Francesco Sisci szerint az Egyesült Államok már 2001-ben arra készült, hogy megbirkózzon Kína növekvő erejével, de az ázsiai országot megmentették a szeptember 11-i események. A muszlim terrorizmus veszélye közel két évtizedre elterelte az amerikaiak figyelmét Kínáról. Az USA akkori terve az volt, hogy átvegye az irányítást Afganisztán (az Eurázsiai Heartland) és Irak (a Közel-Kelet magja) felett, ami mindent megváltoztathatott volna a világ és Kína viszonylatában. Ha Amerikának sikerült volna átvennie e két hely felett az irányítást, akkor mind a kontinentális szárazföldi útvonalak, mind az olajkitermelési költségek felett hatalma lett volna. 

Mivel az iraki olaj a világon a legolcsóbban kitermelhető, ármeghatározóként működik. Ha ezt elérte volna az Egyesült Államok, az ázsiai nagyhatalom kénytelen lett volna Amerikához hasonulni, például átfogó politikai és gazdasági reformokat fogadhatott volna el. Kína ilyetén fordulata Oroszországot is befolyásolhatta volna.  

Az olasz sinológus úgy véli, ezeket a célokat a rossz végrehajtás, az irreális célok és a 2008-as pénzügyi válság miatt nem sikerült elérni. Kína és valószínűleg Oroszország számára is bebizonyosodott, hogy Amerika hanyatlóban van, és nem tudja végrehajtani a második világháború utáni európai és ázsiai stratégiáját: a lerombolt országok hatékony újjáépítését. Ez végül más útra állította Kínát és esetleg Oroszországot is, figyelmen kívül hagyva, egyben kihívást támasztva az Egyesült Államok vezette világgal szemben. 

Az új kínai út az amerikaiak figyelmét Pekingre irányította, amely a jövőjét tekintve időközben egyre magabiztossá vált. 

Sisci újabb fordulatot lát a Covid, illetve Ukrajna inváziójánál. Az Egyesült Államok hatékony oltóanyagot készített, amely megmentette a világot a járványtól, és helyesen tudta előre jelezni Oroszország szándékait, valamint Ukrajna elszántságát az ellenállásra. Szerinte ezek az események megrendítették Peking bizalmát. 

Ezzel egy időben a növekedési modellje is mély repedéseket mutatott: a kínai belső fejlődés fő mozgatórugója, az ingatlanszektor összeomlott, és elfojtott minden bizalmat. Külföldön a távol-keleti gazdaság kockázatmentesítésének és az USA-tól való leválasztásának lassulása visszavetette a külkereskedelmet. Sőt, a Covid idején sok vállalkozás is csődbe ment.  

Úgy tapasztalja, hogy  

a kínai lakosoknak maradt elegendő készpénzük, de a világjárvány után senki sem költ. Mindenki inkább többet spórol, mint korábban, mert tartanak az esetleges további váratlan eseményektől.  

A kínai kormány riasztása a kimondatlan ellenségekkel vívott lehetséges háborúkról megerősíti ezt a félelemérzetet és a védekezés szükségességét. Mindez a fogyasztás, és így a növekedés további csökkenéséhez vezet. 

Harc az időért 

Francesco Sisci meggyőződése, hogy a gazdasági gondok ellenére Kína most újabb időt nyer egy háborúval, amely nemcsak Ukrajnában nem akar véget érni, hanem Gázában és Jemenben is tovább terjed. Még ha a gázai konfliktus márciusban vagy áprilisban véget is érhet, ez Izrael figyelmét az egész Közel-Keletre irányítja. Bizonyára ezzel nem ér véget a zűrzavar. 

Észak-Koreát is fenyegetőnek látja, és a zavaros helyzet legalább a novemberi amerikai elnökválasztásig eltarthat. Ha Joe Biden nyer, a dolgok gyorsan visszaállhatnak a normális kerékvágásba. Amennyiben Donald Trumpot választják meg, hosszabb ideig tarthat a káosz, ami egybeesik az Egyesült Államok összes vezető tisztségviselőjének leváltására vonatkozó terveivel.  

Mindenesetre eltelik még néhány hónap vagy év, amikor az USA ismét megszorongathatja Kínát.  

Peking pedig láthatóan már egy sor lépéssel készül rá: 

A harmadik világ piacait a G7-ek exportjának alternatívájaként (amely a teljes többletet jelenti) vagy az USA közvetlen, vagy közvetett szankcióinak kijátszására szolgáló hídként fejleszti. 

A „kétkamrás (kéttűzhelyes) politikát” gyakorolja: mindenkivel tárgyal, anélkül, hogy bárkitől is abszolút lojalitást követelne. Ez a megközelítés sok olyan ország számára elfogadható, amely nem akar kizárólag Amerikához igazodni, és néhány tengerentúli üzletembernek is könnyű, aki mindenáron pénzt akar keresni. A jutalom nélküli amerikai lojalitási igények gyengülhetnek. 

Továbbra is exportálnak néhány alapvető fontosságú technológiát és tőkejavakat, hogy pénzforgalmat termeljenek. Ezeknek az intézkedéseknek, valamint a megoldatlan globális feszültségeknek időt kell adniuk Pekingnek arra, hogy néhány alapvetőbb belföldi változást hajtson végre. Politikailag figyel a külső hatásokra. Feléleszti a belföldi piacát a politikai bizalom növelésével. Egy alapvető jóléti rendszert hozna létre, amely elegendő piaci bizalmat biztosít a hazai fogyasztás ösztönzéséhez. Francesco Sisci szerint mindez segíthet Kínának átvészelni néhány nehéz évet. De ha a zűrzavar Amerikában és Európában tovább fokozódik, az ázsiai nagyhatalom végül jobban is járhat, mint az USA. 

A terv nyilvánvaló gyengeségét abban látja, hogy a kínaiak átlagosan szegényebbek lesznek. Igaz, ők „szelídek”, és nem fognak lázadni. Ráadásul van vesztenivalójuk, nem fognak forradalmat kirobbantani, mert félnek, hogy elveszítik azt a keveset is, amijük van. 

Paradox módon egy szegényebb és ijedtebb Kínát talán könnyebben és stabilabban is lehet kormányozni. Bár a kínai tisztviselők elégedetlenek, ők is tartanak attól, hogy elveszítik a kis kiváltságaikat. 

Ez egy nyílt játszma; az amerikaiak ismerik a helyzetet, és igyekeznek gyorsan reagálni, laza szövetségek, illetve megállapodások sorát kötik szerte a világon. 

Az olasz sinológus a problémát abban is látja, hogy az Egyesült Államok több mint 30 éve megfeledkezett a kulturális és politikai hatóköréről, és ez nemcsak az USA-n kívül, hanem azon belül is fontos. Amerika kulturálisan megosztott és elherdálja legfőbb tőkéjét, a puha hatalmát, amellyel a hidegháború nagy részét megnyerte. 

Ezzel szemben Kína az elmúlt évtizedben politikailag is jobb formában van ahhoz, hogy megfeleljen a kihívásnak. 

Ráadásul a káoszban a kínai konszolidációt könnyebb megvalósítani, mint Amerikának rendet rakni abban a világban, amelynek a középen áll. Ezért van értelme annak az Egyesült Államoknak, amelyet Donald Trump hangoztatott, azaz hogy mindent hagyjanak saját magukra, és zárkózzanak el. 

Francesco Sisci szerint ez az elképzelés azonban nem látja, hogy Amerika nemcsak egy ország, hanem egy világméretű rendszer. Ha feladja a globális hatókörét, akkor megszűnik létezni. Kína most ezzel ellentétben próbálja magát globális rendszerként felépíteni.  

Ha az USA feladja, az ázsiai nagyhatalom szinte könnyedén a helyébe léphet, ezzel még több problémát okozva az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek. 

Emellett arra is figyelmeztet, hogy egy komplex stratégia híján – könnyű megoldásokat keresve és ostromlottnak érezve magát – Trump Amerikája kemény konfrontációt szorgalmazhat Kínával, ami egy pusztító háború eszkalációjához vezethet. Egy ilyen konfliktus megoldhatná Trump sürgős problémáját, a megosztott USA kormányzását. 

A valódi gyengeség 

Kína igazi gyengesége az, hogy minden egy cérnaszálon függ. Sisci ezt úgy fogalmazza meg, hogy szinte senki sem igazán boldog, mindenkinek van vesztenivalója, de mégsem cselekszik. A két lehetőség van, egy belső fegyveres felkelés vagy egy külső háború. Bármelyikre kerüljön is sor, bármilyen eredménye is legyen, lökéshullámokat küldhet a hazai struktúrán keresztül, és ez további sokkokat válthat ki. Peking tisztában van azzal, hogy a felkelések megelőzése prioritás. Ehhez azonban fokoznia kell az elnyomást és a propagandát – vagyis mindez növeli az entrópiát.  

Meg kell akadályoznia a háborút is, ehhez pedig védekezőbbnek és agresszívabbnak szükséges lennie, ez pedig ismét entrópiát és külső pánikot szül. Kínának meg kell törnie az ördögi kört, de ehhez egy olyan tervre van szüksége, amely most még nyilvánvalóan nincs meg. 

Ezzel szemben az USA-nak mint országnak (nem csak néhány washingtoni gondolkodónak) szüksége lenne arra, hogy felismerje: egy széles körű konfliktusban van. Ez az 1950-es évekhez hasonlóan McCarthy-stílusú pánikot válthat ki, amit nehéz kezelni –  bár nem lehetetlen, hiszen Washington annak idején megtalálta a megfelelő egyensúlyt a hidegháborúban, és újra megtalálhatja azt.  

Az olasz sinológus biztos abban, hogy az amerikai gépezetet nehezebb irányítani, a kínai piramisszerkezet hatékonyabbnak tűnik. A Covid-tapasztalat azonban érdekes precedenst teremtett.

A hozzáértő bürokráciát működtető távol-keleti nagyhatalom kezdetben teljes kontrollt biztosított, de aztán a piacorientált Amerika előállította a vakcinát, és jóval az ázsiai ország előtt fel tudta lendíteni a gazdaságát. 

Nem világos Sisci számára, hogy a jelenlegi összetett forgatókönyvben ez másként lesz-e, mivel ez nem csak egy kétoldalú játszma. Ha az USA nem áll be a sorba, Európa és Ázsia egyszerűen beadja a derekát a kínai nyomásnak. Vagy visszavág? Európa egyelőre megosztott Ukrajnával kapcsolatban, ahogy Ázsia is. Oroszország – függetlenül az ukrajnai kimeneteltől – továbbra is jó kapcsolatokat ápol majd Kínával. Vagy irányt változtat?  

A szakértő valószínűnek tartja, hogy ha Amerika a kivonulás mellett dönt, Ázsia többi része új, agresszívebb szövetséget alkothat Kínával, mint ahogy Európa is Oroszországgal szemben. Ez azt jelenti, hogy a káosz erői exponenciálisan növekedhetnek, és végül irányíthatatlanná válhatnak. 

(Forrás: Asia Times, Settimana News) 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Shutterstock