A Kínától való elszakadás a világtól való elszakadást jelenti, állítja Li Simo, a Fudan Egyetem Kínai Intézete tanácsadó bizottságának igazgatója, mert a következő 20 évben az ázsiai ország tovább növeli iparágainak hozzáadott értékét, és magas színvonalú iparágak fejlesztésén keresztül a világgazdaság új növekedését is elősegíti. A kérdés: a velük szemben alkalmazott „kicsi udvar, magas kerítés” elnevezésű stratégia miatt ki kerül majd a kerítés naposabb oldalára?
Az USA számos törvényjavaslatot terjesztett elő, hogy megfékezze Kína fejlődését, beleértve a „kicsi udvar, magas kerítés” elnevezésű koncepciót.
Mindez az Egyesült Államok által az eddig uralkodó nemzetközi rend lényegét jelöli, vagyis azt, hogy a legnagyobb bruttó nyereséget és a legnagyobb értéket képviselő dolgokat a „kicsi udvarában” tartsa, míg más országok dolgozhassanak neki az „udvaron” kívül, hogy csekély összeget keressenek, miközben ő sok pénzzel gazdagodik.
Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok elfogadta a „kicsi udvar, magas kerítés” politikát, mivel az elmúlt 20 évben Kína a globalizáció pereméről folyamatosan fejlődött, kihívások elé állítva Európát és az USA-t, amelyek eredetileg a globalizáció középpontjában voltak.
Li Simo néhány fontos adattal támasztja alá, miképp vált Kína globálissá. Azzal a megdöbbentő ténnyel kezdi, miszerint 2023-ban az ázsiai nagyhatalom átlagos hozzájárulása a világgazdasági növekedéshez elérte a 38,6 százalékot, ami meghaladja a G7-országok együttes értékét.
Az IMF adatai szerint a következő öt évben leginkább Kína tesz a globális gazdasági bővülésért, és a világgazdasági növekedéshez való hozzájárulása kétszerese lesz az Egyesült Államokénak.
Emellett elmondható, hogy a nemzetközi fejlesztésfinanszírozás terén az ázsiai nagyhatalom a világ legnagyobb pénzforrásává vált. Az elmúlt 22 évben hozzávetőleg 1,34 ezer milliárd dollárnyi hitelt és támogatást nyújtott 20 985 projekthez 165 alacsony és közepes jövedelmű országban, ami több, mint amit a Világbank, az IMF és a Párizsi Klub 22 tagja együttesen nyújtott. Az Egy övezet, egy útban való részvétel során a programban lévő országok kereskedelmi volumene 10,1, a külföldi befektetések 5, az alacsony jövedelmű országok GDP-je 3,4 százalékkal nőtt.
Kihangsúlyozza, hogy Kína a világ legnagyobb kereskedő országa. A legnagyobb kereskedelmi partnere több mint 120 államnak, köztük Japánnak, Dél-Koreának, valamint az EU-nak is. Az ASEAN-nak a 11., Afrikának a 10. egymást követő évben lett a legnagyobb kereskedelmi partnere. Ugyanez elmondható Dél-Amerika esetén is, míg a latin-amerikai országok esetén a második helyen áll e tekintetben.
Li Simo szerint ezek az adatok arról tanúskodnak, hogy nem Kína nem megy a világ felé, hanem Kína lett a világ. Több mint tíz évvel ezelőtt az ázsiai ország globálissá válása csak egy szlogen volt, ám amerre ma Kína jár, a világ is abba az irányba fog haladni. Hiába követelik egyes országok a „szétkapcsolást, a szétválasztást” az ázsiai nagyhatalomtól, az a világtól való elszakadást is jelenti.
A globalizáció nyertesei és vesztesei
A globalizáció kezdetén, már az 1950-es és 1960-as években néhány közgazdásznak szembetűnt, hogy a különböző országok a gazdasági lehetőségeik és erőforrásaik miatt egyenlőtlenül lépnek a globalizációba. Két kategóriába sorolták az e folyamatban lévő államokat.
Egyes országok a globalizáció középpontjába, míg mások a perifériájába tartoznak.
A központi államok közé sorolták az USA vezette nyugati országokat, ahol erősen koncentrálódott a hatalom, a tőke és a fejlődési lehetőségek, magas az urbanizáció és az iparosodás szintje. Ezek jelentik a globális gazdasági fejlődés fő hajtóerejét. A globális gazdaság éltető elemeit irányító multinacionális vállalatok mind ezekben a központi országokban találhatók.
A periférikus államok viszont csak hosszú távon tudnak nyersanyagot, olcsó munkaerőt és fogyasztói piacot biztosítani. Li Simo idézi Andy Sanam brit közgazdász tanulmányát a fejlődő országok iparosodásának négy kategóriájáról.
Az első az elsődleges iparosítás, amelyet ma India képvisel, amely már régóta a munkaerő-intenzív iparágak szakaszában van.
A második – például Kína – folyamatosan korszerűsíti az iparát és növeli a kibocsátás értékét. Szerinte a globalizáció elmúlt 20-30 évében az ázsiai nagyhatalom a periférikus államok közül az egyetlen volt, amely lassan emelkedni tudott, míg a többi perifériaország stagnált.
A harmadik kategóriába sorolja Indonéziát, amelynek az ipari korszerűsítése kudarcot vallott, és idő előtt megmutatkozott az iparosodásának a leépülése.
A negyedik Brazília, amely az ipari leépülés és a dezindusztrializáció hosszú folyamatát élte át. Lula elnök nyilatkozta, hogy a liberális kormányzás tíz éve alatt országa elvesztette büszke repülőgépiparát, és repülőexportőrből mezőgazdasági állammá vált.
A fent felvázolt globalizációs modell változik, aminek az egyik oka, hogy
Kína már nem hajlandó sokáig a globalizáció perifériáján maradni, fokozatosan a centrum felé mozdult el.
Ennek Li Simo szerint a legfontosabb jele az, hogy elkezdtek arra összpontosítani, miképp tudnák a gyártás hozzáadott értékét növelni a technológiai innovációval. Az ország termelőkapacitása jelenleg az első helyen áll a világon.
A kínai teljes ipari termelési érték a világ össztermelésének több mint 30 százalékát adja. Az éves termelési kapacitása értékét 5–10 ezer milliárd dollár közé teszi, ami nagyobb, mint az Egyesült Államoké, Németországé és Japáné együttvéve.
Viszont kiemeli, hogy ezeknek a kapacitásoknak a hozzáadott értéke még mindig alacsony, amit növelniük kellene. Számításai szerint az óriási kínai termelési kapacitás 12 százaléknyi hozzáadott értéket képes produkálni. Ha vállalati szinten nézzük, ahol a 12 százalékos hozzáadott érték az adott vállalat bruttó nyeresége, akkor ez valóban alacsony. Az USA-ban az iparosodás csúcsán, például az 1970-es években, a kapacitás bruttó nyeresége 35–40 százalék között volt.
Ez a 30 százalékpontos különbség hatalmas érték lehet az 5–10 ezer milliárd dollárnyi kapacitásra – ez lehet az a pénz, amit Kína magas színvonalú fejlesztéssel megkereshet.
Utal a híres mosolygörbére, ahol 10 vagy 20 évvel ezelőtt körülbelül akkorák voltak, mint Vietnam. Most a gömbjük akkorára nőtt, mint az Egyesült Államoké, azonban a gömb helyzete a mosolygörbén nem sokat változott, még mindig a görbe alsó részének közepén van. Ez mutatja a viszonylag alacsony hozzáadott értéküket. Ezt a gömböt tolnák a bal felső részbe, azaz felfelé tolnák a hozzáadott értéket.
A kínai szakember országa tudományos és technológiai innovációs térnyerésére a leghevesebb reakciót az Egyesült Államoktól várja, amely az úgynevezett globalizációs központ legnagyobb országa.
Kicsi udvar, magas kerítés
Li Simo felteszi a kérdést, hogy valójában ki is van a kerítésen belül.
Az amerikai koncepció által felvázolt udvarban szerinte két országcsoport van. Az első a Brit Birodalom és annak négy utódállama. A másik a nyugati keresztény államok, beleértve Franciaországot, Németországot és Spanyolországot. Ezeknek a lakossága együttesen nagyjából 600 millió fő, és bár a globális GDP 50 százalékát adják, a gazdasági növekedésnek csak 35 százalékát.
Rajtuk kívül meghatároz egy középmezőnyt, ebbe beleérti az ortodox tábor kelet-európai részét, illetve Magyarországot és Szerbiát, amelyek nem feltétlenül állnak egy oldalon a nyugati táborral, valamint az Európa peremén és a NATO-n belül lévő államokat, például Törökországot. Ez a nagyjából 500 millió lakosnyi országcsoport adja a globális GDP 10 és a gazdasági növekedés 5 százalékát.
Aztán ott van a globális dél, a különböző vallások, kultúrák és gazdaságok sokszínű és hatalmas világa. Ezen országok többsége nem sokat profitált a globalizáció folyamatából, és bár fejlődtek, továbbra is a periférián maradnak. Az együttes lakosságuk 6 milliárd fő, a globális GDP mintegy 40, a gazdasági növekedés 60 százalékát adják, és továbbra is növekednek.
Li Simo szerint a kicsi udvar mellett a világ meglehetősen nagy. A kínai gazdasági növekedés paradigmaváltása pedig nagy jelentőségű a világ számára.
A globalizáció régi modellje kiigazítások előtt áll, és a legtöbb fejlődő ország, ha nem lép feljebb az ipari láncban, akkor a közepes vagy az alsó középszintű jövedelmek csapdájába esik.
Úgy véli, Kínának megvan a képessége és a piaca ahhoz, hogy elvégezze ezt a gazdasági szerkezetátalakítást, amelyen most keresztülmegyünk, és hogy a világgazdaságban a minőségi iparágak fejlesztése révén elősegítse a növekedést.
Li Simo szerint tehát a következő 20 évben az ázsiai nagyhatalomnak nem elég az ipari kapacitásaival foglalkozni, hanem növelnie kell a hozzáadott értéket és a bruttó árrést. Példaként hozza az Apple mobiltelefonjának történetét. A legtöbb iPhone Kínában készül, ám tíz évvel ezelőtt az 1000 dolláros készülékből csak az érték 3,5 százaléka maradt az országban, jelenleg azonban ez a szám elérte a 26 százalékot, ami nagyon nagy eredmény. Ha a chipeket is ők készítenék, a hozzáadott érték elérhetné a 70 százalékot, de még nem tartanak itt.
A növekményt tehát az új, technológiavezérelt iparágak jelentik, amelyek közül sokban Kína a világ élvonalába tartozik.
(Forrás: Guancha)
Kapcsolódó:
