Scholz kancellár és gazdasági minisztere az alkotmányos adósságfék megreformálását szorgalmazza, a pénzügyminiszter és az ellenzék azonban hallani sem akar róla. A tavalyi év legsúlyosabb német botránya egyre csak dagad.

Nem csillapodik a zűrzavar Németországban az adósságfék által kirobbantott politikai és költségvetési botrány körül. A tavaly novemberi alkotmánybírósági döntés egyértelműen kimondta: a kormány a költségvetési terv összeállításakor olyan, hitelből feltöltött alapokat akart igénybe venni az energiaátállás finanszírozására, amelyek súlyosan sértették a 2009 óta alkotmányban rögzített adósságféket, amely évente a GDP 0,35 százalékára korlátozza (az adott gazdasági időszakban) a hiányt.

Az adok-kapok a kis híján összeomló költségvetés miatt azonnal megindult: a kormány egyre kétségbeesettebben kereste a kiutat, miközben a népszerűségi mutatója meredeken zuhant. Mialatt összeállított egy kényszerköltségvetést, a háttérben óriási hangzavarral robbant ki a vita: kell-e Németországnak a pénzügyi biztonságát szavatolására a világválság idején létrehozott adósságfék vagy sem?

Míg a baloldali politikusok zöme (Habeck gazdasági miniszter vezetésével) az adósságfék kiengedését szorgalmazza, a közvélemény-kutatások ezzel homlokegyenest ellenkező eredményt hoztak ki: a németek 61 százaléka szeretné a jelenlegi formájában fenntartani az alkotmányos szabályt, és csak 35 százaléka szeretné annak lazítását.

A triumvirátus belső konfliktusai

Robert Habeck, akinek a népszerűsége akkorát zuhant, hogy az az egyébként is kirívóan gyalázatos megítélésű kormányon belül is ritkaságszámba megy, az adósságféket elavultnak és feleslegesnek nevezte, amely súlyosan korlátozza a kabinet cselekvési lehetőségeit. Mint mondta, megalkotói (Merkel volt akkoriban a kancellár, a munkaügyi miniszteri posztot pedig egy bizonyos Olaf Scholz töltötte be) még egyáltalán nem foglalkoztak komolyan a klímapolitikával, Európa egét nem árnyékolta be egy óriási háború, Kína pedig még az olcsóság szinonimája volt, nem pedig a kereskedelmi versenyé.

A gazdasági miniszter konklúziója az, hogy az adósságfék intézményén sürgősen változtatni kell, Németország ugyanis csak úgy tudja megvalósítani a klímacéljait és az energetikai, illetve ipari átállást, ha a kormány kezét nem kötik meg idejétmúlt alkotmányos szabályok. Nézetét szokásos szűkszavúságával osztja a kancellár is, ám a kormány triumvirátusának a harmadik tagja, a takarékosság bajnoka, Christian Lindner pénzügyminiszter hevesen ellenzi az ötletet.

Lindner egy másik úton jár

Lindner ragaszkodik a szigorú fiskális rendszerhez, és kijelentette: Németország prioritása az államadósság csökkentése kell, hogy legyen, mivel ez az egyetlen módszer arra, hogy a jövő válságai ellen képes legyen biztonságos háttérrel és hatékonyan fellépni. „Éppen emiatt nem vállalhatunk több adósságot, éppen csak annyit, amennyire feltétlenül szükségünk van” – fogalmazott, visszautalva a pénzügyi világválság kitörésekor uralkodó káoszra, amikor 2009-ben Németország államkasszája gyakorlatilag kiürült a rengeteg mentőcsomag és ösztönző intézkedés miatt. Az adósságfék bevezetésének éppen az volt a kiváltó oka, hogy az akkori kormány úgy döntött: soha többé nem fordulhat elő, hogy a német adósságállomány odáig juttassa az államot, ami már a működőképességének egyes területeit is veszélyezteti.

Az infrastruktúra Németország állatorvosi lova. Az adósságfék ellenzői az óriási állami beruházások hiányára mutogatnak, ami érezhetően amortizálja többek között a közlekedést és a közigazgatási rendszert. A kialakult helyzetet éppen az adósságfékkel indokolják az azt ellenző politikusok, míg a közgazdászok a fejüket vakarják a 22-es csapdája láttán.

Kemény év következik

A közelmúltban a Német Gazdasági Intézet egy jól bevált, de bukásra ítélt ötletet dobott be: a kormány hozzon létre egy 400 milliárd eurós alapot (hasonlatosan a német hadsereg felzárkóztatására megalkotott fejlesztési zsebhez), amely szintén költségvetésen kívüli forrásként, hitelből biztosítaná a vasút- és közúthálózat, a villamosenergia-rendszer korszerűsítését, valamint az elektromos autók töltési infrastruktúrájának kiépítését.

Az ötlet arra épít, hogy mivel költségvetésen kívüli zsebről lenne szó, az adósságféket érintetlenül hagyná, miközben megoldást találna a legnagyobb finanszírozási problémákra. Ezzel nem is lenne gond, ám arra gondolni sem lehet, hogy megvalósuljon. Egy ilyen finanszírozási tétel létrehozásához a Bundestag kétharmadának beleegyezése szükséges, márpedig az ellenzéki kereszténydemokraták (CDU) máris közölték, hogy hallani sem akarnak újabb, hitelből létrehozott alapokról. Egyben újra felhívták a figyelmet: azt sem fogják engedni, hogy a kormány bepróbálkozzon az adósságfék megváltoztatásával vagy eltörlésével, mivel egy ilyen lépés Németország következő generációit adósítaná el végzetesen.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Shutterstock