Szerző: Karl Mátyás Gracián, a Makronóm Intézet junior elemzője 

Az új-kaledóniai feszültségek gyökerei 

Ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük Új-Kaledónia jelenlegi helyzetét, elengedhetetlen a konfliktus történelmi, demográfiai és geopolitikai hátterének ismerete. A térség egy gazdag nikkelforrásokkal ellátott szigetcsoport a Csendes-óceánon, Ausztrália nyugati partja közelében. Új-Kaledóniát a franciák 1853-ban gyarmatosították, és azóta is megtartották az uralmukat felette, vagyis a mai napig Franciaország tengerentúli területének számít. 

A konfliktus gyökerei a nikkelbányászatban és a sziget demográfiai változásaiban keresendők. A 70-es években Franciaország intenzíven ösztönözte a francia állampolgárok bevándorlását a szigetre, hogy fejlesszék a nikkelbányászat infrastruktúráját. Emellett délkelet-ázsiai vendégmunkások is érkeztek, akik főként a gazdag franciák számára biztosítottak olcsó munkaerőt.  

Ez a bevándorlási hullám jelentős demográfiai változásokat hozott, amelyek során az őslakos kanak népcsoport elveszítette abszolút többségét.  

Jelenleg a népesség csupán 41 százalékát teszik ki, míg 24 százalék európai és a maradék 35 bevándorló vagy kevert származású. A demográfiai változás miatt a kanakok a politikai rendszerben nehezebben tudják érvényesíteni az érdekeiket, mivel a bevándorló népesség gyakran az európai érdekek mentén szavaz, mert gazdasági és szociális okokból függ tőlük. Válaszként a kanakok olyan választási reformokat sürgettek, amelyek megvonják a szavazati jogot azoktól, akik csak viszonylag rövid ideje élnek a szigeten, hogy így visszaszerezzék a szavazati többséget. Azonban a francia kormány ezt a követelést elutasította, ami az 1980-as években hatalmas méretű erőszakos zavargásokhoz és túszejtésekhez vezetett. 

A békés megoldást 1998-ban az úgynevezett nouméai szerződés hozta meg, amely korlátozta a szavazati jogot a helyi választásokban, és lehetőséget adott Új-Kaledóniának három függetlenségi referendum lebonyolítására egy 20 éves periódus végén. 

Eluralkodik a káosz 

Az első két függetlenségi szavazást 2018-ban és 2020-ban tartották, és mindkét esetben nagyon szűk többséggel utasították el az új-kaledóniai függetlenséget. A harmadik és egyben utolsó referendumot 2021-ben tartották, amelynél sokan úgy vélték, hogy a függetlenségpártiak többséget szerezhetnek a francia népesség csökkenése miatt. 

Azonban a koronavírus-járvány különösen súlyosan érintette a kanak közösséget, amely emiatt a szavazás elhalasztását kérte, hogy biztosítani tudja a népesség széles körű részvételét. Franciaország azonban elutasította ezt a kérést, ami arra késztette a kanakokat, hogy bojkottálják a szavazást. Ennek eredményeképpen a 2021-es referendumon a függetlenséget elutasították egy elképesztően magas, 96 százalékos aránnyal. A kanak függetlenségpártiak egy új referendum kiírását kezdeményezték, de ezt is elutasították. 

A szavazás eredményére hivatkozva Emmanuel Macron a múlt hónapban egy reformcsomag tervezetét jelentette be, amelynek értelmében,  

a nouméai szerződés keretében korábban visszavont szavazati jogokat újonnan kibővítené, ezzel pedig az őslakosok politikai erejét csökkentené.  

Az intézkedés újabb hullámokat indított el a már így is feszült politikai légkörben. A helyzet gyorsan eszkalálódott: a francia hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el, lezárták a repteret, szükségállapotot hirdettek és még a TikTok működését is felfüggesztették a szigeten, hogy megfékezzék az információáramlást és a tiltakozások szervezését. 

Az azeri szál: geopolitikai összefonódások Új-Kaledóniában 

Az új-kaledóniai konfliktus nem csupán Franciaország és az őslakos kanakok közötti belpolitikai kérdésekre korlátozódik, hanem jelentős nemzetközi dimenziói is vannak. A sziget kiemelt jelentőségű Franciaország számára, mivel itt található a világ nikkeltartalékainak mintegy 30 százaléka. Ez pedig fontos nyersanyag az elektromos autók energiatároló rendszereibe, ezért kritikus nyersanyagnak tekinthető, amelyre Európának szüksége van annak érdekében, hogy fel tudja venni a versenyt Kínával a zöldtechnológiákban.  

A francia kormány jelentős támogatásokat biztosít a nikkeltermelés folytatásához egy 200 millió eurós terv keretében. Ez ellenszenvet vált ki a kanak lakosság körében, akik úgy érzik, hogy ez túlzottan megnöveli Párizs befolyását a helyi hatóságok rovására. Eközben más nagyhatalmak is érdekeltek az itteni készletekben, Kína már évek óta próbálja növelni befolyását a szigetcsoport felett a nikkeliparba történő befektetéseken keresztül. 

Franciaország a hasonló neokolonialista gyakorlataiért számos kritikát kap. Az ország leghevesebb kritizálója Azerbajdzsán, amely létrehozott egy szövetséget a dekolonizáció nevében az egykori francia birodalom területén működő szeparatista mozgalmak összefogásával.  

A jelenlegi feszültségek hátterében álló egyik vád szerint Azerbajdzsán támogatja az Új-kaledóniai Függetlenségi Frontot, ami a Franciaország és Azerbajdzsán közötti ellentétek fokozódásával magyarázható, különösen miután Párizs katonai és politikai támogatást nyújtott Örményországnak a hegyi-karabahi konfliktusban.  

Philippe Gomes, Új-Kaledónia korábbi kormányzója szerint Azerbajdzsán aktívan finanszírozza a függetlenségpárti Kanak és a Szocialista Nemzeti Felszabadítási Frontot. Ezt az azeri kormány tagadja.  

Az új-kaledóniai helyzet rámutat arra, hogy a globalizált világban a nemzetközi konfliktusokban olyan országok is érintettek lehetnek, amelyekről elsőre nem is gondoltuk volna, viszont a geopolitikai szálak kibogozásával világossá válnak az egyes államok motivációi és kapcsolatai. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime