Szó sincs olyan kibontakozóban lévő globális élelmiszerválságról, mint amilyet a fekete-tengeri kereskedelem orosz felfüggesztésével indokolva az ukrán vezetés és a nyugati liberális média hangoztat. Nem is volt.

Volodimir Zelenszkij szerint azzal, hogy az oroszok felrúgták a fekete-tengeri gabonakereskedelmi egyezményt, az ukrán terményt pedig ismét nem lehet vízi úton kiszállítani az országból, „a világ az élelmiszerválság közelébe kerülhet, több millió ember életét sodorva veszélybe”.

Ez a megfogalmazás nem új: tavaly, a háború kitörése után a fekete-tengeri kereskedelem hasonló káoszba süllyedt, Putyint akkor is azzal vádolták, hogy a világ éhező népeitől fosztja meg az éltető ukrán gabonát. Menet közben aztán kiderült két dolog: az egyik, hogy

a szolidaritási, szárazföldi útvonalon az Ukrajnával szomszédos tagállamok saját gabonakereskedelme kezd tönkremenni, az ukrán szállítmányok ugyanis sehogy nem akartak eljutni az európai kikötőkbe,

hogy aztán az „éhező” országokba induljanak tovább, hanem az európai kereskedők vásárolták fel és adták el az EU-s piacon. A másik, hogy az ukrán gabonaexport akkorát változott egyetlen év alatt, ami egyáltalán nem indokolja az éhezésről és humanitárius katasztrófákról szóló mondatokat. A célországok ugyanis már messze nem azok, amelyek egy esztendővel a háború kitörése előtt voltak: a legnagyobb felvásárló Kína, a tízes listába pedig olyan országok kerültek kiemelt vevőként, amelyek előtte szerényebben a leghátsó sorokban álltak.

Ki vitte fel az árakat?

Mi történt? Az, amiről most már az oroszbarátsággal cseppet sem vádolható liberális mainstream média is egyre nyíltabban és egyre többször beszél: a közhiedelemmel ellentétben az ukrajnai háború egyáltalán nem vezetett világméretű búzahiányhoz. A globális éhezés valóban növekedett,

csakhogy ennek vajmi kevés köze volt az ukrán gabonához, annál inkább a spekulánsokhoz és az extraprofitot habzsoló kereskedelmi vállalatokhoz.

Az elmúlt esztendőkben az élelmiszerinfláció és a szélsőséges időjárási események (a tavalyi nyárra sokáig fogunk emlékezni) egyaránt romboló hatással voltak a gabonakereskedelemre. Bár az éghajlatváltozás a legközvetlenebb és legnyilvánvalóbb veszélyforrás, sokan hajlamosak voltak az ukrajnai háború kirobbanásának tulajdonítani az élelmiszerbiztonsági válságot, azért, mert a háborús felek történetesen éppen a világ két legnagyobb gabonaexportőr nemzete. És persze azért, mert az ukrán vezetés ezt mondta.

Még jobban felerősödtek az ezt támogató hangok, amikor a háború kitörésekor bekövetkezett gabonár-növekedés (23 százalék) tavaly nyáron elkezdett visszaesni, majd a fekete-tengeri kereskedelem helyreállításával decemberre már a háború előtti szintre süllyedt vissza. Ezért halljuk most újra az ukrán narratívát a Kreml tervéről, hogy Moszkva felrúgta az eddigi játékszabályokat, és nem engedi ki a kikötőkből az ukrán szállítóhajókat.

Csakhogy sem a tavalyi áringadozásban, sem a mostani jóslatokban valójában nem játszik szerepet a háború. Sokkal prózaibb oka volt és lesz a gabonakereskedelmi anomáliáknak.

Extraprofit az extra szolgáltatásért

A globális gabonakínálat az ukrajnai háború kitörésével nem változott. Az ENSZ adatai szerint 2021 júliusa és 2022 júliusa között (ebben az időszakban ment fel és érte el csúcspontját a búza ára)

a világ össztermelése nemhogy csökkent, de 5 millió tonnával nőtt.

A kereskedelembe bocsátott mennyiség 3 millió tonnával ugrotta meg az egy évvel korábbi számokat, míg a teljes búzakínálat 275 millió tonnával haladta meg a ténylegesen felhasznált mennyiséget. Globális hiányra az ukrán gabona leálló kereskedelme miatt tehát nehéz beszélni.

Erre jön rá, hogy a nyugati liberális média látványosan túlaggódta az ukrán gabona világpiaci szerepét, megfeledkezve arról, hogy az nem regionális termény, hanem globális: ha tehát az egyik területen hiány keletkezik, azt egy másik területről pótolni tudják.

Az, hogy a búza ára annyira megugrott, a piacot uraló vállalatoknak köszönhető. Nincsenek sokan, hatalmuk éppen ezért óriási.

Amint arra még a Project Syndicate is tűpontosan rámutat: a világ gabonakereskedelmének 70 százalékát négy vállalat, az Archer-Daniels-Midland, a Bunge, a Cargill és a Louis Dreyfus irányítja, ötödiknek pedig ott van a Glencore, a maga tíz százalékos részesedésével.

A háború első három-négy hónapjában ezek a vállalatok rekordbevételt kezdtek produkálni: a Cargill éves bevétele 23 százalékkal (165 milliárd dollárra), míg a Louis Dreyfus nyeresége 80 százalékkal nőtt. Az extraprofit az árfelhajtásból származott, a kereslet-kínálat valós helyzetét azonban nem tükrözték. Ezzel egy időben a határidős gabonapiacokon a fedezeti alapok is óriási mozgolódásba kezdtek, és 23 százalékról 72 százalékra növelték a részesedésüket, ami 1,9 milliárd dollár bevételt hozott nekik – kihasználva az ukrajnai háború gabonamítoszát és annak árnövelő hatását.

Fantomkikötők

Mindeközben Ukrajna éppen oda nem szállított, ahová elnökének szavai szerint a globális élelmiszerválság elkerülése érdekében szállítani akart. A fekete-tengeri megállapodásnak köszönhetően 32,9 millió tonna gabonával kereskedett összesen, ennek 81 százalékát azonban a magas és közepes jövedelmű országokba szállította. Az üzlettel a legjobban Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Kína és Törökország járt jól. Az alacsony jövedelmű országok (amelyek esetében az éhezés szó a leghatásosabb lélektani fegyver)

az ukrán gabonaexport 3 százalékából, konkrétan a búza esetében pedig 9 százalékból részesültek. Az afrikai országok még ennek is csak a töredékét kapták, ennek fényében pedig bajos igazat adni az ukrán és nyugati narratívának a tömeges éhezésről.

A fekete-tengeri kereskedelmi megállapodás valójában tehát az ukrán gazdaság és az agrárkereskedelmi vállalatok érdekeit igyekezett figyelembe venni, de nem volt köze semmilyen világméretű éhezés elleni küzdelemhez.

A globális éhezés erősödésének valós oka nem a gabonahiány, hanem az importképesség gyengülése, amelyet alapvetően a hanyatló exporttevékenység, a devizabevételek csökkenése és a tőkekiáramlás okoznak az egyes országokban. Ha valódi cselekvési tervek helyett hamis narratívákkal, nem létező okokra hivatkoznak a vezetők, az csak súlyosbítani fogja a problémát, hiszen éppen annak lényegi részét fátyolozzák el egy olyan történettel, aminek nincsen valós alapja.

Kapcsolódó:

Fotó: 123RF