Azt már a Nyugat is kezdi megérteni, hogy a monologizálásba és egyetértő panelbeszélgetésekbe fulladó „békekonferenciák” nem sokat tesznek hozzá egy párbeszéd elindításához. Főleg úgy, hogy az oroszokat nem hívják meg rájuk.

Zelenszkij elnök majdnem egy évet ölt bele, hogy tető alá hozza június 15–16-án az újabb „békekonferenciáját”, amelyre házigazdának Svájcot kérte fel. A helyszínt biztosító állam kicsit vonakodva ment bele a történetbe, miután semlegessége megkívánná, hogy ha már békecsúcsot rendez, azon legyen jelen mindkét háborús fél, ám Ukrajna hallani sem akart róla, hogy orosz részvétel is szerepeljen a programban.

Ezzel pedig rá is világított arra, miért tudták a svájciak olyan nehezen leírni, kimondani a békecsúcs szót: az esemény semmiben nem különbözött az eddigi hasonló találkozóktól, amelyeken Zelenszkij monológjai vég nélkül arról szóltak, hogy a világ legtöbb államának be kell állnia Ukrajna mögé, és nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak érdekében, hogy fogadja el az inkább ultimátumnak tűnő, tíz pontból álló béketervet. (Benne az orosz csapatok azonnali kivonulásával, Ukrajna újjáépítési költségeinek biztosításával, valamint a moszkvai vezetők nemzetközi bíróság elé állításával.)

Bár jól hangzik, azt a nyugati vezetők is tisztán látják, hogy egy ilyen tervnek semmiféle reális alapja nincs. Míg azonban Ukrajna fegyver- és segélydonorjai eljátsszák, hogy komolyan veszik, személyesen megjelennek a konferenciákon, addig a globális dél vezetői vagy el sem mennek, vagy csúcsvezetők helyett megfigyelőket és alacsonyabb rangú kormánytisztviselőket küldenek, ezzel jelezvén: ameddig Oroszország nem kap meghívót egy ilyen eseményre, azt nem tudják komolyabban venni.

Ami azt illeti, Zelenszkijnek jócskán meggyűlt a baja a vendégsereggel Svájcban. Biden elnök egy kampányrendezvényt választott az ukrán esemény helyett, így jó előre lemondta részvételét. Zelenszkij dühe nem ismert határokat, belső források szerint viszonya az amerikai vezetővel még jobban elmérgesedett.

Kína nem koronáz

Ennél is nagyobb problémát okozott számára, hogy Kína udvariasan, de határozottan elutasította a meghívást. Hszi Csin-ping megnyerése lett volna a legnagyobb diplomáciai bravúr, miután (nyugati értelmezés szerint legalábbis) az egyetlen olyan vezető a világon, aki meg tudná győzni Putyint a háború befejezésének szükségességéről. Peking azonban változatlanul úgy véli, hogy egy olyan békecsúcs, amelyen az egyik háborús fél nincs jelen, pusztán időpocsékolás. Váratlan húzással (Brazíliával karöltve) saját szervezésű békekonferenciát ajánlott fel, egy olyan tervvel, amely elsősorban a párbeszéd lehetőségét biztosítja a felek számára.

Zelenszkij újabb dührohamot kapott, ezúttal azonban túllépett egy határt, amit nem kellett volna. A kínai részvétel lemondása után tartott ingerült beszédében gyakorlatilag Putyin-pincsinek nevezte a kínai elnököt, sajnálatát fejezve ki amiatt, hogy Kína „Oroszország zsebében” van, és az elnöke úgy táncol, ahogyan Putyin fütyül. Ha az ukrán vezető szándéka az volt, hogy lerombolja az iránta tanúsított pekingi bizalmat, valószínűleg maradéktalanul sikerült neki. Kína ismét udvariasan, de érezhető ingerültséggel reagált az ukrán elnök kirohanására, és kitartott azon álláspontja mellett, hogy egy békekötéshez vezető úton mindkét háborús félnek részt kell vennie.

Mindegy, csak sokan legyenek

Zelenszkijnek nyilvánvalóan nem az a célja, hogy egy valódi, kompromisszumos békekötés előtt nyissa ki az első ajtót, hanem az, hogy a globális dél államait megnyerje magának, és egy-egy konferencián minél többen vegyenek részt, azt jelezve így Oroszország felé: az egész világ Ukrajna mellett áll. A svájci eseményre (mindössze vagy csaknem) 92 ország küldött delegációt, csúcsvezetők azonban gyakorlatilag csupán a nyugati ismerősök voltak. Pedig az ukrán elnök még arra is figyelt, hogy a mostani programban ne szerepeljen azon pontok megvitatása, amelyeket mindenki irreálisnak tart: maradt az atomerőművek és a gabonaexport biztonságának kérdése, valamint a deportáltak és a hadifoglyok hazaszállítása. Zelenszkij úgy vélte, ha ezekre fókuszálnak, nagyjából mindenki bólogatni fog, hiszen e három témában nehéz nem egyetértő hangokat találni.

Míg a békecsúcson mindenki egyetértett abban, hogy „Ukrajna területi integritását Oroszországnak maximálisan tiszteletben kell tartani”, egyetlen komolyabb téma sem került elő. Nem beszélt senki arról, hogyan lehetne a fegyveres konfliktust legalább átmenetileg leállítani, hogy miként nézne ki Ukrajna jövője a háború után, nem hozták szóba a NATO-t vagy az EU-t, és egyáltalán, semmi olyasmiről nem beszéltek, amely egy békekonferencia alapja kellene, hogy legyen. Amikor a legnagyobb sikerként Zelenszkij azt könyveli el, hogy a záródokumentumba bekerüljön az „Oroszország háborút visel Ukrajna ellen” mondat, Macron pedig újra elmondja, a győzelem csak Ukrajna teljes felszabadítása lehet (és a Nyugat addig segít, ameddig csak szükséges), ott nem is lehet azt várni, hogy érdemi vagy előrébb mutató ötletek szülessenek.

Ahogyan az eseményen egyébként jelen lévő Szijjártó Péter külügyminiszter fogalmazott: „Immáron két és fél éve élünk a szomszédunkban tomboló háború árnyékában. Immáron két és fél éve mondjuk –hangosan és világosan –, hogy ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren. Immáron két és fél éve érvelünk az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett. Gondoljunk csak bele, hány ember élne még, hány családnak nem kellett volna szétszakadnia, ha a fegyverszállításokra fordított erőfeszítéseknek csak a töredékét fordították volna béketeremtésre?!”.

Az alapprobléma Svájcban is ugyanaz maradt: több résztvevő szerint Zelenszkij úgy akar magának megnyerni mindenkit, hogy egyáltalán nem hajlandó párbeszédre, nem ad teret érdemi vitának, vagyis

a békekonferenciák jobban hasonlítanak egy színházi előadás jellegű kirakatdiplomáciai eseményhez, mint valódi, érvütköztető fórumhoz.

A mostani helyzetet súlyosbítja, hogy az orosz csapatok lassan, de biztosan fölénybe kerültek a fronton, így az ukrán elnök a katonai kudarcokat ellensúlyozva mindenáron fel akart mutatni valamilyen diplomáciai sikert.

A globális dél államai (amelyek kínosan ügyelnek arra, hogy semlegesek maradjanak a háború megítélésében, és ugyanúgy fenntartják a diplomáciai és gazdasági kapcsolatot Oroszországgal, mint Ukrajnával) egyáltalán nincsenek meggyőződve arról, hogy a békét csak úgy lehet elérni, ha közben Oroszországot a Nyugat pénzügyileg, gazdaságilag és morálisan is ellehetetleníti.

A „békecsúcs” előzményeit bonyolította, hogy Putyin egy nappal annak kezdete előtt megüzente a Nyugatnak: lehet szó békekötésről, ha Ukrajna azonnal kivonja katonáit az oroszok által részben megszállt területekről, és vissza sem engedi őket oda. Ebben az esetben nyilván az orosz elnök trollkodásáról volt szó, arra azonban remek alkalmat biztosított, hogy Zelenszkij vad nácizásba kezdjen, Hitlerhez hasonlítsa Putyint, egyben kimondassa az Egyesült Államok és Németország vezetőivel is, hogy szó sem lehet ilyen alkuról. Ebben semmi újdonság nem volt, a két legnagyobb fegyverdonor mindig azt mondja, amit Zelenszkij hallani szeretne, más kérdés, hogy utána mindez a tetteikben miként nyilvánul meg.

Hogyan tovább?

Mégis, a svájci békecsúcs volt talán az utolsó, amit Zelenszkij akarata és feltételei szerint szerveztek. A tervek szerint a következő hasonló eseményt néhány hónap múlva Szaúd-Arábiában tartják (a közel-keleti állam rendkívül jó közvetítőnek bizonyul), azonban egyre több ország erősíti azt a véleményt (nemcsak déliek, hanem nyugatiak is), amely szerint azon már az oroszoknak is részt kell venniük – vagyis a nagymonológok ideje lejárt, és éppen itt az ideje a párbeszéd elindításának.

Azon a csúcson már nem egyedül Zelenszkij irányítaná a napirendet, hanem teret kapnának az övétől eltérő elképzelések, többek között a kínai–brazil béketerv megvitatása is. Ez nyilván nem tetszik a kijevi vezetésnek, de ha nemet mond rá, könnyen ellene fordulhat az egyre türelmetlenebb közvélemény. Míg eddig mindent megtett (sikertelenül), hogy a lehető legszélesebbre növelje az Ukrajnát támogató, véleményét Moszkvával szemben definiáló országok körét, addig a svájci találkozóval elfogyott a levegő körülötte. Bár békéről szó sincs, és az ukrán elnöknek egyáltalán nem ez volt a szándéka, ez a csúcs nyithatta meg az ajtót egy valódi békefolyamat előtt – még akkor is, ha annak a végén talán már egyáltalán nem Zelenszkijnek hívják majd Ukrajna elnökét.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Switzerland Buergenstock Summit on Peace Ukraine  / Flickr