411 százalékkal nőtt a BYD első negyedéves profitja

Szerző: | 2023. május. 3. | Technológia, Világgazdaság

A nyugati vállalatok nem bírják a versenyt Kína első számú elektromos autógyártójával. A különbség szó szerint milliárdokban mérhető.

A Tesla legnagyobb riválisa, a BYD nyeresége 411 százalékkal nőtt az első negyedévben, ezzel a vállalat ötszörös nettó bevételemelkedést könyvelhet el. A három hónap alatt befolyó 4,1 milliárd jüan (593 millió dollár) nyereség akkora ugrást jelent, amely Kínában, a világ legnagyobb hibrid és tisztán elektromos járműpiacán immár a megkérdőjelezhetetlen dominanciát jelenti.

Az eredmény messze felülmúlta a piaci várakozásokat.

A BYD a tavalyi esztendőben a 2021-es 598 ezerrel szemben 1 858 364 autót gyártott le, ami egyfelől 211 százalékos teljesítménynövekedést jelent, másfelől egyértelmű jelzés volt Elon Musknak: a Tesla királysága Kínában véget ért.

Hogy érezhető legyen a forradalmi változás: tíz évvel ezelőtt a külföldi vállalatok a teljes kínai autópiacban nagyjából 70 százalékos részesedést tudhattak magukénak. Ez az arány napjainkra drámaian megváltozott: a hazai autógyártók egyre feljebb törnek, a BYD pedig önmagában 40 százalékos részesedéssel rendelkezik, köszönhetően az imént említett, robbanással felérő eladási mutatóknak.

A BYD egyik legnagyobb előnye természetesen az ellátási lánc maradéktalan biztosítása. A kínai autóipar a kritikus ásványok bányászatától kezdve a chipiparon át az elektromos akkumulátorok gyártásáig és a töltőrendszer kiépítéséig mindenhol a lehető legnagyobb mértékben van jelen, így amíg a nyugati konkurencia néha kénytelen mennyiséget csökkenteni az alkatrészhiány miatt, a BYD esetében ez a probléma fel sem merül. A vállalat világuralmi ambíciói világosak, és nem is kivitelezhetetlenek.

A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.
Fotó: MTI/EPA/Teresa Suarez

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn