Amíg 2026 elején Donald Trump külpolitikája Venezuelától Iránon át Grönlandig több fronton kelt feszültséget, addig Kína feltűnően távol marad ezektől az eseményektől. A kínai türelem egyszerűségében a leghatásosabb: arra a letisztult gondolatra épül, hogy egy meggyengült, a saját szabályait kivégző hegemónnal szemben a kivárás sokkal hatékonyabb eszköz, mint a nyílt konfrontáció.
Trump egyetlen mondata pillanatok alatt újra káoszossá tette a nemzetközi diskurzust. Noha semmiféle valós politikai tartalom nem állt mögötte, mégis pontosan rámutatott arra, amit a világ nem akar tudomásul venni: a globális struktúra már bipoláris. Ennek ellenére a G2 eszméje mégsem valósulhat meg.
Kína először taszította le az Egyesült Államokat a globális nyílt mesterségesintelligencia-modellek piacának trónjáról. Miközben az amerikai óriáscégek továbbra is ragaszkodnak a zárt rendszerekhez és az ebből származó profithoz, a kínai fejlesztők elképesztő ütemben frissítik és jelentetik meg a nyíltakat, amelyek gyorsan átírják a szabályokat az MI-versenyben.
Robin J. Brooks szerint a mérsékelt, hosszú távú nyomás Kínára sokkal hatékonyabb lett volna, mint a dobálózás a vámszázalékokkal. Washington épp a pekingi exportválság idején fújt visszavonulót – ez pedig a sztárközgazdász szerint nem stratégia, hanem gyengeség volt.
A vámháború nagy tanulsága: ha túl sok ajtót zársz be, a piac keres magának egy kiskaput. Kína megtalálta a kulcsot, Washington még a zárat keresi, miközben rájön, hogy az ellátási láncok rugalmas gazdasági működése a 21. században már ki tudja zárni a kereskedelmi háborúk negatív hatásait. De még hogy.
A dél-koreai csúcstalálkozó több lesz, mint diplomáciai esemény. Az amerikai és a kínai elnök megegyezése vagy annak hiánya meghatározza, hogy a világ a pragmatikus együttműködés vagy az új hidegháború felé sodródik-e. Az előjelek mindenesetre okot adnak a bizakodásra.
Miközben Washington chipekkel, Peking pedig ritkaföldfémekkel vívja a 21. század technológiai háborúját, a koncepciótlan Európa a két hatalom között őrlődik. A kontinens a zöldjövőjét a kínai ásványokra, a digitális életét az amerikai technológiára építette – hatalmas árat fizetve önállótlanságáért.
Miközben Peking exportkorlátozásokkal fenyegeti Washingtont, az exportőrei vért izzadnak, hogy nyereségesek maradjanak. A kínai gazdaság nem legyőzhetetlen – csak túl nagy ahhoz, hogy gyorsan meg lehessen sebezni.
Donald Trump újra beélesítette a kereskedelmi háború csodafegyverét: 100 százalékos vámmal és exporttilalmakkal fenyegeti Kínát, válaszul Peking ritkaföldfém-korlátozásaira. A piacok idegesek, a tőzsdék zuhantak, a vállalatok pánikolnak, ahogyan a chipipar újra a geopolitikai játszma túszává vált.
Már csak egy nap van hátra Donald Trump ultimátumából, amit Oroszországnak szabott az ukrajnai háború mérséklésére és a tárgyalások megkezdésére. A határidő szorítása most sokkal inkább az elnökre nehezedik, mint Putyinra, aki aligha fog meghajolni egy amerikai nyomásgyakorlás előtt.
Ketyeg az óra az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború 90 napos fegyverszünetében. A kérdés nemcsak az, hogy mi fog történni augusztus közepén, ha lejár az idő, hanem az is, hogy a vámháború mekkora kárt fog okozni a gazdaságnak és a kereskedelmi bizalomnak.
Trump elnök kereskedelempolitikai káoszában szinte lehetetlen eligazodni. Az Európai Unió egyre bizonytalanabb a transzatlanti szövetség jövőjében, aminek az eredménye várhatóan egy keleti nyitás lesz. Washington azonban bevallottan egy Kína-ellenes tömböt próbál összekovácsolni. Elfajulhatnak-e a dolgok odáig, hogy a geopolitikai viharban Európának választania kell Kína és az Egyesült Államok között?
Eredményes volt a gyors amerikai–kínai tárgyalás: 90 napos vámcsökkentett időszak következik a kereskedelmi háborúban. Ma mindenki derűs, és drukkol a végleges, konfliktusmentes megállapodásnak. Odáig azonban még nagyon hosszú az út.
A Kínára kivetett értelmetlenül magas vámok mögül már maga Trump is kifarolna. A patthelyzet fenntarthatatlan, mindkét fél megegyezésre törekedne, ám egyik sem teszi meg a kezdőlépést. Az elnök a maga által kreált csapdahelyzetből keresi a kiutat.
Amikor Washington Kína ellehetetlenítését célozza meg, érdemes egy pillantást vetni az erőviszonyok huszonnégy év alatt bekövetkezett változására.
A vámokra adott válaszul Kína a hollywoodi filmek bemutatóinak számát is csökkenti az országban. A kormány szerint a kereskedelmi háború amúgy is megváltoztatja a közönség kedvező megítélését az amerikai mozi iránt.
Lehetett azzal számolni, hogy ha Donald Trump a végsőkig feszíti a vámokat, Peking a ritkaföldfémek kiviteli tilalmával fog válaszolni. Pontosan ez történik, rákényszerítve az Egyesült Államokat stratégiájának újragondolására.
A chipgyártók és a légitársaságok örömtüzeket gyújtottak, a tőzsdék levegőhöz jutottak. Egyedül Kína maradt ki az össznépi megkönnyebbülésből.
Valójában bizonyos szint felett csak bizonyos szint alá lehet menni: van az a határ, amikor már lényegtelen, mekkora vámot vet ki egymásra a két nagyhatalom. A kereskedelem így is, úgy is halott.
A Trump-játszmának immár nem léteznek szabályai: az elnök jelenleg visszavonult a globális vámháborúból, és Kína ellen fordította minden kereskedelmi rakétáját. Pekingnek azonban nem csak légvédelme van, a válaszcsapás pedig pusztító lehet az Egyesült Államokra nézve.
Az amerikai elnök külpolitikai stratégiájának nyíltan bevallott része, hogy Oroszország és Kína közé falat emeljen. Kissinger egykori mestertervének parafrázisa azonban az elmúlt évek geopolitikai robbanása miatt nem működhet. Peking és Moszkva egyaránt Washingtont tekinti a legnagyobb kockázatnak – függetlenül attól, ki ül a Fehér Házban.
Eldurvult a helyzet Washington és Peking között: Trump immár 104 százalékos vámmal fenyegetőzik, Hszi Csin-ping pedig bevetette a ritkaföldfémfegyvert.
Az elnök káoszhatalmi stratégiája ezúttal is fordulatot hozott: bevezetése előtt néhány órával Trump egy hónappal eltolta a vámok életbelépését két szövetségese ellen. A Kínára kirótt tarifa még él, de egy telefonhívás azt is megváltoztathatja.
A gallium és a germánium mellett Peking az antimon exportját is megtiltotta az Egyesült Államok felé. A chipekben és katonai rendszerekben nélkülözhetetlen anyag ára 250 százalékkal ugrott meg azóta.
Egyik félnek sem tenne jót, ha Donald Trump Kína miatt felrúgná a Mexikóval kötött szabadkereskedelmi egyezményt. Márpedig az elnök úgy véli, hogy a kínai vállalatok Mexikót olyan kapunak használják, ahol besétálhatnak az Egyesült Államokba. Akkor is, ha kint lóg a „Ne zavarj!” tábla.
A kínai kormány egyelőre nem veszi fel a kesztyűt, és minden kereskedelmi válaszcsapását úgy válogatja meg, hogy az komoly kárt ne okozzon az Egyesült Államokkal egyelőre még mindig kielégítőnek nevezhető gazdasági kapcsolatában.
Hatalmas lépést tesz Washington a kereskedelmi háború eszkalációja felé. A kormány be akarja tiltani az Amerikában értékesített autókban a kínai szoftverek és hardverek használatát. Az indoklás jól ismert: nemzetbiztonsági aggályok merültek fel.
Újabb protekcionista húzás az Egyesült Államokban: a Fehér Ház határozott szándéka fellépni a Kínából érkező olcsó, vámmentes termékek ellen, hogy függetlenedjen Pekingtől, és elősegítse a hazai ipari tevékenység fokozását. A Temuról és a Sheinről rendelő fogyasztók azonban nem feltétlenül fognak örülni a változásnak.
Bár a Kína felé irányuló amerikai chipkereskedelemre a legszigorúbb tiltó rendelkezések vonatkoznak, a gyártók – tudatosan vagy sem – mindig megtalálják a módját, hogy eladhassák a termékeiket. Ahogyan a kínai vevők is pontosan ismernek minden trükköt.
Amikor egy ország kereskedelmét a külpolitika kezdi el diktálni, az rövid távú célok elérésére talán alkalmas, de mivel gazdaságilag teljesen hamis narratívára épül, alkalmazása törvényszerűen bukni fog. Ám addig is jóvátehetetlen károkat okoz.
