Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

Nőtt a nukleáris fegyverek száma, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt több mint egy év alatt az eddigiekhez képest megsokszorozódtak a geopolitikai feszültségek. Itt említhető elsősorban az Egyesült Államok és Kína közötti fokozatos elhidegülés, de érdemes megemlíteni az immár több mint egy éve tartó orosz–ukrán (proxy)háborút vagy a Kína és Tajvan között kiújult feszültségeket. Ehhez hasonló, az elhidegülés irányába mutató folyamatokra a hidegháború óta nem volt példa. A nukleáris háborút ezúttal is el lehet kerülni?

A nukleáris fegyverekre szigorú szabályozások vonatkoznak, folyamatosan figyelemmel kísérik, hogy mely ország kezd urándúsításba, amely adott esetben saját atomfegyver fejlesztéséhez is vezethet – többek között ezért is tartotta és tartja élénken „Sam bácsi” Iránon a szemét.

A jelenlegi helyzet azonban mégiscsak az, hogy kilenc nukleáris fegyverrel ellátott államot tarthatunk számon: Egyesült Államok, Oroszország, Egyesült Királyság, Franciaország, Kína, India, Pakisztán, Észak-Korea és Izrael. A geopolitikai feszültségek megszaporodásával egy részük folytatja nukleáris arzenáljának modernizálását.

Az idevonatkozó becslések szerint az idén januárban a teljes globális nukleáris robbanófejekből álló készletek nagyjából 76 százaléka – egész pontosan a 12 512 robbanófejből 9576 – állt készen potenciális felhasználásra, ami 86-tal több, mint az előző év azonos időszakában. Ezek egy jelentős részét – 3844 darabot – rakétákkal vagy repülőgépekkel telepítették, 2000-et pedig készültségi állapotban tartottak, ami annyit tesz, hogy rakétákra is szerelték, valamint nukleáris bombázóknak otthont adó légi bázisokon tartották őket. Érdemes kiemelni, hogy a szóban forgó telepítések majdnem mindegyike az Egyesült Államokhoz vagy Oroszországhoz köthető.

Ha megnézzük a jelenlegi felállást, akkor továbbra is egyértelmű az orosz–amerikai dominancia, hiszen Oroszország és az USA együttesen az összes nukleáris fegyver közel 90 százalékát tudhatja magáénak. A két „atomnagyhatalom” 2022-ben a nukleáris arzenáljaik (azaz a felhasználható robbanófejeik) mérete viszonylag stabil maradt, bár a nukleáris erőkkel kapcsolatos átláthatóság mindkét országban csökkent az orosz–ukrán háború nyomán.

Oroszországnak és az USA-nak a bevethető nukleáris fegyvereiken kívül több mint 1000, korábban katonai szolgálatból kivont robbanófeje van, amelyeket fokozatosan leszerelnek.

Ami aggasztóbb lehet, az Kína. A SIPRI becslése szerint az ázsiai nagyhatalom nukleáris arzenálja a tavaly januári 350 robbanófejről egy év alatt 410-re nőtt, és ez a szám várhatóan tovább emelkedik annak függvényében, hogy miként dönt haderejének felépítéséről. 

A becslés arra is kitér, hogy Kínának az évtized végére potenciálisan legalább annyi interkontinentális ballisztikus rakétája (ICBM) lenne, mint az USA-nak vagy Oroszországnak.

Meg kell tehát barátkoznunk azzal, hogy az ázsiai nagyhatalom megkezdte nukleáris arzenáljának jelentős bővítését, ami viszont egyre nehezebben összeegyeztethető a hivatalos kínai retorikával, miszerint csak a nemzetbiztonság fenntartásához szükséges minimális nukleáris erőt akarják fenntartani.

Hol tartanak a „kis” atomhatalmak?

Bár az Egyesült Királysággal kapcsolatban semmi nem erősíti meg azt, hogy 2022-ben növelte volna a nukleáris fegyverarzenálját, a jövőben nem kizárt, hogy nő fog a robbanófejkészlete, mivel a brit kormány még 2021-ben bejelentette, hogy 225-ről 260 robbanófejre emeli a limitet. 

A kínai kormány azt is közölte, hogy a továbbiakban nem hozza nyilvánosságra a nukleáris fegyverek, a telepített robbanófejek, valamint a telepített rakéták mennyiségét.

Franciaország az előző évben folytatta a harmadik generációs nukleáris meghajtású ballisztikus rakéta-tengeralattjáró (SSBN) és egy új, levegőből indítható cirkálórakéta kifejlesztésére, valamint a meglévő rendszerek felújítására és korszerűsítésére irányuló programjait.

Európán kívül két, hagyományosan feszült kapcsolatot ápoló ázsiai ország, India és Pakisztán a jelek szerint a jövőben bővíti a nukleáris arzenálját. Erre már mutatkoznak jelek konkrét cselekvéseken, intézkedéseken keresztül: tavaly mindkét állam új típusú nukleáris hordozórendszereket szerzett be és fejlesztett tovább. Míg Pakisztán még mindig India nukleáris elrettentő erejének középpontjában áll, India a jelek szerint egyre nagyobb hangsúlyt fektet a nagyobb hatótávolságú fegyverekre, beleértve azokat is, amelyek kínai célpontokat is képesek elérni.

Észak-Korea tekintetében nem igazán történt változás a hozzáállást tekintve, hiszen nem meglepően továbbra is nemzetbiztonsági stratégiájának központi elemeként kezeli a katonai célú nukleáris programját. Míg 2022-ben nem hajtott végre nukleáris kísérleti robbantást, de ugyanebben az évben több mint 90 rakétakísérletet hajtott végre. Ez utóbbi abból a szempontból lehet aggasztó, hogy ezen rakéták között vannak új ICBM-ek, amelyek alkalmasak lehetnek nukleáris robbanófejek hordozására. A SIPRI becslései szerint az ország jelenleg mintegy 30 robbanófejet szerelt össze, és 50-70 robbanófejhez elegendő hasadóanyaga van, ami végképp aggasztó, mivel mindkettő jelentős növekedés a 2022. januári becslésekhez képest.

Végül ott van Izrael, amely nyilvánosan továbbra sem ismeri el, hogy vannak nukleáris fegyverei, ám vélhetően szintén modernizálja a nukleáris arzenálját.

Aggasztó retorika

Aggodalomra adhat okot, hogy a nukleáris fegyverrel ellátott államok egy része egyre keményebb retorikát alkalmaz az ilyen típusú fegyverek fontosságával kapcsolatban, sőt egyesek kifejezetten – vagy hallgatólagosan – fenyegetőznek is azzal, hogy potenciálisan bevetik őket. A nukleáris verseny tehát összességében a második világháború óta nem volt ilyen kiélezett, és ez megnövelte annak a kockázatát, hogy 1945 óta először vessenek be nukleáris fegyvereket. De egyelőre mindezek csak feltételezések, következtetések, illetve felhívás a jelen lévő kockázatokra.

A nukleáris arzenálok modernizálására, bővítésére adott esetben milliárd dollárokat költenek a kormányok különböző programok keretében. Ezzel viszont nagy az esélye annak, hogy a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés által elismert öt, atomfegyvert fenntartó állam egyre távolabb kerül a korábban vállalt leszerelési kötelezettségtől.

Az orosz–ukrán konfliktus és a nukleáris háború veszélye

Amióta tart az orosz–ukrán háború, szinte napi szinten találkozhatunk a nukleáris háború miatti aggodalmakkal. Ez egyfelől teljesen jogos aggodalom, másfelől viszont ha az Egyesült Államok vagy Oroszország be akart volna vetni nukleáris fegyvert az ukrajnai konfliktusban, már megtehette volna. De 

minden bizonnyal Joe Biden és Vlagyimir Putyin is tisztában van az ilyen cselekmények következményeivel.

Az viszont a fentiek tükrében is kétségtelen, hogy a nukleárisfegyverzet-ellenőrzési és leszerelési diplomácia jelentős visszaesést szenvedett el tavaly február óta. Az inváziót követően az USA felfüggesztette az Oroszországgal folytatott kétoldalú stratégiai stabilitási párbeszédet. Egy évvel a háború kitörése után pedig Oroszország bejelentette, hogy felfüggeszti részvételét a stratégiai támadófegyverek további csökkentésére és korlátozására irányuló intézkedésekről szóló 2010. évi szerződésben (New START), ami azért súlyos lépés, mert az utolsó fennmaradt nukleárisfegyverzet-ellenőrzési megállapodássről beszélhettünk, amely az orosz és az amerikai stratégiai nukleáris erőket is korlátozza. Ennek a folyománya, hogy a 2026-ban lejáró Új START-ot követő szerződésről szóló tárgyalásokat szintén felfüggesztették.

Irán: új atomhatalom születőben?

Irán viták tárgyát képezi mivel, jó ideje folytat urándúsítási tevékenységet. Joggal fogalmazódik meg tehát a kérdés, hogy Irán saját atomfegyver fejlesztésén munkálkodik-e. Erre azóta sem érkezett kielégítő válasz, amely alátámasztaná, vagy rácáfolna erre.

Az orosz–ukrán háború, pontosabban Iránnak az ukrajnai orosz erőknek nyújtott katonai támogatása és az iráni politikai helyzet is beárnyékolta a közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) – az Irán atomfegyver kifejlesztésének megakadályozására irányuló 2015-ös megállapodás – felújításáról szóló tárgyalásokat. A JCPOA felélesztése jelen helyzetben pedig egyre valószínűtlenebbnek tűnik.

Összességében értékelve a geopolitikai helyzetet elmondhatjuk, hogy a nagy feszültség és bizalmatlanság időszakában, amikor a nukleáris fegyverekkel ellátott államok közötti kommunikációs csatornák alig működnek vagy éppen teljesen megszűnt a köztük lévő párbeszéd, minden eddiginél nagyobb a téves számítások kockázata. Éppen ezért a konklúzió az az kell legyen, hogy 

amint erre lehetőség adódik, sürgősen helyre kell állítani a nukleáris diplomáciát és meg kell erősíteni a nukleáris fegyverek nemzetközi ellenőrzését, még mielőtt katasztrófa történne.

Sokszor hajlamosak vagyunk a jelenlegi feszült helyzet kialakulását egyöntetűen az orosz–ukrán háború számlájára írni, miközben messze nem ez volt az egyetlen jelentős konfliktus, amely 2022-ben zajlott: a geopolitikai feszültségek már jóval azelőtt is nőttek. Jelen helyzet tartóssá válásával nem csupán a hidegháború 2.0 időszaka jöhet el, de az emberiség történelmének egyik legveszélyesebb időszakába is sodródhatunk. Éppen ezért kellene a világ kormányainak sürgősen megtalálniuk az együttműködés módját a geopolitikai feszültségek csillapítása érdekében.

Borítókép: 123rf