Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter vezette Brüsszelben az Európai Tanács magyar elnökségének keretében tartott Versenyképességi Tanács ülését november 28-án. Ez a testület, az EU-tagországok gazdasági minisztereinek részvételével ülésező szerv, amely az unió számára legfontosabb gazdasági szakpolitikai kérdéseket vitatja meg.
Az atomenergia-ipar reneszánszát éli, amit a klímaváltozás és az energiabiztonság iránti növekvő igény, valamint a technológiai óriások és kormányok stratégiai beruházásai táplálnak. Azonban nem mindenki támogatja a felhasználását.
Miközben a gázárak emelkednek, a politikusok tagadják, hogy a hideg tél kihívásokat jelenthet.
Úgy tűnik, új bányászati technológiára leltek a regeneratív, vagyis megújító óceáni gazdálkodás kutatói. Kísérleteik során arra jutottak, hogy a hínárok sok értékes nyersanyagot képesek kiszűrni és felhalmozni a világtengerekből.
Pedig a részvények árának emelkedése logikátlannak tűnik: Trump többször fenyegetőzött a Biden-féle zöldtámogatási rendszer felszámolásával, amelynek a Tesla a legnagyobb kedvezményezettje.
Zajlik a pusztító háború, viszont az ukrán tudósok már az ökológiai fellendülés jeleit látják. Azon dilemmáznak, hogy vajon mennyire érdemes újraépíteni a szovjet infrastruktúrát, vagy inkább hagyják, hogy azokon a területeken a természet újraéledjen. Az utóbbi mellett azzal érvelnek, hogy Ukrajna rövid távú háborús környezeti katasztrófái hosszú távú ökológiai haszonra fordíthatók.
Az elektromos kisáruszállító járművek terjedése nálunk még gyerekcipőben jár. A Siemens kutatása szerint a hazai logisztikai cégek csupán 7 százalékának van e-flottája, míg a nagyobb vállalatok 20 százaléka tervezi ezt a közeljövőben. Balasa Levente, a Siemens Zrt. igazgatósági tagja, a cég Smart Infrastructure divíziójának vezetője szerint az ipari parkokban megtermelt napenergia helyi ...
A háztetőre telepített napelemek telepítési költsége lakossági szinten wattonként körülbelül 4,20 dollár, míg a nagy napenergiaparkoknál ez csupán 1,16. Bár segítenek csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, hosszú távon pénzügyileg és technológiailag nem biztos, hogy a leghatékonyabb megoldást jelentik – derül ki a Washington Post minapi cikkéből.
Nem csak az Európai Unió próbál minél előbb átállni a zöldjárművekre. A hangzatos – ám vitatott – tervek természetesen nem egyedüliek a világon. Sőt, van olyan afrikai ország, amely határozottabb a zöldátállásnak ebben a szegmensében. De nézzük a körképet!
Az Amazon és a Google kis moduláris reaktorok telepítésére vonatkozó megállapodásai a nukleárisenergia-szektor újjáéledését erősítik.
Az ország laboratóriumaiban egy újfajta energiatermelési módszert tesztelnek: tengeri hínár segítségével állítanak elő áramot.
Prága jóváhagyta a felülvizsgált zöldátállási tervét, amely szerint 2033-ra teljesen felhagynának a szénalapú energiatermeléssel, 2050-re pedig a kőolajtól és a földgáztól is megszabadulnának. Ezek pótlására jórészt az atomerőművekre támaszkodnának, amelyeknek a kapacitásbővítése szintén folyamatban van.
Az energiatároló rendszerek helyigényének csökkentése kiemelt fontosságúvá vált a megújuló energiaforrások hatékony integrálásában és a városi térben való alkalmazásukban. Számos vállalat fejleszt innovatív megoldásokat, hogy minimalizálják az akkumulátorok és a hozzájuk tartozó infrastruktúra helyfoglalását.
A Financial Times írása szerint a Northvolt svéd akkumulátorgyártó a pénzügyi és a termelési gondjai miatt a globális versenytársak, különösen Kína és az Egyesült Államok jelentős előnyre tettek szert. Az amerikai írás szerint az európai ipar jövője egyre bizonytalanabb a korlátozott uniós támogatások miatt, márpedig a földrész gyártói ezek nélkül nem tudnak kellő mértékben részt venni az ...
A megújulóenergia-szektorban a globális foglalkoztatás új csúcsot ért el tavaly. Azonban csak néhány országban összpontosul a foglalkoztatás fellendülése, és a nők nem igazán veszik ki belőle a részüket.
Egy svájci startup eltávolítható napelemeket tervez telepíteni a vasúti sínek közti területre. Az újítás látványos innovációnak tűnik, de sok kérdést vet fel. A százméteres kísérleti rendszer 250 millió forintnyi frankból valósul meg, és a karbantartása is költséges, miközben az áramütés veszélye is fennáll, ha elterjed a technológia.
A globális villamosenergia-termelés közel egyharmadát már megújuló energiaforrások biztosítják, de az elavult hálózati infrastruktúra több országban is problémát jelent.
Ötven vállalat szólította fel Ursula von der Leyent, hogy eszébe ne jusson a belső égésű motoros járművek betiltásának 2035-ös határidejét kitolni. Georgia Meloni mérgesen összehúzza a szemöldökét…
A globális járműipar átállása a fosszilis energiáról az elektromosra az utóbbi egy évben lassulni kezdett. Ennek az egyik fő oka a hamis mítoszok mellett az autó- és olajipari lobbi minden eddiginél erősebb támadása. A két technológia békés helycseréje egyre esélytelenebbnek látszik, ugyanakkor erősödnek azok a hangok, amelyek drasztikus megoldásokat követelnek a belső égésű motorokkal szemben.
Ez nem túl jó hír Európára nézve.
Németországban az elektromos autók eladásai drámaian visszaestek a támogatások hirtelen megszüntetése után, ami kérdésessé teszi a kibocsátáscsökkentési célok elérését.
Kína ebben is kenterbe ver mindenkit. Még a második helyezett Egyesült Államoknál is mintegy háromszor annyi szélenergiát termel.
Kanada és Mexikó átvenné az USA helyét a legnagyobb LNG-exportőrök versenyében. Január óta Washington nem ad ki új exportengedélyeket, ezért északi és déli szomszédja gőzerővel bővíti LNG-szállítási kapacitásait, hogy minél gyorsabban és olcsóbban férhessen hozzá a rendkívül éhes ázsiai piacokhoz. De nem ők az egyedüliek.
A Northvolt svéd energiatárolókat gyártó nagyvállalat bajba került, pedig a svéd gigagyár az EU válasza lenne a kínai és amerikai gyártás dominanciájára. A cég az elektromos autók iránti csökkenő kereslet és (az üzemben résztulajdonos) VW problémái miatt nemrég bejelentette 1600 munkahely megszüntetését. Sőt, az épülő kanadai gyáruk indulása tovább csúszhat, és kérdésessé vált egy tervezett ...
A Rolls-Royce nyerte el a cseh energiaipari vállalat négy új kis moduláris reaktor megépítésére kiírt pályázatát. A brit cég hat másik jelentkezőt utasított maga mögé, így megvalósíthatja első európai nukleáris projektjét.
Gyorselemzésünkben a friss trendek bemutatása mellett tíz olyan technológiát gyűjtöttünk össze, amely forradalmasítja az elektromos autók és a zöldárammal történő ellátásuk területét. Olyan technológiák ezek, amelyek közel sem csak finomítanak az elektromos autók töltésén, hanem nemzetgazdasági szinten is igen jelentős zöldáramot spórolhatnak, felpörgetve az átállást a megújulókra.
A mesterséges intelligencia (MI) robbanásszerű növekedése teljesen új irányba tereli az USA energiapiacát. A technológia fejlődésével a villamos energia iránti igény jelentősen növekedett, ami újra a fosszilis tüzelőanyagokra helyezte a hangsúlyt. De vajon ez hogyan egyeztethető össze az Egyesült Államok környezetvédelmi céljaival?
A Bain & Company friss kutatása szerint idén a cégvezetők figyelme a fenntarthatóságról más, sürgetőbb témákra terelődött. Az infláció, a mesterséges intelligencia fejlődése és a geopolitikai bizonytalanságok adják ma a vezetői stratégiaalkotás központi témáit. Ám a fogyasztók és az ügyfelek számára egyre fontosabb a zöldszemlélet – jegyzik meg a kutatók. Az S&P 500 index értékét 6 ...
A zöldátállás átalakítja a globális munkaerőpiacot: egy felmérés szerint 2022-ben 13,7 millió megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó munkahely volt, de ez a szám azóta gyorsan növekszik. A Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint 2030-ig további 8 millió új zöldmunkahely várható, miközben 2,5 millió fosszilis energiához kötődő állás szűnik meg. Az OECD szerint a magasabb képzettséget ...
A világszerte növekvő energiaigény és a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási viszonyok egyre nagyobb nyomást helyeznek az elöregedett energiahálózatokra. Az infrastruktúra korszerűsítése és bővítése elengedhetetlen ahhoz, hogy lépést tartsunk a zöldátállással és biztosítsuk a stabil energiaellátást.