Az ukrán miniszterelnök melegen üdvözölte Macron világháborús terveit

Szerző: | 2024. március. 21. | Háború, Kiemelt

Denisz Smihal megköszönte a francia elnöknek a világos kommunikációt, amikor arról beszélt, hogy nyugati katonákat kellene Ukrajnába küldeni. Egyben azt is bejelentette, hogy az amerikai 60 milliárd dolláros segély, amelyet a kongresszus hónapok óta blokkol, már ebben a hónapban megérkezhet. Bár ilyesmit elméletileg senki nem ígért neki.

Hatodik alkalommal tanácskoztak a németországi Ramstein támaszponton Ukrajna és nyugati szövetségeseinek képviselői. A találkozó legkínosabb pillanatai azok voltak, amikor Lloyd Austin védelmi miniszter az USA feltétlen támogatásáról biztosította Kijevet, csak éppen semmi konkrétumot nem tudott arról mondani, hogy a kongresszusban hónapok óta blokkolt 60 milliárdos ukrán segély mikor szabadul fel, és mikor tudják utalni – ha tudják egyáltalán.

Austin semmitmondó bejelentését megelőzte Lindsay Graham republikánus szenátor kijevi látogatása, aki kvázi már a következő elnök, Donald Trump szavait tolmácsolta Zelenszkijnek. Mint mondta, a republikánusok változatlanul ragaszkodnak ahhoz, hogy mindenekelőtt az Egyesült Államok déli határán kialakult illegális migrációs válságot kell megoldani a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel, az ukrán segélyezés csak azután jöhet szóba. Tekintve az USA óriási államadósságát, Washingtonnak először a saját háza táján kell rendet raknia, ám Trump ötlete, miszerint az Ukrajnának nyújtandó támogatást nem segély, hanem kamatmentes kölcsön formájában folyósíthatnák, járható útnak tűnik.


A szokásos optimizmus

Denisz Smihal ukrán kormányfő a két politikus szavai alapján lelkesen üdvözölte a felajánlást, amit konkrétan egyébként senki nem ígért meg neki. Mint mondta, az ukrán fél aktív párbeszédet folytat mind a demokratákkal, mind a republikánusokkal, így a lehető leghamarabb, már ebben a hónapban kedvező fejleményeket vár a 60 milliárd dolláros segély ügyében.

A miniszterelnök köszönetet mondott az Európai Uniónak és a G7-nek, amiért az idén biztosítottak Ukrajnának annyi pénzt, hogy az állami költségvetés túlélje az első fél évet. A másodikban már egyértelműen az amerikai pénzt fogják költeni – mondta, bár ezen összeg utalását a republikánusok változatlanul egy belpolitikai ügy, a határkérdés rendezéséhez kötik.

Smihal kihasználta a lehetőséget, és újabb fegyvereket kért a Nyugattól, kijelentve: Ukrajna készen áll a sikeres harcokra, amennyiben partnerei ellátják elegendő nagy és közepes hatótávolságú rakétával, illetve megfelelő mennyiségű tüzérségi lőszerrel.

Ötszáz, bizony, dalolva menne

Emellett kitért az ukrán emberhiányra is. Mint ismert, a kirúgott ukrán főparancsnok, Zaluzsnij 500 ezer fős emberhiányról beszélt. Az egyetlen módja az állomány feltöltésének a sorkötelezettség korhatárának 27-ről 25 évre szállítása lett volna, ez azonban már akkora közfelháborodással járna Ukrajnában, hogy még Zelenszkij sem merte áldását adni rá. Az ukrán miniszterelnök szerint nem is kell, miután (ha) megérkezik a blokkolt amerikai segély és a sokat ígért fegyverszállítmányok, feleslegessé válik a félmillió katona hadrendbe állítása – elég lesz jóval kevesebb embert a rendszerbe vonni.

Elképzelhető ugyanakkor, hogy Smihal másra is gondolt, amikor az ukrán hadsereg létszáma körüli zűrzavarról beszélt. A miniszterelnök ugyanis melegen üdvözölte Emmanuel Macron háborúpárti mondatait, amelyekkel a francia elnök nyugati csapatok Ukrajnába küldését előlegezte meg. A borítékolhatóan világháborút eredményező ötlet Smihal szerint remek, Ukrajna pedig csak üdvözölni tudja a nyugati vezető kemény szavait. „Éppen ez az, amire mindannyiunknak szüksége van” ­– mondta.

***

Kapcsolódó:


Fotó: MTI/EPA/Anton Brink Hansen

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn