Nem a pénzed mennyiségével lehet megnyerni egy háborút, hanem azzal, hogy hány bombát és tankot tudsz gyártani, és milyen gyorsan. A világ gyártási szerkezetében bekövetkezett változásokról szóló legújabb tanulmányok szerint Kína mára a világ legelső gyártási nagyhatalma lett, de még Oroszország termelési képessége is nagyobb, mint Németországé.
Oroszország és Kína gazdaságának névleges adatai eltörpülnek a G7-hez, a világ leggazdagabb országaihoz képest, de ha csak a gyártói erejüket vizsgáljuk, akkor kirajzolódik, hogy a távol-keleti nagyhatalom a világ legerősebb ipari kapacitásaival büszkélkedhet, Oroszország pedig Európában a legtermékenyebb. Márpedig a háború megnyeréséhez sok-sok bombát és repülőt kell készíteni, méghozzá gyorsan.
Az Európában zajló háború, ahol a Nyugat országai felsorakoztak Oroszországgal szemben, illetve a tajvani helyzet az ipari termelés képességeire és kapacitásokra irányította a figyelmet. Márpedig a jelenlegi folyamatok egyre inkább a harmadik világháború kilátásaival fenyegetnek, még az oroszok szerint is, ha a NATO csapatokat küldene Ukrajnába.
Vlagyimir Putyin háborús alapokra helyezte országa gazdaságát, felpörgette a katonai termelést, hogy elláthassa a haderejét Ukrajnában. Döntő fontosságú lett a tüzérségi lövedékek gyártása, és ebben Moszkva nemcsak Ukrajnát lépte túl, hanem az egész EU-t is.
Hiába folyik már két éve a heves konfliktus Ukrajnában, az EU-tagállamok és az USA nem fektetett be a katonai termelése bővítésébe, így nem tudnak lépést tartani Oroszországgal, amely a Kreml szerint az idén 2 millió tüzérségi lövedékről bővíti a gyártását majdnem 3 millióra. Elmondható, hogy az ország ipari kapacitásainak a kihasználtsága 81 százalékra emelkedett, ami rekordnak tekinthető.
Európában anélkül, hogy konkrét állami szerződéseket kaptak volna – egyedül a német Rheinmetall fegyvergyártó növelte jelentősen a termelését: befektetett a kapacitásbővítésbe, amivel még az Egyesült Államokat is megelőzte. A vállalat jóval több 155 mm-es tüzérségi lövedéket gyárt, mint a teljes amerikai védelmi ipar együttvéve.
Az Európai Gazdaságpolitikai Kutatóközpont (CEPR) egyik tanulmányában megállapította, hogy bár úgy tartják, hogy az Egyesült Államok a világ egyetlen katonai nagyhatalma, és az ipari termelést tekintve többet költ a hadseregére, mint a következő tíz legtöbbet költő ország együttvéve, a kapacitása mégis messze elmarad Kína mögött.
A háború előtt az USA-ban körülbelül ezer 155 mm-es lövedéket gyártottak havonta, ami mostanra megduplázódott. Oroszország viszont eleve tízszer annyit készített ebből a kaliberből már a háború előtt is, jelenleg pedig havonta több mint 150 ezret, ami az idei év során a harmadával még nőhet is.
Kína iparosodása példátlan. A világ vezető gyártója cím cseréjére a múlt században láthattunk példát, amikor közvetlenül az első világháború előtt az Egyesült Államok megelőzte az Egyesült Királyságot. Amerikának akkor majdnem egy évszázad kellett, hogy a csúcsra emelkedjen, a Kína–USA-váltás már csak körülbelül 15–20 évig tartott.
A növekvő aránytalanság oka részben a globalizáció, ahol a gazdag nyugati országok a gyártókapacitásuk nagy részét Dél-Ázsia olcsóbb államaiba exportálták. Ezzel párhuzamosan a nyugati országokat egyre inkább a szolgáltatások vezérlik, nem a termelés, így gyárak és a bennük dolgozó munkások nélkül maradnak.
Németország Európa legtermelékenyebb állama, a feldolgozóipara adja a GDP-jének a negyedét (25,6 százalék). Ez majdnem kétszer akkora, mint Franciaországé (14), vagy az USA-é (15,7 százalék). Ugyanakkor Kína (35,7), illetve Oroszország (25,9 százalék) adatai ennél is nagyobb termelési kapacitásról árulkodnak.
Ebből is eredhet, hogy tavaly Oroszország megelőzte Németországot, és a világ ötödik legnagyobb gazdaságává vált vásárlóerő-paritáson mért GDP-ben (PPP). PPP-ben vizsgálva egyébként a fejlődő világ nagy része gyorsan zárkózik fel a nagy nyugati országokhoz, illetve a legnagyobb feltörekvő piacok esetében már meg is előzték ezeket. Közgazdászok szerint a globális dél 2075-re nominális GDP-ben is lekörözi a fejlett világot. A növekedés nagy része a feldolgozóipar, nem pedig a szolgáltatások bővülésén alapszik, bár ezek is fontos szerepet játszanak.
Az Egyesült Államokban a fegyvergyártás bővítésének egyik korlátja az új üzemek és a képzett munkaerő hiánya. A fegyver-előállítóknak új dolgozókat kell kiképezniük, ami legalább egy évig is eltarthat. Bár a 2020-as világjárvány megfordította a gyártás kihelyezésének tendenciáját, és arra ösztönözte a vállalatokat, hogy globalizált termelésüket haza- vagy legalább közelebbre telepítsék, de ez lassú folyamatnak mutatkozik.
Az orosz termelési kapacitás
Egy háborúban komoly előnyt jelent a nagy ipari bázis, kulcsfontosságú, hogy egy állam tudjon fegyvert gyártani. Ebben a tekintetben Oroszország Németországnál is jobb helyzetben van.
„Az egyszerű GDP-statisztika vitathatatlanul hamis biztonságérzetbe ringatta a Nyugatot. A GDP alapján a nyugati gazdaságok dominánsnak tűnnek, amelyeknek a szankciók kiszabására való képességük is meghatározó. De a Nyugatnak a szolgáltató szektoroktól való függése – és a közvetlenül termelő ágazatok, például a feldolgozóipar, a bányászat és a mezőgazdaság viszonylagos gyengesége – kritikus sebezhetőséget okoz az árutermelésben és az ellátási láncokban. Béke és akadálytalan kereskedelem idején az ilyen sérülékenységek jelentéktelennek tűnhetnek. A deglobalizáció, a geopolitikai verseny és az állam-állam konfliktusának időszakaiban azonban ezek a gyengeségek mélyreható hatásokkal járhatnak, miközben az alapvető termelési ágazatok nagyobb jelentőséget kapnak” – állapítja meg Jacques Sapir francia kutató az egyik tanulmányában.
Oroszországot gúnyolták „országnak álcázott benzinkútnak”, mivel a GDP-je kisebb, mint Olaszországé vagy Kaliforniáé. Ez azonban nem veszi figyelembe az állam termelőképességét. Oroszország szovjet hagyatéka, ami az iparra helyezte a hangsúlyt, azt jelenti, hogy hatalmas a gyártókapacitása.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint, ha csak a nominális GDP-t nézzük, Oroszország részesedése 2019-ben a világgazdaságból 1,9 százalék volt, szemben az Egyesült Államok 24,4 és Kína 16,4 százalékával. PPP-ben Oroszország jobban teljesít a kiigazított, globális GDP 3,1 százalékos részesedésével, az Egyesült Államok pedig 15 százalékkal a második helyre került, szemben a világelső Kína 17,3 százalékával.
A termelőkapacitást nézve a kép még tovább torzul Oroszország és Kína felé.
Háborús időkben a szolgáltatások veszítenek a jelentőségükből a mezőgazdasághoz, az iparhoz és az építőiparhoz képest. Ilyenkor érdemes kiszámolni az árutermelő ágazatok részesedését a különböző gazdaságokban, hogy pontos képet kapjunk arról, valójában hogyan is viszonyulnak egymáshoz.
Kínában a szolgáltatások adják a GDP 49, Oroszországban a 63 százalékát, szemben az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Olaszországgal, ahol ezek legalább 75 százalékot tesznek ki. Kicsit kilóg a sorból Németország, ahol a GDP 69 százaléka származik a szolgáltatásokból.
Ha a termelőipar részesedését nézzük, akkor Németország csak 90, míg Franciaország mindössze 44 százaléka Oroszországénak.
Kína ennél is előrébb van: Németország a kínai termelőiparnak mindössze a 11 százalékát teszi ki, és még az USA is csak a 34 százalékát.
Oroszország a precíziós szerszámok ágazatában továbbra is erősen függ a nyugati technológiától. A Szovjetunió összeomlását követően az ország két forradalomról is lemaradt a szerszámgépek terén. Kína ezzel szemben nagymértékben fektetett be a kutatás-fejlesztésbe, és gyorsan zárkózik fel a Nyugathoz.
Az orosz ipari hatalom persze nem tétlen: a Kreml jól kihasználta a gyárakat, ami katonai keynesianista gazdasági fellendülést hozott. Az ipari termelése egész tavaly nagyot futott, és a decemberi visszaesés után januárban 4,6 százalékkal bővült. A feldolgozóipari PMI-je (beszerzésimenedzser-index) még jobb volt: februárban 54,7-re emelkedett a januári 52,4-ről, és 13 éve a legnagyobb növekedést produkálta, köszönhetően a hadiipari termelésbe történő komoly állami befektetéseknek.
Európa többi részén a PMI-k továbbra is mélyen mínuszban vannak, ezen belül pedig Németország teljesít a legrosszabbul. Oroszország az idén a GDP 8 százalékát fogja védelmi célokra költeni, ami messze meghaladja Európa országait.
A kritikus termékek globális exportja
Az orosz gazdasági méretek felmérésének másik szempontja az, hogy megvizsgáljuk az ország helyét a kulcsfontosságú termékek globális exportjában. 2019-ben Moszkva volt a világ második legnagyobb platina-, kobalt- és vanádium-, a harmadik legnagyobb arany- és nikkel-, a negyedik legnagyobb ezüst- és foszfát-, az ötödik legnagyobb vasérc-, valamint a hatodik legnagyobb urán- és ólomkitermelője.
Mezőgazdaságának fő terméke a gabona; Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre, a legnagyobb árpa-, hajdina-, zab- és rozs-, valamint a második legnagyobb napraforgómag-termesztője. Természetesen a világ legnagyobb gázexportőre (és a világ legnagyobb készleteit tudhatja magáénak), valamint a második legnagyobb kőolajszállítója.
Ezzel Moszkva ipari kapacitásain túl központi helyet foglal el a nyersanyag-kereskedelemben, ami megmagyarázza a Kínával kötött szövetségét. Az Oroszországgal folytatott kereskedelem bármely megszakítása vagy jelentős csökkenése valószínűleg komoly fennakadásokat okoz a nemzetközi árupiacokon.
Kína az új gyártási nagyhatalom
Az ázsiai nagyhatalom az ipari erejét kamatoztatja. Az elmúlt évben havonta két széntüzelésű erőművet épített, és a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészete (PLA-N) mára a legnagyobb lett a világon. A hajóépítési képességek terén messze megelőzte Indiát és az Egyesült Államokat, és négyévente a teljes francia haditengerészet egyenértékével bővíti a flottáját. 2017 és 2019 között több hajót épített, mint India, Japán, Ausztrália, Franciaország és az Egyesült Királyság együttvéve.
A flottájuk ma már nagyobb, mint Amerikáé: a Pentagon 2020-as éves jelentése úgy becsülte, hogy a kínai haditengerészetnek 350 hadihajója volt, szemben az amerikai 293-ával. Ráadásul felpörgetik a tengeralattjáró-gyártást is, miután a semmiből elkészítették a saját gyártású repülőgép-hordozójukat.
A világ legnagyobb termelő gazdaságai
A diagram bal oldala a világ részesedését mutatja a bruttó termelésben a jobb oldalin ugyanez látható a hozzáadott érték tekintetében. Hat ország állítja elő a világ össztermelésének legalább 3 százalékát. Kínát az Egyesült Államok, Japán, Németország, India és Dél-Korea követi.
Ebből a listából csak három nagy múltú ipari gazdaság, a másik három újonnan iparosodott, és a G7-ek közül négy nem került be a listára.
Ezt Putyin is hangsúlyozta Oroszország helyzetéről szóló beszédében: „A BRICS-országok már 2028-ban a globális GDP mintegy 37 százalékát termelik majd, figyelembe véve azokat az államokat is, amelyek nemrég váltak a szövetség tagjaivá, míg a G7-ek aránya 28 százalék alá csökken. Ezek a számok nagyon meggyőzők, ha figyelembe vesszük, hogy 10–15 évvel ezelőtt még egész más volt a helyzet. Ezek a tendenciák.”
A grafikon külön jelöli a legalább 2 százalékos részesedést elérő nemzeteket, és a bal oldalon Olaszország, Franciaország és Tajvan szerepel (a G7-ek közül kettő, az Egyesült Királyság és Kanada nem került be a képbe). A jobb oldali panelen (hozzáadott érték alapján) az Egyesült Királyság jelenik meg valamivel 2 százalék feletti aránnyal.
A világ részesedése a bruttó feldolgozóipari termelésből
Ami a bruttó termelést illeti, Kína részesedése háromszorosa az USA-énak, hatszorosa Japánénak és kilencszerese Németországénak. Tajvan, Mexikó, Oroszország és Brazília bruttó termelése már magasabb, mint az Egyesült Királyságé.
Az OECD adatai csak 1995-ig nyúlnak vissza, amikor Kína valamivel Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország előtt állt. Peking 1998-ban megelőzte Németországot, 2005-ben Japánt, 2008-ban pedig az Egyesült Államokat. Azóta az ázsiai óriás több mint duplájára növelte a részesedését a világon, míg az USA-é három százalékponttal csökkent. Ma Kína részesedése meghaladja az őt követő legnagyobb gyártókét együttvéve.
Mind Kínában, mind Oroszországban jól halad az alacsony költségű, exportorientált növekedési modellről egy olyanra való áttérés, ahol az emelkedő jövedelmek jelentős belföldi piacot hoztak létre, és az árutermelés a hozzáadott értékláncban felfelé halad. Ez szankcióbiztossá teszi a gazdaságaikat, mivel a saját belső piacaik egyre inkább képesek a gazdasági növekedés motorjává válni, emellett csökkenti az importált alapanyagoktól és technológiától való függőségüket.
Az egyre szélesebb és mélyebb ipari bázisok segíthetnek az országoknak abban, hogy gyakorlatilag minden ágazatban versenyelőnyre tegyenek szert, különösen Kínában, amely technológiailag továbbra is jóval Oroszország előtt jár. Kivételt képeznek a legfejlettebb ágazatok, ahol a G7-országok még mindig dominálnak, de a technológiai szankciók többé-kevésbé kudarcot vallottak, köszönhetően a globális déli partnereknek, amelyek szívesen vállalják a kereskedelmi közvetítést.
Nyilvánvaló, hogy
az a törekvés, hogy Kína és Oroszország gazdaságát kizárólag a GDP-n keresztül, árfolyammódszerrel reprezentálják, félrevezető képet fest a gazdasági erejükről – és ez árthat a döntéshozatalnak.
Bár önmagában még nem léptünk be a háborús gazdaságba, Ukrajnán kívül a világ gazdaságait erősen befolyásolják a geostratégiai realitások. Több közgazdasági mutató alkalmazása – és a valósághoz legközelebb álló indexek szisztematikus keresése – prioritás kell legyen, ha komolyan fel szeretnénk mérni a gazdasági erőviszonyokat, és ennek megfelelően dönteni.
