A Red Hot Chili Peppers legújabb albumának Black Summer című kissé melankolikus nyitódalában hangzanak el a következő sorok: „The night is dressed like noon / and China is on the dark side of the moon”. A szövegből egy új hidegháború borongása hallatszik ki, az ember az űrversennyel terhelt hatvanas években érezheti magát, csak a Szovjetunió helyett Kína az ellenfél: mi pedig csak remélhetjük, hogy a küzdelem a századunkban is hideg marad.
Kerekes György, a Makronóm Intézet alapítójának írása.
A most felpörgő geopolitikai küzdelem számos hasonlóságot mutat a XX. század második felét meghatározó amerikai–szovjet vetélkedéssel:
- Fegyverkezési verseny: Nem kétséges, hogy a világ legerősebb hadserege és a legtöbb nukleáris töltet az USA kezében van, de Kínáé a legnagyobb létszámú hadsereg és a legnagyobb hadiflotta. Légierőben az amerikaiak vezetnek, és egyelőre nemcsak hardverben, de szoftveresen is a legjobb technológiát tudhatják magukénak. Kína 2035-ig kívánja teljesen modernizálni hadseregét, és Hszi elnök szavaival „világklasszissá” tenni. 2021-ben az amerikai katonai büdzsé 767 milliárd dollár volt, a kínai kb. 270 milliárd, de még mindig egy nagyságrenddel nagyobb, mint bármely más államé.
- Technológiai és űrverseny: A kínai ipar rohamléptekben zárkózott fel a nyugati versenytársakhoz az elmúlt években, a Huawei minapi telefonbemutatója már az Apple eseményeit idézte. Kína 2023-ban a világ legnagyobb gépjármű–exportőre lett, az elektromos autók és az akkumulátorgyártás területén világelső. Ez a pozíció az ázsiai állam nyersanyagpolitikáján is alapul, a fejlett technológiákhoz nélkülözhetetlen fémek piacának döntő részét kínai vállalatok irányítják. A chipgyártásban még megvan az USA technológiai előnye, de az hónapról hónapra olvad.
A klasszikus hidegháborús színtér, a világűr sem kizárólagos amerikai terrénum már: a kínai űrkutatási eredmények igen látványosak, és az ottani állam nem sajnálja az erőforrásokat, ha a Holdat kell célba venni.
- Befolyási övezetek és szövetséges blokkok kialakításának szándéka: Az Egyesült Államok esetén az alap a huszadik században kialakult NATO–Nyugat-Európa vonal, de felértékelődött a csendes-óceáni térség, benne Japán, Dél-Korea és Tajvan, valamint a tradicionális angolszász együttműködés: Ausztrália, Új-Zéland, Kanada és persze az Egyesült Királyság. A Monroe-elv túlélte az elmúlt századokat, Amerika a „saját hátsó kertjének” tartja a latin-amerikai középhatalmakat (Mexikó, Brazília, Kolumbia), még akkor is, ha a viszonyuk messze nem egyértelműen örvendetes. Az arab világgal is ellentmondásos az amerikaiak kapcsolata: Szaúd-Arábia kiemelt szövetséges, de az Egyesült Arab Emírségek inkább ingaállamként viselkedik és önállóbb külpolitikát folytatva közeledik Kínához is. Az afrikai kontinens, különösen a Száhel-övezet a következő összeütközési pont lesz: a sorban puccsal megdőlő rezsimek (Niger, Guinea, Mali) klasszikus hidegháborús befolyásszerzési küzdelmek színterévé válnak ezekben a hónapokban.
- Kulturális küzdelem: Amerika egyik legerősebb fegyvere mindig a soft power volt az elmúlt 100 évben: Hollywood nemcsak kulturális mintát kínált, de a fogyasztói szokások befolyásolásán keresztül a tengerentúli gazdasági fölényt is megalapozta. Kína ezzel szemben a soft powerben még mindig jelentősen le van maradva, de igyekszik kulturális offenzívát is indítani: a kínai nyelvet terjeszteni, cuki pandafigurákkal elárasztani a világot, és a kifőzdék helyett a valódi kínai gasztronómiát promotálni.
- Ideológiai szembenállás: Az USA a hidegháborús győzelmet – jogosan – a saját ideológiájának is köszönhette, az emberekben sosem inogott meg az individualista szabadversenyes kapitalizmusba vetett hit, míg a szovjet kommunizmus sosem volt az embereknek erkölcsi tartást nyújtó, széles körben követett ideológia. Most sincs arról szó, hogy Kínában az emberek valamiféle szocialista eszményhez igazodnának, de az amerikai társadalomban kialakult törésvonalak már-már szellemi polgárháborús helyzetet alakítottak ki. Ettől még a hagyományos amerikai patriotizmus komoly erő, de ez a fajta nacionalizmus a kínai átlagemberekre is jellemző.
- Kereskedelmi korlátok, akadályok és a protekcionizmus új korszaka: Az elmúlt fél évben az amerikai politika két fő jelszava a decoupling és derisking, a leválás és a kockázatcsökkentés volt, ami a kínai és a tengerentúli gazdaság szétszálazását jelentené, de ez valójában a protekcionizmus és a kereskedelmi akadályok újraépítésével jár, ami nagyon hasonlít a XX. század második felében látottakra. A globalizáció azonban azóta visszafordíthatatlan lett, és ez a leválás nem mehet végbe anélkül, hogy mindkét felet súlyos veszteség ne érje.
- Proxyháborúk és mellékhadszínterek: A nyugati elemzők egy része is úgy látja az ukrajnai háborút, mint az USA és a Kína proxyháborúját, annak ellenére, hogy Oroszország önálló nagyhatalmi státuszát (vagy annak látszatát) fenn akarja tartani. Tajvan és a csendes-óceáni térség mindenképp az új hidegháború frontvonalában van, de érdekes mellékhadszínterek is kialakulhatnak Afrikában, Latin-Amerikában és Délkelet-Ázsiában az új technológiákhoz szükséges nyersanyagok birtoklása és kitermelése körül (pl. lítium, ritkaföldfémek, arany, réz).
A hidegháború 2.0 ugyanakkor nem ugyanolyan, mint amit a XX. században láttunk, mert azóta egy globalizált és interkonnektált világ alakult ki, ahol nem lehet olyan elzárt régiókat létrehozni, amilyen a vasfüggöny mögötti Kelet-Európa volt.
Ebből az interkonnektivitásból következnek a két hidegháború legnagyobb különbségei is:
- Kína nem feltétlenül egy teljesen polarizált világban érdekelt, az ottani gazdaság sajátosságai miatt jobban fekszik nekik egy olyan felállás, ahol Kína vitathatatlan szuperhatalom, de a különböző blokkokkal folyamatosan tud kereskedni – írja Mark Leonard, a European Council on Foreign Relations nevű think-tank alapítója a Project Syndicate oldalon.
- A fentiből következően a világban számos középhatalom (ingaállamok) és néhány kisebb ország is megengedheti magának azt, hogy nagyobb geopolitikai szabadságfoka legyen, vagyis ne kelljen teljesen lehorgonyoznia magát valamelyik szuperhatalom mellett, és az élénk gazdasági kapcsolatokból profitáljon több irányban is.
- Ez a hidegháború nem a magányos kémek és hírszerző James Bondok ütközete lesz, a megfigyelés viszont általános, mindenre kiterjedő és globális.
- A közepes hatalmak nemcsak a „nagyokra” fókuszálnak, Japánnak fontosabb Tajvan sorsa, Dél-Koreának az északi szomszédja, mint az egyébként stabil amerikai szövetség, de a Kínával folytatott kereskedelem fenntartásától annyira függ a gazdaságuk, hogy nem állnak bele teljes erőbedobással a hidegháborús küzdelembe.
A legfontosabb hidegháborús mellékhadszíntér most Ukrajna és Tajvan, de a következő évtizedben más régiók is előtérbe kerülhetnek: az arab világ, Afrika vagy a nyersanyagban gazdag Latin-Amerika, Délkelet-Ázsia.
Mark Leonard is azt emeli ki az elemzése végén, hogy szép számmal vannak olyan országok, amelyeknek megfelel, hogy a szuperhatalmak nem tudják rákényszeríteni őket arra, hogy oldalt válasszanak, így a fragmentációs logikának a nyertesei is lehetnek. Magyarországnak is az az érdeke, hogy ne kelljen egyik oldalon sem véglegesen lehorgonyoznia, a kereskedelmi kapcsolatait szabadon tudja fejleszteni, tőke- és technológiatranszferekben vehessen részt, hogy a hidegháború 2.0-ból megerősödve és győztesen jöjjön ki.
Címlapfotó: shutterstock
