Amikor Macron, Franciaország büszke prokonzulja Oroszország felé nézve szigorú tekintettel és határozott szóval hadat üzent, persze csupán csapatok fenyegetésével, máris fura fordulat történt. Kiderült, a franciák csak az idén 600 millió eurót adtak Moszkvának a cseppfolyósított földgázért cserébe, amelynek a mennyisége az év első negyedében magasabbra kúszott, mint ahogy azt az ember gondolná.
Amúgy Franciaország hol így, hol úgy magyarázza az oroszoktól való gáz- és olajvásárlásait: leginkább hosszú távú kontraktusokkal, amelyek oly bonyolultan fonódnak össze, hogy azokat felbontani nem könnyű feladat. Persze Európa, az öreg kontinens, amely szavakban és elvekben erős, és párszor már meglepte a világot bölcsességével, továbbra is milliárdokat szór el orosz földgázra. Napjaink világában sincs új a politikában. A nagyok még mindig úgy táncolnak, mint régen, és a zene ritmusa is alig változott. A lényeg ugyanaz maradt: a játék, a hatalom és a pénz örök körforgása, ami gyakran meglepő képpé áll össze.
Az oroszok persze kárörvendő mosollyal meg is jegyzik, hogy szankciók ide vagy oda, Európa csak növelte függőségét az orosz LNG-től. Fejüket csóválják Franciaországon, illetve annak harcias elnökén, hiszen éppen ő növeli legjobban az utánpótlást. Persze nem maradhatott ki a játékból Belgium és Spanyolország sem, amelyek egyre buzgóbban kapkodnak az orosz cseppfolyósított földgáz után.
Így leltároztak egy kicsit, és megpróbálták kideríteni, mi is lehet az, ami a jó európaiakat arra sarkallja, hogy egyre többet vegyenek az oroszoktól.
Ilyenkor érdemes az S&P Global adatsorához fordulni, amely alátámasztja, hogy az EU orosz gázimporttól való függése csak tovább nőtt az idén.
Oroszország 2024 első három hónapjában 4,89 millió tonna LNG-t szállított Európának, ami az ilyen típusú üzemanyagok teljes kínálatának (33,65 millió tonna) több mint 16 százaléka. Ez az arány 2023 első negyedévében csupán 12,74 százalék volt.
Az adatok szerint az orosz LNG-szállítások többségét a már említett három európai ország kapta: Franciaország, Spanyolország és Belgium. Spanyolország esetében az orosz cseppfolyosított földgáz részesedése az LNG teljes importvolumenének a 32 százalékát tette ki, 2023 októbere és 2024 márciusa között pedig ezek a szállítmányok 2,57 millió tonnát tettek ki, szemben az előző év azonos időszakának 2,28 milliójával.
Belgium és Franciaország esetén az orosz részesedés teljes LNG-importból 49, illetve 27 százalék volt.
Persze érdemes leszögezni, hogy a cseppfolyósított földgáz behozatala sem az unió, sem az egyes államok szintjén nem tiltott, ezért a kereskedelmi cégeknek joguk van azt importálni Oroszországból. Maguk a vállakozások védik az imázsukat azáltal, hogy energiát biztosítanak a fogyasztónak, ráadásul az oroszoktól importált gázzal továbbra is jól járnak, mivel az alternatív megoldások drágábbak lennének.
A francia Total Energy továbbra is megőrizte részesedését a Novatekben és a jamali LNG projektben, és nem bontotta fel az abból származó, az LNG szállítására vonatkozó szerződéseket. Szinte az összes orosz cseppfolyosított földgáz a Jamal LNG-ből érkezik Európába.
Ahogy említettük, Belgium nagy mennyiségben fogad orosz és nem orosz LNG-t, persze a legtöbbet továbbküldik Európa belsejébe, például Németországba. Elmondható, hogy a németek az orosz vezetékes gáz egy részét az ugyancsak orosz cseppfolyosított földgázra cserélték.
A másik ok, amiért az európai országok növelik az orosz LNG-ellátást, az, hogy az amerikai LNG egyre inkább az ázsiai piacokra vándorol, ahol elkezdtek emelkedni az árak.
Ugyanez igaz Spanyolországra is, ahová az orosz vezeték soha nem jutott el, így már régóta függnek az LNG-től. Ráadásul a dél-európai államnak időszakonként problémái vannak az Algériából származó vezetékesgáz-ellátással.
Azt is jó tudni, hogy nem minden orosz cseppfolyósított földgáz, amely Franciaország, Belgium és Spanyolország kikötőibe érkezik, jut el az európai piacra. Az LNG egy részét ugyanis a kikötőkben áttöltik nem sarkvidéki osztályú tartályhajókra, azok pedig folytatják az útjukat az orosz LNG-vel további piacok felé, beleértve Kínát és Indiát.
Mindez egyrészt azzal magyarázható, hogy a Jamal LNG-projekthez csak 15 sarkvidéki tartályhajót építettek. Az arktiszi projekt esetében jövedelmezőbb gázt szállítani Európába, ha Ázsiában az árak megközelítőleg megegyeznek az európaiakkal. Rövidebb a szállítási távolság, és a tankerek gyorsabban térhetnek vissza Jamalba új transzportokért.
Másrészt, gyakorlatilag novembertől júniusig nincs hajózás az északi-tengeri útvonal keleti részén. Ezért ha gázt szeretnének küldeni Ázsiába, akkor is Európán, a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren keresztül kell továbbítani azt, ezért könnyebb eladni Európának. Az európaiak számára ez közvetlen előny, mert abban a tudatban alkudhatnak az orosz LNG-szállítókkal, hogy van alternatívájuk – az amerikai és a katari cseppfolyosított földgáz.
Kapcsolódó:
