Büszkélkednek az oroszok, hogy a mezőgazdaságuk az elmúlt 23 évben hihetetlen ugrást ért el. Az 1999-es teljes mélyponttól vizsgálták az ágazatot, amikor kénytelen voltak hitelre gabonát kérni az Egyesült Államoktól, mára viszont Oroszország a világ egyik legnagyobb exportőre lett. A belföldi piac immár túlzsúfolt. Egyes mezőgazdasági cégek számára az új piacok megtalálása a túlélés kérdése. A szankciók sem tűnnek sikeresnek, mert az ottani termelők inkább kihasználták a rájuk nehezedő nyomást, és válaszképp sikeresen fejlesztettek.  

Ha csak a fele is igaz annak, amit az orosz Vzgljad portál leírt, akkor is okuk lehet a büszkeségre, mivel elég látványos, ahogy 2000 óta Oroszországban a mezőgazdasági termelés volumene 87 százalékkal nőtt, a gabona- és hústermelésé megduplázódott, sőt a halfogásuk is 60 százalékkal emelkedett.  

Mindezzel javarészt (a zöldségek és a tejtermékek kivételével) biztosítani tudják az országuk teljes önellátását, sőt az élelmiszerexportjuk bő két évtized alatt elképesztő mértékben, több mint 30-szorosára növekedett.  

Két évtizeddel ezelőtt esetleg a valamikori szovjet köztársaságok vásárolták az orosz termékeket, most pedig szinte az egész világba, Afrikába, Dél-Amerikába és Délkelet-Ázsiába küldenek jelentős mennyiségeket.  

Jelenleg Oroszország globálisan a búza és a hal első számú exportőre, a napraforgó- és repceolaj kereskedelmében a második, az árpa tekintetében pedig a harmadik helyen áll. 

Az agrárszektorból származó exportbevételük 2000-ben 1,4 milliárd dollár volt, 2023-ban pedig meghaladta a 45 milliárdot. Az ezredfordulón a nyereséges vállalkozások aránya 47 százalék volt, ez mára 86 százalékra emelkedett, azaz nemcsak a mennyiséget tudták növelni, hanem sikerült megújítani, hatékonnyá tenni a mezőgazdasági vállalataikat is.  

Nagyon mélyről indultak 

Jelcin elnökségének utolsó évében, 1999-ben mindössze 56 millió tonna gabonát tudtak betakarítani, miközben a belföldi kereslet 70 millió volt. A hiány fedezésére akkor 5 millió tonna gabona élelmiszersegélyért fordultak az Egyesült Államokhoz, amit aztán hitelből tudtak csak megvásárolni, mivel Oroszországnak egyszerűen nem volt pénze fizetni. 

Persze ez alig egy évtizeddel a tervgazdaság összeomlása után történt, amikor át kellett alakítani az addigi kommunista kolhozrendszert. Számos agráripari vállalkozás nehezen élte túl, jelentős részük igen kétes ügyletek során ment csődbe. Az ágazatban tapasztalható alacsony üzleti árrések miatt a magántőke nem nagyon sietett az agráriumba. A rendszerváltozást természetesen az ultraliberális gazdaságpolitikai gondolkodás határozta meg, amely szerint „a piac majd maga mindent eldönt”, ami tulajdonképpen blokkolta az állami támogatásokat és a mezőgazdasági fejlesztések támogatását. Az „ország élelmezésbiztonságának” a koncepciója pedig nem volt napirenden.  

Orosz vélemények szerint, amikor hozzájuk is megérkeztek az importált élelmiszerek a 2000-es években, az oroszok szó szerint hajszolták ezeket az árukat, és meg voltak győződve arról, hogy minden külföldi termék jobb minőségű. Például  

a 2000-es évek elején a baromfihúsimport részesedése 70 százalék volt, és időbe telt, míg rájöttek, hogy a saját élelmiszereik minőségi és ízbeli jellemzői nem rosszabbak a behozottakénál. De elkezdődött egy fordított folyamat.  

Az orosz mezőgazdasági szereplők Putyin hatalomra kerülését tartják annak a momentumnak, amikor jó irányba mozdult a helyzet az agráriparban. Azzal indítottak, hogy a nemzetbiztonsági koncepció keretein belül a hatóságok elkezdtek foglalkozni az élelmiszer-önrendelkezéssel is. Állami programot alkottak és fogadtak el a mezőgazdaság fejlesztésére, amely a termelés hatékonyságával, a technológiai fejlődéssel is foglalkozott,

belátva, hogy a korszerűsítés nem fog menni állami támogatás nélkül. 

Oroszország a főbb területeken erős élelmezésbiztonságot mutathat fel.

Tavaly az ország szükségletének java részét elő tudták állítani, a gabona 185,5, a növényi olajjak 221,1, a halak 153,2, a cukor 103,2, a hús 101,6 százalékát. Csak a tej (85,7 százalék) és a zöldségek (89,2 százalék) esetén nem érték el a teljes önellátást.  

A zöldség- és a tejtermelés csak lassabban futott fel

Persze a zöldség esetében az ezredfordulón még erős volt az importnyomás, és az oroszországi időjárási viszonyok miatt főként csak a szabadföldön termeltek zöldségeket. A tejpiacon is erős volt a verseny, és máig jelentős szerepe van a fehérorosz tejnek. Az üvegházi zöldségtermesztésbe a beruházások csak 2015, vagyis a Krím elfoglalása után kirótt szankciókra válaszul indultak. Azoknál a terményeknél, ahol az önellátás meghaladja a száz százalékot, a fejlesztések 10-15 évvel korábban kezdődtek.  

Érdekes, hogy az üvegházaknál a befektetők eleinte rohantak uborkát termeszteni, mert itt gyorsabbnak látták a befektetés megtérülését, mint a paradicsomnál. Sokan nem is akartak befektetni az üvegházi paradicsomtermesztésbe. Ez oda vezetett, hogy ma már túlkínálat van az uborkából a piacon, ami leveri az árakat, de nincs elég saját paradicsom, különösen tavasszal, mielőtt megjelenne a szabadföldi termés.  

Az agrárium fejlődésének egyik fontos eleme volt, hogy amint felesleget tudtak termelni, arra az exportpiacokat is megtalálták Kínában és a globális dél más országaiban. Igaz, ezeknél fontos szerepet játszott az ár is.  

Hét-nyolc éve indultak igazán felfelé 

Az orosz mezőgazdasági termékek exportjának észrevehető emelkedése 2017-ben kezdődött – évente átlagosan 15 százalékkal. A növekedés 2020–2022 között felgyorsult (átlagosan évi 17,5 százalékkal). Oroszország 2019-ben 25,6 milliárd dollár értékben exportált élelmiszert, 2022-ben már 41,6 milliárd, 2023-ban pedig 45 milliárd dollárnyit. 

Maguk az oroszok úgy vélik, hogy ebben sokat segített az Oroszország által 2014-ben a nyugati szankciókra válaszul bevezetett élelmiszer-embargó, valamint a 2017-ben elindított kedvezményes hitelezési program. A Kelet felé fordulás is segített, például a hústermelők új piacokat nyitottak Kínában és Indiában. Szerintük az exportjuk már most is nagyon diverzifikált, így nehéz lenne Oroszországot „eltörölni” ezekről az élelmiszerpiacokról.  

Persze az oroszok nem szeretnének itt megállni, hanem fejlesztenék az agráripar  azon ágazatait, ahol az országnak még nincs meg a szükséges biztonsága: mindenekelőtt  

a vetőmagtermelést és -nemesítést, a baromfi-, valamint szarvasmarha-tenyésztést, illetve a mezőgazdasági tudományt.  

Fontosnak vélik, hogy minél inkább a nagyobb hozzáadott értékű termékek exportjára összpontosítsanak. Például a liszt termelése és értékesítése legalább másfélszeresére nőtt a tavalyi évhez képest. Lisztet és nem gabonát, napraforgóolajat, nem pedig a magot exportálnák, azaz több megnövelt hozzáadott értékű terméket adnának el.  

Mindezek ellenére a 2022-es és a 2023-as szezonban komoly problémákkal szembesültek a gabonaexport során, mivel a globális logisztikai társaságok megtagadták a velük való együttműködést, az orosz hajókat kitiltották az európai kikötőkből és a biztosítótársaságok megtagadták az orosz kikötőkbe érkező hajók biztosítását. Persze találtak megoldást, de a gabona szállítása megdrágult. Különféle becslések szerint az orosz gabonaexportőrök többletköltségei 2022/23-ban 1–1,5 milliárd dollár között mozoghattak.  

Viszont  

az ukrán gabona részleges eltűnése a világpiacról érdemi rést szabadított fel az orosz gabona számára.  

A logisztikával és a gabonafizetéssel kapcsolatos problémák ott maradtak, de egy kis búzahiány jó ösztönzés volt arra, hogy keressék a megoldást.  

 

Az orosz agrárium fejlődése megmutatja, hogy egy nagy ország ellen bevezetett szankciók sok esetben a visszájára sülhetnek el. Ugyanis sikerült az oroszokat rákényszeríteni egy addig általuk ki nem használt ágazat fejlesztésére, és abban jelentős sikereket értek el.  

Viszont Európa azon döntésével, hogy beengedi az ukrán gabonát a piacaira, ahol azt csak ár alatt lehet értékesíteni, piaci rést teremtett az orosz gabona számára, ami további exportbevételeket generál Oroszországnak. Érthető, hogy az orosz–ukrán konfliktusban szeretnének segíteni Ukrajnának a gabonája elhelyezésével, de így csak szétzilálják az európai piacot, és ennek a folyamatnak mind az ukrán agrárium, mind az európai gazdák a veszteseivé válnak, végeredményben pedig a fő haszonélvező Oroszország lesz.  

 (Forrás: Vzgljad) 

Kapcsolódó: