A szöveg a régi: ha nem vonulsz ki Oroszországból, aljas vállalat vagy, amely a háborút szponzorálja. Az ukránok kiátkozásra törekvő taktikája és listázása sok esetben bevált, ám vannak olyan cégek, amelyek a továbbiakban is üzleti és nem morális alapon működnek.
Az ukrajnai háború kitörése óta mintegy ezer cég és vállalat vonult ki Oroszországból – némelyik nagyon gyorsan, mások húzva az időt, arra várva, hogy a konfliktus véget érjen, és a dolgok visszazökkenjenek a normális kerékvágásba. Ők azok, akik szerint a hidak felégetése nem a legszerencsésebb megoldás, pláne akkor, ha senki nem kötelez gyújtogatásra.
Business as usual
Az oroszországi vállalati exodushoz hasonlóra még nem nagyon volt példa az üzleti életben. Ebben az esetben ugyanis senki nem szólította fel a multikat a kivonulásra, ám a háborút övező tömeghisztéria, az „Oroszország a sátán, Ukrajna szent” narratíva és a közvélemény által feltüzelt politikai és közszereplők nyomásának engedelmeskedve mégis százával hagytak maguk mögött mindent azok, akik egyébként busás nyereséggel számolhattak az oroszországi tevékenységből.
A józan üzleti gondolkodás alapján a kivándorlásnak ebben a formában meg sem kellett volna történnie. A nyomásgyakorlásnak számtalan más módja van: ha a vállalatok politikai szimpátia alapján kezdenének el működni, a világkereskedelem alapjaiban omlana össze – az oroszországi események ezért nem tekinthetők sem precedens értékűnek, sem pedig követendő mintának.
Azok a vállalatok, amelyek maradtak, az egyre hisztérikusabb népharaggal néztek szembe. Ám amelyek eddig kitartottak, azok nagy valószínűséggel már nem nagyon fognak meghatódni attól, hogy leárulózzák és háborús nyerészkedőnek tartják őket. Maradnak. Oroszországban és Ukrajnában egyaránt. Az üzlet megy tovább.
A minap az egyik ukrán gazdasági lap páros lábbal szállt bele a Procter&Gamble-be, amiért az változatlanul üzemelteti két nagy oroszországi gyártólétesítményét ahelyett, hogy kivonult volna, sok milliárd dolláros veszteséget okozva önmagának. A vállalat, amely többek között a Pampers, a Gilette, az Ariel, a Braun, a Duracell, az Old Spice és az Always termékekért felel, a világ egyik legnagyobb háztartási termékgyárát üzemelteti a tulai körzetben, míg a Gillette borotvagyártó üzeme Szentpéterváron folytatja a termelést.
Az érdekesség (és logikus racionalizmus) a történetben az, hogy mindeközben Ukrajnának is igyekszik segíteni, ahol csak tud. Az ukrán lejárató cikk éppen ebbe kapaszkodik bele: mint írja, a P&G az orosz háborús gépezetet szolgálja ki azzal, hogy Moszkvának adózik és azzal, hogy beleegyezett a katonák ellátásába (erre egyébként az az új orosz törvény kötelezi a vállalatot, amely kimondja, hogy a cégeknek bizonyos katonai felszereléseket finanszírozniuk kell), miközben adományaival és humanitárius csomagjaival az ukrán áldozatokat segíti. Vagyis – a vád szerint – egyfelől szponzorálja az oroszok rakétacsapásait, másfelől segíti azok utóhatásainak enyhítését.
A cikk gúnyosan idézi a P&G etikai kódexét, amely kimondja, hogy a vállalat soha nem kíván olyan eredményeket elérni, amelyhez illegális vagy etikátlan út vezet. Mint írják, ez csupán blöff, hiszen a cég egyedül a profitot tartja szem előtt, egyáltalán nem foglalkozva Ukrajna érdekeivel és azzal, hogy a győzelemhez az orosz gazdaság tönkretételére is szükség van.
Csak vesztenivaló van
Azok a vállalatok, amelyek maradtak, természetesen számoltak a felhördüléssel és azzal, hogy az ukránok céltábláivá válnak, ám – az üzletet szigorúan leválasztva a politikai elvárásokról – vállalták a kockázatot. Az Unilever és a P&G már tavaly tavasszal közölték, hogy nem hajlandóak felszámolni oroszországi tevékenységüket, ugyanakkor új alapokra helyezik azt. A Henkel kivonulásával nagyobb piaci területet szerző nagyvállalatok leszögezték: elítélik az orosz agressziót, leállítják a befektetéseiket, visszavesznek a marketing kampányokból, és a nélkülözhetetlen cikkek kivételével beszüntetik az árusítást. (Igaz, a „nélkülözhetetlen” szó jelentése elég tágan értelmezhető.) Ami a józan logikát illeti, a vállalatok azzal érveltek, hogy továbbra is árusítani fogják azokat az alapvető termékeket, amelyek nélkülözhetetlenek az orosz emberek mindennapjai és főként egészsége szempontjából. Az egészségügyi hivatkozás nem véletlen. A Bayer gyógyszergyártó ugyanerre hivatkozott, amikor számonkérték, miért maradt Oroszországban, de hasonló indoklást adott a magyar Richter is: a gyógyszerhez való hozzáférés és az egészség biztosítása olyan alapjog, amelyet nem szokás megkérdőjelezni semmilyen konfliktuszónában.
A P&G még a maradással is veszteséget könyvelt el a portfólió szűkítése miatt, éppen ezért gyors egymásutánban több áremelést is bejelentett, hogy valamelyest ellensúlyozza a kiesést. Az ukrán sajtó gúnyosan mutat rá: éppen ez bizonyítja, hogy a vállalatot cseppet sem az „orosz átlagember mindennapjai” érdeklik, mindössze ki akarja használni azt a piaci rést, ami a konkurens vállalatok kivonulása miatt tálcán kínálja magát.
Listázás nem középiskolás fokon
Az Oroszországban továbbra is talpon maradt külföldi cégek szégyenlistáinak se szeri, se száma. A legkomolyabban a Yale Egyetem „kutatói” foglalkoznak a maradni vs. kivonulni problematikájával. Ők – a kivonulással járó csapásszerű veszteségek ellenére – azt hangoztatják, hogy az oroszországi üzletek kivégzése a vállalatoknak hosszabb távon egyre nagyobb profitot fog termelni. Ennek alátámasztására a tőzsdei árfolyam emelkedésére mutattak rá azon cégek esetében, akik felszámolták oroszországi tevékenységüket. Ebben nem is tévednek, de azt elfelejtik hozzátenni, hogy az emelkedés a kivonulás bejelentésének hírére történt, így szimpla napi mozgásnak tekinthető, egyáltalán nem hosszú távú és stabil emelkedésnek. Ami pedig a jövőbeli óriási nyereséget illeti: eddig egyetlen vállalat sem tudott beszámolni arról, hogy bármilyen jele lenne a dollármilliárdok bukását ellensúlyozandó, óriási bevételnövekedésnek. Márpedig ameddig ez nem történik meg, és azt nem hozzák közvetlen összefüggésbe az ukrajnai háborúval, addig csupán üres hipotézisnek tekinthető.
Ugyanakkor egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a Yale által hangoztatott „vállalati hírnév csorbulása” valóban dollármilliós veszteségben lenne mérhető a maradó vállalatok, például a Procter and Gamble esetében. A cég arra mutatott rá, hogy a termékcsökkentéssel éppen Oroszországban lett alacsonyabb a bevételük, a világ többi része azonban mintha nem morális alapokra helyezve vásárolna pelenkát.
A Yale azonban nem áll meg az egyszerű elemzésnél. Összehozott egy igazi szégyenlistát, amely folyamatosan frissítve monitorozza azokat a vállalatokat, amelyek vették maguknak a bátorságot, és nem voltak hajlandóak több ezer alkalmazottat kirúgni, illetve bevételük jelentős részét egy teljesen felesleges és globális gazdasági hanyatlást okozó háború miatt odadobni a semminek. A lista bevezetőjében annak összeállítói örömüket fejezik ki, hogy szerény munkájukkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre több cég vonuljon ki Oroszországból, egyben szeretettel várják az újabb renitens vállalatok nevét, hogy kitehessék a vért követelő köz megelégedésére.
Fényre tisztul
Jól látszik, hogy a globális multik azon része, amelyek átgondoltan nem érzelmi alapon üzletelnek, a mai napig remekül kihasználják az orosz piac előnyeit anélkül, hogy mélységesen szégyellnék magukat egy olyan dolog miatt, amelynek ellenkezőjére egyébként az égvilágon senki nem kötelezte és kötelezi őket. A vállalatok és márkák között olyanok szerepelnek, mint a BIC, a Colgate-Palmolive, a Johnson & Johnson, a Benetton, a Diesel, a Calzedonia, a Bonduelle, a Gorenje, a Siemens, az Auchan, a Raiffeisen, a Danone, a Yamaha, az UniCredit vagy éppen a Zepter.
Hogy a több száz cég közül az ukránok miért éppen a P&G-t pécézték ki most éppen maguknak, jó kérdés. Halványan felmerül a gyanú, hogy a cikkek nem saját kútfőből, inkább a kivonult konkurencia finom ösztönzésére íródnak, amely már százszor megbánta a heves érzelmi viharban és felindulásból elkövetett öncsonkítást, és sóvárogva nézi a maradó vállalatok bevételeit. Persze lehet makacsul ragaszkodni egy be nem bizonyított elmélethez, lehet acsarkodni és szégyent kiáltani egy multira azért, mert multiként viselkedik, de a jelek szerint mindez egyelőre elenyészik a klasszikus mondás árnyékában, amely a pénzről és a kutyáról szól.
Fotó: 123RF
A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.
