Az elmúlt egy-két évben a világpolitika meghatározó szereplői sorra alkottak kritikus nyersanyagokat meghatározó stratégiákat. Mindez nem véletlen, mivel számos fejlett technológiához és a zöldátálláshoz is nélkülözhetetlen a kitermelésük, feldolgozásuk. A legnagyobb probléma, hogy már 2010-ben is a globális ritkaföldfém-oxid 95 százaléka Kínából származott, napjainkra pedig szinte teljesen uralja a piacot.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása
A ritkaföldfémek (a továbbiakban REE, Rare Earth Elements), amelyek 17 – ebből 15 kereskedelmi szempontból fontos – elemet, többek között a túliumot és a cériumot foglalják magukban, létfontosságúak a modern technológiákban. Ezt támasztja alá a geopoliticalmonitor elemzése is. Itt említhető a mobiltelefonok és a szélerőművek mágnesei is. Az üvegnél is felhasználják őket, és a digitális fényképezőgépek lencséinek mintegy felét teszik ki, és nevük ellenére ezek az elemek bőségesen előfordulnak a bolygónkon, de a gazdaságilag hasznosítható lelőhelyek ritkák. A REE-k kitermelése és tisztítása kulcsfontosságú szerepet játszik a szén-dioxid-mentes átmenet elérésében, támogatva az akkumulátortechnológiát, a szélerőművek hatékonyságát és a napelemgyártást. Ezek nemcsak az egyes nemzetállamok ipara számára fontosak, hanem olyan milliárdosoknak is, mint Bill Gates, aki a KoBold Metalson keresztül 1 milliárd dollárt fektetett be az MI-bányászatba: ez lényegében azt jelenti, hogy kihasználják a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a ritkaföldfémek kibányászására a zöldebb átmenet érdekében. Kína REE-monopóliumának köszönhetően világszerte felismerték stratégiai jelentőségüket, és mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok kritikus nyersanyagnak nyilvánította azokat, mivel Kína uralja ezt a piacot.
A nyersanyagnacionalizmus kora
Miután a ritkaföldfémek, a kritikus nyersanyagok jelentősége a világhatalmi szereplők számára felértékelődött és igyekeznek olyan, jellemzően a fejlődő világhoz tartozó államokkal partnerségi kapcsolatokat kiépíteni, ahol ezek az az anyagok jelentős mértékben fellelhetők, a Makronóm Intézetben mi nyersanyag-nacionalizmusról beszélünk.
Az ingatag geopolitikai környezetben az ellátási láncok bizonyos torlódási pontjai potenciális sebezhető pontoknak számítanak. A torlódási pont az ellátási láncon belül egy kritikus és pótolhatatlan alkotóelemet vagy láncszemet jelöl, amelyet potenciálisan ellenséges entitások ellenőrizhetnek. Ezt a pontot egyfajta monopólium jellemzi. Míg a vállalkozások a monopóliumokat a nagyobb gazdasági előnyök elérése érdekében használhatják, addig a nemzetek gyakran politikai célok érdekében ápolják azokat. A monopóliumok létrehozásán túl, hogy stratégiai fojtópontokat hozzanak létre, létezik egy alternatív és agresszívebb stratégia is: az ellenfél fojtópontjának megcélzása, hogy szándékosan megzavarják létfontosságú ellátását. Az ilyesfajta monopóliumot hívjuk mi nyersanyag-nacionalizmusnak.
Az Egyesült Államok és Kína közötti versenyben mindkét nemzet alkalmaz fojtópont-stratégiát. Kezdetben az USA kihasználta a félvezető-ellátási láncokban betöltött domináns pozícióját, hogy széles körű technológiai és geopolitikai befolyást gyakoroljon. Ez a manőver hatékonyan fékezi Kína fejlődését a fejlett chipgyártásban. Az ázsiai nagyhatalom válaszul ellenintézkedéseket vezetett be, beleértve a kritikus fémek exportjának ellenőrzését. Ezek a kölcsönös intézkedések túlléptek a gazdasági szankciókon, és a két hatalom közötti gazdasági háború szélesebb formáját jelzik előre.
A különböző intézkedések és ellenintézkedések közepette viszont Kína kezében van az ütőkártya: a ritkaföldfémek szétválasztása és finomítása feletti ellenőrzése az ázsiai országban található.
Nem vettük komolyan Kínát…
A kaliforniai sivatagban található Mountain Pass a Molybdenum Corporation of America által 1949-ben felfedezett ritkaföldfémbánya, amelynek a termelése az 1960-as évek közepétől az 1980-as évekig volt a legintenzívebb, ebben az időszakban az Egyesült Államok piaci ellenőrzését jelentette. A környezetvédelmi mozgalmak és a szabályozási nyomás azonban kihívásokat jelentett a bánya számára, ami arra késztette a vállalatokat, hogy alternatívákat keressenek, vagy áttelepítsék az iparágukat Kínába. Ezzel szemben az ázsiai ország kezdeti lassabb fejlődése a ritkaföldfémek terén az 1970-es évek közepén felgyorsult, ami egybeesett néhány amerikai bánya bezárásával, valamint azzal, hogy Kína alacsony árú REE-kkel árasztotta el a piacot. Ezzel az USA stratégiája kudarcot vallott, mivel az ázsiai nagyhatalom alacsony költségei – a támogatások és a laza szabványok miatt – megelőzték az Egyesült Államok ritkaföldfémiparát, így az 1980-as években kezdődött a két szuperhatalom közötti verseny a REE-ágazatban.
Az 1990-es években Kína meghatározó erővé vált a ritkaföldfémek előállításában. A globális kínálat 85-95 százalékát tette ki, amit bőséges erőforrásaival kihasználva stratégiai szempontból hasznosított a technológiai innovációban olyan ágazatokban, mint az űrkutatás, a védelem és az energia. Teng Hsziao-ping 1992-ben felvázolt víziója azt célozta, hogy országa a ritkaföldfém-ágazatban a világ élére kerüljön, mondván „a Közel-Keletnek olaja van, Kínának ritkaföldfémjei”. Ma ezt kiegészíthetnénk azzal, hogy Európának és a Nyugatnak pedig már szinte semmije. A ritkaföldfémekre specializálódott Magnequenchet, a General Motors leányvállalatát az 1990-es évek végén egy kínai állami cég vásárolta fel, és Teng Hsziao-ping veje lett a vállalat új vezetője.
Ez az amerikai vezetésű unipoláris világrend időszakában történt, amikor Kínát a tengerentúli tisztviselők még nem tekintették fenyegetésnek. Ezzel egy időben Japán bezárt néhány ritkaföldfém-létesítményt, és a technológiát Kínába helyezte át (ekkor még ők sem tartottak az ázsiai nagyhatalomtól), ami tovább növelte a kínai dominanciát a piacon, és növelte más országok Pekingtől való függőségét az ellátásban. A kínai feldolgozóktól való függőség, valamint a környezetvédelmi aggályok miatt 2002-ben végül leállították a termelést az amerikai Mountain Passban.
2010-ben a világ ritkaföldfém-oxidjainak a 95 százaléka már Kínából származott, és ugyanebben az évben egy kínai halászhajó összeütközött a japán parti őrség két hajójával a vitatott Senkaku-szigetek közelében. Ezt követően a japán parti őrség őrizetbe vette a kínai kapitányt, azzal vádolva, hogy szándékosan ütközött a japán hajókkal. Peking hevesen tiltakozott a kapitány letartóztatása ellen, és követelte azonnali szabadon bocsátását. Az összecsapás fokozta a diplomáciai feszültséget a két ország között, ami mindkét fél részéről tiltakozások sorozatához és erős retorikához vezetett. Az „ellencsapás” részeként Kína ideiglenesen leállította a Japánba irányuló ritkaföldfémek exportját, ami aggodalmakat keltett, hogy a ritkaföldfémek piacán való dominanciáját diplomáciai eszközként használja fel.
2011-ben és 2012-ben a spekulációk hatására az árak 500 százalékkal is megugrottak, ami Nyugaton a kínai dominanciával kapcsolatos fokozott tudatosságot eredményezett, és ennek hatására világszerte több mint 200 új projekt indult az ellátási lánc diverzifikálása érdekében. Az USA Mountain Pass bányája így 2012-ben újraindította a kitermelést, és ma már 15 százalékkal járul hozzá a világ ritkaföldfém-termeléséhez, jelezve a Kínától való függőség csökkentésére irányuló stratégiai törekvést.
Az EU, Japán és az Egyesült Államok 2012-ben panaszt nyújtott be a WTO-hoz a ritkaföldfémekre vonatkozó kínai exportkorlátozások ellen, és a döntés eredményeként a kínai gyakorlatot a WTO kötelezettségvállalásaival összeegyeztethetetlennek ítélték. A döntés arra kényszerítette az ázsiai országot, hogy 2015-ben eltörölje a ritkaföldfémekre kivetett exportvámokat, és erőforrásadót vezessen be. A kereskedelmi vita azonban a kínai–amerikai kapcsolatok új korszakának kezdetét jelentette, amelyben a ritkaföldfémipar a növekvő kölcsönös bizalmatlanságot jelezte. Kína megnövekedett beruházásai az Északi-sarkvidéken, különösen Grönlandon, új réteget adtak hozzá ehhez a versengéshez, mivele terület stratégiai manőverezése magában foglalja a Kínával és a Nyugattal való együttműködést is. Az ázsiai nagyhatalom jelentős összegeket fektet be infrastrukturális projektekbe és nyersanyagkutatásba a régióban. Ezen projektek közé tartozik a Citronen Fjord cinkprojekt, valamint a Kvanefjeld ritkaföldfém- és uránprojekt, amelyben a kínai Shenghe Resources Holdingnak 11 százalékos részesedése van.
Donald Trump indította el a próbálkozásokat
A Trump-adminisztráció hivatalba lépésével egy realista keret került az amerikai külpolitikába, miután a republikánus kormányzat elkötelezte magát amellett, hogy a ritkaföldfémek tekintetében ne függjenek a kínai piacoktól. Ennek a konkrét példája Donald Trump 13 817. és 13 953. számú végrehajtási rendelete, amely kifejezte ezeket az aggodalmakat, rámutatva akkoriban, hogy az egykor világelső Egyesült Államok a rézfémek 80 százalékát Kínából importálta. A Trump-adminisztráció azt is fontolgatta, hogy vámokat vet ki a kínai REE-kre, de a lehetséges gazdasági és diplomáciai következmények miatt ezt az ötletét végül elvetette. Ennek ellenére az USA alternatív források után kutatott, és partnerséget alakított ki Ausztráliával, Kanadával és Mexikóval is. A védelmi minisztérium 30 millió dollárt különített el a Lynas, egy ausztrál ritkaföldfémeket gyártó vállalat támogatására, amelynek célja, hogy Texasban finomító létesítményeket hozzon létre. A Biden-adminisztráció folytatta ezeket az erőfeszítéseket, befektetett a ritkaföldfémek szétválasztási folyamataiba, és 16 milliárd dollárt különített el az infrastrukturális tervre. Ez a kétpárti elkötelezettség azt a közös célt tükrözi, hogy megerősítsék az amerikai ritkaföldfém–ipart, elismerve a stabil hazai ellátási lánc biztosításának stratégiai jelentőségét.
Kína a ritkaföldfémek termelésének központosítására törekszik olyan kezdeményezések révén, mint az ottani nemzeti ásványkincsterv, amely a fejlett bányászországokkal való együttműködést ösztönzi, és a globális vezető szerep felé való elmozdulást demonstrálja, ahelyett, hogy kizárólag a hazai feldolgozóipari dominanciára támaszkodna.
Kihívások előtt a fejlett világ
Kína dominanciája a ritkaföldfémek ágazatában óriási kihívások elé állítja az Egyesült Államokat, amely a globális termelésnek mindössze a 12,2 százalékát adja.
A lemaradás megszüntetése érdekében az USA stratégiai partnerségekre és befektetésekre törekszik, különösen Ausztráliával és Kanadával, de olyan globális szereplőkkel is, mint Kazahsztán, amely a ritkaföldfémek termelésében jelentős szereplővé vált. Kazahsztán Németországgal és a Siemensszel kötött megállapodásai tükrözik, hogy a ritkaföldfémek és az energiaágazati együttműködésre helyezi a hangsúlyt. A ritkaföldfémek és kritikus nyersanyagok ipara, amelynek az értéke körülbelül 9 milliárd dollár, létfontosságú a világgazdaság különböző ágazatai számára, és a fenntartható, valamint a geopolitikai értelemben vett biztonságos ritkaföldfémforrásokra való általános törekvés továbbra is kritikus tényező, amely meghatározza a gazdasági stratégiákat, a nemzetközi együttműködéseket és a hatalmi dinamikát ebben a létfontosságú iparágban.
Borítókép: MTI/EPA/AFP pool/Nhac Nguyen
