„El kell kerülnünk a külpolitikai kettős mércét” – címmel jelent meg a napokban a norvég külügyminiszter-helyettes véleménycikke az Al Jazeera hasábjain. A Gázában és Ukrajnában folyó háború ismét felszínre hozta azokat a vitákat, amelyek hosszú idő óta keringenek a nyugati képmutatásról, írta Andreas Motzfeldt Kravik.  

A nyugati világrendnek két igen erős húzótényezője van: a nemzetközi jog által garantált béke, valamint a liberalizációs gazdaságpolitikákból eredő prosperitás. Számos állam köszönheti ennek a világrendnek a felemelkedését és a konszolidációját. Azonban ahogyan minden intézményt, kormányt és rendszert az abba vetett hit, vagyis a társadalmi legitimáció tart életben, úgy azt a mindent átfogó nemzetközi szisztémát is, amelyben jelenleg élünk. Az ukrajnai és a gázai támogatások kettős mércéje azonban inkább erodálja, mintsem építi a nyugati világrend tartóoszlopait. 

Éppen hétfőn jött a hír, hogy az amerikai kongresszus megszavazta az Ukrajnának járó segély újabb etapját, amit az USA régóta halogatott. 

Annak lehetünk tehát tanúi, hogy kibontakoznak a nyugati országok vitái, miközben a hangadó országok továbbra is kettős mércét alkalmaznak. Az említett két háború, az ukrajnai és a gázai, valamint az utóbbi esetében az elmúlt napokban újabb szintet lépett izraeli–iráni egymásnak feszülés tükrében a nemzetközi jog védelme még soha nem volt ennyire szükséges. Mégis az egyes országoknak nyújtott nagyarányú támogatások tovább éltetik a pozitív diszkriminációt, miközben más államok – habár megilletné őket – nem kapnak semmit.  

A Nyugat az Ukrajnának nyújtott támogatását a nemzetközi jog tiszteletben tartásával magyarázza, azzal viszont, hogy Gázáé elmarad ugyanezen országok részéről, a nyugati kettős mérce vádja ismét az asztalra került.  

Ennek alapján jogosnak tűnik az az állítás, hogy a nyugati országok kizárólag akkor foglalkoznak a nemzetközi jog megsértésével, amennyiben az a saját érdekeiket szolgálja, vagy éppen őket fenyegeti. 

Andreas Motzfeldt Kravik kifejtette, hogy országa – még ha az nem is a bevett gyakorlatot követi – mindig elvi alapon, a kettős mérce elkerülése mellett kötelezte el magát. Az egymást követő norvég kormányok mindig a nemzetközi jog védelmében jártak el, függetlenül attól, hogy ellenségük, vagy éppen szövetségesük sértette-e azt meg. A külügyminiszter-helyettes rávilágított, hogy ennek a stratégiának is vannak szkeptikusai: Norvégiának óvatosnak kell lennie, ha nem akarja a szövetségeseit elidegeníteni, vagy valamelyik harmadik országot magára haragítani. Kravik szemszögéből viszont pont ez az a gyakorlat, ami a nemzetközi rendszert leépíti: ha valamely állam nem a nemzetközi jognak megfelelően cselekszik, vagyis attól valamilyen oknál fogva eltér, úgy az idővel a rendszer összeomlásához vezet.  

A narratívák harca – kivételek nincsenek 

Oroszország és Kína a fentiek tükrében gyakran illeti a Nyugatot képmutatással. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia iraki inváziója 2003-ban egyértelműen ellenkezett a nemzetközi joggal, amellyel szemben Norvégia akkor szintén kinyilatkoztatta a két nagyhatalommal (USA és Nagy-Britannia) ellentétes álláspontját, még ha ez a többi állam részéről lényegében el is maradt.  

Amennyiben a nyugati államok továbbra is előtérbe helyezik a nemzetközi joggal nem összeegyeztethető szövetségesi érdekeiket, úgy a rendszer az összeomlás felé sodródik. Hogyan lehetne Oroszország narratívája felett győzedelmeskedni – amely szerint Moszkva a nemzetközi jog szószólója a globális dél államainak nevében –, ha a Nyugat sem képes a saját szabályainak eleget tenni.  

Oroszország képmutató, hiszen míg látszólag megbotránkozik a gázai bombázás során a civil áldozatokon, közben ugyanezt teszi Ukrajnában a kórházak, iskolák, lakóépületek folyamatos támadásaival. A helyzet pedig Kravik szerint ugyanez az iráni konzulátus elleni akciók és Irán megtorló intézkedései esetében is. Míg a perzsa állam válaszlépését széles körben elítélték a nyugati országok, addig annak izraeli előzményénél ezt már jóval kevesebben tették meg. 

A hasonló esetek hasonló bánásmódot követelnek 

Elvitathatatlan tény, hogy azok a konfliktusok, amelyek földrajzilag közelebb vannak hozzánk, nagyobb figyelmet és több támogatást is „érdemelnek”. Általánosságban elmondható, hogy a regionális feszültségek hatásai hasonlítanak a dinamit robbanására, vagyis a gócponthoz közelebb eső területeken a pusztítás a legnagyobb, és az attól való távolodással a hatás arányosan csökken. Ezáltal a Nyugat nem vonható felelősségre amiatt, hogy miért ítél több támogatást Ukrajnának az Európai Unióval szomszédos orosz agresszió ellen vívott háborújában, hiszen az orosz–ukrán konfliktus kimenetele nagyobb hatással lesz rá, mint egy közel-keleti háború. Abban viszont már kérdőre vonhatók a nyugati államok, hogy mi alapján ítélnek el egy nemzetközi jogsértést az egyik oldalon, és marad el az a másik oldalon, ha azt egy szövetséges teszi. 

Egy igazságos világrend csak úgy hozható létre, ha a külpolitikai kettős mérce minden téren megszűnik, és a nemzetközi jog ellen elkövetett lépések minden esetben arányos következménnyel járnak.

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Shutterstock