Egyszerre támadó és óvatos stratégiát fogalmaztak meg a G7-ek Kínával szemben. Az egység látszata kétségtelen, a hangsúly a finomhangolásokon lesz.

A hirosimai G7-es csúcstalálkozón a Kína elleni összehangolt stratégia alapozásáé volt a főszerep. Miközben az USA a szokásos vehemenciájával gázolna át a tüskés bozótoson, az európai országok – alapvetően Macron elnök óvatosságának köszönhetően – inkább kikerülnék azt, és a diverzifikációt szem előtt tartva továbbra is fenntartanák az együttműködést Pekinggel.

Puskaporos tanácskozás

A G7-ek japán találkozóját nyilvánvalóan szimbolikus jelentéssel tartották éppen Hirosimában. Az ukrajnai háború eszkalációs lehetőségei még nyomasztóbbakká válnak, amikor Oroszország atomarzenálja vastagítja meg a fenyegetést. A nyugati vezetők közös nyilatkozatukban felszólították Pekinget, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra az „agresszív háború leállítása” és az „azonnali, feltétel nélküli csapatkivonások” érdekében, egyben „bátorítják” is Kínát, hogy támogassa az igazságos és tartós békét, amely a területi integritáson, valamint az ENSZ alapelvein nyugszik. A területi integritás tiszteletben tartása a közleményben sokkal hangsúlyosabban is felbukkan.

A Tajvan-problémával kapcsolatosan a Nyugat nem változtatott álláspontján, a terület stabilitása szerinte elengedhetetlen a nemzetközi biztonsághoz.

A találkozó egyik kiemelt témája volt a kínai gazdasági kényszer alkalmazása, amelyet Peking általában akkor vet be, amikor politikai vitába keveredik egy országgal. Az elmúlt években Kína több alkalommal nyúlt a módszerhez (Litvánia azért kapott a nyakába kereskedelmi szankciókat, mert engedélyezte a tajvani nagykövetség megnyitását Vilniusban), az ellenszert azonban idáig nem tudták kidolgozni. A G7-ek döntése értelmében most közös koordinációs platformot indítanak el, amely éppen az ilyen esetekre készülne fel, és akár gazdasági elrettentéssel is választ tudna adni a pekingi kényszerítő technikákra.

Kínai, regionális és globális gazdaság: kéz a kézben?

Ami a kereskedelmi stratégiát illeti, az amerikai és az európai álláspontok végre közeledtek egymáshoz: az USA agresszív és folyamatosan szankciókra épülő megoldási kísérletei helyett a Franciaország és Németország által fémjelzett óvatosabb, a kockázatmentesítésre és nem az elszakadásra épülő politika tűnik befutónak. A G7 a dokumentum szerint „konstruktív és stabil viszonyt” akar kiépíteni Pekinggel, jelezve: nem kívánják megszakítani az üzleti kapcsolatokat. Azt is igyekeztek megfogalmazni, hogy a politikai és gazdasági témákat bizonyos szintig képesek külön kezelni, ezért politikai jellegű üzeneteiket és hozzáállásukat nem az határozza meg, hogy azok kárt okozzanak Pekingnek, vagy meghiúsítsák gazdasági törekvéseit. Ugyanakkor – fogalmaztak –

alapelvárásuk Kína felé, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi szabályokat: amennyiben így tesz, az ország gazdasági erősödése globális érdekké válhatna.

A legsúlyosabb és legégetőbb problémaként a kritikus ásványok területét jelölték meg: a globális ritkaföldfém-kitermelés 70 százaléka Kína kezében van, ez pedig olyan előnyt biztosít neki, amelyre az ásványi anyagok forrásszűkössége miatt sem az EU, sem az USA nem tudott még megfelelő választ találni. A G7-közlemény siet leszögezni: ebben az esetben kiemelten fontosnak tartják az átlátható, biztonságos, sokszínű, a szabályokat és a piaci alapú kereskedelmet maximálisan tiszteletben tartó magatartást, és ellene vannak minden olyan gyakorlatnak, amely piactorzító hatással bír, egyben monopolhelyzetbe hozna egy országot.

Protekcionizmus helyett versenyszemlélet

A közlemény leszögezi: az országoknak nincs szándékában leválni a kínai kereskedelemről, és protekcionista eszközöket sem kívánnak használni, ugyanakkor mindent megtesznek a kockázatmentesítés és a diverzifikáció szélesítésére. „Egyénileg és közösen is lépéseket teszünk gazdaságaink fellendítésére, ehhez pedig azt kell, hogy csökkentsük a függőségünket a kritikus ellátási láncok területén” – fogalmaztak.

Ami a függőséget illeti: a kínai „Övezet és Út” globális infrastrukturális programra az eddigi nem túl sikeres vagy kezdetleges szinten álló válaszprojektek is az ugrásszerű fejlődést célozta meg a Nyugat. A dokumentum szerint a cél egy akár 600 milliárd dolláros finanszírozási kerettel rendelkező program működtetése, amelynek érdekében – és ez volt eddig is az európai beruházási programok legnagyobb akadályozója Kínával szemben – a magánszektort fogják mozgósítani.

Fotó: MTI/AP/PA pool/Stefan Rousseau