A Szaúd-Arábiában megrendezett béketervtárgyalás gyakorlati jelentősége elhanyagolható, de a szándékot szimbolikusan sem nagyon lehet pontosan értelmezni.

Dzsiddában több mint negyven ország részvételével rendezték meg a hétvégén az ukrajnai háború lezárását célzó kijevi béketervről szóló konferenciát. Az már a találkozó előtt is nyilvánvaló volt, hogy a békekötés szempontjából a meetingnek gyakorlati eredménye a nullával lesz egyenlő, a találkozó pusztán arra szolgál, hogy Ukrajna és a Nyugat újra megpróbálja meggyőzni a globális dél államait, engedjék el oly sokszor hangoztatott semlegességüket, és nyíltan foglaljanak állást Moszkva ellen.

Ebből a szempontból nézve a találkozót, nem is a fronton zajló események, hanem a résztvevők személye volt a lényeges. Maga az a tény, hogy Szaúd-Arábia adott otthont a találkozónak, élesen rávilágít: a Moszkvával egyébként jó viszonyt ápoló ország diplomáciai jelenlétének globális kiterjesztésére fókuszál, és igyekszik gazdasági tekintélyének súlyát ezáltal is növelni.

Brazília, Törökország és Dél-Afrika részvétele szintén jelzésértékű, bár nem feltétlenül azért, ahogyan Kijev kommunikálta utólag.

Ukrajna ugyanis kijelentette, hogy a részt vevő országok egyöntetűen üdvözölték a béketerv azon pontját, amely Ukrajna területi integritását szorgalmazza. Ez nyilvánvalóan torzítás, a valóság az, hogy a meghívott semleges országok azért vettek részt a találkozón, mert folyamatosan a béke megkötésének szükségességét hangoztatják – márpedig ezek után bajos lenne kivonniuk magukat egy olyan tárgyalási etapból, ahol éppen egy béketervet vitatnak meg.

Éppen emiatt minden szem Kínára szegeződött, amely külön béketervvel rukkolt elő tavasszal, és amelyet a Nyugat nyilvánvalóan elutasított, miután hiányzott belőle az ukrán területi integritásra vonatkozó javaslat. Peking a közelmúltban már lemondta részvételét egy hasonló jellegű találkozón Koppenhágában, így most mindenki azt találgatta, tiszteletét teszi-e Dzsiddában.
Tette.

Sárkánybelépő

Kína jelenlétét mindenki a „konstruktív” szóval jellemezte a találkozón, pedig Peking hasonló okokból vett részt a fórumon, mint például Brazília: ha valaki folyamatosan a békekötés szükségességét hangsúlyozza, az nem bújhatott ki alóla.

Rizikó és vesztenivaló nem volt, a találkozó minden konkrét fejleményt nélkülözve zárult, Peking jelenléte azonban éppen az Oroszországgal való szívélyes és korlátlan partneri viszony miatt került az esemény középpontjába.

Kína diplomáciai súlyát a részvétel természetesen jelentősen növelte, elköteleződnie nem kellett, még véleményezni sem. (Ezt azóta sem tette meg.) A jelen lévő országok képviselői gyakorlatilag abban maradtak, hogy alaposan tanulmányozni kezdik az ukrán tízpontos békejavaslatot, különös tekintettel arra, hogy az milyen hatással lenne saját kapcsolataikra, és mit találnak benne kivitelezhetőnek.

Miről szól az ukrán béketerv?

Nukleáris biztonság, különös tekintettel a zaporizsjai atomerőmű körüli helyzet rendezésére.

Az élelmiszerbiztonság helyreállítása, beleértve az ukrán gabonakereskedelem folytonosságának biztosítását.

Az orosz energiaforrások árkorlátozása, ezzel egy időben az ukrán energia-infrastruktúra helyreállítása.

A hadifoglyok és a deportáltak szabadon engedése.

Ukrajna területi integritásának helyreállítása.

Az orosz csapatok kivonása Ukrajna területéről.

Külön bíróság felállítása az „orosz háborús bűnök” kivizsgálására.

A környezet háború okozta pusztulásának helyreállítása, különös tekintettel az aknamentesítésre.

Nyugati biztonsági garanciák adása Ukrajnának, biztonsági struktúra kiépítése az euroatlanti térségben a jövőbeli eszkaláció elkerülése érdekében.

A háború befejezésének megerősítése, beleértve a háborús felek által ratifikált dokumentumot.

A tét nélküli találkozót aztán mindenki úgy értelmezte, ahogyan akarta. A Nyugat nem győzte bizonygatni, hogy Kína puszta jelenléte is már Oroszország egyre nyilvánvalóbb elszigeteltségét mutatja, az pedig, hogy jelezte részvételi szándékát a következő hasonló jellegű találkozón, már csak hab a tortán. Peking mélyen hallgat, ám a csend oka éppen az, hogy egy diplomáciai gesztuson túl nem sok jelentősége volt számára a találkozónak.

Sok hűhó semmiért

A találkozónak volt egy rendkívül fontos előzménye, amely el is döntötte annak kimenetelét. Szaúd-Arábia nem hívta meg Oroszországot arra a fórumra, ami alapvetően róla szólt. A diplomáciai otrombaság (egy meghívó küldése nem egyenlő a részvételi kötelezettséggel) jól megvilágította, hogy

maga a házigazda sem gondolta komolyan bármiféle eredmény elérését, a szituációt pedig inkább tekintette saját pozicionálási pontszerzésének, semmint érdemi találkozónak.

Ukrajna máris nemzetközi, államfői szintű békecsúcsot sürget, de ezt még a nyugati vezetők is elhamarkodottnak találják: nemcsak azért, mert a globális kelet és dél országai igen messze állnak attól, hogy Moszkva ellen kezdjenek dolgozni, hanem az imént említett ok miatt. Nehéz úgy érvényt szerezni egy béketervnek, ha az egyik hadban álló féllel közben szóba sem állnak.

Ahogyan arra többen rámutattak: a Zelenszkij-féle béketerv valójában nem Ukrajnáról szól, hanem arról, miként képzeli el a Nyugat Oroszország helyzetét a jövő geopolitikai rendszerében. A javaslatban egy betű sincs arról például, miként értelmezheti Moszkva az Ukrajnában felhalmozott fegyverarzenált, az esetleges NATO-csatlakozást és a NATO-csapatok jövőbeli ukrajnai állomásoztatását, egyszóval

Washington tollbamondásával ismét egy olyan javaslat látott napvilágot, amely bármiféle ötlet nélkül visszakanyarodik a háborút kirobbantó alapvető okokhoz: Moszkva biztonsági aggályaihoz.

Más szavakkal: az ukrán béketerv a Nyugat érdekeit és pozíciójának fegyveres megerősítését tartalmazza, és egyáltalán nem fókuszál az orosz–ukrán konfliktus alapvető problémáira. Ez pedig ebben a formában nyilván komolyanvehetetlen a Kreml részéről, de erre utalt maga Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is, aki szerint igen kicsi az esély ennél komolyabb béketárgyalásokra.

Plasztikus hasonlattal élve: a béketervet javasló fél a dán királyfi nélkül akarja eljátszani a Hamletet.

A szokásos válasz

Míg az ukrán kormány és elnöki hivatal elégedetten kürtöli szét, hogy Ukrajna mennyire konstruktív találkozón van túl, ahol „minden résztvevő bizonyította országa elkötelezettségét az ENSZ alapokmányának, a nemzetközi jognak, az államok szuverenitásának és területi integritásának sérthetetlenségének tiszteletben tartása mellett”, az épületen kívül felejtett Oroszország gyakorlatilag megrántotta a vállát, és a felvonás végére lapozott.

Dmitrij Medvedev, az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának alelnöke, volt orosz elnök tömören kommentálta a dzsiddai eseményeket, rámutatva annak feleslegességére:

„Minden békejavaslatnak három feltétel megvalósulása esetén lehet esélye a sikerre:

1. Mindkét háborús felet be kell vonni a párbeszédbe. Ez nem történt meg.
2. Figyelembe kell venni a történelmi összefüggéseket, jelen esetben azt, hogy 1991 előtt nem létezett Ukrajna nevű ország, csupán az Orosz Birodalom részeként.
3. A realitások figyelembevétele. Ebben a szituációban a realitás az, hogy Ukrajna félig romokban hever, területeinek egy része pedig visszatért Oroszországhoz.

Csak annak a közvetítőnek van esélye a sikerre, aki hajlandó elismerni ezeket a nyilvánvaló tényeket. A többinek nincs.

Magukra a tárgyalásokra ráadásul jelenleg nincs is szükség. Az ellenségnek előbb térden csúszva kell kegyelemért könyörögnie.”

Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki hivatal sajtószolgálata