Irak és Irán alakuló szövetsége globális változásokat hozhat 

Szerző: | 2024. január. 20. | Geopolitika, Kiemelt, Világgazdaság, Zöldenergia

Iránra és Irakra érdemes figyelni hatalmas olaj- és gázkészleteik, földrajzi elhelyezkedésük és regionális befolyásuk miatt. Szövetségükkel megerősödne a síita hatalom, Kína és Oroszország pedig geopolitikai előnyöket szerezhetne ebből a szövetségből. Hogy komoly változások következnek, azt mutatja az iraki miniszterelnök felhívása, amelyben az amerikai katonák távozását követeli.  

Irán és Irak nem csak az energiaszektor minden területén fokozná az együttműködést. A múlt héten több bizottság létrehozásáról állapodtak meg. A hírre sokan felkaphatják a fejüket, hiszen a világ energiával működik, az energiaforrások nagy része még mindig a Közel-Keleten található, és az ellenőrzésükért folyó küzdelem kulcsfontosságú. Az olyan nagy olaj- és gázhatalmakra, mint Irán és Irak, figyelni kell, a kettejük közötti szorosabb együttműködés lehet áldás vagy átok is. 

Az olajhatalmak   

A két közel-keleti ország együttesen birtokolja a régió messze legnagyobb olaj- és gázkészleteit.   

Iránnak a becslések szerint 157 milliárd hordó bizonyított kőolajkészlete van, ami a világ teljes készletének közel 10 százaléka. Ennél már csak a gázkészletei nagyobbak: 34 ezer milliárd köbméter bizonyított földgáztartalékkal büszkélkedhet, ami a globális összmennyiség 17 százaléka.   

A nem hivatalos olaj- és földgáztartalék becslései ennél jóval magasabbak, és idővel valószínűleg bebizonyosodik, hogy ezek a számok a pontosabbak.  

Emellett Iránban a földgázkutatásban – a vad fúrások tekintetében – magas a sikerességi arány, a becslések szerint mintegy 80 százalékos, szemben a világ átlagos 30-35 százalékával.  

A hatalmas, folyamatban lévő szankciók ellenére a perzsa állam naponta mintegy 3,4 millió hordó kőolajat és több mint 1 milliárd köbméter gázt termel. Viszonylag szerény beruházásokkal, műszaki fejlesztésekkel és technológiai fegyelemmel

reálisan három éven belül napi 6 millió hordónkénti olajtermelésre és ugyanezen időszak alatt 1,5 milliárd köbméter/napra növelhetné a kitermelést.   

Ugyanez igaz Irakra is, amelynek hivatalosan mintegy 145 milliárd hordónyi bizonyított kőolajkészlete van, ami a világ összes készletének mintegy 8 százaléka.   

Az Iránhoz hasonló képességekkel reálisan három éven belül napi 7, majd 9, esetleg 12 millió hordóra növelheti a kitermelést. A társult és nem társult gáztartalékait kevésbé térképezték fel, nincsenek megbecsülve, de ezek valószínűleg hasonló nagyságrendűek, mint az iráni.   

A szövetségük erejét és jelentőségét növeli az is, hogy a két ország számos közös olajmezőn osztozik. Ezeknek köszönhetően a perzsa állam különböző módszerekkel már régóta képes gyakorlatilag bárhová annyi olajat és gázt küldeni, amennyit csak akar.   

Geopolitikai csomópont  

Az energiahordozókon kívül a két ország azért is fontos, mert az egész régió földrajzi középpontját képezik, kaput nyitnak a Távol-Keletről Európába északnyugat felé, míg Afrikába délnyugat felé. Emiatt játszanak kulcsfontosságú szerepet Kína hosszú távú Egy övezet, egy út kezdeményezésében, valamint Oroszország politikai és katonai ambícióiban a Földközi-tenger keleti partvidékén.   

Irán és Oroszország régóta törekszik arra, hogy egy állandó „szárazföldi hidat” hozzon létre Teherántól a Földközi-tengerig, amelyen keresztül növelheti a fegyverek szállítását Dél-Libanonba és a szíriai Golán-fennsík területére. Ezzel a perzsa állam megtöbbszörözhetné a hatását a saját szíriai Iszlám Forradalmi Gárdájára – azaz a Hezbollah libanoni és a Hamász palesztinai proxyerői számára –, amelyet kihasználhatna az Izrael elleni támadásokhoz. Irán nem titkolt célja ezzel, hogy egyesítse a világ iszlám országait a nyugati, széles értelemben vett zsidó-keresztény szövetség elleni, szerinte egzisztenciális harcban.   

  

Oroszország számára egy ilyen szárazföldi híd fokozhatja a Bassár el-Aszad elnöknek nyújtott segítségét, mivel Szíria négy hatalmas stratégiai előnyt biztosíthat az oroszoknak. Egyrészt ez a legnagyobb ország a síita félhold nyugati oldalán, amelynek a fejlesztését Oroszország évek óta segíti. Ezzel ellenpontot képez az USA régiós befolyásának, amelynek a középpontjában Szaúd-Arábia (az energiahordozók miatt) és Izrael (a katonai és hírszerzési eszközök miatt) állt. Másrészt Szíria hosszú földközi-tengeri partvonalat kínál, ahonnan Oroszország (akár saját, akár szövetségesei, nevezetesen iráni) olaj- és gáztermékeket, valamint fegyvereket és más katonai cikkeket küldhet exportra. Harmadszor, létfontosságú az orosz katonai csomópont, egy jelentős tengeri kikötővel (Tartúsz), egy jelentős légierőbázissal (Latakia) és egy jelentős lehallgatóállomással (közvetlenül Latakia mellett). Negyedszer pedig megmutatja a Közel-Kelet többi részének, hogy Oroszország képes és hajlandó határozottan fellépni a régió vezetőinek az oldalán.  

A síita befolyás  

Irán és Irak fontosságát adja a síita félhold feletti befolyásuk is.  A világ legfőbb síita hatalmaként a perzsa állam ennek a félholdnak a középpontjában áll, de a büntetőintézkedések miatt politikai, gazdasági, vallási és katonai meghatalmazottak, például a nem szankcionált Irak segítségével tudja érvényesíteni a befolyását.    

Irán (Irak segítségével) már most is domináns helyzetben van a síita félhold három kulcsfontosságú országában – Libanonban, Szíriában és Jemenben. Oroszország segítségével tovább terjeszkedhet a félhold azon országaiban, amelyekben közvetlenül vagy közvetve már megvetette a lábát.

Ezek közé tartozik Azerbajdzsán (75 százalékban síita és a volt Szovjetunió tagállama) és Törökország (25 százalékban síita, amely még mindig dühös, amiért nem vették fel az Európai Unióba, és egyre inkább közeledik Oroszországhoz).  

Kína és Oroszország  

E két ország számára az Irán (és így Irak) feletti ellenőrzés rengeteg geopolitikai előnnyel járt, különösen azóta, hogy az USA 2021 végén befejezte az iraki harci misszióját (különleges hadműveletét).   

Az egyik ilyen, hogy ellenőrzésük alatt tarthatják a Közel-Kelet körüli kulcsfontosságú olaj- és LNG-szállítási útvonalait. Ennek a jelenlegi Vörös-tenger körüli hajózásban bekövetkezett zavarok adnak aktualitást. A Jemen déli partjainál fekvő 25,7 kilométer széles Báb el-Mandeb-szoroson bekövetkezett támadások állítólag az Izraelhez (de valójában az USA-hoz és szövetségeseihez) igazodónak tekintett országok hajói számára jelentenek problémát, a támadásoknak viszont szélesebb a hatásuk.   

Kína a befolyását az „Irán–Kína 25 éves átfogó együttműködési megállapodással” betonozta be. Az ázsiai nagyhatalom nagyrészt képes ellenőrizni, hogy mi történik ezeken a létfontosságú hajózási útvonalakon.

A 25 éves egyezség hatalmas befolyást biztosított Kínának a Hormuzi-szoros felett, amelyen keresztül a világ kőolajának mintegy 30 százaléka halad át. Ugyanez a megállapodás a Báb el-Mandeb felett is jelentős befolyást biztosított (amelyet a jemeni oldalon az Irán által támogatott húszik, a másik oldalon pedig Dzsibuti és Eritrea ellenőriz – mindkettő tartozik Pekingnek az Egy övezet, egy és út kezdeményezés keretében nyújtott kölcsönök révén).

Jelenleg úgy tűnik, hogy Kína ezt a befolyását arra használja fel, hogy csökkentse az Izrael és a Hamász közötti háború kiszélesedésének az esélyét.  

Irak elképzelései  

Irak azt akarja, hogy az Egyesült Államok vezette katonai erők gyorsan és rendezetten kivonuljanak a területéről, de nem tűzött ki határidőt  

– mondta Mohammed Shia al-Szudáni miniszterelnök, de az amerikai jelenlétet destabilizáló hatásúnak nevezte a regionális átgyűrűző hatások közepette.   

Az USA vezette erők 2003-ban megszállták Irakot és megdöntötték Szaddám Huszein korábbi vezetőt, majd 2011-ben kivonultak. Ezt követően, 2014-ben visszatértek, hogy egy nemzetközi koalíció részeként harcoljanak az Iszlám Állam ellen. Az Egyesült Államoknak jelenleg mintegy 2500 katonája van Irakban.  

A többségében Iránhoz közel álló síita csoportok régóta szorgalmazzák az USA vezette koalíció távozását, miután az amerikaiak számos csapást mértek a perzsa államhoz köthető fegyveres csoportokra, amelyek egy része az iraki biztonsági erőkhöz tartozik.    

Az iraki parlament négy éve szavazta meg a megmaradt amerikai csapatok és bázisaik kivonását, amikor Kászem Szolejmáni iráni tábornokot, valamint Abu Mahdi al-Muhandis iraki politikust egy amerikai drón segítségével megölték a bagdadi repülőtéren. Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Maga al-Szudáni pedig nem támogatja az elhamarkodott cselekedeteket, amelyek a társadalom megosztottságát okozhatják. És vannak olyan erők, amelyek óvatosságra intenek, figyelembe véve Irak pénzügyi és gazdasági függőségét az Egyesült Államoktól.  

Az iraki miniszterelnök év eleji mondataira reagálva

a Pentagon közölte, hogy nem tervezi a közel-keleti országban tartózkodó amerikai csapatok kivonását, mivel ezek az iraki kormány meghívására vannak ott, és állítólag az ISIS megsemmisítését kitűző küldetésre összpontosítanak.   

Az amerikai kivonulás valószínűleg növelné Washingtonban az aggodalmakat, hogy bővül az ősellenség Irán befolyása az iraki uralkodó elitre. Irak egyébként Izrael gázai hadjáratának a legélesebb bírálói közé tartozik, a palesztin civilek tömeges megölését és elüldözését a népirtás tankönyvi esetének nevezve.  

Az oroszok már úgy számolnak be az iraki elnök év eleji kijelentéséről, hogy a közel-keleti ország egyre inkább közeledik ahhoz a pillanathoz, hogy végre megszabaduljon a területén tartózkodó amerikai csapatoktól. Ez alapvető változásokat hozna magával az egész térségben. Kolosszális vereség lesz az Egyesült Államoknak, győzelem Iránnak – és előnyökkel jár majd Oroszország számára.  

Az oroszok belátják, hogy az amerikaiak számára fontos, hogy ott legyenek, tekintettel a Perzsa-öböl feszült helyzetére, az Iránnal folyton megszakadó tárgyalásokra és a térség fő amerikai szövetségese, Izraelnek az iráni nukleáris létesítmények elleni lehetséges csapásaira. A dolgok „rosszra fordulásával” az amerikaiaknak szükségük lesz az itt üzemeltetett bázisokra.   

Természetesen a kivonás során szerepet játszana Irak pénzügyi és gazdasági függősége az Egyesült Államoktól, így rögtön értelmet nyer az Iránhoz való közeledésük. Emellett komoly kérdés lesz, hogy miképp fogják fenntartani önállóan a biztonságot Irakban.  

  

Az oroszok szerint ezzel az amerikaiaknak nem maradna szövetségesük a térségben. Szaúd-Arábia a Kínai Népköztársaság közvetítésével megkezdte az irániakkal fenntartott kapcsolatok normalizálásának a folyamatát, és Rijád most nem érdekelt semmilyen Irán-ellenes műveletben.  

Irak elhagyása nem csupán egy újabb elvesztett háború lesz az amerikaiak számára – mondják az oroszok. Az Egyesült Államok kényszeríti a szövetségeseit az ukrán és az izraeli kérdésben, hogy demonstrálja nagyságát és legyőzhetetlenségét, és most kiderült, hogy a „bennszülöttek” kérésére kell elhagyniuk az országot, amelyet több mint 20 éve megszálltak, ahonnan irányíthatták az ügyeiket az egész térségben.   

Az oroszok úgy vélik, hogy

az iraki vereséget rögtön a szíriai követi, mivel Irak elhagyása után az USA már nem tudja ellátni a kelet-szíriai csoportját.

Távozásukkal Bassár el-Aszad (és a mögötte álló irániak) ellenőrzése alá vonhatja az ország egész területét, kivéve a kurdok uralma alatt álló részt. Ezzel Irak déli részétől Libanonig terjedő hatalmas területsáv kerülne a perzsa állam ellenőrzése alá.   

Azt is előnyösnek tartják Oroszország számára, hogy az Egyesült Államok elveszíti a Törökországgal szembeni nyomásgyakorlásának legfontosabb eszközét (a Washington által támogatott szír kurdokat), ami Ankarának nagyobb függetlenséget hozhat.   

Az oroszok úgy vélik, hogy az iraki vereség az USA pozícióinak még nagyobb gyengülésével jár az arab világban és a Közel-Kelet egészében. Az Egyesült Államoknak csak egy előőrse marad, méghozzá Izrael. A térség már kevésbé fél az irániaktól, jobban megterheli a mérgező amerikaiakkal kötött szövetség, és egyre inkább igyekszik diverzifikálni a külpolitikáját az oroszok és a kínaiak felé.   

(Forrás: Vzgljad, Oil Price)  

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn