Teljesült a vállalás: egy számjegyűre csökkent az infláció 

Szerző: | 2023. november. 10. | Hazai, Infláció, Kiemelt

Sokan fogadtak ellene, mégis teljesült Orbán Viktor legmerészebb ígérete – állapította meg az Index annak kapcsán, hogy ha kicsivel is, de egy számjegyűre mérséklődött októberben az infláció. A meglepetés az, hogy pár nappal ezelőtt szinte egyetlen megszólított szakértő sem merte 10 százalék alá jósolni ezen mutató értékét.

Utoljára tavaly májusban, vagyis majdnem másfél éve volt 10 százalék alatt az infláció, majd idén januárban 25,7 százalékon tetőzött. 

Az Index idézi Orbán Viktornak egy tavaly októberi rádióinterjúban elmondott szavait: 

 A kormánynak mindenképpen el kell érnie, hogy 2023 végére az infláció egy számjegyű legyen. 

Azóta többször hivatkoztak erre kormányzati szereplők, februárban pedig a miniszterelnök már „fogadni mert volna rá”, hogy az év végére egy számjegyű tartományba csökken az áremelkedés. 

Ennek a vállalásnak a teljesíthetőségét az év elején még sokan megkérdőjelezték, sőt, egyenesen azt állították, hogy ehhez bűvészmutatványra lesz szükség. Főleg az év elején, amikor 25 százalék fölé szökött az infláció, kételkedtek sokan abban, hogy ez teljesülhet.   

Februárban már megkezdődött a lassú javulás, majd ahogy egymást követték az egyre melegebb hónapok, úgy gyorsult fel az infláció olvadása is. Szeptemberben már 12,2 százalékos pénzromlást láthattunk, és a dezinfláció ütemét nézve már csak egy fő kérdés maradt: októberben vagy novemberben lesz egy-e egy számjegyű az infláció.   

A mai reggeli KSH-adatok szerint októberben tíz százalék alá olvadt a pénzromlás, tehát a miniszterelnök ígérete még az év vége előtt teljesült – írta az Index.  

Az elmúlt napokban mind a Portfolio, mind az Index megkérdezte a gazdasági elemzőket, hogy szerintük milyen lesz az októberi infláció.  

A Portfolio által megkérdezett szakértők közül senki nem számított 10 százalék alatti adatra, bár egyesek nem zárták ki, hogy kellemes meglepetésként akár az is meglehet. Az viszont már a bejelentés előtt szinte biztosra vették, hogy legkésőbb novemberben újra a lélektani határ alá kerül a pénzromlás üteme.  

A portál által megszólított 11 szakértő jóslata tehát mind 10 százalék fölött volt, és a Portfolio lehozta az előrejelzéseik átlagát is, ami 10,3 százalékos inflációt jósolt.  

Az Index előrejelzésében megszólított három gazdasági szakértő már nem zárta ki az infláció egy számjegyűre olvadását, de ezeket feltételekhez kötötték. 

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint ehhez havi alapon csökkenő inflációra van szükség, amire egyébként májusban már egyszer láttunk példát.  

Nyeste Orsolya, az Erste elemzője és Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza pedig azt jelezte, hogy az egy számjegy elérése bizonytalan, ehhez az élelmiszerárak csökkenése kell, ami azonban a kötelező akciózásnak és az online árfigyelőnek köszönhetően talán megtörténhetett.  

Persze ezek csupán tized százalékok, de néha azért nem árt egy kis optimizmus az ilyen nehéz időkben. Végül azután november 10-én pénteken délelőtt kiderült: az optimistább elemzőknek lett igazuk.

Címlapfotó: MTI

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn