Bár sokak szerint az Európai Uniónak még mindig nem sikerült koherens ellentervet kínálnia Joe Biden inflációcsökkentő törvényére, úgy tűnik, Brüsszel éppen eleget tett ahhoz, hogy enyhítse a legégetőbb aggodalmakat, miszerint az európai vállalatok a dollártámogatásokat keresve távoznának a kontinensről.
A veszély azonban nem múlt el az EU feje felől, a részsikerek pedig nem egyenlők a győzelemmel.
Az idén augusztus 16-án volt egy éve, hogy az amerikai kongresszus elfogadta és aláírta az inflációcsökkentő törvényt (IRA). Ez a mérföldkőnek számító jogszabálycsomag hatalmas új kiadásokat engedélyezett, elsősorban adójóváírások formájában, számos energia- és éghajlatkritikus ágazatban. A szél-, a napenergia, az akkumulátorok, az elektromos járművek és a tiszta hidrogén csak néhány a támogatásban részesülő kulcsfontosságú ágazat közül. Bár a Kongresszusi Költségvetési Hivatal szerint az IRA 391 milliárd dollárnyi energia- és éghajlatvédelmi kiadást engedélyez, a Goldman Sachs becslése szerint a következő évtizedben ez az összeg jóval magasabbra, akár 1200 milliárdra is rúghat.
Amikor az Egyesült Államok egy évvel ezelőtt elindította ezt a hatalmas zöldtámogatási programot, Európában sokan attól tartottak, hogy ez újabb csapást mér az ukrajnai háború és a Covid–19-világjárvány elhúzódó utóhatásaival küszködő regionális gazdaságra. A Biden-kormány inflációcsökkentő törvényénének európai hatásairól a jogszabály beiktatásának évfordulóján a Reuters is megemlékezett egy cikkében.
Már nem is olyan félelmetes, mint első pillantásra
Az EU kezdetben üdvözölte Biden klímabarát elmozdulását, de aggódni kezdett amiatt, hogy Európa legjobb, tiszta technológiával foglalkozó vállalatai az amerikai adókedvezmények érdekében felállnak, és ezzel elszívják a know-how-t, a beruházásokat, az új technológiát, valamint a jövőbeli munkahelyeket a kontinenstől. Eddig azonban kevés a bizonyíték arra, hogy erre sor is került.
„Általános volt a félelem, hogy a világjárvány és az ukrajnai háború kitörése után az IRA végső csapást mér az EU gazdaságára” – mondta Niclas Poitiers, a brüsszeli Bruegel agytröszt közgazdásza.
Az IRA jelentőségét a beruházási döntések szempontjából némileg túlbecsülték”
– mondta, hozzátéve, hogy valószínűleg volt és van is néhány anekdotikus bizonyíték, ám egyelőre nincsenek adatok arról, hogy az IRA következtében a beruházások tömegesen az EU-ból az Egyesült Államokba irányultak-e át.
„Valószínűleg volt és van is néhány anekdotikus bizonyíték, de nem tömeges.”
Az európai cégek számára az IRA vonzerejének csökkentéséhez kulcsfontosságú volt az EU márciusi döntése, amely enyhítette az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat, és lehetővé tette, hogy minden nemzeti kormánynak lehetősége legyen az európai vállalatoknak az Egyesült Államokban nyújtott hozzájárulásokkal megegyező összegű dotációt nyújtani.
Ezeket a támogatásokat pedig máris folyósították: a német ThyssenKrupp konglomerátum mintegy 3 milliárd eurót fektet majd be egy tervezett zöldacélgyárba Duisburgban, amelyhez több mint 2 milliárd euró állami támogatást kap, miután az EU július végén jóváhagyta azt.
A tisztviselők arra is rámutatnak, hogy az EU sokkal korábban támogatta a zöldiparágakat, mint az Egyesült Államok, és hogy a járvány utáni hatalmas, 800 milliárd eurós helyreállítási alap 37 százalékát éghajlatbarát beruházásokra különítette el.
Annak érdekében, hogy az elektromos járművekkel, akkumulátorokkal, hidrogénnel, napelemekkel, hőszivattyúkkal vagy szélturbinákkal foglalkozó vállalatok számára hosszabb távú, stabil beruházási feltételeket teremtsen, az EU még mindig dolgozik a nettó nulla iparról szóló törvényen (Net Zero Industry act) és a 2022-től a chipekről szóló jogszabályra épülő kritikus nyersanyagokról szóló törvényen (Critical Raw Materials Act).
Eddig jól vizsgáztunk, de még nem nyertünk
Sok uniós tisztviselő csalódottan fogadta, hogy az Európai Bizottság júniusban elvetette azt a tervét, hogy javaslatot tegyen egy európai szuverenitási alap létrehozására, amelynek a méretét soha nem határozták meg, és amely a kontinens zöldgazdaságra való átállását hivatott finanszírozni.
A terv azonban ellenállásba ütközött a tagállami kormányok részéről, amelyek vonakodtak több pénzt pumpálni az EU kasszájába, miközben költségvetésüket megterhelték az emelkedő energiaköltségek, a migrációs kihívások és Ukrajna támogatása az orosz invázióval szemben.
A parlamenti dokumentum szerint a legvégül kiválasztott megoldás – amely a már elfogadott járványügyi helyreállítási alapból származó források felhasználását is magában foglalja – nem volt ideális, mivel ezek a kifizetések 2026-ban megszűnnek. Megjegyezték azonban, hogy az amerikai modellbe is beépítettek bizonytalanságot, mivel egy kormányváltás megszüntetheti az IRA-támogatásokat.
A helyreállítási alapon keresztüli uniós finanszírozás az összetettsége miatt csak a nagyobb vállalatok számára érhető el, így a kisebb cégek nem tudnak profitálni belőle.
Ráadásul az uniós megközelítés elsősorban a termelési és kutatási kapacitás kiépítését célzó beruházásokra összpontosít, ami a kezdetekben segít, míg az amerikai adókedvezmény-rendszer azt jelenti, hogy a következő 10 évre lenyomja a termelés működési költségeit.
Az uniós tisztviselőknek nincs akkora költségvetési kontrollja, mint az amerikai vagy kínai kollégáiknak. Ezért is vonakodnak attól, hogy a tagállamok maguk támogassák az iparágakat, mert attól tartanak, hogy ez torzítaná az egységes piacot.
Az EU állami támogatási keretrendszerének lazítása – miközben megoldja az amerikai szintnek megfelelő gyors támogatás problémáját – azt jelenti, hogy a nagy, vagyonos gazdaságok, mint Németország, Franciaország vagy Olaszország, megengedhetik maguknak a vállalati beruházások támogatását, míg a viszonylag szegényebb uniós tagállamok nem – ez peidg szakadékot okoz az EU egységes piacán, a blokk egyik legértékesebb vívmányán.
Ennek ellenére az unió átmenetileg lazította az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat – ez a folyamat a Covid–19-világjárvány idején kezdődött, és azután gyorsult fel, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát. A bizottság azonban elutasította a „korlátlan támogatások” gondolatát, és azt mondta, hogy inkább a zöldiparágakat segítené, az egységes piac erősségeinek kihasználásával.
Az is igaz, hogy Európa – legalábbis a közeljövőben – továbbra is Kínától függ a tiszta technológiák alkatrészei tekintetében, a napelemektől kezdve az elektromos járművek akkumulátoraihoz szükséges nyersanyagokig.
Most már csak arra kell törekedni, hogy a kritikus nyersanyagokról és a nettó nulla iparról szóló törvények átmenjenek az EU többrétegű jogalkotási folyamatán, mielőtt az Európai Parlament 2024 áprilisában feloszlatja magát az új parlamenti választások előtt.
Ha ezt a versenyt elveszítjük, akkor ezeket a jogszabályokat az új parlamentnek kell átadnunk, és valószínűleg csak 2025-ben születik megállapodás róluk.
Címlapfotó: MTI
