Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása 

Véget ért az európai parlamenti választás, az eredmények pedig jókora meglepetéseket okoztak. A legtöbb országban megerősödtek a politikai paletta radikális jobboldalán elhelyezkedő erők, amelyek rendszerint az EP Európai Konzervatívok és Reformisták Szövetsége (ECR), az Identitás és Demokrácia (ID) vagy az el nem kötelezettek (NI) frakcióját erősítik. Habár összeurópai szinten megfigyelhető egy relatív értelemben vett jobbra tolódás, a várt radikális előretörés elmaradt. Annyi biztosan kijelenthető, hogy a legjobboldalibb törvényhozás áll majd fel a radikális és mérsékelt jobboldali frakciók mandátumszámának növekedésének köszönhetően.  

Így nem túlzás azt állítani, hogy az öreg kontinens sorsa három nő, a nagy eséllyel újrázó Ursula von der Leyen, az ECR-t vezető olasz kormányfő, Giorgia Meloni, valamint az ID részéről a potenciális francia elnökaspiráns Marine Le Pen kezében van.  

A legtöbb országban a választópolgárok elfordultak a mainstream politikai erőktől, mert úgy vélekednek, hogy a hagyományos tömörülések nem képesek megfelelő válaszokat adni a jelenkori kihívásokra. Ez a magyarázata annak, hogy a liberálisok, valamint a Zöldek frakciója szenvedte el a legnagyobb mandátumveszteséget. 

 

Az Európai Parlament várható összetétele 

A választást az Európai Néppárt (EPP) nyerte, amely a szavazatok 26,4 százalékával 190 mandátumot szerezne, 14 mandátummal javítva korábbi eredményét. Őket követi a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) 18,9 százalékkal és 136 mandátummal, 3 helyet veszítve. A liberális Újítsuk meg Európát! (Renew Europe) a szavazatok 11,1 százalékával 80 mandátumot szerzett, 22 helyet vesztve. Az ECR pedig 10,6 százalékkal, 6 mandátummal, 76-ra növelte a parlamenti jelenlétét. A Le Pen-féle ID a voksok 8,1 százalékát gyűjtötte be, ami 58 mandátumra volt elegendő, és ez 9 hellyel jobb eredmény. Igaz, hogy az ID ötödik helyen végzett, és a leköszönő parlamenthez képest kevesebb képviselőt küldhet, de arányosan nézve ők tudtak a leginkább növekedni Le Pen nagyarányú győzelmének köszönhetően. 

A Zöldek a szavazatok 7,2 százalékával 19 mandátumot vesztettek, így már csak 52 fős lesz a parlamenti jelenlétük. A Baloldal kapta a legkevesebb szavazatot (5,4 százalék), ami 39 mandátumot jelent, ez kettővel több. Az el nem kötelezettek csoportja az új pártokkal együtt hatalmasra duzzadt: 89 mandátumot (12,4 százalék) birtokolnak azok a politikai csoportok, amelyek egyetlen frakcióhoz sem tartoznak. 

 

A liberálisok és a Zöldek ketten 41 mandátumot vesztettek, míg az EP, az ECR és az ID volt a legnagyobb nyertes, ezek összességében 30-cal szereztek többet. 

Az biztos, hogy ha Ursula von der Leyent jóváhagyja a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács, akkor a parlamenti többsége a Néppárttal, a szocialistákkal és a liberálisokkal továbbra is meglesz – igaz, itt az arányok érdekesek lehetnek, ugyanis az európai politikában szinte semmi hagyománya sincs a frakciófegyelemnek.  

Az mindenesetre biztos, hogy a 89 képviselőt jelentő bizonytalanok helyezkedése döntő fontosságú lesz. 

Kiemelendők a német és francia eredmények, mivel az éppen aktuális kormányzópártok mindkét esetben óriási pofonba szaladtak bele. Mivel az európai politikai irányvonalat a brexit óta Franciaország és Németország szabja, így a változások, még ha mérsékelt formában is, de hatással lesznek az európai integráció továbbhaladására. 

Az ID az előző választási eredményhez képest ugyan növelte a mandátumainak számát, de a leköszönő parlamentben elfoglalthoz képest jóval kevesebb képviselője lesz. Az ECR viszont nyert, miután több mandátuma lesz, és ezzel nagyon közel került a liberálisokhoz, így a konzervatívok várhatóan növelni tudják a befolyásukat az új ciklusban. 

Amennyire a 2019-es európai parlamenti választások a zöld és liberális pártok előretörését hozták, az idei annyira nem. Igaz, hogy a mainstream erők mandátumszáma mindent egybevetve csökkent, a többségük így is meglesz az új parlamentben. 

Ha ez megvalósul, akkor az Európai Unió politikai irányvonalában olyan nagy változás nem várható. 

Franciaország 

Macron Reneszánsz pártja hatalmasat bukott, Le Pen és Bardella Nemzeti Tömörülése óriási nyert. A liberális-centrista erőket tömörítő Reneszánsz párt 14,6 százalékot kapott, amely 13 mandátumot jelent, míg a Nemzeti Tömörülés a szavazatok 31,37 százalékát megszerezve 30 képviselőt küldhet. A bukás mértékét jól szemlélteti, hogy a harmadik helyezett szocialisták szintén 13 mandátumot szereztek a szavazatok 13,83 százalékával. Erre válaszul Macron meg sem várva a végleges eredményeket, feloszlatta a Nemzetgyűlést – ahol már eddig sem volt többsége –, ezzel megbukott a Gabriel Attal vezette francia kormány, és előre hozott választásokat írt ki június 30-ra és július 7-re.

Ez azonban egy igazi hazárdjáték, ehhez hasonlóhoz folyamodott korábban Jacques Chirac francia elnök is, aminek végül ő látta a kárát: Macron úgy gondolkodik, hogy a szoros határidőre tekintettel a kisebb pártok nem lesznek képesek jelölteket állítani, így megindul a szövetségkeresés jobbról és balról egyaránt. Ezzel próbálja meg elszigetelni a Nemzeti Tömörülést, azt várva, hogy ez a stratégia végül többséget eredményez számára. Ha viszont az utóbbi hasonló győzelmet arat, akkor a félelnöki rendszer miatt egy érdekes felosztás jönne létre, vagyis az elnök és a kormány pártszínezete eltérő lenne. 

Németország 

Az országban leszavazták a jelzőlámpa-koalíciót. A voksolást a CDU/CSU nyerte, de nem olyan mértékben, mint várták, így a szavazatok 30 százalékával 29 képviselőt küldhet az EP-be. A második helyre futott be a nemrég az ID-ból kitett AfD, amely a voksok 15,9 százalékát gyűjtötte be, amivel 15 képviselői helyet szerzett. A harmadik helyre futott be Olaf Scholz szociáldemokrata pártja a szavazatok csupán 13,9 százalékával, ami 14 mandátumra volt elegendő. Mögöttük szorosan negyedik helyen koalíciós partnerük, a Zöldek végeztek a voksok 11,9 százalékával, ami 12 mandátumot jelent. Ami óriási meglepetés, hogy az év elején a német kommunista utódpárt Linkéből kivált néhány képviselő által alapított BSW (Bündnis Sahra Wagenknecht –   Für Vernunft und Gerechtigkeit, vagyis Sahra Wagenknecht Szövetség – A józan észért és az igazságért) megelőzte a koalíciós kormányban szereplő szabaddemokratákat (FDP), és a szavazatok 6,2 százalékával 6 mandátumot szereztek, szemben az FDP 5,2 százalékával és 5 mandátumával. A Linke a BSW megjelenésével eltűnni látszik: a voksok mindössze 2,7 százalékával 3 mandátumot szereztek. Ebből kitűnik, hogy a német választók leszavazták az SPD–Zöldek–FDP koalíciót, amely összesítve is csupán 31 százalékot kapott. Többen a franciákhoz hasonlóan előre hozott szavazást követelnek, de tekintve, hogy egyrészt jövő ősszel egyébként is választásra kerül sor, másrészt pedig a szociáldemokraták jelenleg egy vezetőt sem tudnak kiállítani, ennek nincs nagy esélye. 

Dél-Európa: bevándorlásellenes előretörés, Meloni tarolt 

Olaszországban Giorgia Meloni pártja, az Olaszország Fivérei (FDI) tarolt, a szavazatok 28,76 százalékát megszerezve, 24 mandátummal, viszont ezt jobboldali szövetségesei, a Forza Italia és a Salvini vezette Liga rovására érte el. Előbbi 9,59, utóbbi 8,98 százalékot ért el, így mindketten 8 mandátumot szereztek. A polgári demokraták kapták a második legtöbb szavazatot, 24,11 százalékkal, ami 21 mandátum, míg az Öt Csillag Mozgalom 9,98 százalékot szerzett. Az előbbinek ez 21, utóbbinak 8 mandátumot jelent. Ebből megállapítható, hogy az olaszok elégedettek a Meloni vezette jobboldali koalíció teljesítményével, miután a voksok közel 50 százaléka érkezett ezekre a pártokra. 

Spanyolországban a választók ítéletet mondtak Pedro Sánchez koalíciója felett, miután az ellenzéki Néppárt kapta a legtöbb szavazatot: a voksok 34,2 százalékával 22, míg a szocialisták 30,2 százalékkal 20 mandátumot szereztek. Érdemes a harmadik radikális jobboldali párt, a VOX eredményeit is megnézni. A szavazatok 9,6 százalékával 6 mandátumot szereztek, ami azt jelenti, hogy a radikális jobboldal Spanyolországban is éledezik. 

Az nem meglepő, hogy a szocialisták kapták a legtöbb voksot: ha van ország, ahol a szocialista pártoknak elég komoly a beágyazottsága, akkor az Portugália. 32,1 százalékkal 8 mandátumot szerezve nyerték a választást, szorosan mögöttük a jobboldali pártok szövetsége 31,1 százalékkal 7 mandátumot szerzett. A harmadik helyre itt is egy radikális jobboldali formáció, a Chega futott be, a szavazatok 9,8 százalékával. 

Közép-Európa: vegyes eredmények 

Szlovákiában némi meglepetés született, és a liberális Progresszív Szlovákia nyerte a voksolást a szavazatok 27, 8 százalékával, 6 mandátumot szerezve. Robert Fico pártja, a SMER végzett a második helyen a voksok 24,8 százalékával, ami 5 mandátumot jelent. Magyar szempontból sajnálatos, hogy úgy tűnik, Szlovákiában ismét kudarcot vallott a magyar összefogás: A Magyar Szövetség nem érte el a küszöböt, és a szavazatok 3,9 százalékával nem tudott mandátumot szerezni. 

Csehországban az egykori kormányfő, Andrej Babis pártja, az ANO 2011 megnyerte a választást a szavazatok 26,1 százalékával, ami 7 mandátumot jelent. 

Ausztriában a voksolást a radikális jobboldali Szabadságpárt nyerte a szavazatok 25,4 százalékával 6 mandátumot szerezve, de a verseny nagyon szoros: az Osztrák Néppárt (ÖVP) 24,5 százalékkal 5, a szociáldemokraták 23,2 százalékkal szintén 5 mandátumot szereztek. A Zöldek itt is leszerepeltek, miután a voksok 11,1 százalékával 2 mandátumhoz jutottak. Ez, tekintettel arra, hogy Ausztriában szövetségi választások lesznek, koalíciókötési szempontból érdekes kérdéseket vet fel: a Szabadságpárttal senki nem hajlandó összefogni, de a néppárt és a szociáldemokraták nincsenek elegen, hogy többséget érjenek el. Könnyen lehet, hogy hárompárti koalícióra kell felkészülni. 

Lengyelországban a Donald Tusk-féle Polgári Koalíció (PO), valamint a Jog és Igazságosság (PiS) fej fej mellett végzett. A PO a szavazatok 37,1 százalékát megszerezve 21, a PiS pedig 36,2 százalékkal 20 mandátumot ért el. A radikális jobboldal itt is előretört, és a Konfederacija 12,1 százalékkal, 6 mandátumot gyűjtve a harmadik helyre futott be. A miniszterelnök két szövetségese, a baloldali pártokat tömörítő Lewica 6,3 százalékkal 3, a Lengyelország 2050 formáció 6,9 százalékkal 2 mandátumot szerzett. Ezzel összességében Tusk két koalíciós partnere meggyengült, de az eredmények összességében az ő politikáját igazolják vissza, miután a PiS-t képes volt beérni, holott az őszi parlamenti választáson még ez a párt kapta a legtöbb szavazatot. 

Meloni–Le Pen-tengely 

Még ha az ID és az ECR szerzett is mandátumokat a legutóbbi eredményeihez viszonyítva, Marine Le Pen és Giorgia Meloni között tovább folytatódik a hatalmi rivalizálás. Ennek egyik fő oka, hogy bár a Meloni vezette ECR nagyobb frakció, Le Pen Nemzeti Tömörülése, ahogy 2019-ben, úgy most is több képviselőt (30) delegál majd a parlamentbe, mint Meloni Olaszország Fivérei pártja (24). Mindezeket figyelembe véve az együttműködés a mainstream pártok részéről inkább lehetséges Melonival, a szocialisták tiltakozása ellenére is. A Néppárt részéről volt egyfajta közeledés a választás előtti hónapokban Meloni felé, attól tartva, hogy a liberálisokkal és a szocialistákkal alkotott koalíció nem ér el többséget. Korábban napirendben volt egy új jobboldali európai parlamenti frakció létrehozása, ami magában foglalná az ID és az ECR frakcióit alkotó pártokat, valamint az el nem kötelezettek némelyikét. Ez azonban a számos belső ellentét mellett azért sem jöhetett létre, mert a Néppárt felől elindult egy Meloni felé való közeledés, így utóbbi nemet mondott az ID-val való egyesülésre. Pedig ha erre sor kerül, akkor meglett volna az esély egy olyan méretű frakció létrehozásához, ami megközelíti a szocialistát, így a jobboldali pártok érdekérvényesítő képessége is megnőtt volna. Másfelől, ha létrejön az egyesülés, akkor, mivel Meloni kevesebb képviselőt delegál, mint Le Pen, nem biztos, hogy az új frakciót az előbbi vezetné. Ehelyett, mivel van egy nyitás az olaszok felé, Meloni igyekszik ezt kihasználni: ebből a szempontból az elkövetkező ciklusban erősebb lesz, mint Le Pen. Igaz, a francia––olasz tengelyt véglegesen nem napolták el, de tekintettel a fenti alaphelyzetre, a ciklus elején biztos nem valósul meg. 

Újrázik-e Ursula von der Leyen? 

Érdekes elgondolkodni azon, hogy az ID és az ECR támogatása nélkül Ursula von der Leyen lehet-e ismét bizottsági elnök. Alapjaiban véve, mivel az Európai Néppárt egymaga megszerezte a képviselő helyek több mint negyedét, így jó esély van erre. A kérdést azért nehéz megválaszolni, mert nincs frakciófegyelem, tehát a megválasztása annak függvénye, hogy a néppárti, a szocialista és a liberális frakcióban ülő pártok mennyien sorakoznak fel mögötte, arról nem is beszélve, hogy a parlament mellett az európai állam- és kormányfőknek is szükséges a jóváhagyása. Persze nagy a valószínűsége, hogy amikor az Európai Tanácsban megindul az elnök személyéről való egyeztetés, akkor ezzel párhuzamosan informálisan az egyes frakciókkal is lezajlik egy hasonló folyamat, mivel így jobban felmérhető a jelölt támogatottsága az egyes frakciók részéről. 

Kapcsolódó:

Borítókép: dreamstime