A Kína elleni EU-s vizsgálat valójában a Teslát támadja. De miért?

Szerző: | 2023. november. 13. | Kiemelt, Világgazdaság

Jogászok hadával írat panaszlevelet Elon Musk, amiért az Európai Bizottság nem indított ellene vizsgálatot. Őrült beszéd, de van benne rendszer. Nagyon is van. A Brüsszel által a kínai importautók ellen tervezett extravámok ugyanis valójában a Teslákat célozzák meg. És ebben is van logika.

Valami nagyon bűzlik az Európai Bizottság kínai autógyártók ellen indított vizsgálata körül. Október elején a Makronómon már felvázoltuk azt a lehetőséget, amely magyarázatot adott arra, hogy mi áll az egyébként elég ügyefogyott indoklással megindított szubvenciós nyomozás hátterében. Amit akkor írtunk, most bizonyítást nyert.

Más a szó és más a tett

Az erős francia lobbi hatására Ursula von der Leyen szeptemberben jelentette be, hogy az Európai Bizottság versenyszabályozási vizsgálatot indít a kínai autóimportok ügyében. Mint mondta: „A globális piacot elárasztották az olcsó elektromos kínai autók, amelyek árát a mögöttük megbúvó óriási állami támogatások nyomják le. Ez viszont egyértelműen piactorzító hatású az Európai Unióra nézve”.

Az eljárás alatt azt vizsgálják, kapnak-e állami támogatást a Kínában működő autógyártók, és ha igen, az összefüggésben állhat-e az Európai Unió piacán bevezetett alacsony eladási áraikkal. A több hónapig elhúzódó nyomozás eredménye valószínűleg extravámok kivetése lesz az ázsiai országból érkező járművekre, vagyis a bizottság mesterséges áremelésre készteti a gyártókat, amelyek épp az árcsökkentés miatt tudnak hatalmas tételekben eladni.


Támadás a Tesla ellen

Az Európai Bizottság november 10-én nyilvánosságra hozta, hogy (mintegy szúrópróbaszerűen) mely vállalatok ellen indítanak vizsgálatot. A BYD, a SAIC és a Geely került bele a kalapba, ami azt jelenti, hogy épp az egyik legnagyobb exportőr, a Tesla nem szerepel a listán.

Ez önmagában furcsa. Kína részesedése az európai elektromos járművek piacán 8 százalék, ebben azonban benne vannak a távol-keletiek által felvásárolt vállalatok termékei is, mint a Volvo vagy az MG.

Bármennyire is jön fel Kína az elektromos piacon, a ténylegesen ott gyártott autók az összes európai eladás mintegy 5 százalékát teszik ki jelenleg. A valóban ízig-vérig kínai márkák, mint a BYD, még csak készülődnek a nagy európai piacra: eddig kevesebb mint 3000 autót adtak el évente, ami az összes európai gépkocsieladás 0,03 százaléka.

Hogy ki a legnagyobb autókereskedő Kínából Európa felé? Nem más, mint Elon Musk, aki a sanghaji gigagyárából ontja a Teslákat, amelyek népszerűségben messze verik az összes többi elektromos kocsit együttvéve az EU-ban.

A Tesla első pillantásra érthetetlen módon heves tiltakozásba kezdett, amiért Ursula von der Leyen a céget nem tette nagyító alá. Ügyvédcsapata azonnal levelet küldött az Európai Bizottságnak, amelyben rávilágítanak, hogy miután a Tesla lényegesen több autót küld Kínából Európába, mint a mintavételre kiválasztott másik három gyártó, a bizottság döntése példátlan, észszerűtlen és teljességgel elfogadhatatlan.

A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja jelentése szerint 2023 első hat hónapjában a Tesla a Kínából származó elektromos járművek exportjának 39 százalékáért felelt, szemben a SAIC 26,3 és a BYD 16 százalékával. A Geely részesedése mindössze 1,5 százalék.

Elon Musk háborgása ezúttal teljesen jogos és érthető. A Tesla ugyanis azért szeretne vizsgálatot maga ellen, mert esetében nyilvánvalóan kiderülne, hogy nem kap kínai állami támogatást, így mentesülnie kellene az extravámok alól is.

Macron árnyéka

Mi az egyetlen módja annak, hogy a Teslát is extravámokkal sújtsa az Európai Bizottság? Pontosan az, amit most tesznek: nem engedik be a vizsgálandó gyártók csoportjába. Az EB ügyesen (de átlátszó módon) kizárólag a három kínai gyártó ellen indít nyomozást. Amennyiben kiderül, hogy állami pénz áll mögöttük, óriási vámot fog kivetni a Kínából érkező valamennyi autóra.

A három gyártó miatt ugyanis egy átlagösszegű többletvámot fog büntetésként kiróni az összes importra, egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy melyik vállalat kap állami támogatást és melyik nem.

A Tesla tehát úgy kerül bele egy büntetendő csoportba, hogy közben már most tudja mindenki – függetlenül a vizsgálat eredményétől, hogy Musk vállalata biztosan nem csinált semmi olyat, ami miatt extravámot kellene kivetni az autóira.

Így már egészen érthető, hogy miért szeretne a Tesla önmaga ellen vizsgálatot kérni. Az azonban még mindig nem tiszta, miért akar az Európai Bizottság (francia nyomásra) szándékosan kárt okozni Elon Musk cégének.

A válasz egyszerű: szimpla nyomásgyakorlás miatt. A vállalat az egyetlen európai gyárában, a Berlin mellettiben csak a Model Y-t gyártja. A szintén piactaroló Model 3 típust azonban kizárólag Kínában. A brüsszeli vizsgálat elindítása mögött egyáltalán nem titkoltan Franciaország, vagyis maga Macron elnök áll, akiről tudjuk, hogy a fél karját odaadná egy országában épülő Tesla-gyárért. Tárgyalt vele, mosolygott, kért és könyörgött, ám a különc milliárdos érdemben nem válaszolt.

Több mint egy hónappal ezelőtt ezt írtuk:

„Macron egyértelmű üzenetet küldött Musknak arról, hogy ha nem megy szép szóval, mehet erővel is, és jobb lenne újra leülni beszélgetni egy építkezésről ahelyett, hogy az Élysée-palota ismét ötletelni kezdene a Kína felől érkező hajókkal kapcsolatban. Talán annyira nem is ördögtől való azt feltételezni, hogy Macron hajlandó befolyásolni az egész EU-s kereskedelmi politikát annak érdekében, hogy a francia autóipart kezdje el felfuttatni”.

A tény, hogy Musk cégét mindenképpen büntetni akarják Kína miatt, elméletünk helyességét támasztja alá. Egy Politicónak nyilatkozó autóipari elemző szó szerint így fogalmazott: Ez egy erőteljes üzenet a Teslának, hogy helyezze át az EU-ban árusított Model 3 gyártását Kínából Európába”.

Ki nevet a végén?

Macron győzelmi esélyei tehát fokozódnak. Egyetlen apró kavics azonban sziklaomlást is előidézhet. Musk agya egy számológép, nagyon is könnyen elképzelhető, hogy az extravám okozta veszteségek miatt valóban belecsap egy új európai gyár építésébe.

Csakhogy…

Abban az esetben hogyan fog reagálni a francia elnök, ha a világ leggazdagabb embere Franciaország helyett gyors, de jól átgondolt ötlettől vezérelve egy másik tagállamot választ helyszínnek, például egy olyat, amelynek a kormányával egyfelől világnézeti síkon is közös a gondolkodása, másfelől minden lehetőség eleve adott a terjeszkedésre, ráadásul a nagy rivális kínai gyártó éppen ott kezdi el első európai üzemének építését?

Ez persze ismét csak játék a gondolatokkal. Ám az ilyen játékba minden résztvevő vagyonokkal száll be az elején. És Elon Musknál jobban ezt senki nem tudja jobban a világon.

***


Fotó: MTI/EPA pool/Tolga Akmen

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn