanis a köztisztviselők esküt tesznek az alkotmányra, emlékeztetve őket arra, hogy hűségesebbek valami nagyobb iránt, mint az iránt, aki elfoglalja a Fehér Házat vagy a kongresszust. Szerintük, ha a rendelet alapján megkövetelnék a személyes lojalitást Trump iránt, az megnehezítené a közszolgálati eskü betartását. Persze ez a feltételezés azt is jelenti, hogy csak a liberális szemlélet lehet alkotmányos egy közszolgánál.   

Bagoly mondja verébnek 

A legnagyobb hatása az olyan intézményekben lehetne, mint az Igazságügyi Minisztérium, a liberális média pedig attól tart, hogy a korábbi elnök fegyverrel megy majd Biden után. Ahogy a The New York Times írja:

„Trump tekintélyelvű tervének harmadik része egy olyan jogi keret létrehozása, amely lehetővé tenné számára, hogy a kormányzati erőforrásokat a saját védelmére, politikai ellenségei megtámadására és politikai céljaira való erőltetésre használja fel, a kongresszus jóváhagyása nélkül”.

Persze innen távolról úgy tűnik, hogy amikor az egyik elnökjelölt ellen számtalan bírósági eljárást indítottak, akkor kérdéses, hogy ki is él vissza az igazságszolgáltatás rendszerével. Eddig ez nem volt megszokott eszköz az amerikai választási kampányok során, de félő, hogy a politikai ellenfelek közötti bíráskodás könnyen visszaüthet.  

Trump politikai terveiről már a konzervatív oldal számol be, hozzátéve, hogy ezek talán még jobban megijesztik a liberális médiát. A Heritage’s Project 2025 egy hosszú szakpolitikai részt tartalmaz, amely minisztériumokra, intézményekre lebontva foglalkozik a tennivalókkal. 

Például a külügyminisztériumról azt gondolják, hogy az Obama/Hillary vezetése alatt álló tárca teljes munkaidőben az LMBT-jogokkal, az éghajlatváltozással és szinte mindennel foglalkozik, csak azzal nem, ami naggyá teszi Amerikát. Trump első ciklusa alatt ez volt az „ellenállás” központja, amely a saját hatáskörén kívül eső ügyekbe is beleszólt, például a bevándorláspolitikába.  

Nem véletlenül áll a lista első helyén a külügyminisztérium átalakítása, hogy „az alapvető diplomáciai tevékenységekre összpontosítson, és hagyja abba az amerikai kulturális háborúkban született politikák népszerűsítését”.  

A konzervatívok szerint huzavona folyik az elnökök és a bürokráciák között, és ez az ellenállás sokkal erősebb volt a konzervatív elnökök alatt. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a külügyminisztérium dolgozóinak a nagy része baloldali, és hajlamos arra, hogy ne értsen egyet a konzervatív elnök politikai látásmódjával.  

Úgy vélik, hogy a tárca hatástalanságának az egyik fő oka abban a meggyőződésben rejlik, miszerint ez egy független intézmény, amely tudja, hogy mi a legjobb az Egyesült Államoknak. Saját külpolitikát alakít ki, ezáltal nincs szüksége a megválasztott elnök irányításra. 

Annak ellenére, hogy a korábbi adminisztráció -beleértve Trumpét is- rendszeres időközönként próbálkozott, a külügyminisztérium látszatváltozásainál többet nem ért el, és a szerkezete a huszadik század óta nagyjából változatlan maradt. 

A konzervatívok további politikai célnak tartják az összes folyamatban lévő tárgyalás felülvizsgálatát, átfogó költség-haszon elemzés elvégzését az Egyesült Államok valamennyi nemzetközi szervezetben való részvételéről, valamint hogy a külpolitika összpontosítson Kínára, Venezuelára, Iránra, Oroszországra és Észak-Koreára. 

A Heritage 180 napos átmenet című programkönyve pontos forgatókönyvet állított fel Trump második ciklusára. Ez olyannyira részletes, hogy az utolsó állami ügynökség átalakítási tervét is tartalmazza. Persze ez egy független agytröszt irománya, és az is lehet, hogy sem a korábbi elnök, sem a közvetlen munkatársai nem olvasták. Mindenesetre ha valaki tudni szeretné, mire is készül Trump, annak jó kiindulási pont lehet.   

(Forrás: New York Times, The American Conservative)