A neves nakedcapitalism.com portál egy remek írást közölt az egykori bankártól, Satyajit Das-tól az ukrajnai és izraeli konfliktus közötti kapcsolatról és azok költségeiről, mind maguk a háborúban érintett országok, mind a konfliktust támogatók részéről megközelítve a helyzetet. 

Itt, mindjárt az elején érdemes még kiemelni Alex Vershinin nemrég megjelent cikkét A háború hagyományos művészete: az Ukrajna elleni orosz háború tanulságai címmel. Szerinte az USA (és Izrael) arra van berendezkedve, hogy nagy intenzitású konfliktusokat folytasson. Oroszország célja már régóta a kimerítés, és ezt a haditervet a közel-keleti ellenállási tengely erői is elfogadták. A kimerítő háborúkhoz egyszerűen kezelhető fegyverzetre van szükség, mivel az esélyek azt mutatják, hogy mindkét fél tapasztalt és jól kiképzett erői erősen megfogyatkoznak, így egyre inkább a nem jól kiképzett, újonnan behívott katonákra kell támaszkodniuk. Természetesen az is fontos, hogy az adott államok vagy szövetségeseik, illetve fegyverszállító partnereik hatalmas mennyiségben tudjanak fegyvereket gyártani. 

A szerző Satyajit Das, egykori ausztrál bankár, emellett tanácsadó és író. Számos nagysikerű mű szerzője: Kereskedők, fegyverek és pénz: ismerősök és ismeretlenek a származtatott ügyletek káprázatos világában (2006), Extrém pénz: a világmindenség mesterei és a kockázatkultusz (2011), A következmények bankettje: a szokatlanul bizonytalan gazdasági jövőnk valósága (2021) és A szerencse bolondja: Ausztrália választásai (2022). Legutóbbi könyve az ökoturizmusról, az ember és a vadon élő állatok kapcsolatáról szól. 

Az ausztrál író szerint a modern hadviselést az iparral, a gazdasággal és a geopolitikával való bonyolult összefonódása miatt igen veszélyes dolog „tábornokokra” bízni.  

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter leváltása és helyette Andrej Belousov közgazdász és technokrata kinevezése rávilágít arra, hogy mennyire fontos egy nemzet erőforrásainak, ipari komplexumának, ellátási láncainak és gazdasági harcának összehangolása a katonai stratégiákkal – véli a szerző. 

A háború hatalmas mennyiségű felszerelést, lőszert és munkaerőt igényel. A szövetségesek sikere a két huszadik századi világháborúban a fölényes ipari képességeken alapult. A nyugati hatalmak jelenleg azzal küzdenek, hogy felvegyék a versenyt Oroszországgal és Kínával a kliensállamok számára történő fegyvergyártás terén. Az USA és szövetségesei a fegyvergyártáshoz nélkülözhetetlen nehézipari termékeket a fogyasztási cikkek és a szolgáltatások javára visszaszorították. Ezzel szemben ellenfeleik a katonai gyártást és a fegyveres konfliktusokhoz szükséges készletek fenntartását helyezték előtérbe. A gyakran privatizált nyugati ipari ökoszisztémákból mostanra egész egyszerűen hiányzik a szükséges fegyvergyártási kapacitás. 

A gazdaság határozza meg a konfliktus fenntartásának képességét 

A nyugati fegyverekkel felszerelt Ukrajna és Izrael is fölényes hagyományos tűzerővel rendelkezik. Az aszimmetrikus hadviselés és az olcsó drónokat és rakétákat használó, alacsony technikai színvonalú improvizáció azonban megváltoztathatja az egyensúlyt.  

Izrael (a becslések szerint) mintegy 1,4 milliárd dollárt költött lőszerre és üzemanyagra (azaz éves védelmi költségvetésének mintegy 6 százalékát), hogy visszaverje Irán támadását, amely talán jó, ha 30 millió dollárba került. A jemeni húszik is olcsó drónok segítségével zavarták meg a szállítási útvonalakat. A költségek idővel összeadódhatnak. Az al-Kaida kevesebb mint 500 ezer dollárba kerülő 2001-ben az egész világot sokkoló 9/11-es akciója több ezer milliárdos veszteségeket okozott nyugaton, ha figyelembe vesszük a folyamatosan növekvő védelmi és biztonsági kiadások költségeit is. 

A drága csúcstechnológiás fegyverekbe vetett megható hitet a „boys-with-toys” szindróma hajtja. A nehezen karbantartható és üzemeltethető F35-ös repülőgépek ára körülbelül 150 millió dollár. A Patriot légvédelmi rendszerek több mint 1 milliárd dollárba kerülnek, és minden egyes elfogó rakéta további 6-10 millió dollár. A nehéz harckocsik is darabonként 6-10 millió dollárba kerülnek. Egy ezekkel a harcot felvevő hobbi drón és egy gránát költsége pár száz dolláros nagyságrend. De még egy-egy tüzérségi lövedék is 3-5 ezer dollárba kerül, miközben ezt ezerszámra lövik el naponta Ukrajnában. A nyugati fegyverek mindeközben gyakran kétszer annyiba kerülnek, mint az orosz és kínai megfelelőik.  

Sok klasszikus fegyver és lövedék a felsoroltak közül a tényleges harci körülmények között hatástalannak bizonyult, mivel az ellenség módosítja a taktikáját. 

Az alacsony költségű nem csúcstechnológiás fegyverek (lásd például: hobbi drónok a harctereken) nagy mennyisége arra kényszerítheti a jobban felszerelt erőket, hogy jelentős erőforrásokat költsenek el, méghozzá korlátozott katonai előnyökért. A cél az ellenség gazdasági meggyengítése és a konfliktus elhúzódása.  

Ahogy Sztálin megértette az 1940-es években a német támadás idején: a mennyiségnek megvan a maga minősége. 

Lényeges, hogy az ellenfél katonai akciók finanszírozására való képességét rontsuk. Az ipari és mezőgazdasági infrastruktúra orosz célba vétele a munkaerő kiszorításával együtt 30-35 százalékkal csökkentette az ukrán ipari és mezőgazdasági termelést.  

Az újjáépítés költsége jelenleg 500 milliárd dollár körül várható. Ukrajnának pedig most át kell strukturálnia az ország 20 milliárd dolláros nemzetközi adósságát, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. 

Az elszegényedett, segélyekre szoruló Gáza elpusztítása gazdaságilag értelmetlen – véli a szerző. Ezzel szemben Izrael gazdasága zsugorodott, talán mintegy 20 százalékkal. Az olcsó palesztin munkaerő elvesztése ugyanis megbénította az építőipart és a mezőgazdaságot. A tartalékosok behívása katonai szolgálatra és a tehetségek elvándorlása megzavarta a zsidó állam iparát. Az északi határ menti összecsapások miatt pedig mintegy 60 ezer izraelit kellett evakuálni, ami gazdasági kiesést és nagy költözési költségeket eredményezett. A konfliktus eddigi több mint 50 milliárd dolláros költsége (az izraeli GDP 10 százaléka) jelentősen megnövelte az állam adósságát. 

Ukrajna és Izrael a nyugati támogatóktól függ.  

Az USA, a NATO és szövetségesei több mint 175 milliárd dollár katonai, pénzügyi és humanitárius segélyt nyújtottak Ukrajnának, amelyet elsősorban állami hitelekből finanszíroznak. Számos európai ország megsérti az EU által előírt hiány- és adósságkorlátokat. Megalapítása óta Izrael, magas jövedelme ellenére, az USA külföldi segélyeinek legnagyobb kumulatív címzettje – 300 milliárd dollár érkezett oda (inflációval kiigazítva) teljes gazdasági és katonai támogatás, valamint hitelgaranciák formájában.   

A szabadság és a holokauszt bűntudata ellenére az adományozók nem engedhetik meg maguknak ezt a segélyáradatot – állítja a szerző. 

A gazdaság fegyverré tétele mindennapos. Az Oroszországgal szembeni szankciók azonban hatástalanok voltak, számos ország segített kijátszani azokat, mivel erős pénzügyi és ideológiai ösztönzőkkel rendelkeztek.  

Az évtizedek óta tartó elszigeteltség és a Nyugattal szembeni óvatosság azt jelenti, hogy Oroszország és Kína lényegében önellátó autarkiák, amelyek korlátozottan függenek a külső ellátási láncoktól, különösen az alapvető nyersanyagok tekintetében.  

A globálisan integrált gazdaságok, mint például Izrael, sérülékenyebbek a külföldi befektetések és a kereskedelmi szankciók csökkentésével szemben. 

Az ellenség gazdasági gyengítésére tett kísérletek visszafelé sülhetnek el. Az USA fegyvergyártását most az ellenségük titán- és ritkaföldfém-ellátása korlátozza. Miután a Nyugat megpróbálta korlátozni az orosz energiatermelést, most azon kapja magát, hogy megpróbálja lenyomni az árakat. 

Ahogy a gázai háború is mutatja, a gazdaság és a geopolitika keresztezheti egymást, aminek hosszú távon kiszámíthatatlan következményei lehetnek a nem harcoló felek számára. 

A regionális instabilitás csökkentette a turizmust és a Szuezi-csatornán átmenő forgalmat. Szaúd-Arábiában nehézségekbe ütközik a külföldi befektetések vonzása a trónörökös által dédelgetett NEOM megaprojektbe. A palesztinok Egyiptomba és Jordániába történő elvándorlása destabilizálná gazdaságukat. 

Az érintett országok sürgős megoldást akarnak. Az USA azt szorgalmazta, hogy Szaúd-Arábia normalizálja kapcsolatait Izraellel, csökkentve az Izraelt fenyegető egységes arab frontot.  

Szaúd-Arábia védelmi paktumot köthet az USA-val, és támogatást kaphat nukleáris ambícióihoz.  

Ez javítaná Szaúd-Arábia hozzáférését a tengerentúli befektetésekhez és az izraeli technológiához, valamint ellensúlyozná Irán regionális befolyását. A valódi, ki nem mondott szükségszerűség a nem választott arab monarchiák és a Nyugaton parkoltatott vagyonuk védelme. Tekintettel arra, hogy lakosságuk több mint 90 százaléka támogatja a palesztin ügyet, az árulás érzékelése egy új arab tavasz kirobbanását kockáztatja. A növekvő belpolitikai feszültségek miatt, amelyek egyre elnyomóbb állami ellenintézkedéseket tesznek szükségessé az Öböl menti országokban, Egyiptomban és Jordániában, nem elképzelhetetlen a polgári konfliktus és e népszerűtlen örökletes rendszerek bukása. 

Az ilyen instabilitás komoly kockázatot jelent a világgazdaságra nézve.  

Az Öböl menti államok rendelkeznek a globális kőolaj- és földgáztartalékok 30, illetve 21 százalékával.

Az energiaárakat különösen akkor befolyásolná, ha fegyverkeznének, mint az 1970-es években. Ez hatással lenne a Szuezi-csatorna kereskedelmi útvonalára. A gázai háború kezdete óta egy konténer Kínából Európába történő szállításának költsége 1000 dollárról 4000 dollárra, vagyis a négyszeresére emelkedett, és az utazási idő két hétre nőtt. 

Ám ha az arab államok összefognak Izrael ellen, akkor a konfliktus eszkalálódása is elképzelhető, hasonló kimenetelekkel. A nyugati célpontok elleni, nem állami szereplők által végrehajtott terrorista akciók állandó kockázatot jelentenek. 

Ahogyan Sun-Tzu A Háború művészetében felvázolta, aki harcolni akar, annak először meg kell értenie az árát – von konklúziót Satyajit Das.

Borítókép: dreamstime