Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

A zöldhidrogén – vízből létrehozott hidrogén – jó ideje a nyugati országok érdeklődésének homlokterében van, többek között a zöldátállás és gazdaságaik szén-dioxid-mentesítése miatt, ráadásul az előállítása sem hoz létre üvegházhatású gázokat. Az Egyesült Államok és Kína közti egyre forrósodó helyzet miatt viszont a Nyugat komoly kihívásokkal néz szembe, ugyanis a zöldhidrogén technológiája nagyban függ a ritkaföldfémektől – vasérc, kobalt, nikkel –, amelyek piacát, ellátási láncait Kína uralja.

Ha a nemzetközi kapcsolatokban egy kevésbé konfliktusos időről beszélhetnénk, akkor ez nem lehetne probléma, hisz a BRICS-országokban – Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika – található ezeknek a fémeknek a döntő többsége. Viszont a konfliktusokra való tekintettel a nyugati országok számára kiesik a képből Kína és Oroszország. Így marad a „BIS”. Ezek olyan országok, amelyekkel az Egyesült Államoknak és a nyugati országok egy részének egészséges gazdasági kapcsolatai vannak. Az ebben rejlő lehetőségek kiaknázásához viszont a Biden-adminisztrációnak ki kell találnia valamilyen módszert, hogy ezen országokkal kereskedelmi megállapodásokat kössön.

A zöldhidrogén fontosságát aláhúzza, hogy maga a hidrogén képes dekarbonizálni az olyan nehezen villamosítható ágazatokat, mint a nehézipar és a távolsági szállítás. Ez pedig a globális kibocsátás csökkentésében kaphat kulcsszerepet. 

A fejlett gazdaságok számára ebben tudna segíteni Brazília, India és Dél-Afrika.

A zöldhidrogénipar fejlesztése már régóta számos ország, valamint az energetikai vállalatok célja. Ez a cél a drága előállítási folyamat miatt volt elérhetetlen, amely a már említett ritkaföldfémek beszerzéséhez szükséges ellátási láncok létrehozására támaszkodott. Az USA, az EU, Japán és Kína közelmúltbeli kezdeményezései egyre versenyképesebbé tették az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákat, ami csökkentette a zöldhidrogén előállításának terheit. Az USA 2022-es inflációcsökkentő törvényében (IRA) szereplő új hidrogéngyártási adókedvezmények jelentős mértékben hozzájárulnak a költség-versenyképesség növeléséhez. Az európai támogatások és a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS), amely hatékonyan emelte a fosszilis tüzelőanyagok árát, szintén növelik a hidrogén felhasználását.

A költségek csökkentése azonban nem megoldás. Az Egyesült Államoknak és Európának biztosítania kell a kritikus nyersanyagokat, amelyeket az ipar nem tud nélkülözni. Egy olyan világban, amelyet az orosz–ukrán háború és a Kínával szembeni „elhidegülés” jellemez, a fejlett gazdaságoknak nagyobb nyitottságot kell mutatniuk Brazíliával, Dél-Afrikával és Indiával szemben. 

A megoldás az lehet, ha kölcsönös gazdasági megállapodásokra törekednek – kereskedelmi megállapodások vagy más együttműködési formák segítségével – , amelyek nemcsak ezeknek a lelőhelyországoknak, hanem az USA-nak és Európának, benne pedig Magyarországnak és a közép-európai térségnek is előnyére tudnak válni.

A BRICS egy része

A BRICS-országok tudhatják ellenőrzésük alatt a világ vasérclelőhelyeinek mintegy felét, ami a nikkel esetében a világ több mint negyedét teszi ki.

Vagyis jelen helyzetben – az orosz–ukrán háború és a Kínával szemben egyre romló kapcsolatok tükrében – nagyon úgy tűnik, hogy a nyugati fejlett gazdaságoknak szorosabb kapcsolatokat kell kialakítaniuk a jövőben a „BIS”- országokkal, hogy képesek legyenek azokat a kritikus ásványokat biztosítani, amelyekre a zöldhidrogénipar támaszkodik.

Hogy pontosabban érzékeltetni tudjuk az arányokat és a nyersanyagkitettséget, az alábbi ábrákon pirossal jelöltük a BRICS-, kékkel a G7-országokat.

Vasérc

Az 1. ábrán jól látható, hogy a BRICS-országok birtokolják a világ vasérkészletének a felét. Egész pontosan a legtöbb ilyen lelőhely Brazíliáé (19 százalék) és Oroszországé (16 százalék). Őket követi Kína 11, majd India és Dél-Afrika 3, illetve 1 százalékkal. Jól látható az is, hogy ebben a tekintetben a G7-országok – Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Egyesült Királyság, Egyesült Államok – csupán a világ vasérclelőhelyeinek 5 százalékát birtokolják. Ugyanakkor ha országos bontásban nézzük, a világon Ausztráliáé a legtöbb vasérclelőhely. A világ vasérckészletének 4 százalékát a háborúban álló Ukrajna birtokolja, mellette Irán a világ vasérclelőhelyeinek 2 százalékát tudhatja magáénak. A világ többi része pedig összességében a vasérclelőhelyek 10 százalékát tudhatja ellenőrzése alatt.

1. ábra. A globális vasérclelőhelyek megoszlása országok szerint. Forrás: PIIE, US Geological Survey, teh Nickel Institute

Kobalt

Kobalt tekintetében a BRICS-országok dominanciája jóval kisebb, nagyjából a G7-országokkal vannak egy szinten kobaltlelőhelyek terén. Ez jól látható a 2. ábrán. A BRICS-országok közül Oroszország a világ kobaltlelőhelyeinek 3, Kína 2 százalékát birtokolja, a G7-országok közül pedig Kanada 3, az Egyesült Államok 1 százalékot tudhat magáénak. Jól látszik az ábrán, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság egyedül a világ kobaltlelőhelyeinek csaknem a felét – 48 százalékát – birtokolja. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy Kína 2016-ban megvásárolta a Kongói Demokratikus Köztársaságban a világ egyik legnagyobb kobaltbányáját, amivel megszerezte a globális kobaltkészletek 60 százalékát, a világ kobaltfinomító kapacitásának pedig a 80 százalékát. 

Jelentősebb kobaltlelőhelyeket birtokol Ausztrália (18 százalék), Indonézia (7 százalék) és Kuba (6 százalék). A Fülöp-szigetek a világ kobaltlelőhelyeinek 3, Madagaszkár, Pápua Új-Guinea, Marokkó és Törökország 1-1 százalékát birtokolja. A kobaltlelőhelyek maradék 7 százaléka a világ többi részén található.

2. ábra. A globális kobaltlelőhelyek megoszlása országok szerint. Forrás: PIIE, US Geological Survey, teh Nickel Institute

Nikkel

3. ábra. A globális nikkellelőhelyek megoszlása országok szerint. Forrás: PIIE, US Geological Survey, teh Nickel Institute.

A 3. ábrán látszik, hogy a világ nikkellelőhelyeinek 20 százalékát birtokolja Indonézia és Ausztrália. A BRICS-országok nikkel tekintetében szintén megkerülhetetlenek, mivel a lelőhelyek 29 százalékát ezen országok tulajdonolják. A G7-ek ezen a téren is jóval elmaradnak, hiszen összességében a világ nikkellelőhelyeinek 7 százalékát birtokolják. Említésre méltó még a Fülöp-szigetek 5 százaléka. A világ többi része az összes nikkellelőhely 19 százalékán osztozik.

Összességében levonhatjuk azt a következtetést, hogy, ha a Nyugat valóban komolyan meg akarja valósítani a mielőbbi zöldátállást, akkor mindenképp szükségük lesz egy szorosabb együttműködésre. Egy járható út lehet a Nyugat számára olyan szorosabb együttműködések kialakítása, amelyek egyenlő partnerségi viszonyra alapulnak. 

Borítókép: 123rf

Eredetileg megjelent június 13-án a Makronom.Mandiner.hu oldalán.