A kockázatmentesítés jól hangzik, de Európa képtelen lesz ledolgozni Peking több évtizedes előnyét a zöldátállásban. A kritikus nyersanyagok bányászata és finomítása terén Brüsszel még álomországban jár.

A zöldátállás felgyorsítása érdekében az EU márciusban hozta meg a kritikus nyersanyagokról szóló törvényt, amely elméletileg segíti a tömböt a könnyebb, bürokráciamentesebb és tempósabb hozzáféréshez a kritikus nyersanyagokhoz. A szabályrendszert éppen abban az időszakban állították össze, amikor Brüsszel – az USA útmutatásának megfelelően – stratégiai célként határozta meg a Kínától való „kockázatmentesítést”, vagyis azt az elgondolást, hogy folytatja a kereskedelmet Pekinggel, ám közben az egérutakat keresve igyekszik minél gyorsabban minél több alternatív megoldást találni.

A brüsszeli terv merész célokat tűzött ki: 2030-ra Európának a kritikus nyersanyagok 10 százalékát saját bányászatból, 15 százalékát pedig újrahasznosításból kell előteremtenie, úgy, hogy a feldolgozás 40 százalékát is az Unióban végzik. Nem lesz egyszerű kivitelezni, és nem csak azért, mert az előrejelzések szerint a stratégiai ásványok iránti kereslet 2050-re 500 százalékkal fog növekedni.

A királyt nehéz megütni

Amint arról az EuroActiv beszámolt, a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) jelentése szerint az EU jelenleg 100 százalékban külföldi beszállítóktól függ tizennégy kritikus nyersanyag tekintetében – további három esetében ez a szám 95 százalék. A legtöbbet Kínából importálja, a ritkaföldfémek összességét tekintve 86 százalékot onnan rendel. Ráadásul Peking nem csak a bányászat területén ül a trónon: a világ lítiumtermelésének közel 60 százalékát Kínában finomítják.

A Makronóm már több ízben rámutatott: a Kína és a Nyugat közötti feszültségek növekedésével egyre égetőbbé válik az ellátási láncok diverzifikálása. Az EU számos országának vannak mélyen a föld alatt található ásványi anyagai – például Franciaország, Görögország, Grönland, Portugália és Skandinávia északi része. Az LKAB – amely egy észak-svédországi állami tulajdonúbányavállalat – becslései szerint a legtöbb ilyen kritikus ásványi anyag svéd területen található, a készletek nagyságrendileg egymillió tonnára rúgnak, ami Svédországot Európa legnagyobb beszállítójává tehetné. Azonban több probléma is felmerült.

Az egyik, hogy a beruházási költségek magasak, az engedélyek és a licencek megszerzéséhez, a környezeti hatásvizsgálatok elvégzéséhez szükséges eljárások azonban hosszan, akár 8-12 évig is elnyúlnak, az ásványi anyagok bányászata és feldolgozása pedig nem éppen „zöld”. Ráadásul Svédországban, valamint Norvégiában és Finnországban a ritkaföldfémek kibányászása, termelése veszélyezteti az ottani, többnyire rénszarvastenyészetből élő őslakosságot. Az ő igényeik kielégítése pedig egy újabb kihívást jelentene, amire megoldást kellene találni. MMM Ezeket a nehézségeket szem előtt tartva az Európai Bizottság nemrégiben bemutatott egy ritkaföldfém-stratégiát, amelynek célja a „kritikus ásványi anyagok biztonságos, diverzifikált, megfizethető és fenntartható ellátásának” biztosítása. Egyfajta közös keretet kívánnak létrehozni az EU-s ásványi anyagok, fémek kitermelésére, feldolgozására és újrahasznosítására vonatkozó kapacitás megerősítésére az ellátási láncok diverzifikálása és a kockázatok jobb nyomon követése érdekében.

A bizottság javaslata célokat fogalmaz meg az EU területén folytatott ritkaföldfémekkel kapcsolatos tevékenységek növelésére, hogy 2030-ra az európai kitermelés fedezni tudja az éves fogyasztás 10, az éves feldolgozás 40, valamint az éves újrahasznosítás 15 százalékát.

Ezenkívül az egyes stratégiai nyersanyagok éves fogyasztásának legfeljebb 65 százalékát lehetne egyetlen EU-n kívüli országból beszerezni vagy éppen feldolgozni. Hogy ezeket a célokat az uniónak reális esélye legyen elérni, a tagállamoknak fel kellene gyorsítaniuk az engedélyek megadására irányuló nemzeti eljárásaikat. Arra kellene ösztönözni őket, hogy azonosítsák az újrahasznosítás, a kitermelés vagy a feldolgozás területén a stratégiai projekteket, és hozzanak létre egyablakos ügyintézési rendszert. A bizottság javaslata hangsúlyozza továbbá, hogy a nagyobb volumenű tiltakozások elkerülése és a „közelfogadás megkönnyítése” érdekében bővíteni kellene az információmegosztást, a készségfejlesztést és az átláthatóságot a bányászattal szembeni széles körű szkepticizmus miatt.

Ez azonban a valóságban nem elegendő a meghatározott célok eléréséhez. Az uniós országok minden bizonnyal lerövidíthetik és egyszerűsíthetik belső folyamataikat, miközben közösen határozhatják meg a kutatási és innovációs készségek iránti igényeket és beruházásokat. A százalékos célok azonban elég önkényesek és erősen kétséges, hogy teljesíthetők.

Európa meglehetősen későn szállt be a játékba – mutatnak rá a kínai dominanciára az elemzők, emiatt a függetlenedési kísérlet és a „kockázatmentesítés” nem csak ambiciózusnak, de lehetetlen küldetésnek is tűnik, legalábbis a 2030-as határidőt alapul véve.

Ébredések

Egy szakértő szerint Európa késői ébredése Kínának óriási előnyt biztosított. Georg Riekeles, az Európai Politikai Központ (EPC) társigazgatója rámutatott: Kína már 15-20 évvel ezelőtt kidolgozta azt a zöldátmenetre vonatkozó stratégiát, amellyel az EU még csak most kezdett el foglalkozni. „Őszintén ki kell mondanunk, jelenleg ott tartunk, ahol Kína évtizedekkel ezelőtt. Peking mindent, ami a tiszta technológiával kapcsolatos, legyen szó hidrogénről, szél- és napenergiáról, nyersanyagstratégiáról, már akkor kidolgozott” – mondta, rámutatva a jelenlegi EU-s tervek pánikszerűségére.

Az európai diverzifikációs törekvések mindenesetre optimistán nagyívűek: a cél, hogy az ellátási láncok bebiztosítása érdekében az EU legfeljebb 65 százalékban függjön egyetlen országtól.

Fotó: 123rf
A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.