Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája szakít a demokráciaexport és a rezsimváltás politikájával: Washington pragmatikus, „rugalmas realista” megközelítésre vált, amely a stabilitást és a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe. Ennek jegyében rehabilitálja Szíriát, feloldja a szankciókat és támogatja a megerősödését, mert az újjáépülő Damaszkuszt kulcsfontosságú ellensúlynak tekinti Irán növekvő közel-keleti befolyásával szemben.
Az Al Jazeera palesztinpárti szerzői szerint a közel-keleti háború megmutatta: az ENSZ és a „szabályokra épülő nemzetközi rend” a nagyhatalmi érdekek foglya, ahol a vétójog felülírja a jogot, a Nyugat pedig kettős mércét alkalmaz – mindez pedig felgyorsítja a globális dél elfordulását a nyugati világtól.
Miután az 1970-es években az OPEC-államok dominálták a földgázkitermelést, a 2010-es évek közepére az USA a palaforradalomnak köszönhetően képes volt felzárkózni. Most emelt fővel – technológiával és tőkével – tér vissza a Közel-Keletre, hogy a segítségéért cserébe megerősíthesse érdekeit a térségben.
A Hezbollah csendben újjáépíti iráni rakétakészleteit, miközben Izrael sorozatos légicsapásokkal próbálja visszafogni. A tűzszünet már csak papíron létezik – a felek kimerültek, de a következő háború küszöbén állnak.
Két év háború után újra béke van a Közel-Keleten, miután életbe lépett a Trump-adminisztráció közvetítésével létrejött gázai tűzszünet. Az első izraeli túszokat már szabadon engedték, a megállapodást pedig Sarm es-Sejkben több mint húsz ország részvételével aláírták. A béke részeként Izrael fokozatosan kivonul Gázából.
Izrael és a Hamász megállapodtak a gázai tűzszünet első szakaszáról, amely a harcok leállítását, a túszok szabadon bocsátását és a csapatok visszavonását tartalmazza. A Donald Trump közvetítésével létrejött egyezség az elmúlt két év legnagyobb esélyét jelenti a háború lezárására és Gáza újjáépítésére, miközben a térség jövőjét továbbra is a politikai és biztonsági bizonytalanság határozza meg.
Líbiában enyhülnek a belső feszültségek: a Szirt kikötő és a kapcsolódó infrastrukturális beruházások újra bekapcsolhatják az országot a nemzetközi kereskedelembe, stabilizálhatják a régiót és mérsékelhetik a migrációt, miközben Törökország befolyása erősödik, az EU pedig könnyen háttérbe szorulhat.
Szíriában először tartanak parlamenti választásokat Aszad bukása óta, de a folyamat nem demokratikus: a képviselőket részben bizottságok, részben a háborús bűnökkel vádolt ideiglenes elnök választja ki, kirekesztve kisebbségeket és a népakaratot, miközben a kormány gazdasági korrupcióval és segélylopással vádolható.
Rijád és Iszlámábád kölcsönös védelmi paktuma újraszabja a Közel-Kelet és Dél-Ázsia erőterét: a pakisztáni nukleáris ernyő Szaúd-Arábia fölé is kiterjedhet. Az egyezmény erősíti a két ország pozícióját, miközben rámutat az USA-val szembeni gyengülő bizalomra és segíti Peking befolyásának terjedését.
Washington nem vonul ki Irakból, hanem stratégiai átrendeződéssel erősíti közel-keleti pozícióit: az amerikai csapatok az Al-Aszad és a Victoria bázisról Erbilbe, részben Jordániába és Kuvaitba kerülnek át, hogy csökkentsék az iráni támogatású milíciák fenyegetését, mérsékeljék az iraki belpolitikai nyomást, ugyanakkor fenntartsák az USA regionális katonai befolyását és mozgásterét.
A szíriai kormány 50 ezer katonával egy kurdellenes offenzívára készül Rakka és Deir ez-Zór térségében, miközben Washington egyre inkább hátat fordít korábbi szövetségeseinek. A hadművelet nemcsak a dzsihadista csoportok megerősödésének kockázatát hordozza, hanem újabb menekülthullámot is indíthat, amely Törökországon keresztül közvetlen nyomást gyakorolhat Európára.
Az amerikai közvélemény hozzáállása történelmi mélypontra süllyedt Izrael gázai hadműveleteinek támogatásával kapcsolatban, miközben Netanjahu megítélése is romlik. A pártpolitikai megosztottság növeli a transzatlanti feszültségeket és kihívásokat vetít előre Európa számára.
A Damaszkusz–Jeruzsálem–Baku-tengely formálódása új regionális szövetséget vetít előre, amely Irán befolyását veszélyezteti. Teherán attól tart, hogy Azerbajdzsán izraeli–török támogatással az iráni érdekek ellen fordul.
Az al-Kaida újjáéledése Közép-Ázsiában, a Száhel-övezetben és a Közel-Keleten újra komoly fenyegetést jelent Európára: a radikalizáció, a visszatérő dzsihadisták és az instabilitás új kihívásokat hozhatnak a kontinensnek.
A török elnök a héten bejelentette, hogy Izrael Irán elleni támadásai után a közepes és hosszú hatótávolságú rakéták gyártását elrettentő szintre emeli.
Egy friss kutatás szerint Izrael megítélése világszerte romlik, különösen Európában. A növekvő antiszemitizmus és radikalizálódás fokozza a terrorveszélyt, így a külpolitikai megítélés belbiztonsági kockázattá válik: Hollandiában egyenesen 818 százalékkal ugrott meg az antiszemita incidensek száma.
Június 13-án a hajnali órákban Izrael több csapást mért iráni nukleáris létesítményekre. Az akció a közel-keleti konfliktus eszkalációjával fenyeget, ami tovább súlyosbíthatja a világkereskedelem bizonytalanságait. Teherán már válaszolt a lépésre, Netanjahu azonban jelezte, addig nincs megállás, amíg létezik iráni atomprogram.
Izrael megtámadhatja Iránt – jelezték amerikai tisztségviselők. Miközben Washington és Teherán már a hatodik nukleáris tárgyalásra készül, a két közel-keleti ország között növekszik a feszültség. Az amerikai állampolgároknak a mielőbbi távozást javasolják a régióból, a térség fontos kereskedelmi útvonalain közlekedő hajókat pedig óvatosságra intik.
Trump közel-keleti körútján gigamegállapodásokat kötött Szaúd-Arábiával, Katarral és az Emírségekkel, erősítve az amerikai tech- és hadiipart. A lépések geopolitikai feszültségeket és EU-s versenykihívást is okozhatnak. Mutatjuk, mit jelentenek az új megállapodások.
Május 12-én a magyar Danube Institute szervezett elsőként nemzetközi konferenciát az India–Közel-Kelet–Európa-gazdasági folyosó (IMEC) sokat emlegetett víziójának megvalósítása témájában. A konferencián gyakorló politikusok, üzlet- és szakemberek osztották meg tapasztalataikat.
Az India–Közel-Kelet–Európa-gazdasági folyosó (IMEC) célja, hogy alternatívát kínáljon a kínai BRI ellen, az Arab-öböl és a Közel-Kelet érintésével összekötve Indiát Európával, különösen Róma és Athén gazdasági szerepét növelve. Az IMEC sikere új gazdasági egyensúlyt is hozhat az EU-ban.
/A hét ábrája
Az Európai Unió új szankciós lazítása felvillanyozhatja Szíria háború sújtotta gazdaságát, ám a feltételek szigorúak, és a terrorlisták továbbra is érvényben maradnak. Mit jelent mindez a damaszkuszi átmeneti vezetés, a szétszaggatott infrastruktúra és a mindennapokban nélkülöző szírek számára?
Donald Trump második elnöki ciklusában egy újraszabott nemzetbiztonsági stratégiát hirdetett, ám ezúttal a „globális terrorizmus elleni háború” helyett célzottabb, katonailag és jogilag is agresszívebb módszerekkel próbálja elszigetelni és felszámolni a fenyegetéseket – a mexikói határtól egészen a Közel-Keletig.
Oroszország és Szudán megállapodott egy katonai bázis létesítéséről a Vörös-tenger partján, amely Moszkva számára alternatíva lehet a szíriai támaszpontjai elvesztése esetén. Az állomáshely Moszkva afrikai műveleteinek logisztikai támogatására szolgálhatna, miközben a szudáni polgárháború fordulóponthoz érkezett.
A Közel-Kelet és Észak-Afrika régió stabilitását veszélyezteti a súlyos vízhiány, a mezőgazdasági terméshozam érdemi csökkenése, a part menti városok klímakockázatai, és miközben a napenergia-kapacitás 25 százalékos növekedéssel, 19,2 GW-ról 24 GW-ra nőtt, miközben a térség alig kap klímafinanszírozást.
Donald Trump visszatérése újrapozicionálhatja az USA Közel-Kelet-politikáját, amely továbbra is Izrael biztonságát, Irán visszaszorítását és a térségi stabilitás fenntartását célozza, de az intenzív katonai jelenlét helyett a diplomáciai és stratégiai nyomásgyakorlásra helyezné a hangsúlyt.
Hathetes tűzszüneti megállapodás született Gázában, ahol megegyeztek a túszok szabadon engedéséről és az izraeli csapatok kivonásáról is. A Biden-kormányzat sikerkommunikációját azonban beárnyékolja, hogy Netanjahu Trumpot hívta fel elsőként, hogy köszönetet mondjon a közvetítésért.
Aszad bukásával a Közel-Kelet geopolitikai térképe átrajzolódik: Irán befolyása gyengül, Törökország és Izrael pedig azonnal pozíciót foglal. A hatalmi vákuum új konfliktusokat vetít előre, miközben Szíria jövője a különböző csoportok egyezségén áll vagy bukik. Béke helyett instabilitás és geopolitikai verseny bontakozik ki.
