Az Economist újévi interjújában már nyoma sincs az ukrán elnök derűlátásának. Zelenszkij nem enged a teljes győzelem elképzeléséből, de érezhetően csalódott és dühös.
Újévi interjút közölt a The Economist Zelenszkij ukrán elnökkel. A leírtak erősítik a Time magazin év végi riportjában összefoglalt benyomásokat. A lap, amely egy évvel ezelőtt még az év embereként rakta a címlapjára Zelenszkijt, egy végletekig elcsigázott, realitástól elszakadt, magának messianisztikus tulajdonságokat tulajdonító embert mutatott be, akiben már a saját szűk környezete sem hisz igazán.
A The Economist szerint Zelenszkij most még dühösebb, de nem az oroszokra, még csak nem is a sikertelen ukrán hadműveletek miatt: az elnök a nyugati segélyek elapadásának a veszélye miatt ideges, jó szokásához híven nekirongyolva annak, akinek a kezéből eddig fegyvereket és pénzt kapott
Ez a színész már nem az a színész
A lap emlékeztet rá: amikor 2022 februárjában Oroszország megtámadta Ukrajnát, Zelenszkij kivételes meggyőző képessége és retorikája döntő szerepet játszott abban, hogy a Nyugat egy emberként (persze az Egyesült Államok mögé sorakozva) mozdult meg országa megmentése érdekében. „Ám a világ már nem figyel rá annyira, így a kommunikációs mester kezéből kicsúszott a narratíva irányításának lehetősége” – írja, utalva arra a tényre, hogy egyfelől a közvélemény már alig foglalkozik Kijevvel, másfelől az Ukrajnának szánt segélyek ügye mind az Egyesült Államokban, mind az EU-ban belpolitikai témává vált, és egység helyett alapvetően a repedéseket tárja fel egy olajozottan működőnek hitt rendszerben.
A média egyre erősebben hangoztatja a békekötés vagy fegyverszünet szükségességét, a világ pedig lassan szembenéz azzal a lehetőséggel, hogy Putyin megnyerheti a háborút. Az EU-nak és a NATO-nak tehát már a saját határai védelmére kell összpontosítani a folyamatos ukrán támogatások helyett.
Zelenszkij éppen ezt sérelmezi a legjobban: mint mondta, a Nyugat elvesztette a prioritások megfelelő felállításának képességét, ezen pedig sürgősen változtatnia kell. Az interjúban dühösen bizonygatta, hogy az ukrán ellenoffenzíva totális kudarca ellenére a hadsereg oroszok ezreit öli meg naponta, ezért az „Oroszország győz” narratívája soha nem fog bekövetkezni, mivel Ukrajna kitart célja mellett: minden elfoglalt területet vissza akar foglalni, kiűzve az utolsó ellenséges katonát is területéről.
Ez utóbbi tervet nevezi a The Economist fatalistának, rámutatva, hogy az ukrán győzelemben egyre kevesebben hisznek, és kezd uralkodóvá válni az a vélemény a nyugati országokban, amely szerint a segélyek további adagolása talán szükséges, de gyakorlatilag nem fog segíteni semmin, csupán elnyújtja a konfliktust.
„Putyin egy állat”
A 2024-es év első pár hete, hónapja vízválasztó lesz a tekintetben is, hogy Zelenszkij meg tudja-e tartani eddigi érvelésének hatásosságát. A jelek szerint nem, de próbálkozni most is ugyanazzal próbálkozik, amivel eddig, ráhúzva egy új elemet, amelyet az izraeli háború kitörése óta használ, kissé kontraproduktív módon.
Miután látta, hogy a közel-keleti konfliktus miatt Ukrajna szerepe hátrébb került a fontossági listán, a retorikájába elkezdte beépíteni az „Oroszország egyenlő terrorizmus” panelt. Ha a Hamász az, akkor az orosz hadsereg is az, véli, azt remélve, hogy ezzel egy szintre hozhatja a két konfliktust és Izrael, illetve Ukrajna indokait a végtelenségig tartó, bármikor eszkalálódható háborúról.
Érvelésének az alapja ugyanakkor pontosan ugyanaz, ami lassan két éve folyamatosan: Ukrajna Európát védi Oroszországtól, vagyis a fegyversegélyek és a pénzbeli juttatások biztonsági befektetésnek tekinthetők. „Ha pénzt vagy fegyvert adsz nekünk, azzal magadat véded. A saját gyerekeidet mented meg. Ha Oroszország elviszi Ukrajnából a gyerekeket, akkor a mások gyerekeit is el fogja vinni” – közölte patetikusan, majd kijelentette: ha Ukrajna elveszíti a háborút, Európa fog következni.
Mondandójának nyomatékosítására azt is kijelentette: Putyin azért tudja úgy kiszimatolni a gyengeséget, mint egy állat, mert az is: egy állat.
Érzi a vér szagát, és megeszi reggelire az egész EU-t, a NATO-t, a szabadságot és demokráciát
– ecsetelte, előrevetítve, mi következik szerinte, ha a Nyugat leállítja a segélyezést.
Zelenszkij hallani sem akar békéről
Ami a tárgyalásokkal kapcsolatos javaslatokat illeti, Zelenszkij szerint a Kreml minden ilyen jellegű hivatalos vagy informális tapogatózása csupán blöff, és a maga részéről egy pillanatra sem hiszi, hogy Putyin valóban tűzszünetre törekedne. Az ukránok csak a szüntelenül becsapódó rakétákat és drónokat látják városaikban, amelyek messze nem utalnak semmiféle békekötési szándékra.
Szerinte ha az oroszok valóban küldenek ilyen jelzéseket a Nyugatnak, az egyáltalán nem Putyin békevágyából fakad, hanem abból, hogy kezdenek kifogyni a lőszerből és a rakétákból, így pusztán szünetet akarnak soraik és készleteik rendezéséig. (Megjegyzés: Minden jel ennek az ellenkezőjére mutat: a Kreml az átmeneti hiányok után soha nem látott méretekben növelte készleteit, így nem valószínű, hogy a fegyverhiány okozná Putyin óvatos próbálkozását.)
Nincs mondanivaló, de kell a segély
Hogy 2024-ben mi lesz az ukrán fő stratégia, arról Zelenszkij szinte semmit nem akart mondani. Szerinte az ellenoffenzíva is azért bukott meg, mert kiszivárogtatták a készülődést, így az oroszoknak volt idejük felkészülni a védekezésre. (Az igazság ezzel szemben az, hogy maguk az ukránok jelentették be az ellenoffenzívát, amelynek aztán folyamatosan változott az időpontja, végül teljes eredménytelenségbe fulladt.) Annyi mindenesetre kiderült, hogy elsődlegesen a Fekete-tengeren akarnak csapást mérni az orosz haditengerészet erőire, valamint a Krímet akarják támadni, már nem is annyira annak visszafoglalása miatt, inkább azért, hogy megbénítsák az onnan kiinduló orosz támadásokat.
Zelenszkij szerint minden kijevi terv megvalósítható, és jó eséllyel végre tudnának hajtani egy nagyobb szabású, sikeres hadműveletet, ám ennek a sikere teljesen a nyugati fegyversegélyeken múlik. Újra követelte Németországtól a nagy hatótávolságú Taurusokat, amelyeket Berlin éppen azért nem akar átadni, mert az ukránok azzal a Krímet Oroszországgal összekötő kercsi hidat pusztítanák el, az pedig valóban a háború eszkalálódását eredményezhetné.
Ami feltűnő az interjúban: bár Zelenszkij változatlanul Ukrajnai „eredeti” határait akarja visszaállítani, tavalyi és tavalyelőtti kommunikációjához képest most egyetlen időpont sem hagyta el a száját, és ígérni sem ígért semmit, mint az ukrán ellenoffenzíva indítása előtt. Támadások helyett védekezési célokat jelölt meg, vagyis úgy tűnik, magáévá tette az Egyesült Államok elképzelését, amely immár szintén egy defenzív stratégia megsegítéséről szól.
Ellentétek és mozgósítás összeomlás előtt
Természetesen szóba került az újabb mozgósítás is. Ukrajna kifogyott a katonákból, ahogyan arra Zaluzsnij tábornok, a hadsereg főparancsnoka már rámutatott abban a szintén a The Economistban megjelent interjúban, amelyben először ejtette ki a tabunak számító patthelyzet szót. Ez volt az a pont, amikor a kijevi politikusok és a hadsereg vezetése között végérvényesen megromlott a viszony, a probléma azonban probléma maradt: meg kell változtatni a jelenlegi törvényeket ahhoz, hogy minél több fiatal katonát tudjanak besorozni (ha kell, kényszerrel) az ukrán hadseregbe.
A téma rendkívül kényes mindenki számára, a hivatalos kommunikációban oda-vissza pattog a labda az elnöki hivatal és a hadsereg között, jelezvén, hogy senki nem adja az arcát szívesen ahhoz, hogy hamarosan már a tizennyolc éveseket is a frontra küldje. Zelenszkij szerint a törvényen, amely jelenleg 27 évben állapítja meg a katonai szolgálat alsó korhatárát, mindenképpen változtatni kell. Tudja, hogy ezzel a húzással nagy társadalmi elégedetlenséget fog kiváltani, de szerinte nincs más alternatíva.
A The Economist szerint az interjú során nyoma sem volt már Zelenszkij lendületének és mindent felülíró hitének: amit láttak, az inkább tűnt automatikus, már jól ismert érvelésnek, csak éppen az eddigi energikusság nélkül. Zelenszkij csökönyösen ismételgette, hogy Ukrajna nem adja fel, nem fog visszavonulni, és folytatja a harcot akár a Nyugat segítsége nélkül is, hogy győzelmet arasson.
„A kérdés az, hogy 2022 kommunikációs mestere képes lesz-e meggyőzni erről a világ többi részét is” – zárja az interjú összefoglalóját az újság.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Shutterstock
