Az biztos, hogy lesz egy védelmi biztos, csak az nem, hogy mit engedhet majd meg magának. A tagállamok védelmi politikájába valószínűleg nem szólhat bele, a szerepe inkább a védelmi iparra és a beszerzésekre fog szorítkozni, ám azzal is meggyűlhet majd a baja.

Alapesetben a tagállamok védelmi politikája teljes szuverenitást élvez, ám Ursula von der Leyen az ukrajnai háborúra és Donald Trump elnökségének várható védelmi, Európára nézve esetlegesen negatív lépései miatt egy új, védelmi biztosi szerepkör létrehozását tervezi az Európai Bizottságban – számol be a Politico.

Ehhez minden joga megvan, az Európai Bizottság elnöke maga dönti el, hogy milyen összetételű biztosi gárdával kíván dolgozni. Azt azonban már nem, hogy a biztos milyen jogköröket gyakorolhat, és a munkájában hol vannak a határok, amelyeket nem léphet át. Ursula von der Leyen várhatóan a napokban jelenti be, hogy újra megpályázza-e az elnöki széket (gyakorlatilag mindenki 100 százalékra veszi, hogy igen), az újonnan felálló Európai Bizottság összetételét pedig akkor határozhatja meg. Ami már most nyilvánvaló: az új pozíció jelentősen megnyirbálja majd mind a most Thierry Breton által betöltött belső piaci biztosi, mind a biztonságpolitikai főképviselő, Josep Borrell hatáskörét.

Érdekemberek

Brüsszelben egyöntetű vélemény, hogy a pozíció még akkor is létrejön, ha esetleg mégsem VDL lesz az Európai Bizottság elnöke. A lobbi tehát máris beindult, a védelmi területhez ugyanis várhatóan tekintélyes pénzügyi háttéris járul majd.

Egyelőre két, az USA-hoz és Brüsszelhez a végletekig lojális név bukkant fel a még nem is létező pozíció betöltésére: Radosław Sikorski, Lengyelország új külügyminisztere, illetve az elnyűhetetlen, minden pozícióosztásnál felbukkanó észt miniszterelnök, Kaja Kallas.

Sikorski EP-képviselő volt, amíg meg nem alakult az új lengyel kormány. Kérdés nélkül követi a brüsszeli és washingtoni mainstream utasításait, a kinevezését éppen ezért fogadta különösen nagy felháborodással a volt lengyel kormánypárt. Ő volt az, aki burkoltan megfenyegette a magyar kormányt („az oroszbarátságnak lesznek még következményei”), a neve azonban akkor vált világszerte ismertté, amikor egy szerencsétlen pillanatában az X-re feltöltötte a felrobbantott Északi Áramlat-vezeték fotóját ezzel a felirattal: „Köszönjük, USA!”. (A bejegyzést aztán gyorsan törölte, de a kommentje azóta is hivatkozási alap mindazok számára, akik a szabotázs mögött az Egyesült Államokat sejtették.)

Kaja Kallas nevének felbukkanása is érthető. A mindössze 1,3 milliós Észtország miniszterelnökénél Európában nincs hangosabb háborúpárti vezető. Legyen szó szankciókról, fegyverkezésről vagy szimpla oroszellenességről, Kallas túlkiabál bárkit. Ő jelentette ki országa nevében, hogy hajlandó lemondani akár az EU-s forrásokról is, ha az az ára Ukrajna unióhoz csatlakozásának, de közben szemrebbenés nélkül felhasználta az uniós Békealapot arra, hogy miután az ukránoknak ajándékozta Észtország ócskavasnak is beillő haditechnikai eszközeit, a legmodernebb technológiát számlázta le, vagyis az EU-s adófizetők pénzéből kezdett haderőfejlesztésbe. Az ő ötlete volt az a kínos kudarcba fulladt terv, amely alapján az EU egy esztendő alatt egymillió tüzérségi lövedéket szállított volna Ukrajnának. A neve teljesen komolyan merült fel a NATO-főtitkári szék várományosai között, sőt: egy darabig a legesélyesebbként emlegették, aztán hirtelen eltűnt a süllyesztőben, aminek egészen prózai oka volt: mint kiderült, miközben folyamatosan a szankciós politika szigorítását követelte, férje vidáman üzletelt az oroszokkal, sőt: kölcsönadás címén maga Kallas is beszállt bizonyos összeggel az egyik vállalkozásba. Saját bevallása szerint semmit nem tudott házastársa ügyeiről, a botrány mindenesetre elég nagy volt ahhoz, hogy már ne kerüljön szóba a neve a NATO főtitkáraként. Annál inkább uniós biztosként, amit bizonyára szívesen vállal majd, ha a lengyel politikus kidőlne a sorból.

Miben lehet biztos egy biztos?

Amilyen könnyen lehet kreálni egy védelmi biztosi posztot, akkora vita fogja övezni a hatáskörének megállapítását. Az Európai Bizottság a háború kitörése óta több kísérletet tett arra, hogy a jogköreit soha nem látott méretűvé bővítse, ám a tagállamok (köztük Franciaország és Németország is) rendre megakadályozták Ursula von der Leyen egyébként is túlzott hatalomgyakorlási lehetőségeinek további növelését.

Amit előre lehet sejteni: a leendő biztos hatásköre kizárólag az EU-n belül érvényesülhet, de ott is szűk keretek között: vagyis nem léphet fel geopolitikai kérdésekben, a szuverén védelmi politika területén pedig nem diktálhat majd a tagállamoknak.

Első pillantásra tehát az új biztos helyére szó szerint egy derék iparosembert keresnek. A feladata valószínűleg az annyiszor hangoztatott közös védelmi ipari infrastruktúra kialakítása (beleértve a forrásbiztosítást), illetve a közös fegyverbeszerzések koordinálása lesz.

Utóbbival borítékolhatóan meg fog gyűlni a baja. Amennyiben központosított és konkrét vállalatokra szabott lőszerbeszerzést tervez az EB, a fegyvergyártók két okból is támadásba lendülnek majd:

vagy azért lobbiznak, hogy felkerüljenek a listára, vagy azért, hogy megfúrják az egész tervet.

Nem beszélve az olyan nagy fegyvergyártó országokról, mint Franciaország, amely eddig is hevesen ellenzett minden olyan javaslatot, amelyben EU-n kívüli gyártók is szóba jöttek, vagyis egyértelműen kinyilvánította, hogy elvárja a feléje irányuló megrendeléseket.

Von der Leyen akarata minden bizonnyal érvényesülni fog, a jelenlegi helyzetben pedig egyáltalán nem ördögtől való az a terv, amely az eddig széttöredezett és szervezetileg szétszórt jogköröket egyetlen helyre összpontosítja. A kérdés csak az, mire és hogyan akarja majd a központosított erőt használni, és meddig engedik szabadjára a gyeplőt a tagállamok.

***

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys