Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

A jelenlegi hidegháborúsra erősen hasonlító környezetben érdemes figyelemmel kísérni a világban azokat a területeket, ahol reális a veszély egy közvetlen katonai konfliktus kialakulására.

Tajvan mint „forrópont”

Idekapcsolódik Tajvan kérdése is. Tavaly augusztus eleje óta – amikor is az akkori amerikai képviselőházi elnök, Nancy Pelosi látogatást tett Tajvanon – a sziget körül egyre forrósodik a helyzet. 

A kínai elnök, Hszi Csin-ping szerint nem tettek le arról, hogy ha kell, akár erőszakos úton Tajvant Kínához csatolják, igaz, ezt elődei is elmondták számos alkalommal. 

Jelen állás szerint mégkevésbé kell attól tartani, hogy Kína lerohanja Tajvant, mindenesetre érdemes figyelemmel kísérni a közép- és hosszú távú kockázatokat. Már csak azért is mert vagy Tajvan, vagy éppen a közvetlen közelben fekvő Senkaku-szigetek esetleges válsága akár egyik pillanatról a másikra változást hozhat be Amerika Európa védelmében betöltött szerepében.

A Senkaku-szigetek Tajvan közvetlen közelében fekszik a Csendes-óceán nyugati részét képező Kelet-kínai tengeren. A problémát hosszú ideje az jelenti, hogy hivatalosan Japán fennhatósága alatt áll a szigetcsoport, de Kína és Tajvan is igényt tart rá. Egész pontosan 1968 óta jelent a szigetcsoport konfliktusforrást, mikor kiderült, hogy a szigetcsoport körül tengerfenék kőolajat rejt.

Ez pedig alátámasztja azt a megállapítást, hogy Európa nem számíthat mindig arra, hogy az Egyesült Államok többletforrást biztosít a védelmére. Éppen ezért kellene, hogy az európai országok nagyobb szerepet vállaljanak a saját kontinensük védelmében.

Egy másik „forrópont”: Ukrajna

Európára és az orosz fenyegetésre áttérve megjegyezhetjük, hogy a NATO európai tagállamainak és az EU-tagoknak összesítve nagyobb a katonai ereje, mint Oroszországnak és Fehéroroszországnak együttesen. De nem csak a katonai erőt tekintve marad alul Oroszország: a Világbank adatai szerint az Európai Unió GDP-je 2021-ben több mint kilencszer volt nagyobb, mint Oroszországé – az előbbié 17,18 ezer milliárd, az utóbbié 1,78 ezer milliárd dollárra rúgott. A háború óta ez a különbség pedig tovább nőtt. 

Sokszor éri kritika az EU-tagok védelmi kiadásait is, de jelen állás szerint az a helyzet, hogy ezek a kiadások is összesítve négyszer nagyobbak, mint Oroszországé.

Ráadásul Moszkva hadereje az ukrajnai háború alatt valamelyest leépült, így Európa egyedülálló lehetőséget kapott arra, hogy erőforrásait hatékony és összehangolt védelemre fordítsa. Kérdés, hogy valóban tud-e élni a helyzetével.

Az Egyesült Államok Európa iránti elkötelezettségét viszont hiba lenne alábecsülni az „Asia first” oltárán. Ne feledjük, hogy az USA anélkül volt képes megváltoztatni az orosz–ukrán háború menetét, hogy közvetlen harcba sodródott volna.

Ez a konfliktus továbbra is proxyháború azáltal, hogy az Egyesült Államok és a többi nyugati ország fegyvereket, kiképzést és hírszerzést biztosít Ukrajnának.

Ha eljátszunk a gondolattal, hogy Oroszország megtámadja az egyik NATO-tagállamot, akkor életbe lép a NATO alapító szerződésének V. cikkelye – amelyet többnyire a közvélemény félreértelmez.

Ez a kollektív védelemről szól, de még ennek az életbelépésével is a lehetőségek széles spektruma tárulna az Egyesült Államok és szövetségesei elé egy európai háború esetén is. A NATO V. cikkelye a tagok számára ugyanis előírja, hogy „az észak-atlanti térség biztonságának helyreállítása és fenntartása érdekében megtegyék [az] általuk szükségesnek ítélt intézkedéseket, beleértve a fegyveres erő alkalmazását is”.

Ebből pedig az következik, hogy egy európai háború esetén ez a cikkely nem kötelezi az Egyesült Államokat arra, hogy bármilyen módon harcoljon. Éppen ezért lenne fontos, hogy Európa érdemben többet tudjon tenni saját maga védelméért.

De mielőtt egy nem létező európai háborúban gondolkodunk, érdemes felmérni az orosz fenyegetést. A belátható jövőben Oroszországnak nem lesz elég katonai ereje és gazdasági erőforrása ahhoz, hogy úgymond „leigázza” az európai kontinenst. Ukrajna inváziója jól megmutatta ezt.

Mivel jelen állapotában Oroszország nem lehet európai hegemón, Washingtonnak – a háború végét követően – konstruktívan kell közreműködnie európai szövetségeseivel együtt a béketárgyalásokban, figyelembe véve a nyugati érdekeken túlmenően a Moszkva szempontjából felmerülő biztonsági aggályokat is.

Elemzéssorozatunk következő részében részletesebben utánajárunk, hogy hol és milyen területeken van jelen az Egyesült Államok a világban, emellett részletezzük az Egyesült Államok „Asia First” miatt kialakult dilemmáit is.

Borítókép: 123rf