Míg Németország az EU-ban a Made in Europe terv büszke szószólója és az amerikai protekcionista törvény heves kritikusa, addig csendben keresi a lehetőségeket arra, hogy iparát mégis be tudja tuszkolni valahogy az USA meleg szárnyai alá.

A német kancellár pár nappal ezelőtt latin-amerikai turnéra indult, hogy a német ipari és kereskedelmi beruházások útját egyengesse, különös tekintettel a nyersanyagbeszerzésekre és a gyártási kapacitások növelésére.

Nincs fegyver, de lesz lítium

Scholz Argentínába, Chilébe és Brazíliába is ellátogatott, utóbbi állam esetében az első külföldi vezető volt, aki hivatalos látogatást tett az újonnan megválasztott Lula elnöknél. A kancellár ügyes politikai húzással elsődlegesen és a külvilág felé jól hallható módon az ukrajnai fegyverszállítások ügyének próbálta megnyerni az országok vezetőit – ám csak falakba ütközött. Lula nem hogy nem hajlandó fegyvereket küldeni Kijevnek, de finoman arra is felhívta Scholz figyelmét, hogy bár az eszkaláció lehetősége egyre nagyobb, eddig nem nagyon hallotta, hogy valaki a nyugati fegyverszállító államokból a békekötés szükségességét hangsúlyozná.

A brazil elnökhöz hasonlóan Alberto Fernandez argentin vezető is nemet mondott a német felvetésre, míg Gabriel Boric chilei elnök arra tett ígéretet, hogy aknamentesítő hajókat küld a Fekete-tengerre – de csak a háború után.

Scholz természetesen elsősorban nem az ukrán helyzet miatt tette a körutat. Elsődleges célja – a környezetvédelmi projektekkel párhuzamban – a német zöld energiaipari befektetések elősegítése, és a minél több nyersanyag, elsősorban az elektromos akkumulátorokhoz nélkülözhetetlen lítium vásárlása volt.

Scholz természetesen tisztában van a térségben mindenhol jelenlévő kínai vállalatok trónfoglalási szándékaival, ezért ügyes húzással belebegtette az egyetlen olyan dolgot, amit az ázsiai nagyhatalom nem hajlandó megtenni: a helyszíni feldolgozást. Peking ugyanis a világ valamennyi részén a klasszikus gyarmatosító módszert követi: kitermeli a nyersanyagot, majd hazaszállítja azt további feldolgozásra, megfosztva így a bányákat biztosító országokat a nagyívű fejlesztésektől és saját nyereségük növelésétől. Ha Németországnak valóban ilyen szándékai vannak, az paradigmaváltást hozhat a megszokott befektetői, „gyarmatosító” alapokon működő gyakorlatban.

Bújj, bújj, zöld ág

Kevés nagyobb veszély leselkedik az Európai Unió iparára, mint a Joe Biden-féle zöld támogatási törvény, amely egyszerűen kizárta az európai vállalatokat egy 369 milliárd dolláros, adójóváírást és számtalan ösztönzőt tartalmazó támogatási rendszerből.

Az amerikai törvény kimondja: a támogatásokban csak azok a vállalatok részesülhetnek, amelyek vagy az USA-ban végzik a gyártást, vagy olyan államban, amellyel Washington szabadkereskedelmi megállapodást kötött. Ezek közül egyik sem igaz Németországra, nem úgy Kanadára és Mexikóra, amelyekkel a nyersanyag és az olcsó munkaerő miatt az USA nagyon is szívesen kötötte meg a szabadkereskedelmi megállapodást.

Míg Németország az EU-ban a Made in Europe névre keresztelt ellenterv büszke szószólója és az amerikai protekcionista törvény heves kritikusa, addig csendben keresi a lehetőségeket arra, hogy iparát mégis be tudja tuszkolni valahogy az USA meleg szárnyai alá. Ebben a zűrzavaros helyzetben, mindössze két nappal Ursula von der Leyen Green Deal-verziójának bejelentése után sikerült a BMW-nek egy 800 millió eurós (312 milliárd forintos) mexikói beruházást kommunikálnia.

A projekt az autóipari nagyságrendeket tekintve nem túl jelentős összegű, de jelzésértékű: az USA támogatási rendszere miatt felpörgeti az elektromos autógyártási kapacitásokat, így nagyobbat tud tunkolni a Biden-törvény zsírosbödönéből. A pénzből 500 millió eurót egy elektromos akkumulátorgyárra áldoznak, a többi tőke a további helyi beruházásokat készíti elő.

A szerencsétlen időzítés miatt felbukkanó kérdőjeleket a BMW is érzi. Magyarázatuk szerint a befektetés már a Biden-féle törvény előtt is be volt tervezve, tehát semmi köze ahhoz, hogy így mindazok a támogatások megilletik, amely más európai vállalatokat nem.

A magyarázat ellenére azt az egyszerű tényt azonban, hogy az amerikai zöld támogatási rendszer elszipkázza a befektetéseket az Európai Unió területéről, ennél ékesebben nem is tudta volna bizonyítani a német vállalat, egyben újabb muníciót biztosít azoknak, akik Németországot válságkezelő módszerei szintén protekcionizmussal vádolják, és úgy vélik, az EU helyett csak a saját iparának megmentésével foglalkozik.

A BMW lépésében sincs semmi kivetnivaló, a jelenlegi, nem túl szerencsés globális kereskedelmi helyzetben a döntés a lehető leglogikusabb volt. Halvány kritika inkább morális oldalról, illetve a bejelentés EU-csúcshoz időzítése kapcsán érheti a vállalatot, ám ezek a kifogások egy cseppet sem fogják meghatni sem a BMW vezéreit, sem a Scholz-kormányt, amely minden erejével azon dolgozik, hogy Németország a jövőben is Európa vezető gazdasági hatalma maradjon.

Fotó: Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök és Olaf Scholz német kancellár
MTI/EPA-EFE/Andre Borges
A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.