Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása 

Szeptember 8-án pusztító földrengés rázta meg a Magas-Atlasz-hegység körül élőket, amely több ezer halálos áldozatot követelt és számos falu pusztulását okozta.  

Marokkó azonban visszautasította Franciaország gyorssegély-felajánlását, amely az eddigi legélesebb jele volt annak, hogy a nyugat-európai állam és egykori protektorátusa között mennyire elmélyült a diplomáciai szakadék.  

Marokkó párizsi nagykövetsége 2023 nagy részében pedig nagykövet nélkül maradt. Márciusban, válaszul Emmanuel Macron francia elnöknek a feszültségek enyhítésére tett kísérletére, egy marokkói tisztviselő kijelentette, hogy „a kapcsolat nem baráti és nem jó sem a két kormány, sem a királyi palota és az Élysée között” – ez végeredményben egy egyenes, nem diplomatikus pofon az egykor szebb napokat látott hatalomnak. 

Ahhoz, hogy megértsük a francia–marokkói kapcsolatokban növekvő elhidegülés gyökereit, a közelmúltbeli nyilvános viták mellett figyelembe kell vennünk az afrikai ország változó szövetségeit, Franciaország diplomáciai kihívásait és mindkét nemzet Algériával való kapcsolatát. A Franciaország és Marokkó közötti hosszú ideje tartó barátság megszakadása valószínűleg új geopolitikai tendenciákat tükröz, amit Párizs Maliban, Burkina Fasóban és Nigerben csökkenő befolyása is bizonyít. 

Földrengés Marokkóban Forrás: MTI

Hogyan távolodott el fokozatosan Marokkó a franciáktól? 

Az észak-afrikai ország átalakulása VI. Mohamed király – aki 1999 júliusában lépett trónra apja, II. Hasszán halála után – uralkodása alatt vált szembetűnővé: 2000 és 2021 között az egy főre jutó GDP több mint kétszeresére, 1492 dollárról 3795-re emelkedett. Az ENSZ Fejlesztési Programja szerint 2011 és 2018 között a királyságban a felére csökkent a többdimenziós szegénységi index. Uralkodása alatt az olyan városok, mint Tanger vagy Casablanca modern gazdasági erőközpontokká váltak, köszönhetően az üzletbarát légkörnek, a közvetlen külföldi befektetéseket vonzó stratégiai nemzetközi szövetségeknek, valamint a fiatalok oktatásának javítására tett hatalmas erőfeszítéseknek. Marokkó ezzel párhuzamosan egyre inkább afrikai központként építi ki magát, kihasználva az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger partján fekvő stratégiai helyzetét, és egyre inkább az afrikai kontinens felé fordul. 

Franciaország összességében profitált Marokkó fejlődéséből: a legfontosabb kereskedelmi partnere lett Afrikából. Az oda irányuló export 2022-ben 6,6 milliárd eurót tett ki, amivel a nyugat-európai állam 10 százalékos piaci részesedéssel az ország második legnagyobb exportőrévé vált. A francia közvetlen külföldi befektetések állománya ugyanebben az évben 8,1 milliárd eurót tett ki, ami az összes közvetlen külföldi befektetés 30 százaléka, 1300 leányvállalattal a királyságban, míg a Franciaországba irányuló marokkói közvetlen külföldi befektetések állománya szintén figyelemre méltó volt, 1,8 milliárd euróval, a 2013-as 370 millióhoz képest. 

Ilyen kedvező számok mellett különösen érdekes a súlyosbodó diplomáciai válság. 

Soha nem látott diplomáciai elhidegülés a régióban 

Kulcsfontosságú a francia diplomáciai hatalom mérséklődő befolyása. Egyfelől a lendületvesztés valószínűleg a külpolitikai függetlenség csökkenésével függ össze, miután Nicolas Sarkozy 2009-ben úgy döntött, hogy újra csatlakozik a NATO integrált katonai parancsnokságához. Ez abban a tekintetben volt irányváltás, hogy korábban, az 1960-as évektől kezdve, amikor Charles de Gaulle tábornok kivonta Franciaországot a NATO parancsnoki struktúráiból, egészen Jacques Chirac Irak inváziójának határozott elítéléséig, Franciaország egyedülálló diplomáciai pozíciója bizonyos vonzerőt gyakorolt a globális délre. Az atlantista megközelítés elfogadásával a nyugat-európai állam elvesztette ezt a vonzerőt. 

Másfelől a francia diplomácia a belső reformok miatt lényegében jó ideje válságban van. Két törekvés emelkedik ki: az ottani külügyminisztérium befolyásának fokozatos eróziója az elmúlt évtizedek során, valamint Macron elnök azon törekvése, hogy tovább reformálja a diplomáciát, lehetővé téve bármely magas rangú köztisztviselő számára, hogy diplomataként működjön.  

A diplomáciai testületnek ezt a fajta „szakosításmentesítését” széles körben meggondolatlannak tartják, mivel a külügyi szolgálat megköveteli a helyszíni tudást és a tengerentúli tapasztalatokon keresztül kialakult készségeket. 

Az eredmény a diplomácia központosítása lett az elnök körüli döntéshozók egy kis csoportjának kezében. Ennek következtében a francia diplomácia a szakértelem hiányától szenved, és Macron impulzív, valamint gyakran túlságosan optimista intézkedései irányítják. A megközelítése ingadozik az ügyetlenség – például 2021-ben Algériában azzal vádolta az ország vezetését, hogy a francia–algériai háború örökségéből tőkét kovácsol – és a naiv remény között, hogy a kevésbé demokratikus rezsimek könnyen átalakíthatók. 

A francia diplomácia tehát nehezen alkalmazkodott az új globális realitásokhoz.  De a francia–marokkói kapcsolatok konkrét eseményei is rávilágítanak a feszültségekre. 

Sérelmekkel tűzdelt idővonal 

Az elmúlt években Rabatban különösen az váltott ki nemtetszést, hogy Párizs 2021 októbere és 2022 decembere között felére csökkentette a marokkóiaknak kiadott vízumok számát. Ez a döntés az algériaiakra és a tunéziaiakra is vonatkozott. Ezzel az volt a cél, hogy nyomást gyakoroljanak ezekre a nemzetekre az illegálisan Franciaországban tartózkodó állampolgárok hazatelepítése érdekében. A stratégia azonban nem volt igazán hatékony, sőt inkább logisztikai problémákat okozott. 

Összességében Marokkó sérelmei kapcsán leszögezhetjük, hogy azok túlnyomórészt a 2010-es évek közepén és a közelmúltban Franciaországban a magas rangú tisztviselői ellen indított jogi eljárásokból erednek. Ennek eredménye, hogy Rabat 2014–2015-ben felfüggesztette a nyugat-európai állammal folytatott igazságügyi együttműködést. 

2022 decemberében az Európai Parlament (EP) tisztségviselőinek korrupciós botrányába Marokkó is belekeveredett. Pier Antonio Panzeri olasz uniós törvényhozó és több társa a belga hatóságok nyomozása szerint kapcsolatban állt Abderrahim Atmun marokkói diplomatával és a marokkói hírszerzéssel. A lobbizás célja a jelentések szerint az volt, hogy az EP-t az észak-afrikai ország javára befolyásolják. 2023. január 19-én az EP el is fogadott egy határozatot, amelyben elítélte Marokkót újságírók és a rezsim kritikusainak igazságtalan bírósági tárgyalása és bebörtönzése miatt. Az ottani parlament erre válaszul január 23-án azzal a szavazással válaszolt, hogy „felülvizsgálja kapcsolatait az Európai Parlamenttel”, a marokkói média pedig ragaszkodott ahhoz, hogy Franciaország befolyásolta az EP döntését. 

VI. Mohamed marokkói király és Emmanuel Macron francia elnök felavatja Afrika első nagy sebességű vasútját a marokkó Tangerben Forrás: MTI

A Nyugat-Szahara meghatározó kérdéssé nőtte ki magát 

Nyugat-Szahara kérdése érzékeny pont Marokkó számára, mivel az Atlanti-óceán észak-afrikai partjainál fekvő hatalmas terület Spanyolország 1973-as kivonulása óta Marokkó szuverenitási igényeinek tárgyát képezi. Rabat törekvése a terület feletti ellenőrzésre állandó vitás pont Algériával, amely a szaharai függetlenségi mozgalmat (Polisario Front) támogatja a függetlenség 1976-os kikiáltása óta. Rabatban a támogatást stratégiai lépésnek tekintik, amely megfékezi a marokkói területi terjeszkedést és biztosítja Algéria hozzáférését az Atlanti-óceánhoz. 

Az ENSZ a MINURSO misszióján keresztül igyekezett enyhíteni az ellenségeskedést, és 1991 óta szorgalmazza az önrendelkezésről szóló népszavazást. Alternatívaként Marokkó „kiterjesztett autonómiát” ajánlott a régió számára, marokkói fennhatóság alatt. A javasolt népszavazás azonban elakadt, mivel mindkét fél megpróbálta a maga javára billenteni a demográfiai egyensúlyt, ami patthelyzethez vezetett. Franciaország, miközben támogatja az ENSZ erőfeszítéseit, történelmileg támogatta Marokkó álláspontját a nemzetközi szervezetben, szembeszállva az Algéria által vezetett destabilizációs kísérletekkel. 

2020 decemberében változott a felállás, amikor Donald Trump az amerikai álláspont teljes megfordításával elismerte Marokkó szuverenitását Nyugat-Szahara felett, cserébe azért, hogy az arab–izraeli normalizációról szóló Ábrahámi Megállapodást aláírják. Mintegy 60 másik állam, köztük Németország, Spanyolország és Izrael követte a példát, Franciaország azonban nem. Nyíltabban kezdte támogatni az algériai Kabília tartomány önrendelkezését. Algír 2021 decemberében meg is szakította diplomáciai kapcsolatait Rabattal. 2022 augusztusában VI. Mohamed király egy beszédében kijelentette, hogy a nyugat-szaharai kérdés „az a prizma, amelyen keresztül Marokkó nemzetközi környezetét szemléli, és … a barátságok őszinteségének és a kialakítandó partnerségek fokmérője”. Ez az üzenet egyértelműen Franciaországnak szólt. A francia vezetésnek az lehet a hátsó szándéka az észak-afrikai állammal kapcsolatban, hogy megfékezze a felemelkedését. A francia elitnek kellemetlen érzés lehet, hogy az egykori protektorátusuk független és magabiztos szereplővé válik a nemzetközi színtéren, különösen annak fényében, hogy Marokkó egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatait az Egyesült Államokkal és megerősítette a biztonsági kapcsolatait Izraellel. 

Marokkót időnként „kábítószerállamként” bélyegzik, mivel jelentős mennyiségű kannabiszt termel, ami az európai piacok egyik fő forrása. A Gibraltári-szorosnál, Afrika északi kapujánál elhelyezkedő ország emellett kihasználja stratégiai helyzetét az Európába irányuló migráción keresztül is. 

Szcenáriók a jövőbeli kapcsolatok alakulására 

Alapvetően két forgatókönyvet vázolhatunk fel a jövőre nézve. A kevésbé valószínű rövid távú szcenárió az, hogy Franciaország fenntartja kiegyensúlyozott megközelítését Algír és Rabat között. A nyugat-európai állam több okból is törékeny helyzetben van Algírral szemben, különösen a Marokkóval kapcsolatos álláspontjának fényében. Több évtizeden keresztül igyekeztek fenntartani a két ország közötti egyensúlyt, és soha nem zárták be az ajtót Algéria előtt. Az energiaválság azonban új helyzetet teremtett Franciaország számára, mivel az oroszok kiesésével nőtt a függőségük az új gázszolgáltatóktól. Az algériai földgáz 2022-ben az import 8 százalékát tette ki. Míg egy évvel ezelőtt a nyugat-európai állam azt tervezte, hogy 50 százalékkal növeli az algériai gázimportját, egyes magrebi médiumok szerint 2023 első felében Párizs valójában 90 százalékkal növelte azt. Ez nehezíti Macronnak, hogy határozottan állást foglaljon a nyugat-szaharai kérdésben. A helyzet azért is képlékeny, mert Franciaországban nagyon sok az algériai. Sok algériai származású nem tudta teljesen összeegyeztetni az identitását ősei szülőhazája és Franciaország között. Aggodalomra ad okot, hogy a Marokkónak Algériával szemben nyújtott nyílt francia támogatás újból zavargásokat szíthat a nyugat-európai állam ingatag külvárosaiban. A kiegyensúlyozott kapcsolatok fenntartását nehezíti még, hogy Macron arra törekszik, hogy ő legyen az a vezető, aki feloldja a Franciaország és Algéria között régóta fennálló posztkoloniális feszültséget, amely történelmi kérdés az algériai függetlenségi háború (1954–1962) óta, azaz 60 éve fennáll. Ennek elérése jelentős történelmi tett lenne. 

Mindezek miatt a franciák haboznak, hogy végleges döntést hozzanak Marokkó és Algéria között, mivel ezzel felborítanák azt az egyensúlyt, amelynek a fenntartására törekszenek.  

Ez a forgatókönyv volt a legvalószínűbb 2023 nagy részében. Október 19-én azonban Marokkó új nagykövetet nevezett ki (Samira Sitail francia–marokkói újságíró). Emellett október 30-án az ENSZ Biztonsági Tanácsában Nicolas de Riviére, Franciaország állandó képviselője méltatta a MINURSO egy éve tartó újbóli vezetését, és hangsúlyozta országa támogatását az eredeti marokkói autonómiatervhez. A megjegyzések egyértelműen a közeledést célozták. 

Abdel-Madzsid Tebbun megválasztott algériai államfő  Forrás: MTI

Valószínűbb forgatókönyv, hogy Franciaország mindent feltesz Marokkóra. November 13-án Christophe Lecourtier rabati francia nagykövet a marokkói Radio 2M-nek adott interjújában bejelentette a vízumkorlátozások megszüntetését: bocsánatot kért az intézkedésért, és kijelentette, hogy Franciaország állandó, hűséges, dinamikus és kreatív szövetségese lesz Marokkónak Nyugat-Szaharával kapcsolatban. A királysággal való együttműködés alapvető fontosságú a migráció ellenőrzése, a nyugat-afrikai terrorizmus elleni hírszerzés, valamint a kereskedelem és a befektetések terén. A Marokkóval való gazdasági kapcsolatok is kockán forognak: a Casablancától Marrákesig tartó nagy sebességű vasúti projektet egy kínai cég kaphatja meg a francia helyett, annak ellenére, hogy az utóbbi építette a Tanger–Casablanca szakaszt. Ezenfelül az év elején a francia üzleti szövetség vezetőjének azt tanácsolták, hogy halassza el a tervezett marokkói látogatását, ami a jelenlegi francia–marokkói kapcsolatok érzékeny természetére utal.  

Algériára rátérve, több francia politikus szerint az algériai vezetés túlságosan is szívesen él a lehetőséggel, hogy Franciaországot könyörögni kényszerítse a gázért. Az egykori gyarmat nemrég egy franciaellenes versszakkal egészítette ki nemzeti himnuszát. Algéria közeledése Moszkvához 2022-ben, amikor kérelmet nyújtott be a BRICS-országokhoz történő csatlakozáshoz, egyértelmű jelzés volt, hogy nyitva kívánja tartani a lehetőségeit. Jó esély van arra, hogy Algír gyorsan csalódást okoz Párizsnak. Valószínű, hogy a francia vezetés úgy dönt, hogy Algéria elveszett, és Marokkó, a régi barátja és szövetségese a legjobb választás. Májusban Rachida Dati volt francia igazságügyi miniszter és Eric Ciotti, a jobbközép Les Republicains vezetője az észak-afrikai országba látogatott, és egyértelmű üzenetet küldött Rabat Nyugat-Szahara feletti szuverenitása mellett.   

Összességében tehát, tekintettel a nemrég bekövetkezett enyhülésre és a kialakult várakozásokra, nem valószínű, hogy Párizs meghátrálna. Ebben az összefüggésben Macron közelmúltbeli kritikája Izrael palesztin területeken végrehajtott bombázásaival kapcsolatban úgy is értelmezhető, mint egy kísérlet a túlnyomórészt palesztinbarát algériai lakosság megnyugtatására mind Algériában, mind Franciaországban. 

Borítókép: MTI/EPA/Getty Images pool/Sean Gallup