A kettős felhasználású termékek zömére nem terjednek ki a nyugati exporttilalmak, amelyikre mégis, azt Moszkva és Irán megveteti magának másokkal. Így lesz a fogászati eszközökből vagy a tejpumpából drónalkatrész. Sufnituning és technológiai kannibalizmus felsőfokon.

Nem kis meglepetést okozott, amikor az ukránok által lelőtt vagy zsákmányolt harci drónokat – amelyeket Irán szállít Oroszországnak – alaposabban szemügyre véve kiderült, hogy tömve vannak olyan elektronikai alkatrészekkel, amelyek egyrészt embargósak mindkét ország számára, másrészt akadt köztük, amely eredetileg nem is fegyverbe lett tervezve.

A Mohajer-6 drónokban találtak Kínában gyártott kamerát, tajvani és japán mikrochipet, amerikai, EU-s, sőt – egyes jelentések szerint – még ukrán elektronikai alkatrészt is. Az egyik eszközben tizenöt különböző országból származó rendszerelemet azonosítottak, köztük egy kaliforniai vállalat logóját viselő chipet és a Texas Instruments amerikai technológiai cég által gyártott alkatrészeket.

A bűvös kettes

A megoldást a kettős felhasználású termékek jelentik. A kifejezés azokat az árukat – beleértve szoftvereket és technológiát is – takarja, amelyek egyformán felhasználhatók polgári és katonai célokra.

A kettős felhasználású termékek ha nyögvenyelősen is, de segítenek fenntartani a szankcionált országok hadiiparának speciális szegmensét, azaz biztosítják a nyugati technológián alapuló fegyverzet folyamatos utánpótlását.

Ezen áruk többségére szigorú szabályozások vonatkoznak, elvileg megakadályozva azt, hogy a szankcionált vagy biztonsági fenyegetést jelentő országok a segítségükkel fegyvergyártást végezhessenek.

Elvileg, mert a gyakorlat teljesen mást mutat.

Eleve nehéz embargót bevezetni olyan termékekre, amelyeket egyébként valóban mindennapi használatra terveztek. Irán és Oroszország, amelyek világhatalomnak számítanak az egy négyzetméterre eső szankciók számában, trükkös beszerzési hálózatot építettek ki, hogy fedőcégek segítségével mégis hozzájussanak a tiltott gyümölcshöz.

Az orosz és iráni rakéta- vagy dróntechnológia nem tudja nélkülözni a nyugati alkatrészeket, amelyek elméletileg nem is érkezhetnének Moszkvába vagy Teheránba, gyakorlatilag mégis ott vannak. Hogyan? Úgy, hogy amikor az exportellenőrök a célállomást vizsgálják, és rendben találják, azt hiszik, hogy valóban az a végállomás. Pedig az igazi vevő valójában Oroszország vagy Irán, amelyeknek továbbadják az árut, mégpedig a lehető legnagyobb mennyiségben.

Örményország például több mosógépet vásárolt az Európai Unióból az év első nyolc hónapjában, mint az azt megelőző két évben összesen. Kazahsztán 21,4 millió dollárt költött ugyanebben az időszakban hűtőszekrényekre, de 633 százalékkal nőtt az elektromos mellszívók importja is, amelyeket aztán Oroszország vásárolt meg. Az elmúlt két évben Kazahsztán gyakorlatilag egy darab mosógépet sem adott el Oroszországnak, az idén azonban már 7,5 millió dollár értékben exportált, a hűtőgépek esetében pedig megtízszerezte a tavalyi mutatókat. A helyzet teljesen egyértelmű: Moszkva a leghétköznapibb háztartási gépeket szerzi be óriási mennyiségben, hogy aztán az ipari kannibalizmus klasszikus hagyományait követve kibelezze azokat, és az elektronikai elemeket fegyvergyártásra használja.

Mindenki elad, senki sem veszít

A probléma természetesen nem új keletű. A kettős felhasználású termékek exportjának talaja rendkívül ingoványos, így szándékosan vagy akaratlanul, de a nyugati országok és vállalatok rendszeresen figyelmen kívül hagyják a rájuk vonatkozó szigorított ellenőrzési szabályokat. Nagy-Britannia védelmi minisztériuma például májusban azonnali vizsgálatot rendelt el, amikor kiderült, hogy rengeteg orosz fegyver (például a Borisoglebsk-2 kommunikációs zavarórendszer) minden jel szerint brit alkatrészekkel van tele.

De említhetjük Hollandiát is, amely a tavalyi évben 5 milliárd euró értékben exportált Oroszországba, a kereskedelemben részt vevő vállalatok kétharmadának pedig vagy direkt, vagy más termékbe szerelten a félvezetők a legfontosabb árucikkei. Németország sem kispályázott: a Krím annektálásától 2020-ig 134 millió dollár értékben exportált haditechnikai eszközökben is használható alkatrészeket, a kettős felhasználású termékek korlátozására tett szigorítások ellenére.

A végtelenségig nem lehet embargózni

Az exportellenőrzések elméletileg jó alapot szolgáltatnának arra, hogy a szankcionált országok ne tudjanak donorként használni hétköznapi termékeket haditechnikai célokra. Csakhogy a vállalatok egyrészt nem a végső felhasználói országba szállítanak, másrészt a termékeik egy része még csak nem is embargós. Mert ha a derék kazahok éppen úgy érzik, hogy a születési statisztikákra rácáfolva több százezer elektromos tejpumpára van szükségük, akkor erre mi legyen a válasz? Nem adunk, mert valójában gyilkolni akartok velük?

Moszkva legnagyobb gondja a gyártókapacitások megőrzése, ezt pedig saját forrásból nagyon nehezen tudja megoldani. Jelen pillanatban a bevált receptet tényleg a hűtőszekrények, fogászati fúrók és tejszívó készülékek kicsontozása jelenti az embargók kikerülésére.

Az iráni drónok jól példázzák, hogy mennyire nem működik a gyakorlatban a szigorított exportellenőrzés, hogy mennyire erős a vállalati lobbi egyes termékek esetében, valamint hogy mennyi probléma támad akkor, amikor egy konfliktusban alapjaiban kell újraértelmezni a hagyományos kereskedelem egyes elemeit.

Fotó: Orosz dróntámadás következtében kigyulladt infrastrukturális létesítmény Kijevben
MTI/EPA
A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.