/A hét ábrája
/A hét ábrája
2025. április 30., szerda
/A hét ábrája
Az Európai Unió új szankciós lazítása felvillanyozhatja Szíria háború sújtotta gazdaságát, ám a feltételek szigorúak, és a terrorlisták továbbra is érvényben maradnak. Mit jelent mindez a damaszkuszi átmeneti vezetés, a szétszaggatott infrastruktúra és a mindennapokban nélkülöző szírek számára?
Donald Trump második elnöki ciklusában egy újraszabott nemzetbiztonsági stratégiát hirdetett, ám ezúttal a „globális terrorizmus elleni háború” helyett célzottabb, katonailag és jogilag is agresszívebb módszerekkel próbálja elszigetelni és felszámolni a fenyegetéseket – a mexikói határtól egészen a Közel-Keletig.
Oroszország és Szudán megállapodott egy katonai bázis létesítéséről a Vörös-tenger partján, amely Moszkva számára alternatíva lehet a szíriai támaszpontjai elvesztése esetén. Az állomáshely Moszkva afrikai műveleteinek logisztikai támogatására szolgálhatna, miközben a szudáni polgárháború fordulóponthoz érkezett.
A Közel-Kelet és Észak-Afrika régió stabilitását veszélyezteti a súlyos vízhiány, a mezőgazdasági terméshozam érdemi csökkenése, a part menti városok klímakockázatai, és miközben a napenergia-kapacitás 25 százalékos növekedéssel, 19,2 GW-ról 24 GW-ra nőtt, miközben a térség alig kap klímafinanszírozást.
Donald Trump visszatérése újrapozicionálhatja az USA Közel-Kelet-politikáját, amely továbbra is Izrael biztonságát, Irán visszaszorítását és a térségi stabilitás fenntartását célozza, de az intenzív katonai jelenlét helyett a diplomáciai és stratégiai nyomásgyakorlásra helyezné a hangsúlyt.
Hathetes tűzszüneti megállapodás született Gázában, ahol megegyeztek a túszok szabadon engedéséről és az izraeli csapatok kivonásáról is. A Biden-kormányzat sikerkommunikációját azonban beárnyékolja, hogy Netanjahu Trumpot hívta fel elsőként, hogy köszönetet mondjon a közvetítésért.
Aszad bukásával a Közel-Kelet geopolitikai térképe átrajzolódik: Irán befolyása gyengül, Törökország és Izrael pedig azonnal pozíciót foglal. A hatalmi vákuum új konfliktusokat vetít előre, miközben Szíria jövője a különböző csoportok egyezségén áll vagy bukik. Béke helyett instabilitás és geopolitikai verseny bontakozik ki.
Különböző számok keringenek Szíria jelenlegi lakosságáról. Nem tűnnek hitelesnek azok a statisztikák, amelyek ezt jelenleg 20 millió körülire becsülik. Már csak azért sem, mert más találgatások szerint az országból elmenekültek száma az elmúlt évtizedben 11 millió fölé emelkedett.
A szíriai polgárháború új fordulóponthoz érkezett, miután a Törökország által támogatott Hajat Tahrir al-Sham (HTS) és más dzsihadista csoportok a múlt héten váratlan offenzívát indítottak Aleppó ellen, és a várost gyorsan el is foglalták. Az Aszad-rezsim kormányerői nem tudták megállítani az előrenyomulást, miközben a konfliktusban több külföldi hatalom is érintett.
A szíriai polgárháború ismét fellángolt, amikor az ellenzéki erők áttörték a védelmi vonalakat Aleppó nyugati vidékén, és háromnapos harc után bevonultak a város központjába. Ez a támadás az első jelentős előretörésük 2016 óta, és komoly kihívást a rezsim számára.
Donald Trump elnökségével visszatér a külpolitikába az „America First” szemlélet, ami nagyobb védelmi hozzájárulást várna a szövetségesektől, míg Kínával újabb kereskedelmi háború keretében 60 százalékos vámokat eredményezne. Az orosz–ukrán háború mielőbbi befejezése mellett a Közel-Keleten Izrael támogatását helyezné előtérbe, Iránnal szemben pedig folytatná a maximális nyomásgyakorlás politikáját.
Irán 200 százalékkal növeli a védelmi költségvetését az izraeli támadásokra válaszul, miután súlyos károkat szenvedett a légvédelmi és a rakétagyártó kapacitása. A konfliktus eszkalációja miatt Teherán fontolóra veszi egy hagyományos háború lehetőségét is, és felgyorsíthatja nukleáris programját. Az USA figyelmeztetése ellenére Irán minden rendelkezésre álló eszközt kész bevetni Izraellel szemben.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte az Egyesült Államokkal, hogy az Irán elleni válaszcsapásaik katonai célpontokra korlátozódnak, elkerülve az olaj- és nukleáris létesítmények elleni támadást, hogy megelőzzenek egy regionális háborút. A zsidó állam a novemberi amerikai választások előtt készül a Teherán elleni akcióra, miközben az USA rakétavédelmi rendszert küld Izraelnek a fokozódó feszültségek közepette.
Izrael több mint egy hete megindított dél-libanoni offenzívája azzal a céllal indult, hogy megsemmisítse a Hezbollah katonai infrastruktúráját, és a szervezetet visszaszorítsa a Litáni folyó mögé. A zsidó állam a történelmi előzmények tanulságai alapján ezúttal kiterjedt hírszerzési és katonai eszközökhöz folyamodott, azonban a konfliktus kiterjedése súlyos geopolitikai következményekkel fenyeget egy esetleges harmadik libanoni háború képében.
Az arab származású amerikaiak a kulcsfontosságú ingadozó államokban valószínűleg Trumpot választják Harrisszel szemben, mégpedig Biden gázai politikája elleni tiltakozó szavazatukkal.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tartott a közel-keleti események miatt, ahol Izrael és Irán kölcsönösen megfenyegette egymást a dél-libanoni izraeli offenzíva és az erre válaszul megindított iráni rakétacsapás kapcsán. Az ügy odáig fajult, hogy Izrael kitiltotta az ENSZ főtitkárát, António Guterrest, mert nem ítélte el egyértelműen Irán rakétatámadását.
A közel-keleti helyzet az elmúlt hetekben tovább fokozódott. Izrael több fronton is harcol Irán szövetségeseivel, és a dél-libanoni offenzívára válaszként Irán közvetlen rakétatámadást is indított Izrael ellen, ami regionális háború veszélyét vetíti előre. Az ENSZ és az Egyesült Államok diplomáciai megoldást sürget, de a konfliktus komoly kockázatot jelent a globális stabilitásra. Mi következik most?
A piac elkezdte a kockázatok tükrében újraárazni magát: a fő kérdés most a közel-keleti konfliktus eszkalációs lehetőségeivel kapcsolatos. Ha ez egy súlyosbodó konfliktus előjele, akkor az energiapiaci válság is erősödni fog.
Al-Szudani miniszterelnök szerint Irak képes kezelni a terroristacsoport megmaradt harcosait. Ugyanakkor egyes amerikai törvényhozók aggódnak, hogy a kivonulás az ISIS vagy akár Irán malmára hajtaná a vizet.
Joe Biden visszalépése az elnökjelöltségtől korai „béna kacsa” periódust eredményezett, de igyekszik a Közel-Keleten jelentős külpolitikai eredményeket elérni, hogy ne maradjon dicstelen nyom az elnöksége után. Most a szaúdi–izraeli közeledés lehet a fő célja, mivel a szaúdi stabilitás kulcsfontosságú a régióban, és az amerikai–szaúdi védelmi megállapodás, valamint Izrael támogatása mindkét fél számára előnyös lehet. Bár a terv kockázatos és sok akadályba ütközhet, mégis: jelenleg bel- és külpolitikai tényezők is segíthetik egy ilyen egyezmény létrejöttét.
Kilőttek az európai földgázárak, miután Ukrajna váratlan támadást indított az orosz Kurszk régióban, és ellenőrzése alá vonta a szudzsai gázmezőállomást, amelyen nagyjából napi 42,3 millió köbméter gáz áramlik Európába. Ennek a jelentősége megnőtt a Jamal gázvezetéken való orosz gáztranzit felfüggesztése, az Északi Áramlat felrobbantása és a Szohranovkán keresztüli szállítás leállítása után, mivel ez az utolsó átrakodási pont az Oroszországból Ukrajnán át Európába érkező gázszállítások vonatkozásában.
Tovább forr a Közel-Kelet, miután – vélhetően – Izrael likvidálta a Hamász vezetőjét. Irán és a Hezbollah is válaszadásra figyelmeztetett, Izrael pedig megelőző csapásokat mért Teherán libanoni és szír érdekeltségeire. Az iráni állami televízió szerint a világ rendkívüli jeleneteknek lesz a tanúja, mindeközben Washington további harci repülőgépeket vezényel a térségbe. Várjuk a fejleményeket!
Kína egyre inkább a Közel-Kelet olaját választja az afrikai helyett, ennek következtében az afrikai országok nehéz helyzetbe kerülnek. 2010-ben például Angola még Kína második legnagyobb olajexportőre volt, tavaly azonban már a 8. helyre csúszott vissza.
Kína újabb iraki földgáz- és kőolajmezőket szerzett meg, ezzel megerősítve pozícióit a közel-keleti országban. Az iraki gáz feletti fennhatóság kiterjesztése stratégiai fontosságú, sőt megalapozhatja egy esetleges Tajvan elleni háború bebiztosítását. Peking Moszkvával és Teheránnal karöltve terjeszkedik a térségben, ezzel jelentős erőforrásokat és stratégiailag rendkívül értékes területeket nyerve.
A dubaji Jebel Ali kikötőt Szaúd-Arábián és Jordánián keresztül az izraeli Haifával összekötő szárazföldi útvonal lehet a megoldás a Vörös-tenger problémáira. Mindamellett, hogy ezzel a költségek akár 80 százalékkal is csökkenhetnek, a szállítási idő pedig 7-10 nappal rövidülhet.
Lángol a Közel-Kelet a Biden-ciklus után: Izrael Gázában, Irán és az ellenállási tengelyének a tagjai szerte a régióban akcióba lendültek. A legnagyobb fennakadásokat a húszik okozzák a vörös-tengeri fojtóponton. Washington és a Nyugat egyelőre tehetetlen, a sikertörténetet jelentő trumpi Ábrahám-egyezmény már csupán nosztalgia. Mit hibázott Joe Biden a négy év alatt, és van-e visszaút novemberig?
Amikor Joe Biden hivatalába lépett, még úgy gondolta, hogy nem a Közel-Kelet lesz külpolitikájának prioritása. Az otthoni zavargások azonban mostanra az elnöksége központi kérdésévé váltak, és ezek súlyosan ronthatják az újraválasztási esélyeit is.
Az elmúlt napokban furcsa tapogatózás zajlott le a két közel-keleti ország között: előbb Teherán zúdított drónesőt Izraelre, amely csak elenyésző károkat okozott, majd közel egy hét múlva jött a válasz: pár rakétatalálat ért egy iráni repülőteret. A két akcióban egyvalami közös volt: nem akarták annyira felbőszíteni egymást, hogy valamelyikük magából kifordulva, meggondolatlanul túlreagálja a támadást. Mert jelenleg a mindent elborító háború nem érdeke sem Iránnak, sem Izraelnek.
Nem jöttek be a nyugati számítások. Fél éve a közel-keleti térség még nem szerepelt a nyugati prioritások között, viszont október óta felgyorsultak az események. A probléma az, hogy az USA-nak így már egyszerre kell fókuszálnia Ukrajnára, Izraelre, valamint Kínára.
