Így osztoznak a legnagyobbak az elektromos autók piacán

Szerző: | 2024. március. 17. | Kiemelt, Világgazdaság, Zöldenergia

Az idén minden a Tesla és a Magyarországon gyárat építő BYD küzdelméről fog szólni. A titánok harcában a kínai gyártó az esélyesebb.

A Visual Capitalist infografikáján az elektromos járművek piacának 2023-as állapotát láthatjuk. Az elemzők szerint a BYD valószínűleg idén végképp maga mögé utasítja a Teslát, és megszerzi a piaci értékesítések trónját a tisztán elektromos járművek területén.

A királygyilkos már kimutatta a foga fehérjét: bár tavaly az egész évi eladásokat tekintve a Tesla nyert 1,81 millió eladott járművel (a BYD 1,58 milliójával szemben), az utolsó negyedév meghozta a fordulatot. A kínai gyártó 526 ezer darabot adott el, míg Elon Musknak „csak” 484 ezret sikerült.

Kína minden energiát és forrást mozgósít az elektromosautó-gyártás felfuttatására, olyan bázist építve ki, amellyel nem titkoltan a világelsőség megszerzése a célja. A kivitelezés szépen halad: 2022-ben a japánokat előzte meg, és lett a világ első számú autóexportőre, most pedig egyetlen nagy riválisát, a Teslát sikerül majd visszaszorítania.

A recept sikere egy egészen komplex struktúra kialakítását takarja. Az állami ösztönzők, a vásárlóknak járó kedvezmények, a töltési infrastruktúra káprázatos gyorsaságú kiépítése mellett van egy óriási adu a kínaiak kezében: egész ellátási láncokat tartanak egy kézben, vagyis az elektromos energiatárolókhoz nélkülözhetetlen ritkaföldfémek bányászatától és finomításától kezdve az energiatárolók gyártásán át a teljes összeszerelésig mindent egy kézben tartanak. Ha ehhez hozzászámoljuk, hogy Kína a világ legnagyobb autópiaca, mindjárt érthető, miért tudja a BYD megfizethető áron egyre feljebb tolni az eladási mutatóit.

Visual Capitalist
Visual Capitalist

Meggyőző fölény

Jelenleg a 10 legnagyobb elektromos autóipari vállalat a teljes piac 65 százalékát birtokolja. A 2023-as adatok szerint a Tesla ebből 19,9, míg a BYD 17,1 százalékos részesedéssel rendelkezik.

Szakadéknyi szünet után a harmadik helyezett a szintén kínai GAC Aion lett 5,2 százalékos eredménnyel, amit honfitársa, a SAIC követ 4,9 százalékkal. A kínai autópiac eddigi erős szereplője, a német Volkswagen 4,6 százalékkal lejjebb csúszott az ötödik helyre, közvetlenül testvére, a BMW elé, amely azonban már csak 3,6 százalékot tudott kikanyarítani az óriási tortából. A német libasort a dél-koreai Hyundai szakítja meg 2,9 százalékkal, utána jön ugyanis a Mercedes-Benz, amelynek 2,6 százaléka már csak a nyolcadik helyre volt elég. A listát a már kínai tulajdonban lévő MG (2,3 százalék) és a dél-koreai KIA zárja, amely kereken 2 százalékkal veszi ki a részét a gigászok küzdelméből.

Összességében az elektromos járművek globális értékesítése – beleértve a tisztán elektromosokat, a plug-in hibrideket és a hidrogén-üzemanyagcellásakat is –, elérte a 13 millió darabot 2023-ban.

Ez 29,8 százalékos növekedést jelent 2022-höz viszonyítva, ám egyben lassulási tendenciát is tükröz annak fényében, hogy a 2022-es ugrás még 54,2 százalékos volt az azt megelőző évhez képest.

***

Kapcsolódó:


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn