Óriási bajban van Ukrajna: az EU képtelen leszállítani a beígért egymillió tüzérségi lövedéket, Észak-Korea azonban százezerszámra küldi azokat Oroszországba. Márpedig a tél is a tüzérségi csapásokról fog szólni.
Nyolc hónappal ezelőtt az Európai Unió bejelentette, hogy egy éven belül egymillió tüzérségi lövedéket (a legendás 155 mm-est) szállít Ukrajnának. A terv ambiciózus és vakmerő: már akkor mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy nemcsak az európai, de még a globális kapacitások sincsenek felkészülve ilyen mértékű gyártásra, de a vágyvezérelt brüsszeli politika felül akarta írni a realitás szorítását.
A képzett munkaerő hiánya és az ellátási láncok akadozása mellett felbukkant az annyiszor hangoztatott érv is a fegyvergyártók részéről: hosszú távú szerződések és állami támogatások hiányában a politikusok várhatják a csodát, de az nem fog bekövetkezni.
Ezt az alapjaiban lesújtó állapotot tetézte a szokásos EU-s civakodás: Franciaország vezetésével néhány tagállam hallani sem akart arról, hogy uniós határokon kívülről vásároljon bárki is lövedéket.
A cél az európai hadiipar felfuttatása lenne, nem pedig a tengerentúli vállalkozók zsebének kitömése.
Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az uniós tervek csak papíron léteznek, a gyártók pedig a közelébe sem kerülnek a kitűzött céloknak. Ahogyan az ukrajnai háborúra szánt EU-s keretösszegek felhasználását a lehető legtágabban értelmező Kaja Kallas észt miniszterelnök szomorúan bevallotta: „Az ígéretünket, amelyet Ukrajnának tettünk az 1 millió tüzérségi lövedékkel kapcsolatban… nem tudjuk teljesíteni”.
Ritka megállapítás: előnyben van Észak-Korea
Ezzel szemben Észak-Korea megbízható szállítónak bizonyult. A dél-koreai titkosszolgálat jelentése szerint már túl is van az 1 millió tüzérségi lövedék küldésén – igaz, az úti cél Oroszország, nem pedig Ukrajna. A Putyin–Kim Dzsongun szeptemberi csúcstalálkozón utóbbi lelkesen ígérte meg, hogy mindenben támogatja Moszkva harcát a Nyugat ellen, és az ígéretét be is tartotta. A szállítmányok sorban érkeznek Oroszországba, miközben Ukrajna és az EU tanácstalanul néznek egymásra, majd lassan az USA felé fordítják a fejüket, ott azonban jelenleg éppen egy közel-keleti vastag függöny mögé rejtőztek a Fehér Házban.
A Politico számításai szerint az Európai Unió június eleje óta 223 800 tüzérségi lövedéket szállított Ukrajnának, ám ezek zömében nem újonnan gyártottak voltak, hanem a tagállamok készletei, amelyeket Kijevbe küldtek. (Ezt pótolják a közös büdzséből, amelynek egy másik részét Kaja Kallas észt miniszterelnök fenntartások nélkül arra használt fel, hogy országa elavult haditechnikáját az ukránoknak ajándékozza, majd az EU-s adófizetők pénzéből újat szerezzen be.)
A litván külügyminiszter, Gabrielius Landsbergis szerint napjainkig az EU-ból nagyjából 300 ezer darab lövedék érkezett Ukrajnába. Ez nem túl biztató, tekintve, hogy Ukrajna egyetlen hónapra követelt 250 ezret, az unió pedig fél év alatt tudott biztosítani nagyjából ennyit. A helyzet pedig nem javul, a fegyvergyártók kapacitásnövelése láthatóan lassan indul be, a kínálat tehát továbbra is igen szűkös – éppen emiatt méregdrága is.
Egyetlen lövedék a háború előtti 2000 dollárról 8000-re ugrott.
A tagállamok mindent megígérnek, de az már fél évvel ezelőtt is látható volt, hogy a csúcspolitikai szinten elhangzott kinyilatkoztatások finoman szólva sem harmonizálnak a valós kapacitásokkal. Franciaország mindenesetre tromfolt: közlése szerint 2024-ben már 3000 darab 155 mm-es lövedéket tud küldeni Ukrajnának havonta, szemben a mostani ezerrel. Ez évi 36 ezer lövést jelent, ami még mindig csepp a tengerben Kijev számára.
Minden szem Németországra, az egyik legnagyobb EU-s gyártóra szegeződik, ám a helyzet ott is elég borúsan fest: a tervezetben a különböző 155 mm-es verziókból néhány tízezer szerepel, Berlin esetében ráadásul azért nehéz konkrét számokról beszélni, mert – mint kiderült – a papíron nagyon jól festő mennyiségeket vagy csak a távolabbi jövőben, vagy egyáltalán nem szállítják le.
A legjobban talán a német védelmi gigász, a Rheinmetall igyekszik. Augusztusban megvásárolta az Expal Systems spanyol lőszer- és fegyvergyártó céget, kifejezetten a tüzérségi lövedékek gyártásának felpörgetése érdekében. (A Várpalotán beinduló magyarországi üzemben szintén gyártanak majd 155 mm-eseket.) A kapacitáshiány ugyanakkor az Armin Papperger vezette vállalatot is sújtja: az idei évben mindössze néhány tízezer lövedéket tud majd szállítani. Ebben az esetben a Rheinmetall főnöke időben figyelmeztetett mindenkit:
ha a kormányok nem hajlandók hosszú távú szerződéseket kötni és beszállni a kapacitásnövelések finanszírozásába, a lőszergyártók a kisujjukat sem fogják mozdítani a termelés fokozása érdekében.
Intelme különösen fontos volt annak fényében, hogy Franciaország és Németország minden erejével gáncsolta azt az ötletet, amely szerint EU-s határokon kívülről is lehessen lőszert beszerezni Ukrajnának – uniós forrásokból. A megnövekedett belső piaci igények így ugyanis valóban óriásberuházásokat várnak el az európai fegyvergyártóktól, amelyek teljesen érthető módon bólogatnak Papperger mondataira: ha nincs olyan megrendelés, amelyből megtérül a kapacitásnövelési befektetés, akkor nincs lőszer sem.
Eközben Oroszországban
Az őszi hónapokban Ukrajna mindezek ellenére átvette a vezetést a napi lövések számában Oroszországgal szemben – legalábbis az ukránok állítása szerint. A háború kezdetén Moszkva naponta nagyjából 60 ezer tüzérségi támadást hajtott végre, szemben az ukrán négyezerrel. Ez megváltozni látszott: októberben Kijev napi 9000 lövést adott le, míg az oroszok átlag hétezret – mondja az ukrán hadsereg.
Az ukrán közlemények valószínűleg inkább a lélektani hadviselés eszközei lehetnek, a vágyvezérelt újságírók pedig a kételkedés morzsája nélkül tényként közlik azokat.
A nyugati számítások szerint Oroszország jó úton halad az évi kétmillió tüzérségi lövedék gyártása felé. Ez kétszerese annak, mint amennyit a hírszerző szolgálatok a háború előtt becsültek.
A csúcsra pörgetett gyártás eredményeképpen – Kaja Kallas védelmi miniszterének becslése alapján – Oroszország jelenlegi lőszertermelése hétszer nagyobb, mint a Nyugaté.
Arról nem beszélve, hogy mivel Moszkva a mennyiséget és nem a minőséget tartja szem előtt (a nagy számok törvénye a háborúkban hatványozottan működik), a termelés költségei jóval alacsonyabbak a nyugati gyárakénál. Egy Ukrajnának fegyvert szállító országnak egyetlen 155 mm-es lövedék előállítása 6000-8000 dollárjába kerül, az ehhez hasonló, oroszok által használt 152 mm-es tüzérségi lövedék gyártása Moszkvának kijön 600-ból.
Erre érkezett most rá az Észak-Korea által szó szerint milliós nagyságrendű tétel, ami még csak nem is limitmennyiség: Phenjan a jövőben is folytatja a szállításokat Moszkvának. Ne feledjük, egy olyan országról beszélünk, amely évtizedek óta vár erre a lehetőségre. Az pedig, hogy Moszkván keresztül vívhat proxyháborút az Ukrajnával saját proxyháborúját intéző Egyesült Államokkal, csak hab a tortán Kim Dzsongun számára.
Atomháborúra készültek, nem évekig tartó lövöldözésre
A brüsszeli újság szerint az, hogy az ukrajnai háború kitörése után nem indult meg a termelés globális felfuttatása, alapvetően annak köszönhető, hogy a Nyugat benne ragadt a hidegháborús konfliktusok valószínűségi struktúrájában. A Politico által hangoztatott elmélet szerint
a nyugati katonai tervezők úgy számoltak, hogy a tüzérség csupán néhány hétig kap szerepet, azután gyakorlatilag a nukleáris töltetek veszik át a terepet, vagyis soha többé nem valószínű egy világháborúkhoz hasonlóan elhúzódó konfliktus.
Miután az ukrajnai háború minden nyugati csúcstechnológiás megoldásra rácáfolt, és rámutatott, hogy 2022-ben még mindig a második világháborús forgatókönyvek valósulnak meg a tüzérség főszerepének köszönhetően, a lap kiegészítette a verzióját azzal, hogy a nyugati országok „nem ilyen háborúkhoz szoktak”, például az amerikai hadsereg afganisztáni vagy iraki inváziói alig hasonlítottak az Ukrajnában tapasztaltakhoz. Így aztán nem is készülhettek egy elhúzódó tüzérségi háborúra, miután abban a hitben éltek, hogy olyan már nem is létezik.
Különösen igaz ez a NATO európai tagállamaira, ahol (köszönhetően egyrészt az amerikai jelenlétnek, másrészt a védelmi kiadásokkal szembeni közömbösségnek) a hadianyagokra fordított kiadásokat eleve visszaszorították.
Most mindenki kapkod, termelésnövelést követel, és olyan felelőtlen ígéreteket tesz, mint az Ukrajnának beígért egymillió lövedék egy éven belüli szállítása, amelyről mostanra kiderült, hogy esélytelen a kivitelezése, és
sem átgondolt finanszírozás, sem kapacitás, sem hosszú távú szerződés, sem egyszerűsített kivitelezési eljárás nem áll mögötte.
Az Európai Unió az ügyben belefutott az összes létező csapdába, amelyet maga elé rakott ki az egyébként is kátyúkkal teli úton. Európa egyik legbőszebb hipokritája, Kaja Kallas észt miniszterelnök, aki a közös lőszerbeszerzések egyik legnagyobb pártolója (és haszonélvezője),november 14-én ismét elmondhatja az EU-csúcson, mennyire lenézi a valóságról tudomást venni nem akaró politikusokat, gondolatban azonban eljátszhat a vágy- és dühpolitizálástól mentes pragmatikus gondolkodás alapjaival, és annak szerencsés hatásaival. Az egymilliós ígéret kivitelezésének aktuális állása ugyanis pontosan azt a blöffre épülő folyamatot mutatja be kristálytisztán, amelyet az „addig segítjük Ukrajnát, ameddig csak szükséges” közhelymondat. Elhangzott, csak éppen nincs mögötte semmi konkrét tartalom – a kihátrálás lehetőségét kivéve.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Ukrán tüzérek amerikai 155 mm-es M777-es ágyúval.
MTI/EPA/Szergej Kozlov