Több mint egy évtizede ígérgetik, most végre teljesítették 2009-es vállalásukat a világ leggazdagabb országai, miszerint évi 100 milliárd dollárt mozgósítanak, hogy segítsenek a fejlődő államoknak szembenézni az éghajlati válsággal. De az igazság az, hogy a fejlődő országoknak vissza kell fizetniük ennek a pénznek a nagy részét – méghozzá kamatokkal együtt.
Amikor a világ leggazdagabb gazdaságai 2009-ben Glasgow-ban megtették évi 100 milliárd dolláros vállalásukat, komor kilátásokat fogalmaztak meg:
325 millió embert „súlyosan sújt” az aszály, az ínség, az árvíz vagy a betegség, és további félmilliárdan vannak veszélyben. Továbbá évente 300 ezer életet el is veszíthetünk az éghajlatváltozás hatásai miatt.
Az OECD becslései szerint 2022 volt az első év, amikor a leggazdagabb országok végre betartották 2009-es ígéretüket.
Bár ezeknek az országoknak megvan a felelősségük a másfél évszázados fosszilis tüzelőanyaggal vezérelt ipari fejlődés által okozott globális károkért, a legtöbb pénz, amely a fejlődő országokba kerül az éghajlatváltozás elleni küzdelemre, azt ezen államoknak kamatostól vissza kell fizetniük.
Az 2016 és 2020 közötti időszakban az OECD adatai szerint a hitelek tették ki a nemzetközi klímafinanszírozás 72 százalékát.
Ebből a tételből a multilaterális fejlesztési bankok, például a Világbank által nyújtott hitelek háromnegyede nem koncessziós, azaz piaci kamatlábakkal nyújtott kölcsön volt. Ugyanebben az időszakban a nemzetközi klímapolitikai finanszírozás mindössze egynegyede volt támogatás. Továbbá a nem kedvezményezett, piaci kamatozású hitelek aránya évről évre nő.
Bár ez utóbbi nagy részét a multilaterális bankok adták, a gazdag országok egy kis része az éghajlatpolitikai finanszírozás fő formájaként továbbra is a hiteleket használja. A kétoldalú finanszírozók közül Franciaország áll az élen a hitelezésben, ahol a kétoldalú éghajlatpolitikai közfinanszírozás 92 százaléka kölcsön formájában valósul meg. Spanyolország esetében ez a szám 85 százalék.
Évente több tíz milliárd dollárra is emelkedhet az, amit a globális dél országai egy napon kénytelenek lesznek visszafizetni a világ leggazdagabb nemzeteinek és fejlesztési bankjainak – kamatostól. És a meredeken emelkedő globális kamatlábak miatt az adósságokat évről évre nehezebb teljesíteni.
A klímafinanszírozásban persze benne van az a csavar is, hogy a kölcsönök teljes névértékének beszámításával a gazdag országok újabb hitelt is felvehetnek az éghajlatváltozással kapcsolatos vállalásaik teljesítése miatt, sokkal nagyobb mértékben, mint amennyit valójában adnak.
A nem kedvezményes kölcsönök klímafinanszírozásként történő használata veszélyes is lehet. Az alacsony jövedelmű országok 60 százaléka már most is küzd az adósságokkal. Úgy becsülik, hogy évente ötször többet kénytelenek költeni az adósságaik kezelésére, ami sebezhetőbbé teszi őket a klímaválság pusztításaival szemben.
EMBED:
Az afrikai országok például átlagosan négyszer magasabb kamatot fizetnek, mint az Egyesült Államok és nyolcszor többet, mint Németország.
Az adósságok kiegyenlítésére ki kell vonniuk a pénzt az olyan, amúgy is rosszul alulfinanszírozott ágazatokból, mint az egészségügyből vagy az oktatásból. Mindez gazdasági és fiskális instabilitáshoz is vezethet.
Az elmúlt tíz évben 55-re nőtt azon országok száma, ahol a kamatkiadások az állami bevételeik legalább 10 százalékát tették ki.
Szemléltetésül bemutathatjuk a Fülöp-szigeteket, amely 400 millió dolláros világbanki kölcsönt vett fel 2022 elején. Azzal, hogy a Fed az irányadó kamatlábat 5 százalék fölé emelte, a 20 éves futamidő alatt a törlesztés a potenciális 482 millió dollárról 686 millióra emelkedett, ami 42 százalékos növekedés.
Mivel a klímaváltozást a fejlett világ számlájára írják, a globális dél országai szerint az éghajlatváltozási intézkedések finanszírozásának a költségeit nem azoknak az államoknak kell viselniük, amelyek azt a legkevésbé engedhetik meg maguknak. Ezért is szeretnék előnyben részesíteni a kedvezményes finanszírozást és támogatásokat a piaci kamatozású kölcsönökkel szemben.
