Néhány napja az ENSZ Biztonsági Tanácsában újra terítékre került az izraeli–palesztin konfliktus tartós rendezésének ügye. Ennek kapcsán Husszein egykori jordán király ötlete az izraeli–palesztin konfliktus megoldására ismét felszínre került. Ez az úgynevezett háromállami megoldás, amely Ciszjordániát hozzácsatolná Jordániához, létrehozva egy Palesztin–Jordán Föderációt, Gáza felett pedig Egyiptom gyakorolna ellenőrzést. Mennyire reális ma egy ilyen rendezési forgatókönyv?
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása
Előző héten az ENSZ Biztonsági Tanácsában (ENSZ BT) megvitatták a Közel-Kelet egyre elmélyülő válságának fejleményeit: Izrael gázai csapásai, a halálos áldozatok számának folyamatos növekedése és az október 7-i terrortámadás fényében az ENSZ felszólított az azonnali tűzszünetre és a helyzet mielőbbi rendezésére. António Guterres főtitkár szerint az, hogy Izrael továbbra is elutasítja a válság kétállami megoldás keretében történő rendezését, elfogadhatatlan: a palesztin nép államisághoz való jogának elutasítása csak meghosszabbítja a konfliktust, ami komoly fenyegetést jelent a globális békére és biztonságra nézve. Ez összecseng az ENSZ BT álláspontjával, amely lehetővé tette a palesztinok számára sürgős segélyek akadálytalan eljuttatását.
Palesztina csupán, de jure szuverén terület, amelyet Ciszjordánia és a Gázai övezet alkot. 2012-ben az ENSZ 193 országából 138 ismerte el hivatalosan független államként, miközben 55 nem.
A kétállami megoldás kudarca
A kétállami megoldás immár harminc éve van napirenden, és mint olyan, erősen kétségbe vonható, hogy valaha eléri-e a célját. Izrael aggodalma teljesen logikus: egy palesztin állam létrehozása a zsidó állam közepén egyértelmű biztonsági fenyegetést jelent. Ezen túlmenően Palesztina és Izrael is a Jordán folyó nyugati partján terül el, a keletin pedig Jordánia. Emellett probléma, hogy Palesztina elég kedvezőtlenül ékelődik Izrael és a Jordán folyó közé, ráadásul gazdaságilag gyenge lábakon áll és túlnépesedett: mindössze kicsivel több mint 6000 négyzetkilométer, durván 5 milliós lakossággal, ami azt jelenti, hogy a népsűrűsége 734 fő/négyzetkilométer. A gazdasági és társadalmi problémák által szétfeszített palesztin állam így bármikor késztetést érezhet, hogy a Jordán folyótól a Földközi-tengerig terjeszkedjen – Izrael kárára a problémái megoldása céljából. Így tehát a kétállami megoldás a zsidó állam számára egyenértékű az egzisztenciális és biztonsági fenyegetéssel, ezáltal nem is szolgálhat alapjaként egy jövőbeni békejavaslatnak.
Izrael szempontjából a kétállami megoldás egy ördögi kör: a zsidó állam földrajzi értelemben szűken terül el a Földközi-tenger és a Jordán folyó között, így stratégiailag sebezhető és gyenge, azaz bármilyen területi engedmény a palesztin államnak Izrael rovására megy – minél nagyobb és így életképesebb Palesztina, annál kisebb és gyengébb Izrael. Egy egyébként is robbanásveszélyes térségben a zsidó állam nem engedheti meg magának ezt a luxust, ami potenciálisan a létezését veszélyeztetheti. Az pedig egészen biztosan nem végződik jól, ha egy atomhatalom sarokba szorítva és veszélynek kitéve érzi magát.
1947 óta áll a bál
Mint jól ismert, a probléma gyökere az 1947-es ENSZ felosztási tervre nyúlik vissza. A britek által 1917 óta felügyelt mandátumi területet 56-44 százalékos arány szerint felosztottak Izrael javára, amit a palesztinok már akkor elutasítottak. Megtámadták Izraelt, ami vereséggel végződött számukra, az eredetileg nekik szánt terület felét Egyiptom (Gáza) és Jordánia (Ciszjordánia) szállta meg, létrehozva az úgynevezett Palesztin Protektorátust. Ezt 1959-ben a pánarab eszméktől átitatva Nasszer beolvasztotta az egykori Egyesült Arab Köztársaságba (akkor Egyiptom és Szíria uniója). A ma ismert Palesztina területéről (Gáza+Ciszjordánia) Izrael az 1967-es hatnapos háborúban űzte ki Egyiptomot és Jordániát, majd megszállta ezt a térséget. 1993-tól, az oslói megállapodástól a területek felett az ellenőrzést a Palesztin Nemzeti Hatóság gyakorolja, de a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Ciszjordánia 61 százalékát Izrael megszállás alatt tartja. Ezeken a területeken az Izrael által fenntartott zsidó telepeket az ENSZ illegálisnak minősítette, ami pedig Gázát illeti, a Hamász tartja ellenőrzése alatt a térséget, ezért vált lehetővé az október 7-i terrorakció. Jeruzsálem ügye a mai napig viták tárgya, mivel Izrael és Palesztina is a fővárosának tekinti. Ma a Palesztin Nemzeti Hatóság fővárosa nem hivatalosan, de facto a Jeruzsálemtől mindössze 10 kilométerre található Ramallah.
Jelenleg rengeteg a bizonytalanság a konfliktus jövőbeni rendezését illetően, de az szinte biztosra vehető, hogy az Izrael és Palesztina közti rendezés a kétállami megoldásnál konstruktívabb módszert igényel. Ennek a megközelítésnek nem a béke elérésére kell összpontosítania, sokkal inkább a biztonságra. Ha megvannak a biztonsági garanciák, azt követően lehet beszélni a békés egymás mellett élésről. Az 1994-es oslói megállapodás óta ennek a fordítottja történt, ezért is vallott kudarcot minden eddigi rendezési kísérlet: az „igazságos békéről” való filozofálás állt mindenekfelett, miközben a biztonsági garanciák másodlagosan vagy egyáltalán szerepeltek a korábbi kísérletekben. Csak és kizárólag egy biztonságos, stabil környezetben képes Izrael és Palesztina a béke felé haladni anélkül, hogy reális veszély kínálkozna arra, hogy ezt a békefolyamatot valamely oldal szélsőségeinek az agressziója megzavarja.
A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az egyállami megoldás nem működőképes alternatíva: Izrael és Palesztina nem tud egy demokratikus államon belül a békés együttélésre. A másik opció, a kétállami megoldás is kudarcot vallott, ezt az ENSZ-nek és a nemzetközi kapcsolatok szereplőinek is be kell látnia. A kétállami megoldásnak három előfeltétele lenne: Izraelnek be kellene fejeznie telepespolitikáját, a leendő palesztin államot mindenkinek el kellene ismernie, kölcsönös biztonsági garanciák.
Háromállami megoldás
Az egy- és kétállami megoldáson túl adott esetben működhet tehát egy harmadik forgatókönyv: ez a háromállami, amely választ jelenthet a biztonsági garanciákra. Ez feltételez egy harmadik, semleges felet, amely hiteles biztonsági garanciákon keresztül kompenzálja Izraelt a palesztin területek elvesztéséért. Ez lehetne a Jordán folyó keleti felén elterülő Jordánia. Izrael a keleti szomszédjával 1994 óta békében él, így ha átadja számára a palesztin területeket, nem nő meg a fenyegetettség. Egy Palesztin–Jordán Föderáció létrehozása megoldást jelentene Izrael és Palesztina számára is: a palesztin területek feletti katonai irányítás átszállna az ammáni szövetségi kormányra, így a béke megteremtéséhez Jordánia kellőképp tudná garantálni Izrael biztonságát, miközben a föderáción belül Palesztinának meglenne az önrendelkezési joga. Így összességében a zsidó állam biztonságát az 1948-as keleti határán teljes egészében szavatolná Jordánia és Izrael biztonsági együttműködése. Ez jelenleg is működik Ciszjordániától délre, Izrael és Jordánia közös határszakaszán, ami már elegendő bizalmat adhat a zsidó államnak, hogy átadja a palesztin területeket a leendő Palesztin–Jordán Föderációnak. Palesztina a föderáción belül már gazdaságilag eléggé életképes lenne ahhoz, hogy ne támasszon követeléseket Izrael területére.
Korábban már volt kísérlet erre a háromállami megoldásra: az előző jordán király, Husszein még 1972-ben tett erre kísérletet, de akkor az Izrael és Jordánia közti viszony feszült volt, így az uralkodó nem kapott kellő támogatást a terve megvalósításához. 1994-ig kellett várni, amíg a két állam kapcsolatai rendeződtek: ekkor békeszerződést írtak alá, amely a diplomáciai kapcsolatok és a béke kérdésén túl rendezett vízügyi, szárazföldi vitákat is, valamint kimondta, hogy egyik állam területét sem használhatja harmadik ország katonai csapások állomáshelyéül. Ezzel Egyiptom után Jordánia volt a második, amely békemegállapodást írt alá Izraellel.
Most viszont, hogy Izrael és Jordánia kapcsolatai immár 30 éve békések, a néhai Husszein király terve ismét felmerülhetne a jövőbeni béketárgyalásokon.
A szűk keresztmetszet ennél a rendezésnél is a Gázai övezet helyzete. Megoldás lehet, ha Egyiptom, amely 1979 óta békés kapcsolatokat ápol Izraellel, átvenné az irányítást a terület felett: az egyiptomi hatóságok ellenőriznék és bekapcsolnák a térséget az ország gazdasági vérkeringésébe.
Ami Jeruzsálemet mint fővárost illeti, amit, ahogy említettük, Izrael és Palesztina is a fővárosának tekinti, a háromállami megoldással irrelevánssá válna, miután Palesztina Jordánia szövetségi fennhatósága alá kerülne, amelynek a fővárosa Ammán. Palesztina és Jordánia egyéb – főként vallási – feszültségeiben a jelenlegi jordán uralkodó, Abdullah király a tekintélyét képes lesz a kapcsolatok normalizálására használni. További akadály a palesztin menekültek jövője, akik az 1948-as kiutasításuk óta várnak a hazatérésre. A jelenlegi helyzetben nem térhetnek vissza Izraelbe, de mint a Palesztin–Jordán Föderáció lakosai, Ciszjordániában vagy a jordániai hátországban földdel kárpótolhatnák őket.
Fontos, hogy a nemzetközi közösség erős gazdasági támogatást nyújtson ennek a föderációnak. Ideális lenne ezeknek a támogatásoknak a vízügyre fókuszálniuk, hogy kellő édesvízhez juthasson. Az olyan fejlett gazdaságok, amelyek megvan a kellő vízépítési szakértelmük, hozzájárulhatnának a 2017 óta fejlesztésre váró holt-tengeri csatorna rekonstrukciójához – ilyen lehetne Hollandia, miután a területének jelentős hányada a tengerszint alatt fekszik. A Holt-tenger és az Akabai-öböl között megépítendő csatorna munkahelyeket, termőföldet és (sótalanított) ivóvizet biztosítana.
Ez hozzájárulhatna, hogy új palesztin lakóterületek jöjjenek létre a mintegy „kibővített Jordán-folyó” partján. Ha ennek a csatornának a nyomvonala az izraeli–jordán határ mentén haladna, akkor a nyugati oldalon is létesülhetnek izraeli telepek. Ezenkívül a zsidó állam vízellátása kevésbé lenne a Jordán felső folyásának függvénye.
Mintegy 30 év után minden nemzetközi szereplőnek ideje lenne belátnia, hogy sem az egy államon belüli megoldás, sem pedig a két állam békés együttélése nem megvalósítható a térségben, ellenben egy háromállami rendezésnek, egy Palesztin–Jordán Föderáció létrehozásának igenis van létjogosultsága – izraeli biztonsági garanciák, palesztin önrendelkezés. Mind az izraeliek, mind a palesztinok csak akkor tudnak a tartós béke érdekében dolgozni, ha a békefolyamatot a három államból álló megoldás stabil struktúrájában védik – ezt megkönnyítené egy Palesztin–Jordán Föderáció létrehozása.
Borítókép: MTI/EPA/Andre Pain
