Politikai ideológia nincs, gazdasági lehetőség annál több van a BRICS-ben

Szerző: | 2024. január. 19. | Geopolitika, Világgazdaság

A BRICS-együttműködéshez először Dél-Afrika csatlakozott 2010-ben, azóta viszont nem volt példa bővítésre. Egészen tavalyig, amikor a csoportosulás tagjai további öt ország csatlakozási szándékát fogadták el. Az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Etiópia, Irán és Szaúd-Arábia társulásával a BRICS kibővült. De milyen lehetőségeket látnak az együttműködésben a tagok és hogyan képzelik el a csoport jövőjét az egyre inkább széttöredező nemzetközi rendszerben? 

A BRICS a bővülést követően magáénak tudhatja a világ népességének közel felét, a világ GDP-jéhez való hozzájárulása pedig meghaladta a 30 százalékot, egyre közeledve a G7-ek 43 százalékához.  

A Világgazdasági Fórum (WEF) csütörtöki napján tartott kerekasztal azt boncolgatta, a jelenlegi gazdasági kihívások közepette és a széttöredező nemzetközi rendszerben a tagállamok milyen lehetőségeket látnak a nem intézményesített együttműködésben és hogyan képzelik el a kibővült BRICS jövőjét.  

A beszélgetésen részt vett Smriti Zubin Irani indiai nőkért és gyermekekért felelős miniszter, Abdulla bin Touq, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) gazdasági minisztere, Enoch Godongwana, Dél Afrika pénzügyminisztere és Gao Jifan, a kínai Trina Solar napenergetikai vállalat elnök-igazgatója. 

A csatlakozás és az Egyesült Arab Emírségek reményei a BRICS-ben  

Az újoncokat Abdulla bin Touq képviselte, hiszen a többi résztvevő az alapító tagok, illetve Dél-Afrika részéről volt jelen. 

Mint mondta, az EAE csatlakozásának a fő motivációi gazdasági okok voltak. A kőolajhatalom ugyanis a polarizálódó világban, amelyben egyre gyakoribbá válnak a válságok és tartósan magas inflációra lehet számítani, szeretné biztonságban tudni a bevételeit. 

 A BRICS ilyen szempontból jó megoldást kínál a piacbővítésre. 

Másrészt azok a gazdasági kihívások, amelyek a globális délen is komolyan éreztetik a hatásaikat, könnyebben leküzdhetők a közös tervezés, a kereskedelem, valamint a gazdaságok összehangolása és összekapcsolása által. Az EAE mindig elkötelezett volt a Nyugat iránt, de  

bizonyos problémák megoldásához másfajta megközelítés kell, ezt pedig jelenleg a BRICS tudja biztosítani számukra.  

Touq hangsúlyozta, hogy mivel „a világ közepén” fekszik, rengeteg beruházás, kereskedelmi útvonal és egyéb transzfer halad keresztül a hazáján dél felé. Emiatt a blokkhoz való csatlakozás után arra számítanak, hogy az eddiginél is több pénz fog érkezni az EAE-be. A küldött kiemelte, hogy  

természetesen ők is jelentős összeggel járulnak hozzá a BRICS kasszájához, amelynek segítségével „infrastruktúrát és kapcsolataikat tekintve hidakat szeretnének építeni” a globális dél országai között. 

Enoch Godongwana dél-afrikai pénzügyminiszter rámutatott, hogy a csatlakozásról és a csatlakozók köréről szóló döntés egy régóta zajló vita eredményeként született meg. A bővítéssel kapcsolatban már jó ideje egyetértés volt, elvi kérdések miatt azonban csak most tudtak megállapodni arról, hogy pontosan kiket vegyenek be az együttműködésbe. 

A fő kérdés és cél az volt, hogy a globális dél országainak az erőforrásait minél hatékonyabban tudják csoportosítani és mozgósítani, így a jelöltekről való döntést gondos pénzügyi, gazdasági vizsgálatok is megelőzték.

Nagyot lendít a fejlődésen az együttműködés 

Godongwana hangsúlyozta, hogy az erőforrások mozgósítása, összekapcsolása egyetlen közös célt szolgál: a fejlődés minél gyorsabb fellendítését a BRICS-országokban és szomszédságukban. 

Megemlítette a tagállamok által alapított Új Fejlesztési Bankot (NDB) is, amely segít a fejlődő országok – és nem csak a BRICS-tagok – gazdaságának, pénzügyeinek összehangolásában és fejlesztésében.  

Az NDB alternatívát szeretne kínálni a fejlett országok által dominált fejlesztési bankokkal szemben. 

Ehhez a gondolathoz csatlakozott Smriti Zubin Irani indiai miniszter is, aki rámutatott, fontosnak tartják, hogy nem egyedül, hanem közösen lehet hatékonyan fejlődni, ezért az egyes államok saját tudását, előnyeit „nemzetköziesíteni” kell, és nemcsak a saját régió, hanem a világ felé kell azokat közvetíteni.  

Kiemelte, India szeretne példát mutatni a fejlődő országoknak és átadni számukra azt a tudást és gyakorlatot, amelynek köszönhetően az elmúlt három évben – még a pandémia árnyékában is – több mint 7 százalékos gazdasági növekedést tudtak produkálni. Ráadásul az Indiai Központi Bank szerint a következő évben még 7 százalékos bővülés várható. 

Hozzátette: az elmúlt kilenc évben a reformokra és új technológiákra való nyitottságot, valamint a költségvetési óvatosságot ötvözve körülbelül 240 millió indiai polgárt sikerült kiemelniük a szegénység különböző mélységeiből, rengeteget tudtak fejleszteni az oktatás színvonalán és mára egyre több vállalkozás jelenik meg az országban. 

A zöldátállással kapcsolatban Gao Jifan nyilatkozott, aki kiemelte, hogy a BRICS az elmúlt évben a világ napenergia-kapacitásának az 55 százalékáért volt felelős.  

A tagok a saját kontinenseiken is élenjárnak a megújuló energia használatában és elterjesztésére való törekvésben, és ehhez hasonlóan globális szinten is a megújulás zászlóshajóivá szeretnének előlépni. 

Hangsúlyozta azt is, hogy a zöldátállás és a klímacélok teljesítése nemcsak az éghajlatváltozásról, hanem a szegénység elleni küzdelemről is szól, hiszen a megújuló energiaforrásokra épülő technológiák révén megélhetést is lehet teremteni a globális dél egyes területein. Példának Dél-Kínát hozta, ahol rendkívül nagy földterületek állnak rendelkezésre és sok a napsütés.  

A BRICS mögött nem áll semmiféle ideológia 

A beszélgetés során Touq is többször hangoztatta, hogy semmilyen politikai megfontolás nem motiválta az EAE-t a blokkhoz való csatlakozásra, és szerinte az ideológia nem is lehet kérdés, hiszen „bár széttöredezett a világ, de nincs hidegháború”. 

Hozzátette: ők is, mint mindenki más a térségben, lehetőségeket, kereskedelmet és gazdasági fellendülést látnak az BRICS-ben.  

Fontos tehát, hogy az együttműködéshez való csatlakozás nem egy politikai vélemény kifejezése, hanem egy gazdasági lehetőség kiaknázása. 

Az ideológiamentességet az indiai küldött is hangsúlyozta. Irani elmondta, hogy,„ha a fejlődésről, a befogadásról és a nemzetközi törekvések előremozdításáról van szó, akkor 

India szeretne hídként közvetíteni a Nyugat és a globális dél között.” 

Arra a kérdésre, hogy mi Oroszország szerepe a BRICS-ben, Godongwana megjegyezte: a szervezet „nem olyan, mint a Breton Woods alapján született rendszerek. A Világbank Amerikáé, az IMF Európáé, így nem kérdés, melyikben ki dominál.  

A BRICS azonban a kölcsönös tisztelet és konszenzus alapján működik, amelyben nincs egyetlen domináns állam”. 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn