Tudós nő, aki az észak-amerikai országot, Mexikót vezeti  

Szerző: | 2024. június. 15. | Geopolitika, Társadalom

Az egy hete Mexikó elnökévé választott Claudia Sheinbaum lesz az első nő ebben a tisztségben, és a legelső tudós, aki megkapta a felhatalmazást, hogy egy latin-amerikai országot irányíthasson. Egyesek attól tartanak, hogy elődje, az idén 70 esztendős Andrés Manuel López Obrador nyomdokaiba lép, és bábként kiszolgálja majd politikai környezetét. Sheinbaum azonban okosabb ennél.  

Egy hete a Mexikói Köztársaság elnökévé választották a baloldal jelöltjét, a 62 esztendős Claudia Sheinbaum Pardót, a leköszönő elnök, Andrés Manuel López Obrador (ismertebb nevén AMLO) utódját. Ő az első nő, aki Mexikót vezetheti. Egyben ő az első tudós is, aki az ország élén állhat, sőt ebben a minőségben szintén az első a latin-amerikai államok sorában.  

Tudóscsaládból származik 

Claudia Sheinbaum a baloldali Morena párt jelöltje, amelyet 2014-ben alapított Andrés Manuel López Obrador most leköszönő elnök. Az alkotmány értelmében a 2018-ban megválasztott AMLO többször nem pályázhat újabb elnöki ciklusra. Sheinbaum régóta közel áll a most távozó államfőhöz, a bírálói szerint az előző elnök „teremtménye”.  

„Azon tudósok exkluzív klubjához csatlakozik, akik letették a laborköpenyüket, hogy átvegyék országuk kormányát” – jegyezte meg a Nature néhány nappal a választás előtt egy cikkben, amely az ország közvélemény-kutatásai alapján megjósolta a győzelmét. Ennek a klubnak a legkiválóbb tagjai közé tartozik Angela Merkel, aki fizikus végzettségű, és 2005–2021 között Németország szövetségi kancellárja volt.  

Claudia 1962-ben született, fizikát tanult. Tudóscsaládból jött, biokémikus édesanyja és vegyész édesapja nevelte fel. Egyik bátyja ma az óceánmodellezés kutatója az ensenadai Mexikói Tudományos Kutatási és Felsőoktatási Központban. Tanult a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetemen (UNAM) – ahol később dolgozott is. Emellett energiamérnöki doktori címet is szerzett, amelyet a Science tudományos folyóirat szerint „részben az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriumában végzett munkájának köszönhetett”. 

Klímakutatóból politikus 

Gyermekkora óta a tudomány volt az élete, ám ez nem jelenti azt, hogy az ország minden kutatója támogatja őt. Egyesek attól tartanak, hogy politikai mentora nyomdokaiba lép. „López Obrador kivívta a szakma haragját azzal, hogy megvédett egy sokat bírált törvényt. Ezáltal megerősítette a kormány befolyását a tudományos szektorra, és olyan költségvetési megszorításokat vezetett be, amelyek arra ösztökélték a kutatókat, hogy ellentmondásos döntések mellett álljanak ki” – emlékeztetett a Nature.  

Mások viszont azt remélik, hogy tudományos háttere irányt mutat majd az új elnök asszonynak a döntéseiben.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben elért mexikói eredmények meglehetősen előremutatók.

Például – jegyezte meg a Science – hozzájárult az ország üvegházhatású gázkibocsátásának felméréséhez, dolgozott az elektromos járművek demokratizálásán Mexikóvárosban és tanácsokat adott az állami áramszolgáltatónak.”  

Sheinbaum tevékenységét a koronavírus-világjárvány kezelésében is széles körben dicsérték. A válság kezdetétől fogva nem habozott elhatárolódni Obrador álláspontjától. „Míg AMLO bagatellizálta a vírus veszélyét, ő riadót fújt; amikor elődje viselt maszkot, ő igen, és ezt népszerűsítette” – idézte fel a BBC Mundo. 

Továbbá a Science beszámolója szerint „amikor a vakcinák elérhetővé váltak, Claudia Sheinbaum Pardo és csapata kifejlesztett egy modellt, hogy megszervezze a terjesztésüket”. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy hibákat kövessen el, például amikor a város olyan gyógyszert vásárolt, amely hatástalannak bizonyult a betegség ellen – számolt be a The Washington Post 2022 februárjában. 

A hölgy 2000-ben lépett be a politikába, amikor AMLO Mexikóváros polgármestere lett, csatlakozott kabinetjéhez – magyarázta Jean-Jacques Kourliandsky, a térség szakértője. Ő lett a mentora, és a fővárosban mellette maradt a mandátumának öt éve alatt. 2006-ban ő is részese volt főnöke vesztes elnökválasztási kampányának. 

Kudarc a kartellek elleni háborúban 

Claudia Sheinbaum ezután ideiglenesen elhagyta a politikát, hogy energiamérnökként csatlakozzon az IPCC-hez, a kormányközi klímaszakértői csapathoz. De 2014-ben visszatért a közéletbe, amikor Andrés Manuel Lopez Obrador elhagyta a baloldali PRD pártot – amelyet korrupciós botrányok és belső harcok sújtottak –, hogy megalapítsa saját pártját, a Morenát, amely a Nemzeti Megújulás Mozgalmát takarja. 

Claudia csatlakozott az új formációhoz, és 2018-ban Mexikóváros polgármestere lett, míg mentora ugyanebben az évben megnyerte az elnökválasztást. Hat évvel később AMLO lenyűgöző népszerűséggel készül elhagyni az elnöki széket: az El Financiero mexikói üzleti lap szerint 60 százalékos támogatottsággal, ami egy távozó államfő esetében nagy szó. 

Mindezt annak ellenére érte el, hogy az egész országban megnőtt a kábítószer-kereskedelemhez kötődő erőszak. Tehát ebben a mexikóiak számára létfontosságú küzdelemben kudarcot vallott, mint megannyi elődje. A magas népszerűség különösen a szociálpolitikájával magyarázható, amelynek keretében megemelte a minimálbért és bevezette az általános öregségi nyugdíjat.  

Az elnök kiváló kommunikációs képességeinek is köszönhető a kedveltsége. Mandátumának kezdete óta minden kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken délelőtt tartott sajtókonferenciát. Ez már akkor is így volt, amikor Mexikóváros polgármestere volt. „Akkoriban az újságírók panaszkodtak, hogy túl korai a kezdés (reggel 6 óra), ezért amint elnök lett, 7 órára tette át azt” – mesélte Kourliandsky. Minden hétvégén Mexikó másik régiójába utazott el, ahol az emberek gondjairól tájékozódott.  

Nagyszabású munkálatok  

Sheinbaum azt ígérte, hogy folytatja az elődje által elindított terveket. Idetartozik a nagyszabású munkálatok programja, amelynek célja az ország déli, az északi résznél szegényebb részén a gazdasági fejlődés előmozdítása.

Ott, a Yucatán-félszigeten, Cancún és Campeche városa között AMLO elindította a „Maja vonat”, egy olyan vasútvonal építését, amely számos turisztikai helyszínt és tengerparti üdülőhelyet köt össze. Emellett egy másik vasútvonalat is elkezdett: ez a Csendes- és az Atlanti-óceán partján lévő konténerterminálokat hivatott összekötni, hogy felvegye a versenyt a Panama-csatornával. 

Válaszul az ellenzék nem is habozott Claudia Sheinbaumot „AMLO bábjának” nevezni. A volt elnök azonban esküszik, hogy valóban visszavonul a politikától. Hogy megkülönböztesse magát mentorától, az újonnan megválasztott elnök ragaszkodik programjának feminista aspektusához. Ez egy olyan érv, amelynek normális esetben súlya kellene hogy legyen abban az országban, ahol évente több mint háromezer nő ellen követnek el gyilkosságot. Csakhogy a jelenlegi államfő – aki 2018-ban már megígérte, hogy véget vet ennek – e téren kiábrándító eredményt ért el: a polgármestersége alatt a fővárosban ezen esetek száma 120 százalékkal emelkedett. Annak érdekében, hogy véget vessen ennek, Claudia Sheinbaum azt javasolta, hogy az általa Mexikóvárosban hozott intézkedéseket terjesszék ki az egész országra. Ezek közé tartozik az agresszor elhagyja otthonáttörvény, valamint egy olyan ügyészség létrehozása, amely csak a nők ellen elkövetett gyilkosságok kivizsgálásáért felelős. 

Nem a feminizmusra 

Bármennyire is meglepő, az elnökválasztási kampány során, amelyben két nő – a jobboldal jelöltje Xochitl Gálvez volt – vett részt, az egyenlőségért folytatott program valahol hátul kullogott – kommentálta az El País México honlapja. Ez ellentétes az ott élő hölgyek többségének kívánságával. 

Sheinbaum sok nő számára egy olyan kormány folytonosságát jelenti, amely gyakran kifejezte, hogy nem ért egyet a feminista mozgalommal. Mexikóvárosi polgármesteri hivatali ideje alatt is volt néhány nézeteltérése a feministákkal, nem habozott megvádolni őket azzal, hogy jobboldaliak.  

A felmérést megrendelő El País México egy mexikói paradoxonról beszélt: „Ez egy nagyon macsó ország, amely azonban azt állítja, készen áll arra, hogy női elnököt válasszon.” Ma a nőket ugyanolyan kompetensnek tekintik, mint a férfiakat – ez az általános vélemény. 

Az országban több a női szavazó. Legalábbis ez volt a helyzet a legutóbbi választásokon, amikor a nők 66 százaléka járult az urnákhoz, szemben a férfiak 58 százalékával. Ez teljesen érthető, hiszen a hölgyek általában a balközép pártok hívei. 

Az abortusz, a feminizmus egyik kiemelt fontosságú ügye továbbra is tabu volt a választási vitákban. Sheinbaum csupán annyit mondott, hogy Mexikóban a Legfelsőbb Bíróság már dekriminalizálta az abortuszt. Igaz, de ki meri majd törvénybe iktatni, ugyanis a szövetségi államok többsége nem szavazta meg az új jogszabályt? Ki dönt majd úgy, hogy a francia példát követve az alkotmányban rögzíti az abortuszhoz való jogot?  

Amikor megkérdezték az ellenzéki jelöltet, Gálvez sem volt hajlandó elkötelezni magát. A javaslatok félénksége mindkét oldalon azt mutatja, ha szükség lenne bizonyítékra, hogy egy nő a kormányban nem egyenlő a feminista haladással. Ez egy nagy lépés lenne.  

A választási programok és a jelölteknek a szavazás előtt tett nyilatkozatai általában óvatosabbak, mint az a politika, amelyet a kormány később követ – vélte az El País México. Korábban voltak olyan baloldali pártok, amelyek a kampányaik során nem említették az abortuszhoz való jogot, majd kormányzásukkor néhány államban törvényt hoztak ellene. 

Bordűr 

Tűzijáték, éljenzés és vastaps – június 2-án, vasárnap éjjel a hangulat féktelen volt a mexikói Plaza de la Constitución téren. Aznap este a baloldali jelölt, Claudia Sheinbaum lett az első nő, aki megnyerte az elnökválasztást, és Mexikóváros korábbi polgármestere kijött, hogy üdvözölje a tömeget. Lila ruhát viselt, amelynek a derekán hímzett virágszalag volt, és hozzá illő blézert, amelynek az elején ugyanez a hímzés futott körbe.  

Az új elnök közel egymillió követőt számláló Instagram-fiókja egyértelművé tette ezt: az elnökválasztási kampánya során a ruháján szinte mindig viselt sokszínű hímzést. Amikor megünnepelte a sikerét, fekete-fehér motívumokkal hímzett öltönykabátot hordott. Az utolsó kampánygyűlésén egy rövid ujjú, magenta színű ruhát viselt, amelyet szintén hímzett virágszalag díszített a derekán. Még amikor egy héttel a megválasztása előtt az Instagram-fiókján közzétett, kötetlenebb hangulatú videóban beszélt, akkor is fehér, fodros blúzt választott, amelyen hímzett csillogó virágok voltak. 

A mexikói textíliák művészete 

Ez a ruhastílus, amelyet Claudia Sheinbaum már régóta visel, a mexikói kézművességre utal. Az elnöknek otthon van egy szobája, ahol azokat az őslakosok által készített ruhákat és kézműves termékeket tárolja, amelyeket az ország 32 államát bejárva ajándékba kapott – számolt be róla az Ouest-France francia újság. Tavaly októberben, a kampánya előtti időszakban Guerrero államba is elutazott, hogy tisztelegjen a női textilművesek munkája előtt.  

Nem ő az egyetlen, aki érdeklődik e ruhadarabok iránt: jobboldali vetélytársa, az őslakos származású Xochitl Gálvez minden találkozón „huipilt”, azaz egy hagyományos közép-amerikai és mexikói tunikát viselt, amely falvanként eltérő, élénk színű hímzésekkel van díszítve. Ez egy módja a hagyományokhoz való kapcsolódásnak, az őslakos örökség hangsúlyozásának az öltözködésen keresztül, ahogyan azt annak idején Frida Kahlo festőművész tette. Mások „választási játéknak” tekintik, mint Andrés Vidal, a mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem szociálantropológus doktora, aki szerint a két nő öltözéke a politikai stratégia része, amely egyszerűen lehetővé teszi számukra, hogy közelebb kerüljenek a választókhoz. 

Kapcsolódó:

Címlapkép: Dreamstime 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn