TársadalomTechnológiaVilággazdaság
A Boeing bajai miatt megy a vezérigazgató, de ennek nem örül még a vetélytárs sem 

A Boeing bajai miatt megy a vezérigazgató, de ennek nem örül még a vetélytárs sem 

Dave Calhoun, az amerikai repülőgépgyártó, a Boeing vezérigazgatója a múlt héten jelentette be, hogy az év végével lemond posztjáról. Mások is távoznak a vállalat vezetéséből, ami jelentős átrendeződést jelent. A versenytárs, az európai Airbus számára lehet-e ennél szebb hír? Ám valójában  a konkurenciának sem ér fülig a szája, mert jól tudják, hogy ez az új válság mit jelent a repülési ágazat egészének. 

GeopolitikaKiemeltVilággazdaság
Egyiptom elkerülte a gazdasági összeomlást? 

Egyiptom elkerülte a gazdasági összeomlást? 

Egyiptom elkerülte a gazdasági összeomlást – állítja a Bloomberg. Szerintük az ország márciusban néhány hét alatt kilábalt az elmúlt évtizedek legsúlyosabb valutaválságából. A gyors fordulat az Egyesült Arab Emírségekkel kötött 35 milliárd dolláros turizmusfejlesztési megállapodással kezdődött, ami további dollárinfúziót hozott. Komoly kamatemelést jelentettek be, és megnyílt az út a Nemzetközi Valutaalap kibővített hitele és az EU támogatása előtt.

Geopolitika Hazai
Vége az egyhangú döntéseknek az Európai Unióban? 

Vége az egyhangú döntéseknek az Európai Unióban? 

Az Európai Unió Magyarországhoz való hozzáállása az 50 milliárd eurónyi ukrán támogatással kapcsolatban bebizonyította, hogy nem beszélhetünk egyhangú döntésekről a 27 államból álló blokkban, véli az Analyst nevű görög kutatóközpont. Azonban várható, hogy az effajta magatartás miatt az európaiak szkepticizmusa az EU intézményeivel szemben még tovább fog erősödni, figyelmeztet a görög intézet.

GeopolitikaKiemeltVilággazdaság
Az eladósodás erodálhatja az Egyesült Államok hatalmát 

Az eladósodás erodálhatja az Egyesült Államok hatalmát 

A világ egyre inkább eladósodik, és ez alól az Egyesült Államok sem kivétel: a következő évtizedekben az amerikai tartozások példátlan növekedése várható. A válság kezelését jelentősen hátráltatja a politikai polarizáció, miközben a növekvő kamatterhek rontják az amerikai gazdasági kilátásokat. Nő a bizonytalanság az USA fizetőképességével kapcsolatban, és már látszanak a jelei egy szélesebb körű dedollarizációs folyamatnak is. Amennyiben Washington nem tudja megfelelően kezelni ezeket a válságokat, az eladósodás alááshatja az amerikai globális dominancia alapjait.

InflációVilággazdaság
Alaposan lefaragta gazdasági várakozásait a német kormány – egyre jobban aggódnak a versenyképesség romlása miatt 

Alaposan lefaragta gazdasági várakozásait a német kormány – egyre jobban aggódnak a versenyképesség romlása miatt 

A kedvezőtlen világgazdasági és belföldi folyamatok miatt a német kormány idén alacsonyabb mértékű gazdasági növekedéssel számolhat, mint korábban. Az idei évre várt 1,3 százalék helyett jelenleg mindössze 0,2, jövőre pedig 1,5 helyett 1 százalékkal számolhatnak.  Christian Lindner pénzügyminiszter jelezte, tavaszra olyan tervezetet szeretnének elkészíteni, amely biztosítja, hogy a német gazdaság ne veszítse el erős pozícióit a globális piacon. Az ottani trendek erősen hatnak a magyarországi növekedési kilátásokra is. 

Világgazdaság
Veszélybe sodorják a kínai exportőröket a csökkenő árak

Veszélybe sodorják a kínai exportőröket a csökkenő árak

Az elhúzódó defláció, a csökkenő üzleti lehetőségek, a növekvő külföldi kamatlábak, valamint az erősödő protekcionizmus a kisebb kínai exportvállalatokat fenyegetik. A termelői árak 15 hónapja folyamatosan esnek, ami veszélyezteti az ipart és a munkahelyeket, súlyosbítva ezzel a meglévő gazdasági problémákat. Az elemzők szerint ráadásul a hibás kínai monetáris politika hozzájárul a túltermeléshez és növeli deflációs aggodalmakat. Mi lehet a megoldás?

GeopolitikaHáború
Az ISIS újjáélesztése: az Egyesült Államok fegyvere az ellenállási tengely ellen 

Az ISIS újjáélesztése: az Egyesült Államok fegyvere az ellenállási tengely ellen 

Nevezhetjük véletlen egybeesésnek is, hogy a világ legjelentősebb terrorszervezete éppen akkor éled újjá, amikor az USA küzd a nyugat-ázsiai hegemóniája elleni többfrontos támadással? Még érdekesebb, hogy az ISIS és Washington célpontjai mintha pontosan egybeesnének.

Világgazdaság
Már maguk a vállalatok is bevallják: addig emelik az árakat, ameddig csak lehet  

Már maguk a vállalatok is bevallják: addig emelik az árakat, ameddig csak lehet  

Míg a 2008-as világgazdasági válságot követően a cégek árazási stratégiája az alacsonyabb árakon, ezáltal az úgynevezett költségérzékeny vásárlók megtartásán alapult, az utóbbi pár évben inkább az árrés növelése lépett a gazdaságpolitikájuk előterébe, még akkor is, ha ez kevesebb eladást jelent. A vezetők bevallják, hogy manapság többször emelik az árakat, és ezt addig tervezik tenni, ameddig csak lehet. Az eredmény? Még nagyobb infláció.

InflációTársadalomVilággazdaság
Az USA-ban kezdenek kiábrándulni az amerikai álomból  

Az USA-ban kezdenek kiábrándulni az amerikai álomból  

Az infláció hatása túlmutathat az amerikaiak pénztárcájára nehezedő nyomáson. Szélesebb körűvé válhat és elmélyülhet, ezzel az elmúlt években jelentkező gazdasági problémák olyan súlyosak lehetnek, amilyenre generációk óta nem volt példa. Az amerikaiak többsége úgy érzi, hogy a jövedelmük nem tartja a lépést a növekvő inflációval, és a Biden-adminisztráció intézkedéseit sem tartják kielégítőnek.  

HazaiTársadalom
Sokan okosan spórolnak a multikrízis idején kép: Pixabay.com
A legtöbben így spórolnak válság alatt  

A legtöbben így spórolnak válság alatt  

A válság, sőt a különféle krízisek (Covid, háború(k), energiaválság, infláció) hatása a mindennapjainkban hosszú hónapok óta egyre inkább a bőrünkön érezhető. Gyakran kénytelenek vagyunk drágábban vásárolni, de előfordul az is, hogy nehezen lehet beszerezni bizonyos termékeket. Ezt a helyzetet, illetve az erre adott fogyasztói válaszokat vizsgálta a Reacty Digital friss kutatása. 

InflációKiemeltSzankciókVilággazdaságZöldenergiaZöldgazdaság
Németország azt kockáztatja, hogy elszalaszt egy „jó válságot”

Németország azt kockáztatja, hogy elszalaszt egy „jó válságot”

Már a Reuters is arról cikkezik, hogy Németország, az Európai Unió legnagyobb gazdasága és hagyományos növekedési motorja idén a zsugorodás felé tart. A visszaesésnek közvetlen okai vannak, amelyek az EU többi részét is érintik, ugyanakkor rávilágítanak a több évtizedes hazai alulfinanszírozottságra is, mind az állami, mind a magánberuházások terén.

InflációTársadalomVilággazdaság
Európa igazi beteg embere: Svédország 

Európa igazi beteg embere: Svédország 

Sokáig a skandináv ország és a jólét közé egyenlőségjelet lehetett tenni. Most meg arról jönnek a hírek, hogy az élet ott sem fenékig tejfel: az infláció, a valutaválság és a súlyos ingatlanpiaci gondok  próbára teszik a svédeket. Ettől a mérgező keveréktől nehéz megszabadulni, mert már a megtakarításokat és a fizetéseket is kikezdte.

GeopolitikaVilággazdaság
Kína gazdasága rosszabb állapotban van, mint azt bárki gondolta

Kína gazdasága rosszabb állapotban van, mint azt bárki gondolta

A nyugati portálok elkezdtek írni a döcögő kínai gazdaságról. A Covid után nem jött a várva várt felpattanás, pedig az egész világ profitálni szeretett volna az ottani fellendülésből. Ahogy az orosz–ukrán háborúban megtapasztalhattuk, most az amerikai–kínai gazdasági háború is rátelepszik a médiára. Kína sikereit a globális dél és kelet megszervezésében és a dedollarizációban ellensúlyozni kell.

Promóció

Trend

Promóció

Hazai válogatás