A Közel-Keletet joggal nevezhetjük a világ puskaporos hordójának, amire ráerősítenek az október 7-e óta zajló események. A Hamász támadása óta Izrael támadja a Gázai-övezetet. Ez egyfelől megosztja a kezdetben Izraelt támogató országokat, másfelől Egyiptomot mint szomszédos országot is feszélyezi. Az Irán vezette ellenállási tengely is mozgolódik: a jemeni húszi lázadók veszélyeztetik a Vörös-tengeren, így a Szuezi-csatornán és a Babe-el Mandeb-szoroson áthaladó kereskedelmi hajókat. A nemzetközi szereplők egyelőre kivárnak: az USA természetesen egyoldalúan Izrael mögött van, de Kína és Oroszország gyanúsan hallgat, miközben Európát ebben a kérdésben is szétfeszíti a belső megosztottság. 

Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása 

Október 7-e óta együtt kell élnünk egy újabb háborúval: a Jom kippuri háború 50 éves évfordulójának másnapján a Hamász váratlanul terrortámadást hajtott végre Izrael ellen. Az, hogy a Hamász támadása mennyire Irán ösztönzésére történt, arról a mai napig nincsenek hiteles információk, ugyanakkor az ténykérdés, hogy a Hamász, annak ellenére, hogy szunnita, a síita Irán ellenállási tengelyének szerves részét képezi.  

Az ellenállás tengelye egy kiterjedt katonai és politikai alapokon nyugvó koalíció, amelyet a Nyugat-, de főként Izrael-ellenes érzések tartanak össze az iráni kormány vezetésével. Iránon kívül a tagja Szíria és Venezuela. Szervezetek szintjén tagja a tengelynek a libanoni és az afgán Hezbollah, a Palesztin Erők Szövetége (ez egy 8 palesztin szervezetből álló lazább politikai szövetség, közülük egy a Hamász), a jemeni Húszi mozgalom, az Iszlám Ellenállás Irakban (lényegében az Irán-barát síita iszlamista csoportok) és számos kisebb militáns csoport például Bahreinben. 

Az Irán vezette ellenállás tengelye Forrás: Foreign Affairs 

Amikor egy térség geopolitikai viszonyrendszeréről beszélünk érdemes lefektetni a szóban forgó régió kereteit. Maga az elnevezés is hagy kívánnivalót maga után. Közel, de mihez?   

Nos, már az elnevezés is európai szemléletről tanúskodik, amely formálta a régiót és annak fejlődését. Korábbi elemzésemben már szó esett a térség egyes értelemzéseiről. A tágabb értelemben vett Közel-Kelet a szűkebb értelemzéstől csak annyiban különbözik, hogy az magában foglalja a Magreb-régiót is (Mauritánia, Nyugat-Szahara, Marokkó, Algéria, Líbia, Tunézia). 

A szűkebb értelemzés lényegében az, amire mindig gondolunk: Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Szíria, Irak, Törökország, Irán, Szaúd-Arábia, Jemen, Omán, Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Bahrein, Katar. Tim Marshall, brit újságíró és külügyi szakértő, aki korábban a Sky News szerkesztője és a BBC munkatársa volt, a Földrajz fogságában című könyvében így határozza meg a térséget: „A széles értelemben vett Közel-Kelet vagy 1600 kilométer szélességben terül el a nyugat és kelet, a Földközi-tenger és az iráni hegyvidék; észak––déli irányban pedig 3200 kilométer hosszan a Fekete-tenger és az Arab-tenger jemeni partjai között.” 

 

Köztudottan a síita-szunnita vallási megosztottság mind a mai napig konfliktusok alapját jelenti a térségben. Az ellenállás tengelye azért is egy érdekes szerveződés, mert bizonyos esetekben félre tudták tenni ezt az ősi ellentétet: a tengelyen belül találunk síita és szunnita csoportokat egyaránt.  

A Hamász támadása döbbentette rá a világot arra, hogy az Izrael- és Nyugat-ellenesség ezeket a militáns csoportokat képes egy platformra hozni. Ezért lehetséges az, hogy a síita Irán kormánya támogatja a palesztin, szunnita Hamász szervezetet. Igaz, az nem bizonyított, hogy Irán szerepet játszott-e az október 7-i eseményekben a Hamászon keresztül. Mindenesetre Irán nem véletlenül ítéli el Izrael gázai akcióit, hiszen egy szövetségesét támadják.  

A hívószóra pedig a többi militáns szervezet is mozgolódni kezdett: Libanonban a Hezbollah – ami Izrael számára azért lehet veszélyes, mert északi szomszédja, így például rakétákkal könnyen elérhetik Jeruzsálemet – és Jemenben a húszi lázadók, akik miután bejelentették, hogy csatlakoznak az izraeli konfliktushoz, akcióikkal az utóbbi időszakban veszélyeztetik a Vörös-tengeren áthaladó kereskedelmi hajókat. 

A húszi akciók 

Az elmúlt időszakban egyre többet hallhattunk a jemeni húszikról a világsajtóban, így érdemes tisztázni, hogy kik is ők. Jemen Szaada tartományában élnek, és a síita iszlámon belül a zaidi ághoz tartoznak. Létszámukat tekintve becslések szerint az ország lakosságának a 25-30 százalékát jelentik (hivatalos adatok híján csupán becslésekre támaszkodhatunk).  

A reflektorfény azért vetült a húszikra az utóbbi időben, mert támadásokat indítanak a Vörös-tengeren különböző zászlók alatt áthaladó hajók ellen. Egyre növekednek a szállítmányozó cégek kockázatai, és ezzel a szállítás költségek is. Ez főleg azért jelent kockázatot, mert a Vörös-tenger északi végén a Szuezi-csatorna, a délin pedig a Bab el-Mandeb-szoros fekszik, amely az Ádeni-öbölbe vezet. Itt áthalad a világ kereskedelmének kb. 10 százaléka. A kockázatok miatt egyre több társaság ideiglenesen leállította a Bab el-Mandab-szoroson és a Vörös-tengeren át való szállítást (Mediterranean Shipping Company, CMA CGM, Hapag-Lloyd, Euronav, BP, A.P Moller-Maersk, Evergreen, Frontline). A szállítmányozóknak konténerenként 50–100 dollár közötti ún. háborús kockázati díjat számláznak fel. December 19-én egy konténernek Kínából a Földközi-tengerre történő szállításának a költsége elérte a 2413 dollárt, ami 44 százalékos növekedés. 

Az év elején az árfolyam még az 1371 dolláros mélyponton volt. Nem valószínű, hogy a húszik el tudnák zárni teljesen a Vörös-tengert, mert nincsenek hadihajóik, csupán zaklatják az áthaladókat és fennakadásokat tudnak okozni. Eközben amerikai, francia és más hadihajók járőröznek a területen, nyitva tartva a vízi utat. A Nyugat úgy válaszolt a vörös-tengeri kihívásra, hogy a Prosperity Guardian műveleten keresztül több országot egyesít, beleértve az Egyesült Királyságot, Bahreint, Kanadát, Franciaországot, Olaszországot, Hollandiát, Norvégiát, a Seychelle-szigeteket és Spanyolországot, hogy közösen kezeljék a Vörös-tenger déli részén és az Ádeni-öbölben felmerülő biztonsági kihívásokat.  

Egyiptom helyzete 

Az izraeli–Hamász-konliktus folytatódásával nagy hangsúlyt kap Egyiptom, hiszen közös határa van Izraellel és Gázával. Eddig egyensúlyozó szerepet próbált ellátni az Izrael és Palesztina közötti kapcsolatok kezelésében, nyíltan kifejezte elkötelezettségét a palesztin ügy mellett.  

Ennek oka, hogy Palesztina önrendelkezési törekvése központi arab és iszlám ügy. Emellett a földrajzi közelség miatt bármilyen gázai eszkaláció közvetlen hatással lenne Egyiptom nemzeti érdekeire. Ez az álláspont tükröződik az Izrael és a Hamász közötti háborúra adott reakciókban is.  

Egyiptom azonban nem akarja elidegeníteni Izraelt sem. Végső soron közös az érdekük: nem szeretnék, hogy a politikai iszlám újjáéledjen a térségben. Ez összefügg az iszlamista szervezetekkel kapcsolatos saját tapasztalataival. A jelenlegi rezsim 2013-ban elűzte a Muszlim Testvériséget, és betiltotta. A testvériség egy transznacionális iszlamista szervezet, amelyet 1928-ban alapítottak Egyiptomban. Célja a társadalmi és politikai változások előmozdítása a muszlim többségű országokban.  

A Hamász a Muzulmán Testvériség „leányszervezete”, ezért Egyiptom fenyegetésként tekint rá. Annak ellenére, hogy gyanakvóan viszonyul a Hamászhoz, 2017 óta van egy megállapodás a két fél között: a Hamász együttműködését a terrorizmus elleni küzdelemben a Sínai-félszigeten a Gázai-övezet egyiptomi blokádjának enyhítésével viszonozzák.   

Egyiptom 1979-ben kötött békeszerződést Izraellel. Az elmúlt évtizedben pedig Izrael Egyiptom kulcsfontosságú politikai, biztonsági és gazdasági partnereként pozicionálta magát. Egyiptom eddig közvetítő szerepet játszott, aminek oka a Gázához való közelsége és az, hogy ellenőrzi a rafahi átkelőt, azaz az egyetlen olyan határt a Gázai-övezethez, amely nincs izraeli ellenőrzés alatt.  

Egyiptom gázai szerepvállalásának azonban vannak bizonyos határai, amelyeket nem lép át: nem lesz katonai szerepvállalás Izrael ellen a palesztinok érdekében, amely elsősorban az 1979-es békemegállapodás iránti elkötelezettségből ered. Egyiptom eddig elutasította, hogy a kitelepített palesztinok a Sínai-félszigetre költözzenek. Fennáll annak a lehetősége, hogy nagyszámú gázai lakos próbál majd bejutni. Ez elkülönül a külföldi állampolgárságú gázai lakosoktól, akik már a határon várakoznak az átkelésre. Egyiptom ellenzi, hogy a gázaiak nagy számban lépjék át a határt, mert ellenzi a Sínai-félszigeten fennálló szuverenitásának bármiféle megsértését.  

A legfőbb aggodalma az, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő palesztinok állandó lakhelyet létesíthetnek a területén, ami alááshatja a biztonsági és gazdasági helyzetet. A helyzet tehát biztonsági kockázatot jelent: gázai menekültek által elkövetett határsértések, akik közül néhányan a Hamászhoz vagy más radikális csoportokhoz kötődő fegyveresek lehetnek, instabilitást vihetnek a Sínai-félszigetre; a Hamászra mért csapás a kormányzás hiányához és instabilitáshoz vezethet Gázában, ami fegyverek és harcosok csempészetének adhatna teret.  

A másik biztonsági fenyegetés az, hogy a Sínai-félszigetről palesztin militáns csoportok terrorcselekményeket indíthatnak Izraelbe, veszélyeztetve ezzel Jeruzsálem és Kairó kényes kapcsolatát. A háború kitörése óta Egyiptom a gázai helyzet deeszkalálására törekszik, és tárgyalásokat folytat Izraellel, a Hamásszal, a Palesztin Hatósággal, az Egyesült Államokkal, Iránnal és más nemzetközi szereplőkkel. Egyiptomnak a legtöbb regionális nemzetközi szereplőnél nagyobb befolyása van a konfliktus kimenetelére, és rengeteg érdeke is van. Egyiptom például azt szeretné, ha a Palesztin Hatóság, amely hajlandóbb a diplomáciára és a tárgyalásokra, ismét a Gázai-övezetet irányító hatóság lenne. A Hamász jelentős gyengülése utat nyithat új fejleményeknek, esetleg a Palesztin Hatóság fokozatos visszatérésének. Ebben az esetben Egyiptom és Izrael pragmatikusabb szomszédra találhatna.  

Európa – egyre mélyülő megosztottság 

A gázai halálesetek számának növekedésével mélyül az európai megosztottság Izrael támogatását illetően. A kezdeti rendíthetetlen ígéretek után egyre többen adtak hangot aggodalmuknak Izrael gázai akciói miatt. Kezdetben Európa egységesen elítélte a Hamászt, és feltétel nélküli, határozott támogatását fejezte ki Izraelnek. Egy később sok kritikát kiváltó lépéssel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megerősítette a blokk Izraelnek nyújtott feltétel nélküli támogatását, anélkül, hogy a gázai polgári áldozatokról nyilatkozott volna, amikor október 13-án Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével együtt az országba látogatott. Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke megismételte, hogy az EU továbbra is elkötelezett az izraeli–palesztin vita politikai megoldása mellett, amely végül egy palesztin állam létrehozásához vezet. 

A holokausztért viselt felelősségének elismeréseként Németország, mint 1949 óta mindig, most is Izrael leghűségesebb támogatójaként tűnt ki. Olaf Scholz kancellár volt az első európai vezető, aki az október 7-i támadások után Izraelbe látogatott. 

A Rishi Sunak vezette brit kormány is Izrael egyik legerősebb támogatója. Hangsúlyozta Izrael önvédelemhez való jogát és a regionális konfliktus megelőzésének szükségességét, ugyanakkor visszariadt a tűzszünetre való felszólítástól, amelyet a Hamász szerinte úgysem tartana be. Fegyvereket és lőszert szállítanak Izraelnek, és katonai eszközöket telepítenek a Földközi-tenger keleti részére. 

Franciaország, amely évtizedek óta igyekszik egyensúlyt tartani Izrael és az arab világ közt, a kezdeti határozott támogatásnyilvánítások után gyorsan felhívta a figyelmet a Gáza elleni izraeli akciókra. Emmanuel Macron nyíltan tűzszünetre szólított fel, és sürgette Izraelt, hogy hagyjon fel a támadással. Franciaország emellett megismételte a politikai megoldás fontosságát, a gázai életkörülmények javítását, valamint azt, hogy ellenez minden olyan tervet, amely Gáza Izrael általi újbóli megszállását eredményezné. 

A baloldali spanyol kormány is ragaszkodott az azonnali tűzszünethez, és annak szükségességéhez, hogy Izrael teljes mértékben tartsa be a nemzetközi jogot. Sanchez azt is mondta, hogy új kormánya országos szinten és Európában is azon fog dolgozni, hogy „elismerje Palesztina államát”. 

Írország és Belgium is azon országok közé tartozik, amelyek határozottan bírálták a Gáza elleni izraeli támadásokat. Sőt, Petra De Sutter belga miniszterelnök-helyettes szankciókat sürgetett Izrael ellen. 

Görögország, amely korábban Európa legpalesztinbarátabb országai közé tartozott, kezdetben határozottan támogatta Izraelt, amellyel az elmúlt évtizedben stratégiai kapcsolatokat épített ki. A gázai civilek elleni támadásokra adott reakciók azonban arra kényszerítették, hogy továbbra is elkötelezettek legyenek a kétállami megoldás mellett. 

Borítókép: shutterstock