Párizsban 1924-ben ilyenkor már javában zajlottak a versenyek. A francia főváros adott otthont a hatodik és egyben utolsó olimpiának, amelyet Pierre de Coubertin báró, a játékok modern változatának megalapítója vezetett. Jó oka volt arra, hogy elégedett legyen magával. A francia kormány lelkesen támogatta a projektet, 20 millió frankos költségvetést és egy új stadiont biztosítva neki.  

Coubertin báró búcsúja 

A versenyeket május elejétől július végéig nyolcvanöt nap alatt bonyolították le, tehát majd három hónapig, és azon negyvennégy nemzet 3089 sportolója vett részt.  

Coubertin javaslatára bevezették az ötkarikás mottót: Citius, altius, fortius (Gyorsabban, magasabbra, erősebben). Újdonság volt az olimpiai falu mint a versenyzők befogadó- és elszállásoló létesítménye. Ez volt az utolsó olimpia, amelyet De Coubertin báró, a modern kori olimpiák elnöksége alatt rendeztek – írta a The Observer cikkében. 

A sportesemény nagyot fejlődött az 1900-as játékokhoz képest, amikor Párizs első alkalommal adott otthont a rendezvénynek. Akkoriban szerepelt a sportágak közt az élőgalamb-lövészet, távolugrás lóháton, úszás akadályokkal, illetve 60 méteres víz alatti úszás. Mindez a Szajnában, ahol hét versenyt rendeztek. Ám egy évvel az 1924-es olimpia előtt betiltották az úszást a folyóban. Az idén két versenyszámot (a triatlont és a nyílt vízi úszást) kellene lebonyolítani a fővárosi folyóban, de ennek az engedélyezése egyelőre bizonytalan.  

Támadás az összes fronton 

Az olimpiai jelképek és rituálék – a nemzetek felvonulása, az öt különböző színű gyűrűt ábrázoló zászló, a megnyitóünnepségen elhangzó olimpiai eskü, az arany-, ezüst- és bronzérmek – a gyakorlatban is megvalósultak. A játékok továbbra is az amatőr sportolók és az úriemberek – arisztokraták, diákok és katonatisztek – sajátja maradt, akik a Coubertin számára oly kedves férfias és erkölcsi erényeket mutatták be.  

Pontosan ez volt a probléma. Az 1920-as antwerpeni olimpiát a közönség alig követte. Ráadásul a nők kirekesztése egy vadonatúj kezdeményezést indított el, ugyanis 1921-től évente megrendezték a női olimpiai játékokat.  

A munkások sportmozgalma, amelynek 4 millió tagja volt az iparosodott világban, 1925-ben Frankfurtban indította el az első munkásolimpiát, amely 250 ezer résztvevőt vonzott. Ami a hivatásos sportágakat – baseball, ökölvívás, kerékpározás és labdarúgás – illeti, azok nagyszabású látványosságai és sztárjai háttérbe szorították a „rendes” olimpián szereplő résztvevőket. Az olimpiai mozgalom válsága több volt mint tapintható. 

Világhírességek 

Az 1924-es párizsi olimpia megpróbált megfelelni ezeknek az új kihívásoknak. A jelen lévő háromezer sportoló kevesebb mint öt százalékát tették ki a nők, és csak az úszásban, a műugrásban és a teniszben vehettek részt. Az amerikai Sybil Bauer például közvetlenül a játékok előtt megdöntötte a férfiak 440 méteres hátúszásának világrekordját, és egész Amerika látni akarta, hogy az olimpián a férfiakkal versenyezzen.  

Paavo Nurmi ötöse 

Erre persze nem került sor, de megnyerte a női aranyérmet és megdöntötte az olimpiai gyorsúszórekordot. Honfitársa, a teniszező Helen Wills aranyat kapott egyesben és vegyes párosban, majd tizenkétszer aratott diadalt Wimbledonban, így ő lett az első női sportoló, aki nemzetközi hírnévre tett szert. 

Az antwerpeni olimpián háromszoros bajnok futó, Paavo Nurmi Párizsban öt aranyérmet nyert. A finn atléta az 1500 és az 5000 méteres síkfutást úgy nyerte meg, hogy a két szám döntője között mindössze fél óra pihenő állt rendelkezésére. Nurmi mindkét számban új olimpiai csúcsot futott. A Le Miroir des sports magazin tudósítása szerint „Paavo Nurmi teljesítménye túllépte az emberi határokat”. 

Akkoriban szabályszerű világhírnévre tett szert az uruguayi labdarúgó-válogatott, amely elkápráztatta a futballvilágot játékának eleganciájával és passzainak ritmusával. Több mint sportolók, a nemzetközi sajtó szemében igazi művészek. A Gazetta dello Sport csodálta „zenei tempójukat és stilisztikai tökéletességüket”. 

Bár a játékokon még mindig sok gazdag családból származó férfi sportoló vett részt, már más társadalmi környezetből érkező komoly vetélytársaik is akadtak. Harold Osborn például, akit magasugrásban és tízpróbában szerzett aranyérmei tettek az 1924-es játékok sztárjává, egy illinois-i farmercsaládból származott. 

Az eredetileg Weissmüller János bánsági sváb származású (az akkori Magyarországon a Temesvár melletti Szabadfalván született 1904-ben, amely Trianon után került Romániához) amerikai úszó, Johnny Weissmuller Chicago nyomornegyedében nőtt fel, mielőtt Párizsban három aranyérmet nyert. A gyorsúszás akkori királya később Hollywoodban Tarzan szerepében világhírnevet szerzett. 

Tűzszekerek 

Két brit futó, Harold Abrahams és Eric Liddell, a 100 és 400 méteres futás győztesei véget vetettek az arisztokráciából származó brit atléta mítoszának. Az előbbi ugyan a kiváltságos középosztályba született (hadnagy volt a hadseregben és Cambridge-ben tanult), de zsidó volt, és ezért küzdenie kellett az antiszemitizmus különböző megnyilvánulásaival. Liddell ezzel szemben szerényebb körülmények közül jött, de keményvonalas protestantizmusa miatt gyakran érte bírálat, például nem volt hajlandó részt venni a vasárnapi versenyeken. A brit futók történetét dolgozta fel az 1981-ben készült nagy sikerű film, a Tűzszekerek. 

A magyarok teljesítménye 

Persze magyarok is részt vehettek az olimpián az első világháború miatti előző kizárás után. Komjádi Béla legendás vízilabdacsapata a játékok történetének leghosszabb összecsapásán győzött – több mint két óra, kétszeri hosszabbítás, hét játékrész után – a négyszeres olimpiai bajnok Nagy-Britannia ellen 7:6-ra. Az 1896. évi játékok magyar úszóbajnoka, Hajós Alfréd a művészeti versenyeken építészet kategóriában ezüstérmet nyert, így máig ő az egyetlen hazai olimpikon, aki két különböző sportágban nyert érmet. Az agyaggalamb-lövészet döntőjében szétlövéskor Halasy Gyula tíz lövés közül tízszer talált, míg finn ellenfele egyszer hibázott. A sportlövőt méltán nevezte Krúdy Gyula egy cikkében „Magyarország legnyugodtabb emberének”. 

Bartók Béla is felkérést is kapott a párizsi olimpián való közreműködésre. Igaz, nem sportolóként, hanem zsűritagként, a művészeti teljesítményt kellett volna értékelnie, de más jellegű elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a játékokon. 

Verseny az idővel 

Ma az olimpiai projekt sokkal súlyosabb problémákkal néz szembe, mint 1924-ben: a televíziós nézettség stagnál, a fiatalok érdeklődése csökken, az események keltette városi és ökológiai helyzet katasztrofális. A fiatalok közömbösségével szemben az olimpiai mozgalom az idővel fut versenyt. Az olyan új sportágak bevezetése, mint a gördeszkázás, a szörf és a breaktánc, az egyik jó módja annak, hogy megpróbálják újraéleszteni az olimpiai sportágakat – próbálta meggyőzni olvasóit az El Mundo spanyol napilap.  

A hagyományos sportrajongók úgy gondolják, hogy ez súrolja az őrület határát. Az El Mundo szerint azonban épp az lenne őrültség, ha nem vonnánk be azokat az olimpiai sportágak közé. Bár a játékok programja mindig is fejlődött – a tenisz 1988-ban, a tollaslabda 1992-ben, a tékvandó 2000-ben érkezett –, a boomerek és az ezredfordulósok úgy nőttek fel, hogy az olimpiai – a profi, igényes, elismert – és a nem olimpiai sportágak között azért csak van különbség.  

Ez a kettészakadás manapság korántsem egyértelmű. Az, hogy sapkás és zsákruhás gyerekek a fejükön piruetteznek, hogyan egyeztethető össze az ókori Görögország, Zeusz és az olajkoszorúk képével? Bonyolult, de ez az egyetlen megoldás – vélte az El Mundo. A 33. nyári olimpia, amelyeket Párizsban rendeznek, a nyolcvanas évek és a televíziós közvetítések megjelenése óta a legnagyobb válságon megy keresztül, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak cselekednie kell.  

A párizsi Place de la Concorde-on, a világ egyik legelőkelőbb helyén, július 26. és augusztus 11. között zajlanak a gördeszka-, BMX-, a hármaskosárlabda- és a breakdance-versenyek. Ezekre az eseményekre már minden jegy elkelt. „Közelebb kell hoznunk az olimpiát a fiatalokhoz. Tekintettel a szórakozási kínálatra, már nem várhatjuk el tőlük, hogy maguktól jöjjenek. El kell érnünk és meg kell győznünk őket” – mondta néhány hónapja Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. 

Érdeklődési válság 

„Olyan versenyben vagyunk, amelyet nem veszíthetünk el. Ez egy vetélkedés az idővel, aminek a lényege az, hogy ne tűnjünk el a fiatalok világából. Versenyben vagyunk ezekkel a külső hatásokkal, amelyek lekötik az idejüket, és amelyek néha izgalmasabbak és jobban illeszkednek az életükhöz” – ez már Sebastian Coe elemzése, amely az Atlétikai Világszövetség elnökének a közelmúltban adott interjújában jelent meg.  

Az atlétika, akárcsak az úszás, kifejezi az olimpia egészét érintő problémát. Spanyolországban a 2021-es tokiói játékokat nézték a legkevesebben, amióta az élő közvetítés megkezdődött. Igaz,az időeltolódás ellenük dolgozott, de ez volt a helyzet 2000-ben Sydney esetében is. A tokiói olimpián szinte az összes európai ország – Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság – negatív rekordokat könyvelhetett el, és ami a legaggasztóbb a NOB számára, ez az Egyesült Államokban is jellemző volt. Az 1992-es barcelonaitól a 2012-es londoniig a nézőszám mindig növekedett, ám most elkezdett csökkenni, amiért nem az emberfeletti teljesítményt nyújtó sportolók okolhatók. 

Az NBC, az a csatorna, amely a legtöbbet fizette a közvetítési jogok megszerzéséért, minden téren vesztésre áll: a főműsoridős összefoglaló átlagos egyedi nézőszáma mindössze 15 millió televíziózót ért el, ami majdnem fele a 2016-os riói olimpia nézőszámának. Az időzónák persze ebben is szerepet játszottak, de a 2000-es sydney-i átlag 21 millió néző volt, nem beszélve az 1996-os atlantai 33 milliós és a 2012-es londoni 31 millióról. Az NBC tanulmánya szerint az olimpiai szurkolók átlagéletkora 54 év, az érdeklődés csaknem a felére csökkent a 65–74 éves korosztályban (43 százalék) és a 18–24 évesek csoportjában (25 százalék). Vajon a gördeszkázás, a szörfözés vagy a breaktánc megfordíthatja ezt a tendenciát? Aligha. 

A gördeszka a siker kulcsa? 

Viszont kaput jelentenek majd azokhoz a helyekhez, ahová a tinédzserek „járnak”: ez pedig az Instagram, a YouTube és a TikTok, főleg ez utóbbi. Bizonyos értelemben már ez történt Tokióban 2021-ben. A koronavírus miatti közönséghiány és az újdonságfaktor között a gördeszkázás olimpiai debütálása a média nagy része számára észrevétlen maradt (az első napon alig egy tucat újságíró volt jelen), de a közösségi oldalakon diadalmaskodott.  

A NOB azzal büszkélkedik, hogy 2021-re a YouTube-on hétszeresére nőtt a nézettség a 2016-os játékokhoz képest, és hogy ebben a pillanatban több millió követője van az Instagramon és ugyanennyi a TikTokon. Ez nem elég, de kezdetnek megteszi.  

A kockázat az, hogy egyetlen új sztársportoló sem mutatja meg magát ezeken az oldalakon, így a közösségi oldalakon a számaik lesújtók. A sprintfutás új sztárja, Noah Lyles mangarajongó, influenszer és nagy woke-os, ám alig 500 ezer követője van az Instagramon. A jamaicai Usain Boltnak, aki hat éve visszavonult, és távol van mindentől, több mint 13 milliót követő számlál. Hasonló az arány napjaink legnagyobb úszósportolói – David Popovici és Léon Marchand – és Michael Phelps között.  

A fiatalabb generációból csak egy állja meg a helyét a korábbiakhoz képest: a tornász Simone Biles. Hozzá hasonlóan Eliud Kipchoge is elbúcsúzik majd a maraton után. Rafael Nadal vagy Novak Djokovic aranyat nyerhet a Roland-Garroson rendezett versenyen. Vajon az Egyesült Államok milyen NBA-játékosokat küld Párizsba? Az biztos, hogy a következő olimpia központjából, a Stade de France atlétikai pályájáról és a La Défense uszodájából hiányzik majd a csillogás, de kinek a hibája ez? 

Az olimpiai videójátékok 

„Az atlétikában jelenleg magunknak főzünk: úgy állítjuk be a sómennyiséget, a fűszert, ahogy nekünk tetszik. De nem szabad elfelejtenünk, hogy másoknak főzünk. Gondolnunk kell azokra is, akik a másik oldalon majd ezt megeszik” – elemezte egy másik sprintlegenda, Michael Johnson az El Mundónak adott interjújában még a budapesti világbajnokság alatt. 

Magyarázatában azt a gondolatot fedezhetjük fel, hogy a klasszikus olimpikonok túl sokat tekintenek a múltba, a hagyományaik, a normáik felé fordulnak, és nagyon keveset a jövő felé. A legkisebb változás is szentségtörés, a legkisebb újítás is veszélyt jelent. Michael Johnson természetesen említette például a karbonlemezzel ellátott varázscipőt, de sok más dolgot is.  

Más sportágak is komoly veszélyben vannak, mint például az ökölvívás, a súlyemelés és az öttusa. A netball labdajáték 2032-ben debütálhat Brisbane-ben, mert ebben a sportágban megvan minden, amit a NOB keres: ismert az iskolákban, van vegyes páros és erőszakmentes.  

Valódi változás kell 

A másik jelölt a videójátékok lennének. Ez lenne az utolsó határ, amelyet ha átlépnek, örökre átalakítják az olimpiai játékokat. Vagy talán mégsem? A NOB már most is rendez e-sport-olimpiákat olyan játékokkal, mint a Fortnite, a Tennis Clash vagy a Gran Turismo 7. Középtávon senkit sem érne meglepetésként, ha ezeket is integrálnák a többi közé – szögezte le az El Mundo. 

„Reformjainkkal megváltoztattuk a játékok szervezésének a teljes DNS-ét. Párizs előtt mindig megmondtuk a rendező városnak, hogyan kell kinéznie, ha olimpiát akar rendezni. Most azt szeretnénk, ha a rendezők mondanák meg nekünk, hogyan tudjuk a játékokat a városuk fejlődéséhez igazítani. Ezért vannak jelen az utcai sportok, figyelünk a fiatalokra és a fenntarthatóságra – jelentette ki Bach egy minapi interjújában. – Az e-sportok bevonását különböző szervezési és költségvetési okokból nem tervezzük, de dolgozunk egy olimpiai e-sport-játékok létrehozásán. Még nem tudok konkrét dátumot mondani, de remélem, nagyon hamar sor kerül rá” – fűzte hozzá.  

Mindenki kedvében járni 

Volt idő, amikor az olimpia volt a politikai és társadalmi igények legnagyobb kirakata. A példák Tommie Smith és John Carlosamerikai atléták fekete párducos akciójától a müncheni mészárláson át a nyolcvanas évek bojkottjáig terjednek. A dolgok azonban drámaian megváltoztak. Amikor 1980 és 2001 között Juan Antonio Samaranch volt a NOB elnöke, a játékok már akkor is elhatárolódtak minden ellentmondásos témától, és mára ez a szakítás teljes lett.  

Az 50. szabály, amelyet a NOB 2020-ban vezetett be, szankcionálja a sportolók bármi ellen való tüntetését, ennek pedig célja a rend fenntartása. Egyesek számára ez a véleménynyilvánítás szabadsága elleni támadás. Másoknak pedig ez egyfajta félreállás, például azzal, hogy elfogadják, hogy az orosz sportolók semleges zászló alatt versenyezzenek, vagy azzal, hogy 2036-ban Katarban képzelik el az olimpiát.  

De mindenekelőtt ez egy olyan stratégia, amellyel megpróbálnak mindenkinek megfelelni, és megmaradni a világ legnézettebb sporteseményének. Vajon a párizsi olimpiai játékok harmadik kiadásának sikerül-e megmentenie Coubertin álmát? Semmi sem kevésbé biztos. 

Kapcsolódó:

Címlapkép: Dreamstime