A keddi német-kínai kormányközi megbeszélés utáni sajtótájékoztatón kérdezni nem lehetett, a felek pedig néhány udvarias közhelyen kívül nem sokat mondtak. Ami sejthető: a német iparbárók akarata fog érvényesülni.

Miközben a fél világ az amerikai–kínai viszony enyhülését várja, Blinken külügyminiszter pekingi látogatása után Európában egy kisebb, de annál fontosabb tárgyalás zajlott. Li Csiang miniszterelnök Berlinbe látogatott egy kormányközi konzultációra, hogy tisztázza Scholz kancellárral a két ország (egyben az EU és Kína) között fennálló homályos és problémás pontokat.

Scholz kényes helyzetben van. A Washington és Brüsszel által folyamatosan hangoztatott „kockázatmentesítésnek”, vagyis a Kínától való hosszú távra tervezett leválási szándéknak a mai napig nincs konszenzusos jelentése, ez pedig meglehetősen bosszantja a pekingi elitet, amely cukormázba bújtatott gazdasági és kereskedelmi fenyegetésként kezeli azt.

Scholz viszonysimítási törekvéseinek nagyon komoly alapja van.

Kína tavaly a hetedik egymást követő évben volt Németország legnagyobb kereskedelmi partnere: a két ország közel 300 milliárd euró értékű export-importot bonyolított le. A német befektetések Kínában csúcsra pörögtek, a vállalatok 11,5 milliárd euró értékben fektettek be, a közvetlen beruházások összege pedig elérte a 114 milliárd eurót.

Érthető, hogy a német ipar meglehetősen idegesen reagált a „kockázatmentesítési” tervre, amelyet a kiemelt gyártók finoman fogalmazva is őrültségnek és ostobaságnak tartanak.

Miközben Scholz azt kérte a nagyvállalatoktól, hogy igyekezzenek csökkenteni kínai függőségüket, a vezérigazgatók és vezetők sorra jelentették be: nem hajlandóak a világ legnagyobb piacát elveszíteni politikai vezetői szándékok miatt, és – nyíltan szembeszállva a kancellárral – azt hangsúlyozták, hogy a kéréssel ellentétben növelni kezdik kínai beruházásaikat. (Egy friss felmérés szerint a német vállalatok közel 55 százaléka tervez további befektetéseket Kínában.)

A német ipar és a kormány közötti feszültség mellett a kancellárnak saját koalíciós partnereivel is meg kell küzdenie. A Zöldek – élükön Robert Habeck gazdasági és Annalena Baerbock külügyminiszterrel sokkal keményebb megközelítést szorgalmaznak Kínával szemben, mint amennyire azt Scholz szeretné. Baerbock nem fogja magát vissza, ha Pekingről van szó, a legutóbbi hivatalos egyeztetésen valóságos ámokfutást rendezett egy közös külügyminiszteri sajtótájékoztatón, ahol gyakorlatilag azzal vádolta meg Pekinget, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos semlegessége egyenlő az agresszor mellé állással.

A helyzetet tovább bonyolítja az EU éppen kedden nyilvánosságra hozott gazdaságbiztonsági stratégiájának tervezete, amely tulajdonképpen jogosultságokat adna Brüsszelnek, hogy biztonsági okokra hivatkozva beleszóljon a tagállamok kereskedelmi terveibe. A dokumentum szerint az Európai Bizottság a kritikus infrastruktúrák és vállalatok vonatkozásában blokkolhatna harmadik országokból érkező befektetési szándékokat, csúcstechnológiára vagy fegyverexportra vonatkozó terveket, illetve külföldre irányuló tagállami befektetéseket is. A stratégia egyértelműen Peking ellen formálódik, az indoklás szerint a (név nélkül emlegetett) Kínával túl jó kapcsolatot ápoló EU-s vállalatok veszélyeztetik az európai biztonságot azzal, hogy egyes ellátási láncok túl nagy részét engedik át Pekingnek – vagyis meg akarja tiltani az uniós vállalatoknak, hogy csúcstechnológiás befektetéseket hozzanak létre Kínában.

Elő a vasalóval!

A mostani találkozó előzményei között szerepelt Macron kínai útja, amely után a francia elnök óva intette Európát attól, hogy akár Tajvan, akár a hegemón versengés miatt belesodródjon az USA és a Kína közötti gazdasági-politikai konfliktusba, egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU-nak fel kell hagynia az USA érdekeinek mindenkori kiszolgálásával, és végre a gazdasági, politikai és katonai szuverenitásra kell törekednie. A hirosimai G7-csúcson szintén a kínai kapcsolatok szerepeltek kiemelt napirendi pontként, ahol a kulcsszó már a „kockázatmentesítés” volt, ami igen frappáns kommunikációs eszköz, ám a gyakorlatban – ahogyan azt az amerikai és európai vállalatok egyaránt szajkózzák – inkább közhely, semmint gyakorlati cél.

Scholz a napokban nyomatékosította: célja a diverzifikáció, nem pedig az elszakadás Kínától. „A G7-nek nem érdeke, hogy meggátolja Kína gazdasági felemelkedését, ugyanakkor el akarjuk kerülni a veszélyes gazdasági függőséget” – mondta a kancellár, aki nagyon is tudatában van a függőségi kockázatoknak, miután országa gazdasága majdnem beleroppant az Oroszország elleni szankciókba.

Udvarias öröm

Ami a kínai felet illeti: legfőbb célja a látogatással az volt, hogy rávegye a német vállalatok vezetőit, továbbra is Kínát tekintsék elsődleges és legfontosabb kereskedelmi partnerüknek, valamint megnyugtassa Németországot, hogy a kölcsönös haszonnal járó együttműködés garantálja az ellátási láncok biztonságát. Li Csiang nem húzta az időt: Németországba érkezése után egy üzleti találkozón kifejtette, hogy nagyon is híve a kockázatmentesítésnek, éppen ezért azt javasolja, hogy a kormányok ne turkáljanak a vállalatok jogkörében, majd ők eldöntik, hogy mit tartanak kockázatosnak és mit nem – utalva a cégek makacs ellenkezésére a német kabinet terveivel kapcsolatban.

A keddi megbeszélés sajtótájékoztatóján Scholz nyomatékosította: Németország fent kívánja tartani gazdasági kapcsolatait Kínával, sőt törekszik azok bővítésére. Ezzel párhuzamosan változatlanul kívánatosnak tartja a német vállalatok méltányos versenyfeltételeinek biztosítását. Li Csiang udvariasan úgy nyilatkozott:

kormánya készen áll arra, hogy magasabb szintre emelje kapcsolatait Európa legnagyobb gazdaságával – és az EU többi tagállamával is.

„Kínának és Németországnak, mint a világ két befolyásos nagyhatalmának össze kell fognia a szoros együttműködés érdekében” – mondta, hozzátéve, hogy ez az együttműködés elsősorban a gyártási, az elektromos járművek és a zöldfinanszírozás területeken élvez prioritást.

A sajtótájékoztatón az újságírók nem tehettek fel kérdéseket, ezzel pedig Scholz azonnal kivívta az ellenzék haragját, amely azzal vádolja, hogy még saját hazájában sem mer kiállni a demokratikus értékek mellett, amikor Kínáról van szó. Kínai kollégáját ez már nyilván nem érdekli túlságosan: a miniszterelnöknek Berlin csak az első állomás volt. A héten Franciaországba is ellátogat, ahol Emmanuel Macron elnökkel tárgyal majd, és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszterrel is találkozhat, miután Franciaország előzékenyen mindkettőjüket meghívta egy konferenciára. Az utóbbi randevú különösen fontos lenne az USA számára: Yellen április óta szeretne Kínába utazni, ám Peking nem kommentálta szándékát.

A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.
Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber, Filip Singer