Kezdődhet az EU–Kína háború

Szerző: | 2023. szeptember. 14. | Kiemelt, Technológia, Világgazdaság

Az Európai Bizottság hadat üzent a kínai elektromos járművek értékesítésének. Peking bosszúja valószínűleg nem várat sokáig magára.

Ursula von der Leyen az Európai Unióról szóló – hivatali ideje alatt az utolsó – értékelő beszédében jelentette be, hogy versenyszabályozási eljárást indítanak a kínai autók importja ellen. Ezzel a lépéssel az Európai Bizottság közelebb kerül egy egyre szélesedő kereskedelmi háborúhoz. „A globális piacot elárasztották az olcsó elektromos kínai autók, amelyek árát a mögöttük megbúvó óriási állami támogatások nyomják le. Ez viszont egyértelműen piactorzító hatással bír az Európai Unióra nézve” – indokolta döntését az EB elnöke.

Bár a vizsgálatot nem panasz alapján indítja meg a bizottság – azaz hivatalosan sem európai kormány, sem autóipari vállalat nem emelt eddig kifogást a kínai import ellen –, a háttérben minden valószínűség szerint a francia lobbi áll. Macron elnök emberei az elmúlt hónapokban

erős kampányt indítottak a brüsszeli irodákban, hogy VDL a beszédében jelentsen be egy szubvencióellenes vizsgálatot a kínai elektromos járműimport ellen,

nem foglalkozva a kínai reakciók esetleges negatív hatásaival.

A franciák szerint a kínai dömping tisztességtelenül olcsó járművek értékesítését teszi lehetővé az EU-ban, ezért sürgősen a lehető legmagasabb importvámok kiszabását javasolják kivetni azokra. Ursula von der Leyen fel is mondta a leckét, gyakorlatilag megismételve azt, amiről hosszú ideje tudni, hogy Macron ötlete.

Franciaországnak nem is kell túlaggódnia egy kínai válaszcsapás lehetséges következményeit. A statisztikák szerint a francia autók részesedése a kínai piacon 0,4 százalékra esett vissza.

Érthető, hogy Párizs a gyenge exportteljesítménye miatt hazai földön igyekszik hatalmát védeni – ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy fáradozásuk gyümölcse a németek kertjében indul majd rothadásnak, akik viszont a 17 százalékos kínai autópiaci részesedésükkel nagyon is aggódhatnak Peking morcos arckifejezését látva.

A német mosoly nem mindig őszinte

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszterrel madarat lehetett volna fogatni a VDL-beszéd után. Mint mondta, nagyon örül a vizsgálatnak, és amennyiben bebizonyosodik, hogy a kínai alacsony árak mögött valóban a brutális állami támogatás áll, az nyilvánvalóan a Kereskedelmi Világszervezet haragját fogja kivívni, és semmi akadálya nem lesz a felsrófolt extra importvámok bevezetésének.

Német kollégája, Habeck is üdvözölte a vizsgálatot, azt hangsúlyozva, hogy a tisztességtelenül szerzett versenyelőny nem fogadható el az EU-s piacokon.

Miután azonban nyomatékosította, hogy »nem arról van szó, hogy a nagy teljesítményű, de alacsony árú autókat kizárjuk a piacról«, a gondos szemlélőnek határozottan az az érzése támad, hogy de, pontosan ezt akarják.

Lehet, hogy a német kormány a franciával együtt azon van, hogy megmentse saját autóiparát az elektromos mobilitás területén náluk jóval fejlettebb kínaitól, a német autógyártók azonban egyáltalán nincsenek elájulva az ötlettől. Joggal. A német autóipar óriási összegeket tolt bele kínai kapacitásainak fejlesztésébe, mivel jelenlétük a világ legnagyobb autópiacán létfontosságú számukra. Ezt annyira komolyan veszik, hogy a gyártók még Scholz kancellár bágyadt figyelmeztetéseivel is hajlandóak voltak szembeszállni, egymás után hitet téve a kínai jelenlét mellett, mondván, nem hogy nem fogják azt csökkenteni, de újabb milliárdokat készülnek befektetni ottani tevékenységükbe.


Fennáll a veszélye tehát, hogy a kínai ellencsapás (mert lesz, e felől nem lehetnek kétségeink) első körben a német autóipart fogja érinteni. Ahogyan a Politicónak nyilatkozva egy német lobbista megfogalmazta: a francia gyártók szorgalmas talpalása nem csak Pekinget vette célba, de német riválisaikat is, ha pedig az Európai Bizottság meghajol Macron akarata előtt, azzal egy kereskedelmi háborút kockáztat egy olyan területén, amelynél kevés fontosabb van jelenleg a globális piacon.

Fun fact:

Van némi ellentmondás Ursula von der Leyen szavai és a valóság között. Az európai piacon egyetlen gyártó sem használta ki úgy a kínai alacsony gyártási költségeket, mint éppen a francia Renault. A Hubei tartományban gyártott Dacia Springer crossovert a vállalat évek óta Európa legolcsóbb elektromos autójaként forgalmazza. Az ára Franciaországban 20 800, az állami támogatást is figyelembe véve 15 800 euró.

Összehasonlításképpen: a kínai BYD által kínált legolcsóbb modell ára tavaly a 38 000 eurós Atto 3 volt.

Eltájolás

Bónuszként következik az a kellemetlen szituáció, amikor Valdis Domrovskis, az EU kereskedelmi biztosa tíz nap múlva Kínába látogat. Feladata elsősorban az, hogy rávegye Pekinget: tegye lehetővé az európai export kiszélesítését, és segítsen a kétoldalú kereskedelmi egyenlőtlenségek megoldásában.

Tekintve, hogy Kína miként reagált az EU legutóbbi korlátozó intézkedéseire, Ursula von der Leyen bejelentése nyilván hatalmasat fog lendíteni a kereskedelmi kapcsolatokon.


Fotó: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió helyzetéről tart beszédet 2023. szeptember 13-án.
MTI/EPA/Julien Warnand

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn