Larry Ellison, az Oracle 81 éves társalapítója az elmúlt két évben a Szilícium-völgy egyik legmerészebb üzleti manőverébe kezdett, aminek célja, hogy a vállalatát a mesterséges intelligencia infrastruktúrájának meghatározó szereplőjévé tegye a történelem egyik legnagyobb, hitelből finanszírozott beruházási csomagjával. A tét az, hogy az Oracle az MI-korszak sikercégévé vagy a kipukkadó MI-lufi áldozatává válik-e. Tavaly januárban […]
A Közel-Keleten egy új hatalmi tengely formálódik: Egyiptom, Szaúd-Arábia, Törökország és Pakisztán hangolja össze a lépéseit az izraeli–iráni konfliktus árnyékában. Bár hivatalosan nem katonai szövetségről van szó, az új együttműködés alapjaiban alakíthatja át a térség erőviszonyait, ami hosszú távon Izrael, valamint az Egyesült Államok regionális mozgásterére is hatással lehet.
Az Egyesült Államok nukleáris megállapodása Szaúd-Arábiával egyrészt erősítheti Washington közel-keleti befolyását, másrészt háttérbe szoríthatja Kínát és Oroszországot. A 30 évre szóló egyezmény ugyanakkor az urándúsítás lehetősége miatt biztonsági aggályokat is felvet.
Donald Trump második ciklusa alatt mélypontra zuhant az amerikai külföldi segélyezés. A legnagyobb összegek még mindig Ukrajna, Izrael és Jordánia felé irányulnak, a jelentős forráscsökkentés azt jelzi, hogy a Fehér Ház a saját érdekei mentén szelektíven alakítja át a nemzetközi szerepvállalását.
Fordulat látszik a globális erőviszonyok megítélésében: míg Donald Trump második elnöki ciklusának kezdete óta meredeken romlik az Egyesült Államokhoz való nemzetközi hozzáállás, Kína egyre kedvezőbb képet alakít ki magáról. Ma már több országban tekintenek pozitívabban Pekingre, mint Washingtonra, ami néhány éve még elképzelhetetlen lett volna.
A Hamász támadása óta eltelt ezer nap geopolitikai átrendeződést hozott a Közel-Keleten: Izrael katonailag erősebb, ugyanakkor diplomáciailag elszigeteltebb lett, Irán meggyengülve is sakkban tartja a világgazdaságot, az Öböl menti szövetségek pedig repedeznek. A konfliktus nyomán új erőegyensúly született, egy jóval veszélyesebb, drágább és kiszámíthatatlanabb, mint a régi.
Mivel az iráni háború felhajtotta az olaj- és üzemanyagárakat, az amerikai olajóriások rekordközeli profitot könyvelhetnek el – Donald Trump azonban nem ünnepel velük, hiszen árdrágítással vádolja a cégeket, a dráguló benzin pedig súlyos terhet ró az amerikaiakra, ami politikai kockázattá válhat a választások előtt.
Repedezni látszik az amerikai rendszer egyik legfontosabb tartópillére, történelmi mélypontra zuhant a kapitalizmusba, a demokráciába és az „amerikai álomba” vetett bizalom. Egy friss felmérés szerint az amerikaiak többsége már úgy érzi, hogy az ország hanyatlásnak indult – ami a belpolitikai mellett geopolitikai következményekkel is járhat.
Soha nem látott bizalomvesztéssel néz szembe az Egyesült Államok: egy friss nemzetközi kutatás szerint Donald Trump külpolitikája világszerte súlyosan rontotta országa megítélését. A számok alapján az amerikai puha hatalom feltűnően gyengül, ami hosszú távon geopolitikai következményekkel járhat.
Az amerikaiak többsége nem állt Donald Trump iráni katonai fellépése mögé: egy friss felmérés szerint a konfliktus támogatottsága még a korábbi közel-keleti háborúkétól is elmaradt. A generációs és pártpolitikai törésvonalak különösen élesen rajzolódtak ki, ami arra utal, hogy az Egyesült Államokban csökken a társadalmi támogatottsága az újabb külföldi katonai beavatkozásoknak.
Az örmény választás tétje jóval nagyobb volt, mint a parlamenti helyek száma. Nikol Pasinján Nyugat-barát miniszterelnök a jelentős orosz nyomás ellenére megőrizte a hatalmát, ezzel Örményország folytathatja a közeledését az EU és az Egyesült Államok felé. Bár a kormány stabil többséget szerzett, a kétharmados felhatalmazás elmaradt, ami lassíthatja az Azerbajdzsánnal kötendő békemegállapodást.
Donald Trump megint győzelmet arathat Latin-Amerikában, miután a kolumbiai elnökválasztás első körében a jobboldali Abelardo de la Espriella az összes előrejelzést felülírva az élre került. Ha a második körben is nyer, az gyökeresen átalakíthatja az ország energiapolitikáját és külpolitikai irányvonalát.
Új korszak kezdődhet a drogkartellek elleni háborúban, miután az USA vezetésével létrejött Amerika pajzsa nevű koalíció egyszerű bűnözői hálózat helyett immár nemzetbiztonsági fenyegetésként kezeli a Latin-Amerikában működő szervezeteket. Katonai, hírszerzési és technológiai eszközöket egyesítve nemcsak a térség erőviszonyait alakíthatja át, hanem Európa számára is mintát kínálhat.
Az amerikai–kínai csúcstalálkozó a felszínen kereskedelmi enyhülést hozott, a mélyebb tét azonban a nagyhatalmi verseny szabályozása volt. Washington üzleti eredményeket, Peking „konstruktív stratégiai stabilitást” kommunikált. A két fél hivatalos összefoglalói közötti különbség mutatja meg, valójában ki mit akart elérni.
Az iráni háború és az energiaárak elszállása újra reflektorfénybe helyezte Líbiát. Washington egy titkos alkura építve próbálná újraegyesíteni az országot a Dbeibeh- és a Haftar- család segítségével, és e terv mögött nemcsak az olaj, illetve az amerikai energiacégek visszatérése húzódik meg, hanem az is, hogy az Egyesült Államok visszaszorítsa Oroszország befolyását Észak-Afrikában.
India egyszerre próbál megfelelni Washingtonnak, Teheránnak és az Öböl-államoknak, csakhogy az iráni konfliktus egyre gyorsabban sarokba szorítja. Az energiaválság, a fenyegetett tengeri útvonalak és Pakisztán erősödő regionális szerepe olyan stratégiai dilemmát teremtett, amely alapjaiban rengetheti meg Újdelhi pozícióját.
A közelgő Trump–Hszi-találkozót első ránézésre könnyű volna a szokásos amerikai–kínai tárgyalások egyik újabb epizódjaként értelmezni, amely vámokról, technológiai exportkorlátozásokról, ritkaföldfémekről, Tajvanról vagy az iráni kapcsolatrendszerről szól. A valódi jelentősége azonban túlmutat a napi diplomáciai eseményeken.
Dánia politikai földrengés előtt állhat: összeomlottak Mette Frederiksen koalíciós tárgyalásai, és minden eddiginél közelebb került egy jobboldali fordulat. Az utóbbi erősödése és a szociáldemokraták történelmi gyengülése új korszakot nyithat az ország politikájában, ami egész Európának üzenhet.
A Pew Research Center 25 országra kiterjedő felmérése szerint általános minta, hogy a magas jövedelmű országok lakói inkább elégedettek a politikai rendszerükkel, míg a közepes jövedelműekben erősebb az igény a reformokra.
A korábbi lelkes szövetségesek, Nigel Farage-tól Giorgia Meloniig, kénytelenek lavírozni, hiszen Trump egyszerre inspiráció és választási kockázat, ami belső feszültségeket és stratégiai újratervezést kényszerít ki.
Az Ipsos friss felmérése szerint Donald Trump 2024-es szavazótábora határozottan támogatja az Irán elleni katonai fellépést, ám egy elhúzódó háborút már nem vállalna. A többség gyors, korlátozott beavatkozást és a konfliktus mielőbbi lezárását várja, miközben elutasítja a szárazföldi csapatok bevetését.
Trump Irán elleni háborúja a Közel-Keleten túl az amerikai jobboldalt is alapjaiban megváltoztatja: az elnök külpolitikája egyre agresszívebb, aminek hatására a korábban intervencióellenes J. D. Vance is beállni látszik a neokonzervatív vonal mögé – ezzel pedig 2028-ra készülve egy váratlan ideológiai fordulat rajzolódik ki Washingtonban.
Az Egyesült Államok és Izrael csapásai súlyosan meggyengítették Iránt, ám a háttérben ebből egy másik nagyhatalom nyerhet a legtöbbet. A rakétavédelem gyorsan apadó amerikai készletei ugyanis olyan erőegyensúlyt teremthetnek, amely a következő években akár Kínát is bátoríthatja egy Tajvan elleni lépésre.
Irán Modzstába Hámenei személyében az eddig legfelsőbb vezető fiát választotta az ország élére. Sokak szerint az Iszlám Köztársaság történetének egyik legellentmondásosabb hatalomátadásáról van szó, mivel az eddig is befolyásosnak tartott, de hivatalos tisztséget sosem viselő vallási vezető kinevezése egyszerre ígér keményebb külpolitikát, belső hatalmi harcokat és újabb feszültségeket a Nyugattal.
Épp az Irán elleni katonai akció előtt készült felmérésből derült ki, hogy az amerikaiak többsége aktív szerepet akar az Egyesült Államoknak a világban, de ez nem feltétlenül jelenti az ország vezető pozícióját. A kutatás rekordméretű politikai szakadékot és meglepően gyenge gazdasági önbizalmat mutat.
Csak minden negyedik amerikai támogatja az Irán elleni katonai fellépést, illetve a többség szerint Donald Trump túl könnyen nyúl fegyveres megoldáshoz. A republikánusok ugyan még kitartanak az elnök mellett, az ő lelkesedésük is gyorsan apadhat, amennyiben nőnek az amerikai veszteségek és az üzemanyagárak.
Repedezik Donald Trump legbiztosabbnak hitt bázisa: bár a fehér evangélikusok többsége továbbra is mögötte áll, egy friss mérés alapján még a leghűségesebb hívek körében is csökken a feltétlen bizalom. A támogatása még megvan, de lassan szétforgácsolódik, ami a novemberi félidős választások előtt komoly figyelmeztetés lehet számára.
J. D. Vance alelnök ellentmondásos megszólalásai már most megmutatják, milyen belharcok formálhatják a Trump utáni Amerikát – és miért lenne hiba 2028-ig várni az új washingtoni kapcsolatok építésével.
Az Egyesült Államok figyelme Kanada olajban leggazdagabb tartományára irányult, Alberta függetlenségi mozgalma mögött pedig egyre erősebben kirajzolódik a nagyhatalmi befolyási övezetek visszatérésének logikája.
Több mint fél évszázada nem volt ilyen kevés migráns az amerikai–mexikói határon, mint 2025-ben, ami mögött a Biden-kormányzat szigorításai és a Donald Trump visszatérése utáni kemény fellépés áll – a havi adatok pedig a járvány idején látott visszaesést is alulmúlják.
