Az Audi a zöldátállás és az ország gazdaságstratégiai helyzetét tekintve is kiemelt jelentőségű  

Szerző: | 2024. február. 12. | Hazai, Zöldenergia

Az Audi Hungaria új igazgatósági elnökével találkozott hivatalában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Kiemelte, a cég jelentősen hozzájárul a kutatás-fejlesztéshez és az oktatáshoz is, így fontos, hogy a jövőben tovább erősödjön az együttműködés. A tárcavezető elmondta, a vállalat által nemrég elindított elektromotor-gyáregység előmozdítja a zöldátállást. Ennek jegyében egy új, közös uniós program kialakítására tett javaslatot a Versenyképességi Tanács ülésén, amely az elektromos autógyártás fellendítését célozza. 

Az Audi Hungaria új igazgatósági elnökét, Michael Bremét hivatalában fogadta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A felek a járműiparra ható gazdasági folyamatok alakulása mellett áttekintették az ágazat versenyképességi kérdéseit, a rövid és hosszú távon jelentkező kihívásokat. A tárcavezető köszönetét és jókívánságait fejezte ki a nyugdíjba vonuló Alfons Dintner felé, annak a példaértékű – 30 éves múltra visszatekintő – együttműködésnek a folytatásáért, amely során az Audi Hungaria mind az oktatás, mind a kutatás-fejlesztés területén hazánk egyik legsikeresebb vállalatává vált. 

A cég a hazai járműgyártó ipar legnagyobb szereplője, az árbevétele meghaladja a 8 milliárd eurót, és a térség legjelentősebb munkáltatójaként  

közvetlenül 12 ezer család megélhetését biztosítja, míg magyarországi szolgáltatói és beszállítói révén mintegy 50 ezer szakembernek ad munkát. 

A zöldátállás és hazánk mint találkozási pont lehetőségei 

Nagy Márton az egyeztetés keretében hangsúlyozta: az Audi Hungaria a kormány stratégiai partnere, a felek közötti együttműködés, illetve kapcsolattartás példaértékű és folyamatos. Közös cél, hogy a cég versenyképessége az átalakuló járműipari viszonyok mellett – különös tekintettel az elektromobilitás térhódítására – is fennmaradjon, tovább erősödjön.  

Ennek alapját az elektromos- és fenntartható járműgyártásra való átállás képezheti, amelyben kulcsfontosságú előrelépést jelent a vállalat nemrég elindított elektromotor-gyáregysége. 

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a járműipar jövőjét az elektromos autók jelentik, 2030-ra az eladott gépkocsik 55 százaléka lehet elektromos. Éppen ezért  

a cél, tovább erősítve hazánk találkozási pont jellegét, hogy a nyugati és keleti tőke, valamint csúcstechnológia Magyarországon kapcsolódjon össze.  

Ez az autóipar területén a nyugati gépkocsigyártók és a keleti high-tech akkumulátor-előállítók összefonódását jelenti. Ma már Magyarországon gyárt és fejleszt a három legnagyobb prémium német autógyártó vállalat, miközben a világ 10 legnagyobb keleti akkumulátor-előállítójából három telepített gyártást hazánkban. 

A miniszter jelezte, hogy a Versenyképességi Tanács informális ülésén kezdeményezte, hogy az általános zöld- és digitális átállás támogatása helyett ágazati megközelítés valósuljon meg. Ezért  

arra tett javaslatot, hogy egy új, közös uniós program jöjjön létre, amely az elektromos autók dedikált támogatását célozza mind fogyasztói, mind pedig gyártói oldalról. 

Nagy Márton mindezek mellett kiemelte, hogy a járműipar a hazai növekedés motorja, az ágazat szűken értelmezve közel 100 ezer főt foglalkoztat, míg tágabban nézve a 150 ezret is elérheti ez a szám. Középtávon a magyar járműipar GDP-arányos termelési értéke a GDP 30 százalékát is megközelítheti, ami jelentős előrelépés a mostani 20 százalékhoz képest. Ezt támogatja az is, hogy a következő években több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztés érkezhet az ágazatba, amivel 20 ezer új munkahely létesülhet. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn